Novella

Sziasztok! 

Egy picikét eltűntem, és nem is igazán tértem vissza, csak körülbelül két nappal ezelőtt elhatároztam, hogy írok nektek egy novellát, ami Zayn és Brooke megismerkedéséről szól. Elég hosszú lett, remélem tetszik :) Puszi xx

~2010~

Ahogy megláttam a bátyámat, azonnal a nyakába ugrottam. Hihetetlenül büszke voltam rá, amiért eljutott idáig. Mindig is szerette a zenét, sokszor hajtogatta azt, hogy a legjobb előadókkal akar dolgozni, albumot csinálni és a rajongóival teli arénákat akar látni. Most ezt mind meg fogja kapni. Még nagyon az X Factor elején vannak, hisz csak most költöztek be a házba, de én tudom. Érzem, hogy mindent el fog érni, amiről eddig csak álmodott. Hiszek benne.

Apró örömkönnyek gördültek végig arcomon, ahogy végre Niall ismét magához szorított. Arcomat nyakába fúrtam és hangosan kacagtam, amikor elkezdett pörgetni. Fél perc után már forgott velem az egész világ, de nem érdekelt. A büszkeség és a bátyám iránti szeretetem érzése minden mást elfedett. Csak Ő volt most. Óvatosan letett a földre, meg ne szédüljek a sok pörgés után.

-          Büszke vagyok rád.  – suttogtam boldogan fülébe.

-          Nagyon szeretlek hugi! – adott egy nagy cuppanós puszit az arcomra. Kibontakoztam öleléséből, de ő továbbra is vállamon átvetve karjait nézett rám. – Gyere, bemutatlak a srácoknak. – csillant meg a szeme.

Srácok, srácok… milyen srácok? Ja, hát persze, az a másik négy szerencsecsomag, akikkel egy bandába rakták Niallt. Hogy is felejthetem el? Fogalmam sincs, egyszerűen annyira örülök az ő boldogságának, hogy minden más kiesett.

Az X Factor ház gyönyörű volt és óriási, az emberek nyüzsögtek benne és, ami a legjobb volt, hogy boldogok voltak. Tudatában voltak annak, hogy nem tart örökké, hogy itt maradnak, sőt, lehet, hogy egyikkőjüknek már a jövő héten véget ér. De ez most ki érdekel? Hihetetlen érzés lehet idáig is eljutni, el sem tudom képzelni, hogy akkor milyen lehet megnyerni az egész versenyt.

Mire feleszméltem már a lépcsőket szeltük és egy fehér ajtós szoba előtt álltunk meg.

-          Felkészültél? – nézett rám félve.

-          Mármint mire kell felkészülni? – értetlenkedtem.

-          Mindjárt meglátod. – sóhajtott fel és benyitott.

A szoba rettentően apró volt, egy embernek is kicsi. Legalábbis nekem biztos az lenne. De a mérete nem az egyetlen baj volt. A legnagyobb gondot az jelentette, hogy öt, ismétlem, öt fiút raktak ebbe a szobába, ami meg is látszott. Úgy nézett ki az egész helyiség mintha bomba robbant volna. Én ekkora kupit szobában, még életemben nem láttam. Zokni a csilláron, pizzás doboz a szoba közepén egy alsónadrággal együtt és a szoba többi részéről ne is beszéljünk.  Fintorogva húztam el a számat, amit a többiek is észrevehettek.

-          Bocsi a rendetlenségért, Louis nem bír magával, olyan, mint a duracell nyuszi. – jött elém egy barnahajú, kedves arcú srác. – Egyébként Liam vagyok. – ölelt át. Meglepődtem közvetlenségén, de viszonoztam ölelését.

-          Nem is én csináltam az egészet. Harry is segített. – csatlakozott hozzánk még két srác. Egyikkőjüknek - azt hiszem Louisnak -, hatalmas vigyor volt az arcán. Ha csak TV-ben látnám őket, akkor is tudnám, hogy ő a csapat mókamestere. Messziről süt róla, hogy minden hülyeségben benne van. A másiknak pedig rettentő édes mosolya volt és göndör haja. Körülbelül olyan idős lehetett, mint én. A babaarca miatt gondolom, bár a fiúknál nem lehet tudni, hisz nyílt titok, hogy későn érőek.  – Egyébként Louis vagyok, ez a göndör hajú szex isten, pedig Harry.

-          Szia! – köszönt a fürtös is és mind a ketten megöleltek.

Szex isten? Visszaöleltem, de még mindig lesokkolva álltam előttük. Nem értettem semmit. Szóval most ezek ketten melegek? Sosem találkoztam még személyesen meleggel, de nem ilyennek képzeltem őket. Hanem lányosabbnak, olyannak, mint például magamat és a barátnőimet csak fiúba.

-          A lányok otthon nem fogják elhinni, ha elmesélem nekik, hogy találkoztam igazi melegekkel! – suttogtam büszkén vigyorogva Niall fülébe. Értetlenül nézett rám, majd kitört belőle a nevetés. – Mi van?

Most már tényleg nem értek semmit. Mi rosszat mondtam? Niall a könnyeit törölgetve és a hasát fogva próbálta abba hagyni a nevetést, de nem nagyon sikerült neki. Hát ez nagyszerű, eljöttem, hogy meglátogassam és ez a hála? Hogy a képembe röhög?  Összefontam karjaimat a mellkasom előtt és mérgesen méregettem a még mindig hahotázó bátyámat.

-          Elmondanád, hogy mi olyan vicces? Had nevessek már én is. – mondtam gúnyosan.

-          Ők… ők… ők… - nem bírta befejezni a mondatot, újabb röhögő görcs. – Ők nem melegek. – ejtette ki az utolsó szót nagy nehezen és ismét elröhögte magát.

-          Azt hitted, hogy buzik vagyunk? – röhögött fel Louis is.

-          Miért? Nem vagytok azok? – kérdeztem idegesen. Fortyogtam a dühtől. Utáltam, ha kiröhögnek.

-          Barátnőm van kislány. Harryvel csak hülyéskedünk. – világosított fel Lou vigyorogva és átkarolta a vállamat.

Szégyenemben a föld alá akartam süllyedni. Ilyen is csak velem történhet meg. Legelőször találkozok a bátyám legújabb haverjaival és rögtön az első negyedórában leégetem magam. Rám vall, tipikus én. Mindig ez történik, már hozzászokhattam volna, hogy soha semmi sem sikerül úgy, ahogy én akarom. Valamivel mindig elrontom az első benyomást. Éreztem, hogy arcomat elborítja a pír, körülbelül úgy nézhetek ki, mint egy paradicsom. Lesütött szemmel vártam, hogy végre valaki megszólaljon, de senki nem tette, így nekem volt muszáj, ha már egyszer belekavartam magam a szarba.

-          Bocsi. – nyöszörögtem.

-          Semmi gáz, nem te vagy az első a házban, aki azt hitte. – mosolygott rám Harry.

-          Nekem még mai napig kétségeim vannak. – jött az idegen hang a fürdő felől, mindenki arra kapta a fejét.

-          Végre, hogy előkerültél. Azt hittem, hogy megevett a saját tükörképed. – ugratta Louis a srácot.

Olyan arca volt akár egy kiskutyának, csillogó csokoládébarna szemekkel és óriási szempillákkal megspékelve. Alsó ajkát beharapta, s ekkor minden megváltozott. Már nem hasonlított semmilyen kiskutyára sem, inkább egy félistent mondanék. A szívem meglódult és őrült tempóban vert, ahogy mellénk ért.

-          Szia, Zayn vagyok. Te bizonyára Niall húga vagy. – festett féloldalas mosolyt az arcára, majd megölelt. De ez most más volt. A hideg is kirázott meleg keze érintésétől. Nem értettem, hogy mi van velem…

~2011 eleje~

A szobámban lévő testnagyságú tükörben méregettem magam. Farkasszemet néztem a saját tükörképemmel. Mindennek tökéletesnek kell lennie. Ma mindennek jól kell mennie. Ma látom Őt másodszorra. Elsőre beleszerettem, abban a pillanatban, amikor megpillantottam.

Akkor kezdődött az egész, amikor egyszer meglátogattam a bátyámat az X-Factor házban, s találkoztam vele. Niall bemutatott minket egymásnak, megöleltük egymást, érintésétől a hideg is kirázott, persze a jó értelemben. Életemben akkor éreztem először azokat a bizonyos pillangókat a hasamban, amikről már annyi mindenki mesélt nekem. Az érzés szét áradt az egész testemben, beborította az elmémet és az örvényként beszippantó barna szemein kívül semmi másra nem tudtam koncentrálni.

Ezután persze minden olyan volt, mintha semmi nem is történt volna, többet nem találkoztunk személyesen, csak TV-n keresztül láttam. Minden egyes alkalommal belesajdult a szívem, amikor őt mutatták az adások közben, kezeimet muszáj volt mindig ökölbe szorítanom. Először csak ezzel próbáltam enyhíteni az érzést, a végére viszont már megszokás és reflex is volt egyben.

Ismét szájfényemhez nyúltam, hogy már sokadjára is átkenjem vele ajkaimat, mert az idegességtől mindig lenyalogattam róluk. A legújabb parfümömmel hintettem be bőröm minden egyes kis szögletét, a nyakamra külön igényt fektettem. Még utoljára beletúrtam kusza hullámos tincseimbe, s lehunytam a szemem.

-          Nyugi Brooke, levegő beszív-kifúj, beszív-kifúj! – bíztattam magam. Nem akarok röhejesen viselkedni előtte, márpedig, hogyha zavarban vagyok, mindig össze-vissza beszélek és idiótán nevetek. Ezt most nem tehettem meg.

A tükörben álló lány kétségbeesetten nézett rám, a tekintetéből is sütött, hogy legszívesebben ordítani tudna, csak azért, hogy valaki a segítségére legyen és kimenekítse innen. Szemei lázasan csillogtak, ettől a csillogástól pedig megijedtem. A lány végigmérte magát, ahogy a testére simuló combközépig érő ruha minden egyes kis négyzet centimétere jól álljon, hogy sminkje ne legyen elkenődve, haja pedig tökéletesen omlott hátára. Eddig minden jól ment.

Miután meguntam a tükörképem tanulmányozását és rájöttem, hogy minél többet agyalok, annál idegesebb leszek, egy kis pénzt nyomtam a retikülömbe a telefonommal együtt. Pár másodperc gondolkodás után a szájfényemet is bedobtam melléjük a biztonság kedvéért. Kopogást hallottam, majd a bátyám bolondos szőke feje kandikált be az ajtón.

-          Brooke, siess légy szíves, mert mennénk. – mondta én pedig kisétáltam elé, majd amikor meglátott belépett az ajtón, s kulcsra zárta azt. – Hogy nézel ki?

A falon lévő tükör elé lépkedtem, forogtam egy sort magamnak, hogy rájöjjek, mit akar ezzel mondani, de nem sikerült.

-          Szerintem egészen emberien. Mi bajod van? – húztam fel kérdőn szemöldököm.

-           Nincs pántja, lecsúszhat akár mikor. És túlságosan rád simul. Túlságosan kiad mindent. Majdnem kint a segged. Mindenki téged fog nézni! – mutogatott zavartan kidülledt szemekkel.

-          Épp ez a lényeg. – nevettem el magam.

-          Még csak most töltötted be a tizenhetet és az istenit a húgom vagy!  - csattant fel. Összerezzentem a hangjától, de tartottam magam. Eszem ágában sem volt átöltözni, hisz három órát kínlódtam azzal, ahogy most kinézek.

-          Velem ne törődj, csak érezd jól magad. – mosolyogtam rá, hátha meghatom.

-          Már hogyne törődnék veled?  Ezt te sem gondoltad komolyan! Brooke Carter Horan, ha most nem öltözöl át, ezen az ajtón sem fogsz kilépni! – mutogatott a háta mögé ellentmondást nem tűrően.

-          Niall James Horan, ha most nem engedsz ki azon az ajtón és ebben a ruhában nem fogsz egy jó ideig látni! – sziszegtem az arcába. A türelmem igencsak fogytában volt már, pedig próbáltam megőrizni a nyugalmam, de Niall mindig ki tudott hozni a sodromból.

Kelletlenül morgott, szúrós szemekkel rám nézett, kinyitotta az ajtót és kilépett rajta, anélkül, hogy visszanézett volna. Elégedett vigyorral az arcomon lépkedtem utána, de amint ráléptem az első lépcsőfokra a szívem meglódult, s a torkomban dobogott. Talán még sosem voltam ilyen ideges. Nem tudom egyáltalán, hogy miért verem ekkora dobra az egészet. Egyetlen egyszer találkoztunk, köszöntünk egymásnak, beszéltünk pár mondatot, ő elvarázsolt engem és itt vége a történetnek. Semmi több. Mégis miért csinálom akkor? Miért áltatom magam hiú ábrándokkal? Miért öltöztem úgy, hogy elcsábítsam? Miért? Most jött el az a pillanat, amikor vissza akartam fordulni, az időt is vissza akartam fordítani, hogy még csak eszembe se jusson ez az idióta ötlet. Istenem, mit csináltam már megint. A kezem azon nyomban remegni kezdett, levegőt is csak szaggatottan tudtam venni. Nehogy itt kapjak pánik rohamot. Muszáj megtennem, ha már voltam ekkora idióta és elkezdtem, akkor be is fogom fejezni. Mély levegőt vettem, pár másodpercre lehunytam a szemem.

Szerencsére a srácok megunták, hogy a nappaliban várakozzanak rám, így amint megláttam, hogy senki nincs ott bátrabban szeltem a lépcsőfokokat. Kitipegtem a ház elé, bezártam az ajtót. Idegesen a hajamba túrtam és megfordultam. Egy limuzin várt, már csak rám. Sötétített ablaka volt, nem láttam be, hogy éppen ki mellé ülök majd. Felfestettem a legszebb és legőszintébbnek tűnő mosolyomat, kinyitottam az ajtót és beszálltam.

-          Na végre, hogy kész lettél! – karolt át Harry és egy puszit nyomott az arcomra.

-          Indulhatunk? – kérdezte Liam vigyorogva, s amikor mindenki rábólintott szólt a sofőrnek, hogy elindulhat.

Tekintetem végigfutattam a limuzin belső terén. Tudnak élni a srácok, azért azt be kell vallani. Pezsgős üveg lehűtve, bőrülés, gyönyörű díszvilágítás… minden itt volt, ami a luxus érzését kelti az emberben. Hihetetlen, hogy az én idióta bátyám mennyi mindent elért. Hittünk benne anyuékkal mindig is, tisztában voltunk a tehetségével, de ennyi mindenre nem számítottunk. Pedig még csak a karrierjük elején vannak, mi lesz még ezután?!

Gondolat menetemet egy érzés szakította meg, amit bármikor felismernék. Tekintetét magamon éreztem, hogy szinte éget és perzseli bőrömet. Nem akartam én is ránézni, de vonzott akár egy mágnes. Tekintetünk találkozott egymással, ekkor úgy éreztem, mintha egy bomba robbant volna bennem. A pillangók ismét repkedni kezdtek, szívem pedig a bordáimon keresztül szeretett volna kijutni. A retikülöm, amit a kezemben szorongattam, szinte kicsúszott ujjaim közül, ahogy tenyerem izzadni kezdett. Hihetetlen, hogy miket vált ki belőlem. Féloldalasan elmosolyodott én pedig megremegtem, s egy pillanatra a hideg is végigfutott rajtam.

-          Minden oké? – kérdezte Harry, aki észrevehette remegésen, hisz egyik kezével még mindig vállamat ölelte.

-          Persze, csak izgulok. Rég voltam bulizni. – mosolyodtam el halványan, miközben feleltem az első dologgal, ami éppen eszembe jutott. Igaz nem hazudtam azzal, hogy rég voltam már bulizni, de idegességemnek fő oka mégsem ez volt.

***

Mindig is szerettem táncolni. Nem voltam benne profi, mint Danielle, de azt sem mondhatom, hogy falábú vagyok. Sosem voltam olyan otthonülő típus, ahogy Niall sem, így amint elértem a tizenhatot mindig együtt jártunk el bulizni, mondjuk anyuék máshogy nem is engedtek volna, csak vele, mert bíztak benne és tudták, hogyha vele vagyok, akkor nem eshet bajom.

Már egy órája a clubban voltunk és megállás nélkül táncoltunk, közben pedig Harry és Louis hozták nekem a finomabbnál finomabb koktélokat, ugyanis nekem még nem adják ki, mert egyelőre kiskorú vagyok. Persze Niallnek azt mondtuk, hogy alkoholmentes az összes, de ennek fele sem volt igaz. Jól akartam magam érezni és tudtam, hogyha bármire is szükségem van Loura és Harryre számíthatok. Ha pedig alkohol nélkül nem sikerül, akkor a segítségét kérem. A testem önálló életre kelt, automatikusan mozogtam a zene ritmusára, s az ütemmel együtt dobogott az én szívem is. Egy percre sem fáradtam el, nem éreztem szükségét annak, hogy leüljek. Lehet az alkohol hatása volt ez is. Fogalmam sincs, igazából még nem voltam berúgva, csak becsiccsentve. Arról pedig azt hallottam, hogy még messze van a részegségtől.

A következő pillanatban az egyik asztal tetején táncoltam, fogalmam sincs, hogy kerültem oda, de jelen pillanatban nem rémisztett meg a magasság, bár félő volt, hogy a magas sarkúm feladja magát én pedig összetöröm magam, táncolás közben nem éppen jutott eszembe. Az egyik kedvenc számom kezdődött el, amikor valaki óvatosan megfogta a lábam. Lenéztem és Ő volt ott.

-          Gyere le onnan Brooke, le fogsz esni. – kérlelt óvatosan.

-          Dehogy esek. Nyugi. – mosolyogtam rá csábítóan, majd érzékien végignyaltam alsó ajkaimon. Még ilyen állapotban is láttam, ahogy nagyot nyel. Elégedett voltam a reakciójával.

-          Kérlek! – nézett rám úgy, amitől tudta, hogy elveszi az eszem és engedelmeskedni fogok neki.

Megforgattam a szemeimet és próbálgattam leszállni, de nem igazán akart összejönni. Mindenhogy megpróbáltam, de az összes ötletemnek az lett volna a vége, hogy leesek. Leguggoltam és úgy próbáltam minél ügyesebben lejutni. Nem volt olyan magas ez az asztal, de szédültem és ez nem kicsit nehezítette meg a dolgomat. Két erős kar fonódott körém és emelt le az asztalról. A melegtől, amit a teste árasztott tudtam, hogy ki segített. Ő volt az. Magamba szívtam őrjítő illatát. Nem tudtam magamon uralkodni.

-          Köszi, hogy segítettél. – fontam karjaimat nyaka köré és hozzásimultam. Tekintete amúgy is homályos volt az alkoholtól, de most el is sötétedett. Pupillái szinte egybeforrtak íriszével.

-          Semmiség. – bicsaklott el hangja.

-          Ez az egyik kedvenc számom. Nem táncolunk? – kérdeztem mosolyogva, majd kis gondolkodás után aprót bólintott.

Megfordultam ölelésében és csípőmet a zene ritmusára ringattam. Kezei erősen és birtoklóan fonódtak csípőmre. Arcát nyakamba temette és apró csókot lehelt rá. Halkan felsóhajtottam. Nem tudom mi az, ami ennyire megfogott benne, nem sokat beszélgettünk, de tudtam, hogy nem használ ki, ezt azzal is bizonyította, hogy leszedett az asztalról, mielőtt még kitörtem volna a nyakam, pedig semmi közünk nincs igazából egymáshoz, akár ott is hagyhatott volna. De nem tette. Emiatt jól eső érzés bizsergett az egész testemben. Nem mellékes az sem, hogy irtó szexi. Amikor először találkoztunk a kisfiússága fogott meg, ma viszont, amikor megláttam, a puszta látványától a padlón voltam. Kicsit szánalmasnak éreztem magam, egy fiú miatt sem éreztem még így, de most tudtam, mit akarok. Őt. Mindenestől. Visszafordultam hozzá, ekkor közelebb volt hozzám, mint gondoltam.  Ajkaimra haraptam.

-          Miért harapdálod mindig a szádat? – kérdezte mosolyogva.

-          Mert finomak. – incselkedtem.

-          Megkóstolhatom? – nem feleltem semmit. Nem is tudtam volna, torkomra akadtak a szavak.

Ajkainkat pár milliméter választotta el egymástól. Várni akartam, hogy ő lépjen, azért, hogy tudjam, ő is ugyanannyira akar engem, mint én őt. Arca közeledni kezdett felém, majd végre ajkaink egymásra találtak. Lassan kóstolgattuk egymást, de másodpercről másodpercre éreztem, hogy mindkettőnk többet akar. Ajkaim elnyíltak ezzel nyelve bebocsátást nyert. Amint nyelveink összefonódtak és vad táncba kezdtek belül szétrobbantam. Kéjesen belenyögtem a csókba és ismét szédülni kezdtem, de most nem az alkohol miatt. Piszok jól csókolt. Hajába túrtam, míg ő továbbra is csípőmbe kapaszkodott. Levegőhiány miatt muszáj volt elválnunk egymástól.

-          Nem messze a clubtól van egy hotel. Vegyünk ki egy szobát. – búgta fülembe. Rögtön bele egyeztem. Egymásba karolva hagytuk el a szórakozóhelyet, csak Louisnak szóltam, hogy elmentem, mert ha Niall megtudja, hogy Zaynnel akkor balhézni fog, jelenleg pedig nincs rá szükségem.

***

Türelmetlenül toporogtunk a szoba előtt, hogy végre kinyíljon, mert az első kártyával, amit adtak baj volt és ez sem tökéletes, de elméletileg működnie kell. Már majd’ megőrültem a kíntól, hogy még mindig nem érhetek hozzá. Az ajtó végre kinyílt és mi rögtön bevetettük magunkat az ajtón, s miután bezártuk azt, Zayn ismét közeledni kezdett felém. Lecsapott ajkaimra, de most nem volt olyan gyengéd, sokkal követelőzőbb és szenvedélyesebb volt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszett vadsága. A falhoz nyomott, s fenekem alá nyúlva emelt fel, lábaimat pedig csípője köré fontam. Ágyékát csípőmnek nyomta, ezzel még jobban feltüzelt. A levegő szikrázott körülöttünk, mindennél jobban akartam. Áttért nyakam csókolgatására, s egy apró helyen megállt, bőrömet fogai közé vette és gyengéden szívogatta azt. Felnyögtem az élvezettől, amit okozott, azt sem bántam, hogy ennek valószínűleg holnapra megmarad a nyoma. Kezei a hátamra tévedtek, s rögtön megtalálták ruhám cipzárját. Lassan húzta le, közben még mindig nyakamat csókolgatta. Görcsösen kapaszkodtam vállába, teljesen megőrültem tőle. Lesimította rólam a ruhát, egy szál fehérneműben voltam előtte. Tekintetével falta minden egyes kis porcikámat, szinte láttam, ahogy szemeiben, abban a pillanatban gyullad meg a tűz. Felkapott és a hálószobáig meg sem állt velem, majd amikor beértünk gyengéden lefektetett az ágyra. Felém kerekedett, s amikor ismét ránéztem túl alulöltözöttnek éreztem magam mellette. A pólót egy kis segítséggel sikerült lehámoznom róla. Megláttam felsőtestét és elámultam. Nem hiszem el, hogy ez most velem történik. Sok százezer lány erről álmodik, én pedig most lehet, hogy megkapom. Végigsimítottam mellkasán és egy csókot leheltem a mellkasán pihenő tetoválásra. Megremegett. Rámosolyogtam és ott folytattam a „hadműveletemet” ahol abbahagytam. Tovább simogattam felsőtestét és kihasználva gyengeségét változtattam a helyzetünkön, így én kerültem felülre. Kezeimet az övéire raktam, hogy ne tudjon minket visszafordítani az előző állásba, bár szerintem egy mozdulattal meg tudná tenni, hisz vékony karjaimnak ilyenkor nem sok hasznát veszem. Ráültem csípőjére és ráhajoltam testére, majd a nyakát kezdtem el csókolni és utána folytattam a mellkasánál. Egy rekedtes morgást hallatott ezzel jelezve, hogy élvezi, amit csinálok. Már az alhasánál jártam, amikor megelégelte a kínzást és felhúzott az arcához. Mélyen a szemembe nézett, a levegőt pedig szaggatottan vette. Ismét elmosolyodtam, mert tetszett, hogy sikerült ilyen reakciót kiváltanom belőle. Ajkait lehúzta a nyakamig és ismét azt kezdte csókolni miközben kezeit a hátamra vezette és elkezdett bajlódni a melltartóm kapcsolójával. Kuncogásban törtem ki, de semmi pénzért nem segítettem volna neki, inkább hagytam, hogy szerencsétlenkedjen. Két perc próbálkozás után végre sikerült neki, pedig már kezdtem megijedni, hogy azt is letépi rólam. Gyengéden megcsókoltam, épp hogy csak simogattam ajkait, kezemmel az övének csatját próbáltam lazítani. Belemosolygott csókunkba, de nem tett semmit csak hozzám simult és a hátamat simogatta. Mikor sikerült kioldanom az övét hirtelen ötlettől fogva magam alá gyűrtem és ismét csípőjére ültem, ám most elkezdtem mozogni. A szeme rögtön kitágult, a levegőt mintha nem tudta volna rendesen venni. Nyelt egy nagyot majd behunyta a szemét és a feje hátra bicsaklott. Kezeimet felvezettem hasától egészen a nyakáig és ráhajoltam egy csókért. Ajkaink türelmetlenül mozogtak, mégis teljesen összhangban voltak. Zayn kezei a derekamon pihentek, néha belemarkolt. Megragadtam nadrágját és szinte lerángattam róla. Egyre kevesebb volt a zavaró tényező, mi pedig egyre szaggatottabban vettük a levegőt. A bőröm még mindig forró volt, Zayn alsónadrágja pedig egyre szűkösebbnek bizonyult. Még húzni akartam az agyát, ezért szenvedélyesen megcsókoltam, szinte téptem ajkait. A tervem balul sült el ugyanis észrevétlenül tűnt el mindkettőnkről az a két ruhadarab, ami még visszatartott volna minket. A fejemben megszólalt a kis vészcsengő, sőt még pirosan is világított. Most tényleg meg fog történni? Nem hittem volna, hogy ennyire ösztönből fogok cselekedni, hozzá képest esetlennek éreztem magam, de megtettem, amit tudtam. Furcsa volt a tudat, hogy lehet, hogy ebben a pillanatban fogom elveszíteni a szüzességem. Te jóságos Isten! Elkezdett eljutni a tudatomig a tény, hogy mibe kevertem magam és, hogy már nem hinném, hogy véget tudnék vetni a dolognak, de ha vele történik meg azt nem bánom. A félsz mindenkiben ott van. Főleg az első alkalomkor. Azt mindenki mindig tökéletesnek képzeli el, az álombéli herceggel, egy baldachinos ágyban, romantikus körülmények között. Mind a három feltétel stimmel… vagyis fogjuk rá. Anyu mindig azt mondta, hogy ne siessem el és annak adjam oda testem legféltettebb kincsét, akit tényleg szeretek. És hülyeségnek fog mindenki számára hangzani, de én tényleg szeretem. Istenem, hogy eshettem bele ennyire, amikor alig ismerem, alig tudok róla valamit, ma találkoztunk másodjára? Mit csináltam már megint? Gratulálok Brooke Carter Horan, most perceken belül odaadod a szüzességed valakinek akit, alig ismersz, szeretsz, de te nem vagy benne biztos, hogy ezt viszonozzák is.

-          Zayn… - nyöszörögtem alig hallhatóan.

-          Valami baj van? – nézett rám kétségbeesetten. Tehát törődik velem, vagy csak nem akarja, hogy elszúrjam az estéjét.

-          Én még… soha… senkivel… - dadogtam. Annyira zavarban éreztem magam és tapasztalatlannak. Legszívesebben eltűntem volna onnan.

-          Biztos, hogy akarod? – kérdezte mélyen a szemembe nézve. Tudtam, hogy vele akarom megtenni először, csak arra nem voltam felkészülve, hogy pont ma lesz a dolog. De mi van, ha máskor nem is lesz rá alkalmam?

-          Biztos. – mondtam határozottan és egy aprót bólintottam.

Elmosolyodott és egy gyengéd csókot nyomott ajkaimra, majd egy kis lökéssel eggyé forrasztotta testünket. Soha nem érzett fájdalom kerítette hatalomba az egész testemet. Lüktetett mindenem, semmit nem láttam tisztán. Próbáltam nem felsikítani a kíntól. Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire fáj. A világ tompa volt körülöttem semmit sem érzékeltem. Valami nedves folyt végig az arcomon, talán a könnyem volt. De nem jött egyedül, a barátai is követték. Zayn egyenként csókolt le minden egyes kis könnycseppet az arcomról és halk nyugtató szavakat búgott a fülembe.

-          Annyira sajnálom. – mormogta elgyötörten. Megráztam a fejem, hogy nem az ő hibája.

A fájdalom óráknak tűnő percek múlva elmúlt, ezt az érzést a kéj váltotta fel. Amint Zayn észrevette, hogy jobban érzem magam, óvatosan mozogni kezdett. Körmömet a hátába véstem, felszisszent, de egy mosollyal biztosított arról, hogy tetszik neki. Végigsimított gerincemen és egyre követelőzőbben mozogtunk, immár mind a ketten. Testünk teljesen összeolvadt, egy papírlap sem fért volna közénk, olyan szorosan kapaszkodtunk egymásba. Mozgása egyik pillanatról a másikra gyorsult és lassult folyamatosan, ezzel engem az őrület határára kergetett. Az eufórikus érzés, amiről már annyit hallottam egyre közelebbinek bizonyult és minden együtt töltött perccel egyre jobban éreztem, hogy már nem sokáig bírom. Zayn levegővétele is egy rendezetlenebb lett, tudtam, hogy ő is ugyanabban a helyzetben járhat jelenleg, mint én. A gyönyör szinte lavinaként söpört végig rajtam, hangosan nyögtem az Ő nevét, miközben hátam ívbe feszült, Zayn pedig pár utolsó lökés után hangosan és rekedten felnyögve követte példámat. Remegtem, el sem tudom hinni, hogy tényleg megtörtént. Rosszabb volt a kezdete, de sokkal mesésebb volt a folytatása, mint gondoltam. Elmosolyodtam és próbáltam felfogni, hogy komolyan megtörtént és pont Vele.

-          Jól vagy? – susogta fülembe, miközben hátulról átkarolt.

-          Minden a legnagyobb rendben. – fordultam vele szembe. – Köszönöm. – hunytam le a szemem. A fáradtság úrrá lett rajtam és éreztem, hogy nemsokára elalszom karjaiban. Nyomott egy puszit a homlokomra és ez nekem pont elég volt ahhoz, hogy békésen álomra hajtsam a fejemet.

***

Arra keltem fel, hogy a nap erős sugara süt a szemembe. Uh, tehát reggel van. Felültem, s előrehulló tincseimet hátrasimítottam. Körbenéztem és megláttam egy faliórát, ami fél egyet mutatott. Oké, ennyit az időérzékemről. Eszembe jutottak a tegnap történtek. Elmosolyodtam és az ágy másik végére pillantottam. Üres. Biztos lement reggeliért, vagyis ebédért. Vigyorom még szélesebb lett, ahogy ez eszembe jutott. Kipattantam az ágyból és a fürdő felé vettem az irányt, hogy rendbe hozzam magam. Hideg vízzel fröcsköltem arcomat, hogy a tegnapi kábulatból magamhoz térjek, amikor megpillantottam egy tükörre ragasztott cetlit.

„Jó volt veled éjszaka, de hiba volt. – Zayn”

A szívem apró szilánkos darabokra tört ezzel az egyetlen mondattal. Nem akartam hinni a szememnek. Bíztam benne, odaadtam neki mindenem és ezt tudta nagyon jól, mégis itt hagyott. Egyedül. Képtelenség, hogy ez történjen. Már jó pár éve arról álmodozom, hogy a nagy alkalom után örökké együtt maradok a „hőn áhított férfival”, de tudhattam volna, hogy ezek csak kisiskolás mesék, ez pedig a valóság, hogy minden pasi egy disznó. Csak Niall meg ne tudja! Tőle is mit fogok kapni? Basszus és összeveszne Vele is, akkor meg oda a banda barátsága és karrierje is egyben. Nem tehetem ezt velük. Ha Ő nem mondja el, én sem fogom. A kettőnk titka marad. Örökre. – fogadtam meg, s a földre rogyva engedtem át magam a csalódásnak és a sírásnak…