2. Kötet - 27. Fejezet

Sziasztok!

Először is, egy kis változás történt. Az előző részben is átírtam egy pici részletet, ami valahogy mégis soknak számít. Annyi az egész, hogy nem egy, hanem három hónapot ugrottunk, magyarán annyi telt el azóta, mióta elkezdődött az úgymond "Zerrie" projekt. 

A  részről annyit, hogy remélem sikerült meglepni titeket és tetszeni fog! Jó olvasást, puszi xx

Ui.: ne haragudjatok a történések miatt légyszíves, csak egy kis csavar kellett :D

Kapkodva rángattam magamra az előbb még rajtam lévő pólómat és sietős léptekkel a fürdőszoba felé vettem az irányt. Szívem a torkomban dobogott, amikor megláttam a WC felett görnyedő alakját, ahogy erőlködve öklendezik. Fájdalmasan sóhajtottam fel és térdeltem le mellé, egy törölközőt a kezembe véve verejtékező homlokát kezdtem törölgetni, s le sem vettem róla szemem. Másik kezemmel hátát simogattam enyhítésképpen, bár tudom, hogy ilyenkor semmi nem könnyíti meg a helyzetet. Görcsösen kapaszkodott a WC szélébe, ujjainak vége elfehéredett az erőtől, amivel szorította azt, ekkor letettem a törölközőt és vállánál fogva támasztottam én is, közben nyugtató szavakat susogtam fülébe.

-          Valamit összeehettem a gépen. – nyöszörgött, én pedig csak bólintottam egyet és ismét aggódó pillantásokkal halmoztam el. - Brooke, menj ki. – nyögte alig hallhatóan.

-          Nem foglak itt hagyni. – simítottam végig hátán.

-          Azt mondtam menj ki. – keményedett meg a hangja, és hallatszódott, hogy minden erejét bele kellett ölnie ebbe a kis határozott kijelentésbe.

-          Nem.

-          Most menj ki, amíg szépen kérlek. – hunyta be szemeit, ujjaival továbbra is markolászta a WC csésze szélét.

-          Ne akard, hogy elmenjek, ezt te sem gondolod komolyan. Azért vagyok, hogy ilyenkor is veled legyek és… - hadartam határozottan, s a düh is kezdte ellepni elmémet. Nem képzelheti, hogy ilyen állapotban, fogom itt hagyni.

-          MENJ MÁR KI A KURVA ÉLETBE! – ordított egy mély lélegzetvétel után, s a csempébe verte öklét, ami abban a pillanatban fel is sértette bőrét. Vére szivárogni kezdett, én pedig csak akkor tudtam felocsúdni kiabálásának zavarából, amikor ezt megláttam. Mellkasom ziláltan emelkedett, levegőm szapora volt és éreztem, hogy a szívem is majd’ kiugrott a helyéről. Hirtelen jött a kitörése, megijedtem tőle, de tudom mi a dolgom, nem szabad most ezen fenn akadnom.

-          Hozok sebtapaszt és fertőtlenítőt. – suttogtam halkan és felálltam, majd az éjjeliszekrényemhez léptem, ahol ezeket tároltam. Miután kivettem őket, visszaslattyogtam a fürdőbe és akármennyire is sietni akartam, lábam lassú tempóba vitt előre. Nem akartam veszekedést, nem akartam ezt az egészet. Hogy romolhatott el minden ilyen kevés idő alatt?

***

-          El kell mennem valami találkozóra, Tom hívott az előbb. Megleszel egyedül? – kérdeztem szombat délután Zayn-t, mivel a fiúk elmentek valami pubba, de Ő itthon maradt egyedül. Furcsálltam, mert sosem maradt ki az ilyenekből, mégsem szóltam inkább semmit.

Amint meghallotta hangomat összerezzent és valami apró dolgot a háta mögé dugott, biztos voltam benne, hogy rejteget valamit. Biztos tervez valamit az estére. Bizonygattam magamba és csibészesen elmosolyodtam a bevillanó képektől, amik ellepték a fejemet. Bizonytalanul bólintott és jobbnak láttam magára hagyni, ha már egyszer az esti meglepetés készítését választotta a fiúkkal való baromkodás helyett.

Tom irodájához érve semmi nem tehette tönkre a kedvem. Tudtam, hogy tudja, hogy imádom a meglepetéseket és biztos vagyok benne, hogy az elmúlt külön töltött két hónapot akarja bepótolni. Semmi különösről nem volt szó, csak a szabadságom utáni fotózásokról, bemutatókról és reklámfilmekről, majd hosszasan ecsetelte, hogy mennyire büszke rám, amiért nem hagytam el magam annak ellenére, hogy teljesen magamra voltam hagyatkozva az elmúlt időben. Mosolyogva bólogattam és úgy tettem mintha érdekelne, amit mond, pedig igazából leszartam és csak az este járt a fejemben. Próbáltam nem elpirulni a fejemben akart és akaratlan gondolatoktól, úgy vettem észre, hogy sikerült is, mert Tom nem mondott semmit, pedig mindig megemlíti, ha észreveszi, hogy nem igazán vagyok mentálisan jelen a mondandója közben.

-          Akkor szerintem ennyit akartam mondani. Végeztünk. – csapta össze vigyorogva a kezét és összeszedte a szerződéseim papírjait, s mindegyiket egy külön mappába helyezett.

-          Majd beszélünk telefonon, vagy ha akarsz gyere át, ha van még valami. – mosolyogtam negédesen, és alig vártam már, hogy eltűnhessek innen. Mélyen… de tényleg nagyon mélyen a bűntudat mardosta lelkemet, amiért ilyen gyorsan le akarom rázni szegény Tomot, de már hihetetlenül be vagyok zsongva.

Hazafele vezető úton úgy gondoltam, hogy meglátogatom a fehérnemű boltot és beszerzek pár csinos, mégis csábító darabot. Istenem sosem voltam még ilyen izgatott egy rohadt este miatt. Talán azért volt most ez, mert feltámadt bennem a remény, hogy rendbe jöhetnek a dolgok és ez a másfél nap morgós hangulat a semmibe fog veszni és nem is fogunk rá emlékezni. Belépve az üzletbe mosolyogva köszöntem az eladónak, aki rögtön körülöttem kezdett ugrálni, ahogy felismert és eljutott a tudatáig, hogy ki is vagyok. A legszebb és persze legdrágább csipke- és selyemcsodákat akarta rám sózni, amik tényleg gyönyörűek voltak és nem voltam rest otthagyni értük egy nem éppen kicsi összeget.

A bejárati ajtó előtt állva óriási zajt hallottam meg, zene dübörgését, kiabálásokat és hangos nevetéseket. Ráncolt homlokkal fordítottam el a kilincset, s bár féltem az elém táruló látványtól, mégis benyitottam. Megkönnyebbültem fújtam ki a levegőt, hisz nem voltak ott sem olyasvalakik, akiket nem kedvelnék, vagy éppen vonagló ribancok a srácok ölében, ugyanis rosszabbik lehetőségnek ezt képzeltem el.

Louis vett észre először és már nem éppen józan állapotban kapott az ölébe, így azt hiszem érthető, hogy miért estünk majdnem hátra. Összeborzolta a hajam, amit grimaszolva vettem tudomásul, de csak ráöltöttem a nyelvem és játékosan a vállába boxoltam.

-          Nézd kivel futottunk össze. – közelített Harry, úgyszintén mámoros állapotban, Grimmy-vel a hátán.

-          Nick, téged is lehet látni? – nevettem fel.

-          Te beszélsz kislány? A TV-n és a magazinokon kívül sehol nem lehet látni. – vágott vissza. Jogos.

-          Oké, oké. Ezt megérdemeltem. – ismertem be mindkét kezemet a fejem mellett tartva védekezésképen. – Zayn merre van?

-          Fent a szobátokba. Le sem tolta a seggét mióta itthon vagyunk. – forgatta meg a szemeit Niall, és újabbat kortyolt, a már kitudja hányadik üveg söréből.

-          Felmegyek, megnézem, mi van vele. Addig nem szétszedni a házat. – mutogattam a mutatóujjammal fenyegetően, de pár másodperc múlva mindegyikünkből kitört a nevetés.

A fiúk okozta jókedv, hamar elpárolgott, már akkor, amikor megtettem az első pár lépést közös szobánk felé. Az újonnan vett fehérneművel tele lévő táskámat szorongattam, majd beharapott ajkakkal nyitottam be, ahol az ágy szélén ült és kezeit a tenyerébe temette. Leültem mellé, s remegő kezekkel nyúltam válla után, majd amikor hozzáértem félőn összerezzent. Rám emelte tekintetét, de semmit nem tudtam belőle kiolvasni, csak az ürességet. Ködös volt pillantása, úgy nézett rám, mintha azt sem tudná, ki vagyok, sőt, mintha azt sem tudná, hogy Ő ki. Félve mélyedtem el szemeibe és még így is magukba szippantottak, hogy teljesen megsemmisült volt, s nem csillogott úgy, mint régen.

-          Mi történt veled az elmúlt időben Zayn? – hajtottam fejem óvatosan vállára, közben suttogtam, szinte alig hallhatóan.

-          Sajnálom, hogy ekkora bunkó vagyok. – nyögte ki ércesen rekedtes hangon egy gondterhelt sóhaj után.

-          Csak mondd el, hogy mi a baj. Hátha tudok segíteni. – mosolyodtam el halványan és fejét magam felé fordítottam, közben puha ujjaim alatt sercegett a napos borosta.

-          Nem tudsz. – rázta meg fejét és arcáról leemelte kezemet.

-          Tudod, hogy akármi történik, itt vagyok? Annyi mindenen keresztülmentünk már, igazán megbízhatnál bennem. – hangnemem kicsit gúnyosabbra sikeredett, mint akartam, ezt egy puszival próbáltam enyhíteni, miután észrevettem magamat.

Csend. Kínos csend. Az óra kattogása is tisztán hallatszik, s az is, hogy a földszinten a srácok még minding nagyon jól érzik magukat. A gondolatok cikáztak elmémben, zúgott a fejem, a fülem pedig sípolt. Csak az járt a fejemben, hogy mi romolhatott el ennyi idő alatt… Mit ronthattunk el? Én tettem valamit? Talán nem kellett volna belemennünk ebbe az egészbe. De muszáj volt, másképp a többiek húzzák a rövidebbet. Muszáj, muszáj, muszáj… Ebben a világban minden muszáj? Miért nem dönthet egy húsz éves felnőtt férfi a saját életéről? Egyszerűen nem akart eljutni a tudatomig, hogy mennyi pénz kellhet ahhoz, hogy emberi életeket irányítsanak, emberi érzéseket. Hihetetlen és egyszerre gusztustalan. Undorodtam tőlük és attól, hogy semmire nincsenek tekintettel csak az anyagi helyzetükre és arra, hogy ők mindenből jól jöjjenek ki. Fájt, hogy így láttam Őt. Fájt, hogy láttam, hogy nincs rendben, mégsem tudok neki segíteni. Fájt, hogy a bátyámon is látom a kimerültséget, akármennyire is azt mutatja, hogy sosem érezte magát jobban. Születésem óta ismerem, nem tud nekem hazudni. Nekem nem.

-          Elmegyek tusolni. – bontotta meg a csendet Zayn és a fürdőszobába viharzott.

Úgy éreztem, hogy most jött el az én időm. Vagy most derítem ki, hogy mi is folyik valójában, vagy soha. A bőröndje felé vettem az irányt, ami azon mód volt a szoba sarkába, mint amikor megérkeztek. Mielőtt hozzá értem volna mérlegelni kezdtem a dolgokat. Biztos ezt akarom? Biztos, hogy belenyúlok a dolgaiba? Végül is semmi közöm hozzá… A francokat nincs közöm hozzá, csupán csak az élete része vagyok. Mély lélegzetet vettem és próbáltam bűntudat nélkül csinálni, de nem ment. Meg kell csinálnom. Meg kell csinálnom. Visszhangzott a fejemben. Utálom ilyen lestrapáltnak és kedvetlennek látni, ha pedig segíteni akarok neki, akkor meg kell tennem. Igen. Megteszem.

Felnyitottam a bőrönd tetejét, de már abban a pillanatban megbántam. Ha már elkezdtem, akkor folytatnom kell. Arrébb raktam a pólóit, hogy találok-e valamit, aztán pedig a nadrágokat és pulcsikat is átnéztem, de semmit nem találtam. A boxerei között sem volt semmi, és a neszesszerében sem volt más, tusfürdőn, parfümön, dezodoron, fogkrémen, fogkefén, hajzselén, hajlakkon és az elmaradhatatlan fésűn kívül semmi. Csalódottan húztam el a szám a tudaton, hogy még mindig nem jutottam előrébb. Már éppen le akartam csukni a bőrönd tetejét, amikor megpillantottam egy kis zacskót kilógni a bőrönd egyik kicsit eldugottabb fakkjából. Ráncolt szemöldökkel fogtam meg a zacskó szélét és kezdtem el kihúzni, s amikor megpillantottam tartalmát a levegő is a tüdőmben akadt.

Nem akartam hinni a szememnek. Hirtelen el kezdtem szédülni, a világ forgott velem és azt sem tudtam, hogy hol vagyok. A szívem ki akart szakadni a bordáimon keresztül, majd a földre zuhanni és millió darabra törni. Egy árva hangot nem bírtam kinyögni, pedig annyi minden kavargott a fejemben, mégsem tudtam semmit mondani. A szavak és a gondolatok a torkomon akadtak, s emiatt fuldokoltam. Hogy képes erre? Mi sarkallta erre? Zihálni kezdtem, szinte hörögni, egyszerűen képtelen voltam felfogni, biztos csak egy rossz álom. Egy nagyon rossz álom. Valaki csípjen meg. Most. Légy szíves. Nem akarom, hogy ez a valóság legyen, ki akarná? Ki akarna egy olyan zacskót találni a szerelmének a bőröndjében, aminek a tartalma nem egy szendvics, vagy egy ékszer, hanem egy fecskendő, egy vékony bőr öv és számtalan kis zacskó tele apró szemű barna porral. Tudtam mi ez. Nem egy kiselőadást tartottak anno a suliban és sokszor papoltak erről otthon anyáék is. Heroin.  A kezem remegni kezdett, mindenből kettőt láttam. Kezem remegésétől a zacskó halk recsegő hangokat kezdett kiadni, s Zayn épp ekkor lépett ki a fürdőszobából, ahol meglátta a bőrönd mellett guggoló alakomat, kezemben a kicsinek nem nevezhető, de annál meghökkentőbb titkával. Tekintete még jobban elködösült – már ha ez lehetséges -, de az ezelőtti érzelemmentesség eltűnt belőle. Ehelyett fellángolt a düh és a gyűlölet.

-          Nem… de… hogy… én… - kapkodni kezdtem a levegőt, s csak ennyi telt tőlem.

Elkaptam róla a fejem, nem bírtam a szemébe nézni. El akartam engedni a zacskót és nem megtörténtnek nyilvánítani a dolgot, de már mindegy volt, így inkább megragadtam és görcsösen kapaszkodtam belé. Felálltam és lesütött szemmel nyújtottam felé kezem tartalmát.

-          Ez mi? – szegeztem neki a kérdést, és pár másodperc bátorsággyűjtés után lassan felemeltem a fejem és határozottan a szemébe néztem. Tekintetével ölni tudott volna.

-          Miért kutattál a táskámban? – fújtatott dühösen és éreztem, hogy nemsoká robbanni fog.

-          Mi a franc ez? – emeltem fel a hangom, pedig tudtam, hogy nem szabadott volna, de én válaszokat akartam.

-          Ennyi privát szférát nem tudsz nekem hagyni? Hogy voltál erre képes? Ennyit érek neked? Bizonytalanságot? – nem is akartam elhinni, amiket a fejemhez vágott. Pont Ő mondja? Aki egy ilyen dolgot elkezd és ha rájövök, még neki áll feljebb?

-          Magyarázatot akarok! Mi ez? Vagyis a kurva életbe, nagyon is jól tudom, hogy mi ez, de miért kellett? Ennyire nem volt gáz a helyzet. Bassza meg, hát ezért viselkedtél olyan furcsán, ezért vonultál külön mindig, és Istenem ezért volt a hányás is. Mire volt jó? – léptem hozzá közel, mire megragadta a karom, én pedig el akartam lökni magamtól, de csak azt értem el, hogy erősített szorításán. – Engedj már el, ez fáj! – kiabáltam tovább és a szabad kezemmel mellkasát kezdtem ütni, miközben láttam, hogy egyre jobban kezd eldurranni az agya. Megijedtem. Igazából sosem féltem tőle, de most még is reszketni kezdtem a félelemtől, a szeme ismét kifürkészhetetlenné vált, szinte elfeketedett, nyakán lévő ütőér pedig erősen kidudorodott.

-          Add ide a zacskót és fejezd már be az ütögetést. – kiáltott rám hangosan, majd lökött egyet rajtam és a mögöttem lévő falnak ütköztem.

Hosszú ujjait nyakam köré fonta és úgy nyomott még közelebb a falhoz, közben vicsorgott, mint egy éhes oroszlán, aki már két napja nem evett. Fel akartam ordítani a hirtelen jött szorítástól, amit a nyakam körül éreztem, de egy szó sem jött ki a torkomon.

-          Hogy voltál képes erre? – fröcsögte nekem a szavakat, szívem pedig már a torkomban dobogtak. Felnéztem rá és könnyfátyol homályosította el látásomat. Hogy jutottunk el idáig? Elengedtem  zacskót, ami halk puffanással ért a földre, majd bal kezemet nyakamat szorító ujjaira simítottam és próbáltam lefejteni, de a szorítás ettől csak még erősebb lett.

-          Szeretlek. – suttogtam alig halhatóan, bár inkább csak tátogásnak számított, mert a levegőhiány nem engedte a hangos szavakat.

Megkövülten bámult rám, amikor felmérte tetteit, eközben ujjai még mindig erősen torkomba nyomódtak, ezzel elérve, hogy az utolsó csepp levegőt is kicsavarja belőlem, egy könnycseppel kísérve. Szemei elkerekedtek, ám csillogó tekintetéből minden kihalni látszott, amit pár hónappal ezelőtt annyira szerettem… 

2. Kötet - 26. Fejezet

Nem sok hozzáfűzni valóm van, remélem tetszik és a végén történteket pedig lehet találgatni... ;) Jó olvasást, puszi x

A forró fürdő hatására pára lepte be a csempét és a tükröt is. Zayn mellkasán feküdtem, hallgattam ütemesen dobogó szívét és csak arra tudtam gondolni, hogy e nélkül a lágy dallam nélkül létezni sem tudnék. Fogalmam sincs, hogy meddig feküdtünk a kádban csendbe burkolózva, de a víz kezdett kihűlni. A hideg végigfutott az egész testemen és libabőrös karomon simítottam végig. Úgy döntöttem, hogy ideje kiszállnunk és felöltöznünk, ha nem akarunk megfázni. Felálltam és magamra csavartam a törölközőmet és a tükör elé álltam, amiben persze semmit nem láttam a pára miatt. Zayn mögém lépett, kezeit derekam köré fonta és állát a vállamra helyezte. Testem rögtön felforrósodott, az előbb érzett hidegrázás hamar elmúlt. Először apró majd egyre nagyobb szíveket kezdtem rajzolni mutatóujjammal a bepárásodott tükörre. Zayn édesen felkuncogott, majd Ő is belekezdett a rajzolgatásba. Amikor már az egész tükröt rajzaink lepték be oldalra fordítottam fejem, hogy egy lágy csókot adjak hívogató ajkaira. Puhán simultak egymásra ajkaink, majd mozdulataink egyre követelőzőbbek lettek, ágyékát fenekemnek nyomta, ezzel jelezve, hogy vágya egy percre sem csillapodott. Halkan felnyögtem és kezemmel dús hajába túrtam. Az ágyig elbotladoztunk, hogy ismét egymáséi legyünk.

***

Három hónap. Három hónapja, hogy beleegyeztünk ebbe az őrületbe, de azóta már ezerszer megbántam. Három hónapja, hogy elkezdődött ez az egész „Zerrie projekt”, ahogy a management hívja. A srácok továbbra is sikert sikerre halmoznak, látástól vakulásig dolgoznak. Nemhogy Zayn-t nem látom szinte sosem, hanem még a bátyámat sem. Az elmúlt három hónapban alig tartózkodtak Európában, Amerikában koncerteztek, különböző műsorokban léptek fel, forgattak, stúdióztak, dalokat írtak, eközben pedig teljesen tönkretették magukat. Ma végre hazajönnek erre a hétvégére, de hétfő délután ismét gépre ülnek, és Olaszország felé veszik az irányt. Telefonon hiába hívtam őket, öt percnél többet sosem tudtunk beszélni. Főleg az elmúlt egy hétben, szinte beköltöztek a stúdióba, hogy elkezdjék a következő album elkészítését, amit pár ottani híres dalszerző segít. 

Mióta nyilvánosságra került a szakításunk – ismét – Zayn és Perrie elmentek a közeli parkokba, elmentek moziba, együtt lófráltak a városba, eközben hagyták, hogy képeket készítsenek róluk, ezzel elérve, hogy velük legyen tele másnapra minden újság, plusz a TV. Én nem láttam egy képet sem pedig a telefonom megállás nélkül csörgött és hol az ismerőseim, hol pedig újságok riporterei hívogattak, hogy láttam-e már a képeket vagy tudok-e egyáltalán erről. Én persze csak kitaláltam valami hazugságot, majd bontottam a vonalat. Belehaltam volna mással látni, amikor tudom, hogy én vagyok az, akit szeret. A tudat is épp elég borzasztó, hogy vele többet van, pedig igazából egyikőjük sem érez barátságnál többet. Perrie halálos üzentek százait, sőt ezreit kapta Twitteren, Facebook-on és az utcán egyaránt, még én is elkezdtem sajnálni. Szólni akartam a managementnek, de nem érdekelte őket a véleményem, nekik épp elég annyi, ha a bevétel az egekben van, az már mellékes, hogy eközben rajtuk kívül senkinek sem jó ez az állapot.

Amikor sikerül beszélnem Zaynnel vagy összeveszünk, vagy semleges dolgokról beszélünk. A veszekedések nagyjából annyiból állnak, hogy rossz a hangulata és nem lehet vele egy normális mondatot váltani, én pedig sosem toleráltam, ha bunkózott. Ilyenkor csak szimplán rácsapom a telefont, majd másnap reggel mindig felhív és úgy kezd el beszélgetni velem, mintha semmi sem történt volna. A hangulata a felhők felett van olyankor, madarat lehetne vele fogatni. Aggasztottak a hangulatváltozásai, a srácokkal is beszéltem erről, ők is furcsállják néha Zayn viselkedését.

Ők jobban viselik ezt az egészet, mint Ő. Ez érthető is, hisz nem nekik kell kényszerből mással lennie, csak a pénz miatt. Harry az, akin körülbelül annyira látszik a megviseltség. Ha éppen tudunk beszélgetni, csak arról tud panaszkodni, hogy olyan nőkkel is összeboronálja a média, akiket nem is ismer. A múlt héten olyan hívásokat kapott, hogy tényleg meg kérte-e Taylor Swift kezét, pedig azon kívül, hogy néhány díjátadón sikerült összefutniuk semmi más nem történt. Louis egész jól van, Eleanor általában vele van, amikor éppen nem az egyetemen csücsül. Liam és Maya úgyszintén együtt vannak, szinte sülve, főve. Niall szerint néha kicsit idegesítő, hogy mindig egymás nyakában vannak, ettől függetlenül édesek. Apropó Niall, Ő mostanában azzal van elfoglalva, hogy Zayn-t és Harry-t kaparja fel a földről, ha éppen úgy döntenek, hogy szarnak a világra. A lelkére kötöttem, hogy vigyázzon rá, ne engedje, hogy hülyeséget csináljon, mert tudom, hogy, ha kiborul bármire képes.

Én pedig hihetetlenül magányosnak érzem magam. Talán még rosszabb, mint, amikor tényleg szakítottunk. Akkor tudtam, hogy neki is jó, és nekem is valamilyen szinten. Most viszont kínzás az egész. Két héten keresztül meg sem álltam, minden ajánlatra rábólintottam, amivel Tom meglepett, a munka legalább lekötötte minden figyelmemet, ám tegnapelőtt szabadságra lettem küldve, mert nem akarja, hogy agyonhajszoljam magam. Azóta is csak a srácokon rágódok, hisz nincs mi lekösse a figyelmem.

Mélyen a gondolataimba burkolózva éppen a nappaliban kuporogtam és azt vártam, hogy mikor fordul már el a kilincs és mikor ugranak a nyakamba, akárcsak régen. Azt akartam, hogy vigyorogva belépjenek az ajtón és az legyen az első szavuk, hogy „kaja” majd a konyhába menve kifosszák a hűtőt. Annyira vágytam már a társaságukra, hogy éreztem, ha még egy hétig egyedül kellene lennem, valószínűleg megőrülnék. Sokszor elküldtem őket a picsába, amikor nem hagytak békén, most viszont bármit megadnék azért, hogy végre ismét minden olyan legyen, mint egy hónappal ezelőtt.

Megunva a várakozást épp a konyhába csoszogtam volna teát csinálni magamnak, amikor neszeket hallottam az ajtó felől. Abban a pillanatban elfelejtettem, hogy miért is akartam menni a konyhába, a szívem rögtön meglódult, a fejem pedig zsongott az izgalomtól. A bejárati ajtó kinyílt és Niall fáradt mosolyával találtam magam szembe. Hatalmas vigyor terült el az arcomon és a nyakába ugrottam, ő pedig, hogy ne essünk el, elengedte bőröndjét és mindkét karját körém fonta. A torkomban lévő gombóc növekedett, és a két hét alatt összegyűlt magányérzet vegyült a boldogsággal. Könnyeimet visszanyelve szorongattam.

-          Annyira hiányoztatok! – suttogtam, hangosabban nem tudtam beszélni, mert a sírás majdnem kitört belőlem.

-          Te is nekünk kislány. – jött oda Harry és egy nagy puszit nyomott a homlokomra és kibontva Niall öleléséből, mellkasára húzott.

-          Nehogy elkezdj sírni. – jött mellénk nevetve Louis. Halvány mosolyt villantottam fele és őt is megöleltem, majd a szelíden pislogó Liam felé indultam.

-          Ha még egyszer ennyi időre itt hagytok, bele fogok bújni a bőröndötökbe. – motyogtam pólójába, ő pedig halkan felkuncogott.

Kibontakoztam Liam karjai közül és Őt kerestem. Az ajtófélfának támaszkodott és mosolyogva nézett, szemei alatt óriási karikák éktelenkedtek és úgy nézett ki, mint aki két hét alatt leadott körülbelül tíz kilót. A nadrág lógott a lábán, viszont a póló még mindig feszült mellkasára, tisztán kilehetett venni szaggatott lélegzetvételeit. Ellökte magát és felém vette az irányt, amitől pulzusom az egekbe szökött. Olyan régen láttam már, olyan régen éreztem. Amikor elém ért, tenyerét arcomra simította, összerándultam egy pillanatra, majd behunytam a szemem és csak rá vártam. Ajkait pár másodperc múlva enyéimre simította, bennem pedig mintha valami felrobbant volna. A vágy rég nem érzett hulláma lavinaként ért. Ujjaimat hajába túrtam, hogy még közelebb érezhessem magamhoz. Kezét arcomról csípőmre vezette és finoman belemarkolt abba, minek hatására halkan belesóhajtottam csókunkba.

-          Khm, szobára. – hallottuk meg Niall morgó hangját. Lassan, de biztosan sikerült elválnunk egymástól és vigyorogva fordultunk a többiek felé.

Rendeltünk pizzát, s miután azt, kihozták a nappaliban ücsörögve hallgattam a srácok élménybeszámolóját. Két órán keresztül be sem állt a szájuk, látszott rajtuk, hogy hiába a sok baj és munka, ami jár ezzel az egésszel jár, mégis imádják csinálni. Zayntől megkérdeztem, hogy Perrie is velük volt-e, mire egy goromba pillantást kaptam, amit nem tudtam mire vélni. Fogalmam sem volt, hogy mi baja lett hirtelen, de jobbnak láttam nem firtatni a témát. Ezután Ő inkább elvonult tusolni, megkérdeztem a srácoktól, hogy mi rosszat mondtam, de csak egy vállrántással válaszoltak. Nyomasztott, hogy alig vannak itthon pár órája, de már sikerült elbasznom valamit.

Utána mentem, pedig tudatában voltam annak, hogy lehet még jobban felidegesítem, mert mostanában elég labilis érzelmi állapotban van a srácok szerint, de tudnom kell, hogy mi a baja. Hisz szeretem és a barátom, vagy mi a franc…

Az ajtó előtt nagyot sóhajtottam és halkan beléptem. A szobában sötét volt, csak a hold világította meg, így halványan ki tudtam venni az ágyon hanyatt fekvő alakját. Az ágy mellé lépkedtem és lefeküdtem mellé, ügyelve arra, hogy fel ne keltsem. A párnára hajtottam a fejem és néztem gyönyörű arcát.

Ki tudja mennyi ideig bámulhattam, amikor résnyire nyitotta szemeit és megszólalt.

-          Miért bámulsz? – hallottam meg rekedtes hangját.

-          Fogalmam sincs. – mosolyodtam el, majd lehunytam szemem, hogy felkészüljek. Nagy levegőt vettem, fontolgattam a szavakat, hogy meg-e merjem kérdezni, de végül nem tudtam a számnak parancsolni. – Miért haragudtál meg?

-          Semmiség. – motyogta, s még a sötétben is láttam, hogy tekintete elsötétül. – Felejtsük el, jó? – morogta kelletlenül halkan.

Mondani akartam, hogy nem, nem jó, és, hogy hallani akarom, hogy mi bántja, de végül csak ennyit nyögtem ki.

-          Rendben.

Megkönnyebbülten fújta ki bent tartott levegőjét és a plafon felé fordult. Mi történt vele ebben az egy hónapban? Mióta elkezdődött ez a cirkusz, ez megy, a külön töltött két hónap alatt pedig az isten tudja mit csinálhatott. Szomorú voltam, amiért kételkedtem benne, de túlságosan megváltozott minden. Nem akartam tovább ezen agyalni, mert ismét éreztem a maró gombócot a torkomban. El akartam hessegetni a fájó gondolatokat, mindegy, hogy hogyan.

-          Nem nézünk meg egy filmet? – kérdeztem megtörve a csendet.

-          Nincs hozzá most kedvem. – francba, - szitkozódtam magamban. Az újabb ötleten gondolkoztam, s belepirultam a gondolatába is annak, ami eszembe jutott.

-          És mit szólnál egy forró fürdőhöz? – búgtam fülébe és a nyakát kezdtem csókolgatni.

-          Brooke… - nyökögte lehunyt szemekkel. Ajkai elnyíltak én pedig kaptam a lehetőségen és lecsaptam rájuk.

Kezei fenekemre csúsztak és keményen belemarkoltak, mire hangosan felnyögtem. Nem érdekelt semmi, túlságosan rég nem voltunk már együtt. Felém kerekedett és vadul tépte ajkaimat, szinte vonaglottam alatta, amikor megéreztem csípőmnek feszülő ágyékát. Lehámozta rólam a pólómat, majd én is megragadtam trikója alját és felfele kezdtem húzni, eközben végigtapintottam az összes hasizmán, majd mellkasán elidőztem. A melltartóm kapcsolójával most úgy bánt, mint egy vérbeli profi, aki nap, mint nap ezt csinálja, mondjuk, én nem is bánnám, ha ez lenne a napi program. Ajkai melleimre tévedtek és finoman kényeztette azokat, míg én övcsatjával bajlódtam és megunva a bénázást szinte szétszakítottam. Egy szál alsónadrágban feküdt felettem, felemeltem testemet, hogy fájón lüktető pontomat, ágyékához nyomjam. Rekedtesen felnyögött és Ő is megfosztott a farmeromtól. Visszatérve ajkaimhoz ismét csókolni kezdett, majd hirtelen elvált tőlem és elfehéredett arccal a fürdőbe rohant…  

2. Kötet - 25. Fejezet

Sziasztok!

Igen, megint itt vagyok. :) Tegnap este, meg a mai nap folyamán többször is megszállt az ihlet, így kihasználva a szünet utolsó napjait meghoztam még egy fejezetet. Remélem tetszik, jó olvasást, puszi x

Zayn szinte áttörte a Modest ajtaját, ahogy megérkeztünk. Szorosan mellette voltam, belekaroltam és mielőtt beléptünk volna az irodába felpipiskedtem és egy puszit leheltem nyakára, s végig simítottam arcán. Halványan rám mosolygott, majd benyitotta az ajtót engem előre engedve, ekkor arckifejezése ismét elkomorult.

-          Csakhogy megérkeztetek! – fordult felénk rögtön öt ember is majd a főfejes boldogan összecsapta tenyerét.

-          Örüljetek, hogy egyáltalán eljöttünk. – morogta Zayn, megszorítottam kezét. – Mi volt ilyen sürgős?

-          Gyertek, üljetek le! – terelgettek minket az asztalhoz, majd amikor leültünk egy aktát vett elő és elénk rakta.

Zayn felhajtotta a vékony papírt és a Little Mix logójával találtuk magunkat szemben. Rossz érzésem támadt az egésszel kapcsolatban, a lábaim maguktól kezdtek dobolni. Ráncolt homlokkal pillantottam a papírokat értetlenül vizslató Zaynre.

-          Mit kezdjek ezekkel? – sóhajtott fel.

-          Nos, mint tudjátok a lányok már több mint egy éve nyerték meg az XFactort és mivel ők is a mi szárnyaink alatt vannak, így a mi dolgunk még jobban beindítani az ők karrierjüket is, ezért támadt egy ötletem, azaz egy ötletünk. Zayn te anno együtt voltál Perrie-vel, jól tudom? – Zayn aprót bólintott. Nem tetszik nekem ez az egész, de nagyon nem. – Az a helyzet, hogy a média és a külvilág előtt ismét egy párnak kéne kiadnotok magatokat. – nem kertelt, megmondta mit is tegyen pontosan.

Zayn csillogó csokoládébarna szemei elkerekedtek egy pillanatra, majd szemöldökét haragosan összehúzta és olyan csúnyán nézett az előttünk ülőkre, hogyha szemmel ölni lehetne, már régen végük lenne.

-          Én ezt nem fogom megcsinálni. Egyáltalán hogy jutott eszetekbe? Brooke-ot imádják a rajongóink, mi bajotok van? – állt fel, én pedig még mindig lefagyva ültem és az aktát figyeltem, ami tele volt mindenféle hivatalos papírokkal és képekkel.

-          A ti rajongóitokkal semmi gond nincs, de a Little Mix rajongótábort viszont ezzel rohamosan meg tudnánk növelni. – magyarázta továbbra is nyugodt hangnemben.

-          Nem, nem. Akkor sem. Mi eddig feltornáztuk magunkat semmi ilyenfajta segítség nélkül, hihetetlenül nehéz munkával! Ha nekik a tehetségük és a szorgalmuk nem elég ahhoz, hogy megálljanak a lábukon, akkor meg sem érdemlik, hogy ott legyenek, ahol vannak! – kelt ki magából Zayn szinte ordítva. Legszívesebben én is ezt tettem volna, de nem volt hozzá erőm. Ez az egész elvette minden életkedvem.

-          De a lánybandák teljesen mások, nektek a hangotok mellett ott van a csinos pofitok is, amikért lányok millió olvadoznak. A pasik pedig nem fognak csak azért cuccokat vásárolni, koncertre járni egy rakat pénzért, mert dögösek. – mindenki kezdte elveszteni a türelmét. A torkomban az elmúlt percek alatt hatalmas gombóc keletkezett, fojtogatott, levegőért akartam kapkodni, de nem akartam én is a figyelem központjába kerülni.

-          Magasról leszarom! Azt is, ha ezzel most elástam a karrierem, de nem fogom tönkretenni az életem, azért, hogy a Ti kibaszott bevételeket körülbelül kétszer ekkorára növeljem. Oldjátok meg a szarságaitok magatok minket pedig hagyjatok ki ebből az egészből. – kiabálta, s a nyakán lévő ütőér erősen kidudorodott, úgy nézett ki, mint ami pillanatok alatt szétdurranhat. Zayn arca vörös volt a kiabálástól és dühtől, szemei vérben forogtak.

Megijesztett a látvány, nem akartam, hogy bármi baja legyen ebből az egészből. Sem fizikailag, sem mentálisan. Tudtam, hogy mennyit dolgoznak a srácokkal, és, hogy alig pihennek valamit, erre még előállnak az ötleteikkel, ezzel tönkretéve a magánéletét is, amit jobban védett, mint bármi mást, mégis beleütik az orrukat. Ismét a képekre néztem, ahol négy körülbelül velem egy idős lány állt, egymást ölelve. És még ráadásul szépek is, basszus. Semmi másnak nem éreztem magam, csak egy nagy rakás csalódásnak. A körülöttem folyó vitára nem figyeltem, próbáltam kizárni őket a fejemből, így is elég kuszák voltak a gondolataim. A kiabálás egyre hangosabb lett, egyre jobban befészkelődött a fejembe a helyzet, amibe keveredtünk. Nem fogok belerondítani ebbe az egészbe, főleg nem a munkájába. Meg fogja csinálni. Végül is, csak a külvilág felé kell azt mutatniuk, hogy együtt vannak, nem? Attól még nem kell gyakorlatilag szakítanunk, csak az emberek nem fogják tudni azt, amit mi. Ezt is át fogjuk vészelni. Ha egy év különlét után is képesek voltunk ugyanúgy szeretni egymást, akkor ez a kis malőr gyerekjáték lesz. Legalábbis remélem. Elbizonytalanodtam. Mi lesz, ha mégsem sikerül minden felhőtlenül? Ha ez az egész belerondít majd a kapcsolatunkba? Ha ártani fog kettőnknek? Én nem fogom hagyni, mellette leszek, akármi történik. Ezt megfogadtam magamban.

Megráztam a fejem és próbáltam visszatérni a jelenbe. Zayn még mindig ugyanúgy veszekedett a management fejeseivel, s éreztem, hogy kezd eldurvulni a dolog. Teljesen előttük állt, mondhatni, hogy „az arcukba mászott”. Arca még vörösebb volt, mint amikor legutóbb ránéztem pedig azt, hittem, hogy annál már nem lehet. Lassan felálltam, igyekeztem rendezni magam és a fejemben lezajlódó monológot is befejezni. Odasétáltam hozzá, kezemet a karjára simítottam, ekkor összerezzent és abba hagyta a veszekedést. Csend honolt a szobába. A füléhez hajoltam és igyekeztem olyan halkan beszélni, amennyire csak tudtam.

-          Nem szabad egy ilyen dolog miatt, ilyen komoly vitába belebonyolódnod. Vállald el, túl fogjuk vészelni ezt is. Nem kell szakítanunk csak a nyilvánosság előtt nem mutatkozunk ketten. – suttogtam fülébe, és próbáltam olyan nyugodt hangszínt elővenni, amilyet csak tudtam.

-          De ez akkor is igazságtalanság. – morgott halkan.

-          Tudom. – sóhajtottam szomorúan, majd egy keserű mosolyt festettem arcomra és fejemet a vállára hajtottam.

***

A Modest még körülbelül egy órán keresztül részletezte, hogy annyi a dolgunk, hogy együtt sehol nem jelenünk meg, csak otthon a kis magányunkban romantikázhatunk és, hogy a srácokon meg a nagyon közeli barátokon kívül senki nem tudhat erről az egészről. Zayn Perrievel fog eljárni a díjátadókra és minden nyilvános eseményre, ahová meghívják őket. Megígérték nekünk, hogy ez az egész maximum fél évig tart utána a szakítást követő második hónapban robbanásszerűen térünk vissza, mint a világ egyik álompárja és mindenki boldogan él, amíg meg nem hal. Megremegtem a gondolattól is, hogy még kevesebbet fogom látni, hogy mást kell megérintenie, esetleg alkalmanként megcsókolnia. A hányinger kerülget ettől a felvetéstől és a féltékenység már szétfeszítette a mellkasomat, pedig még el sem kezdődött ez az egész.

Az irodából egyenesen hazamentünk, ahol rendeltünk egy nagy hawaii pizzát és igyekeztünk nem az elmúlt másfél-két órára gondolni, hanem csak egymásra figyelni. Szemei mosolyogtak, mégis a fájdalom tükröződött bennük és a kétségbeesés, ami engem is aggasztott. Pizza evés közben megnéztünk egy Adam Sandler vígjátékot, nagy kedvence mindkettőnknek az a színész. Jókat nevettünk rajta, néha mégis elkalandoztak a filmről a gondolataim, vissza a történtekre. Elmosogattam a tányérokat, Zayn pedig felment a szobánkba, arra hivatkozva, hogy megnézi a telefonját, nem-e kereste senki.

Miután végeztem a mosogatással az emelet felé vettem az irányt, mert Zayn még mindig nem került elő, pedig a telefon leellenőrzése nem tart ennyi ideig. Benyitottam a szobánkba, de ott sem találtam, ám halk neszeket hallottam meg a fürdőszoba felől. Szívem azonnal meglódult, nem tudtam, hogy mi várhat rám odabent. Talán egy bérgyilkos, aki hazáig követett minket és megölte Zaynt, most pedig én következem? Úristen, Brooke Carter Horan, fejezd be a képzelgéseidet te őrült paranoiás picsa! Többször is megróttam magam gondolatba, mire a fürdőszobáig értem, ujjaim a kilincsre fonódtak, elszámoltam háromig és benyitottam.

A fürdőszobában félhomály uralkodott, a gyertyák lángja világította meg az egész helyiséget, amik minden egyes kis apró polcra el voltak helyezve. A padlót vörös rózsaszirmok borították, a kádban pedig habfürdő várt egy üveg pezsgővel mellette. Az állam a padlót verdeste, a meglepődöttségtől kikerekedtek a szemeim, nem akartam hinni nekik, ilyen nem létezik!

Két kar fonódott körém, a hajamat elsöpörte az egyikkel és lágy csókot lehelt rá. Összerezzentem a hirtelen jött érintéstől, viszont tudván, hogy ki csinálta ezt az egészet jóleső borzongás járta át a testem.

-          Tetszik? – hallottam meg a számomra legszebb hangot a világon.

-          Mivel érdemeltem ki? – susogtam csukott szemmel, eközben kezeimet az övéire raktam, és fűztem össze ujjainkat hasam előtt.

-          A puszta létezéseddel. – búgta és további apró csókokkal hintette be nyakhajlatomat, majd ruhám cipzárját kezdte lehúzni, míg az le nem esett rólam.

Mutatóujját végighúzta felkaromon, mire kirázott a hideg. Szembefordultam vele és gyakorlott mozdulatokkal szabadítottam meg pólójától, majd pipiskedve csókoltam meg, s övcsatjához nyúltam és azt kezdtem el piszkálni, pár pillanat múlva meg is adta magát. Zayn kilépett a nadrágjából, majd továbbra is engem csókolva melltartóm csatjával kezdett bíbelődni, mígnem hátranyúltam és egyetlen mozdulattal megoldottam. Elszakadt ajkaimtól, szemei melleimre tévedtek, s elfeketedtek az elfojtott vágytól. Ujjait bugyim szélébe akasztotta és rántotta le rólam a csipkecsodát. A tudatba, hogy anyaszült meztelenül állok előtte beleremegett a lábam, pedig már nem egyszer voltunk ilyen helyzetbe. Ez most még is más volt. Remegő kezekkel nyúltam boxeréhez, simogatni kezdtem legérzékenyebb pontján, majd egy rekedt nyögés után türelmetlenül kapta le magáról alsónadrágját, s emelt karjaiba akár egy menyasszonyt és a víz felé kezdett velem araszolni, közben kis puszikat nyomott ajkaimra. Beleült a vízbe, engem ölébe húzott. A hab teljesen beborított mindent, ugyanúgy ahogy a kedvenc tusfürdőm kókusz illata is. Körmeimet végighúztam mellkasán, tarkómon pihenő keze elkezdett remegni. Mellkasára hajoltam és érzéki csókokkal borítottam be, nyelvem végighúztam kulcscsontján pihenő tetoválásán, erre halkan felmordult. Kezei melleimre tévedtek, s finoman megmarkolták azt. Felsóhajtottam és úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. Hihetetlenül kívántam, mindenét. Megemelkedtem ölében, majd egy kicsit fészkelődtem, s lassan visszaereszkedtem, ezzel elérve testünk eggyé válását. Hangos nyögés szakadt fel mindkettőnk mellkasából. Tüdőmben rekedt a levegő, a remegés úrrá lett rajtam. Zayn homlokát az enyémnek döntötte, mélyen a szemembe nézett.

-          Megígéred, hogy nem lesz semmi baj, ugye? – kérdeztem suttogva, szinte könyörögve.

-          Megígérem kincsem. Minden a legnagyobb rendben lesz. És tudod miért? – mosolyodott el kisfiúsan.

-          Nem. – ráztam meg a fejem zihálva.

-          Mert szeretlek és te vagy a legjobb dolog az életemben, ami valaha történt velem. Sosem engednélek el még egyszer. – gyengéd, mégis szenvedélyes csókkal zárta vallomását.

-          Én is nagyon szeretlek. – próbáltam visszanyelni könnyeimet, de mégis kigördült egy-két rakoncátlan cseppecske.

Lassan kezdtem el mozogni, majd egyre több sóhaj hagyta el a számat, egyre többet akartam belőle, így gyorsítottam a tempón. Karjaim nyaka köré fontam, úgy kapaszkodtam belé, Ő csípőmet szorította, eközben csókunk egy percre sem szakadt meg. Fojtottan nyögdécseltünk bele heves csókcsatánkba, szinte téptük egymás ajkait. A beteljesülés egyre közelebb volt, már a mennyországban éreztem magam az élvezettől, amit egymásnak nyújtottunk. A gyomrom bukfencezni kezdett az örömtől, míg a szívem összeszorult attól a sok szerelemtől, ami minden mozdulatunkban szerepet játszott. Tempónk eszeveszettül gyors volt, görcsösen kapaszkodtam vállába, őrülten, szerelemtől túlcsordulva hajszoltuk egymást az édes beteljesülés felé, de minden egyes kis rezdülésünkbe ott volt a félelem, amit a jövő iránt éreztünk.    

2. Kötet - 24. Fejezet

Sziasztok!

Először is szeretnék bocsánatot kérni mindegyikőtöktől. Tudom, hogy a szünetre ígértem a fejezetet és éppen csak a végére értem ide vele, de egész hétre ledöntött a lábamról egy aranyos kis torokgyulladás és most sem érzem magam tökéletesen, de már nagyon kellemetlenül éreztem magam, amiért nem tartottam be az ígéretem, ezért meghoztam a LEGÚJABB FEJEZETET, ami nem a legjobb, de betudom a betegségnek, remélem azért tetszeni fog. Puszi xx

-          Zayn Malik, meg ne próbáld, mert Istenemre mondom, hogy nem éled túl a mai napot! – fenyegettem meg az előttem álló idiótát, akinek a kezében volt a zuhanyrózsa és igencsak a hideg fele kezdte piszkálni.

-          Szívd vissza! – nézett rám pimasz vigyorral.

-          Arra várhatsz Malik. – tettem kezeim keresztbe a melleim előtt és kihívóan néztem rá.

-          Akkor te is a kegyelemre Horan. – csillant meg gonoszul a szeme és abban a pillanatban elfordította csapot.

A hideg víz nagyon váratlanul ért, nem gondoltam volna, hogy tényleg meg teszi egy apró kis beszólás miatt.

-          Hé, haver. Azért néha halkabban is akciózhatnátok. Nem akarom minden nap azt hallgatni, hogy a húgommal mit csinálok. – rázta ki Niallt a hideg már csak a gondolattól is.

-          Bocs, de a jó teljesítménynek ez az eredménye. – húzta ki magát Zayn büszkén és szemérmetlenül a fenekemre simította bal tenyerét. Úgy gondoltam, hogy letöröm egy picit az egóját.

-          Honnan tudod, hogy nem játszom meg? – néztem rá felhúzott szemöldökkel, a vigyor rögtön a képére fagyott, míg a többiek pedig hangos röhögésben törtek ki.

Hangosan visítottam fel abban a pillanatban, ahogy megéreztem a jéghideg vizet testem minden egyes kis pontján. A ruhámból körülbelül csavarni lehetett volna a temérdek mennyiségű vizet, a hideg elkezdett rázni, fogaim összekoccantak a reszketéstől.

-          T-t-te.. n-nem v-v-v-vagy n-n-normális. – dadogtam és próbáltam nem átharapni a nyelvem a remegés miatt.

-          Úristen, ne haragudj! – jött oda rögtön, amint meglátta fehéredő arcomat és liluló ajkaimat. – Nem tudtam, hogy ennyire hideg lesz, nagyon sajnálom, nem akarom, hogy beteg legyél. Basszus, hogy lehetek ilyen idióta! – magyarázkodott, közben körülbelül négy törölközőt tekert rám és ölelgetett felmelegítésképpen.

A szobába terelgetett, a vizes ruhákat szépen óvatosan lehámozta rólam, közben minden porcikámat falta tekintetével. Megnyalta alsó ajkait, de kontrollálta magát. Ezek szerint nagyon bűntudata lehet. Hirtelen ötlettől fogva, megragadtam trikójának nyakát és magamhoz rántottam. Homlokunk összeért, meleg lehelete csiklandozta arcomat.

-          Én tudom, hogy melegíthetnél fel. – búgtam, majd játékosan a fülébe haraptam. Halkan felmordult és felém gördült.

-          Minek, ha úgyis csak megjátszod? – lehelte, eközben végignyalt alsó ajkamon, egészen a nyakamig, ahol finoman fogai közé vette a vékony bőrréteget és érzékien megszívta. Szinte vonaglottam alatta.

-          Kérlek... – susogtam elhalóan, mire az arcára győzedelem ittas mosoly terült.

-          Ugye tudod, hogy nem akartam, hogy bajod essen? – szemei játékos csillogása rögtön aggodalmasra fordultak át.

-          Persze, hogy tudom. Ez csak víz Zayn, ne óvj még ettől is. – kacagtam fel és ismét ajkai után kaptam, amiket ő készségesen a birtokába vett.

Az idill és a nyugalom, ami körbevett minket mióta hazajöttünk a szüleitől szinte ijesztő volt, de azért élveztem. A munka remekül ment, egyre több ajánlatot kaptam és jelöltek a L’oreal reklámarcának, ami azt hiszem, hogy karrierem egyik magas pontja, főleg, ha meg is nyerem. A srácok karrierje még magasabbra emelkedett, pedig azt hittük, hogy a csillagoknál nem kerülhetnek feljebb, nekik még is sikerült. Díjátadóról, díjátadóra jártunk és rengeteget dolgoztunk, de emellett igyekeztünk időt is szakítani egymásra. A múlt héten dupla randira mentünk Eleanorékkal, amitől kezdetben féltem, hogy a srácok csipkelődésén kívül nem fog másról szólni, de kellemesen csalódtam.

Délután három óra van és mi a nappaliban ücsörgünk, a Tv-t bámulva élvezzük szabadidőnket, ami most kivételes eset, hogy ilyen korán itthon van mindenki. A bugyuta vígjáték és Zayn fel-le emelkedő mellkasa, ami egyenletes szuszogását jelezte, lekötötte minden gondolatomat. Végigsimítottam karján, ekkor éreztem, hogy szívverése meglódul. Mosolyogva nyugtáztam, az általam kiváltott reakcióját. Egy puszit nyomott homlokomra és ajkait fülemhez fordította.

-          Mi lenne, ha ma elmennénk valahova vacsizni? – nézett rám mosolyogva.

-          Benne vagyok, de ne valami túl puccos helyre. – húztam el a szám, mire ő felnevetett.

-          Akkor a szokásos helyre megyünk.  – bólintottam, s magához húzott.

Mint általában mindig, amikor arra készülök, hogy kiteszem a lábam itthonról, tanácstalanul dobáltam a ruháimat a hátam mögé. Miért van az, hogy lassan kifolyik a gardróbomból ez a temérdek mennyiségű ruha, mégsem találom sosem elsőre a tökéletes darabot? Lassan kezdett elborulni az agyam és éreztem, hogyha egy percen belül nem akadok semmi olyanra, amit most felvennék hisztirohamot fogok kapni. Egy kicsit hangosabb torokköszörülésre kaptam fel a fejem, ami az ajtó felől jött.

Harry állt, ott és az egyik ruhám volt a fején, valószínűleg akkor landolt ott, amikor épp belépni készült én meg hisztérikusan hánytam magam mögé a ruhákat. Oldalra fordítottam a fejem és elkezdtem méregetni a krémszínű, térdfelé érő egyszerű ruhát. Nem is olyan rossz… Sőt. Tökéletes! Az arcomra boldog, megkönnyebbült vigyor kúszott és nekifutásból ugrottam Harry nyakába, aki a hirtelen jött súlytól kicsit megtántorodott, na jó, majdnem hátra esett.

-          Szívesen. – röhögött fel hangosan és egy nagy puszit nyomott hajamra.

***

Az étterem előtt elszabadult a pokol, száz meg száz sikoltozó lány és körülbelül kétszer ennyi vakuvillanás vett minket körül. Kétségbeesetten forogtam, közben Zayn kezét görcsösen szorongattam, Ő pedig idegesen telefonált. Nem vártunk ekkora felhajtást, fogalmam sincs, hogy honnan tudják meg mindig ilyen hamar, ha elmegyünk otthonról. Ránéztem Zaynre, szemei villámokat szórtak, alattuk pedig hatalmas lila karikák éktelenkedtek, amiket eddig még észre sem vettem. A kezei között a telefon csoda, hogy nem roppant szét egyik pillanatról a másikra. Nyugtatni akartam, de fogalmam sem volt, hogy csináljam, így csupán ösztönösen hozzábújtam, akár egy kiscica, kezeimet finoman mellkasára simítottam, ahol megéreztem hevesen verő szívét és tudtam, hogy kivételesen nem én vagyok az oka, hanem a düh. Rám nézett és megkeményedett pillantása rögtön ellágyult, de szíve haragos verése továbbra sem akart alább hagyni.

A tömeg egyre csak nőtt, a sikoltozások egyre hangosabbakká váltak, a vakító villanások mennyisége is másodpercenként többnek tűnt. Zayn karját és mellkasát simogattam, csakhogy megnyugodjon, miközben én sem voltam sokkal jobban. Tehetetlenül kapkodtam a fejem mindig másik irányba, ám pár perc után inkább a bőrdzsekijébe fúrtam arcomat, azt a kezemet, amelyik éppen nem Zaynében pihent a fülemre tapasztottam, mert már sípolt a hatalmas zajtól.

Egy erős kéz ragadt meg és takart el előlem mindent, s végre az étterem felé kezdett terelgetni, pedig azt hittem, hogy most már sosem jutunk el az odáig, de hazafele se nagyon. A zárt tér melege hirtelen jött, de hihetetlenül jól esett és a tudat is, hogy az őrületet pár órára átveszi a meghitt nyugalom. Az étterem igazgatója persze rögtön előttünk termett és szinte térden csúszva kért bocsánatot tőlünk, amiért nem tudott hamarabb intézkedni. Utálom az ilyen talpnyalókat, de legalább, akármit rendelünk ma este, ingyen lesz.

-          Azt hittem már sosem jutunk be. – fortyogott még mindig az én személyre szabott idiótám, amikor megkaptunk az étterem legjobb asztalát, ismétlem azt is szintén ingyen, hálából, amiért nem csinálunk nagy ügyet abból, hogy majdnem szétszedtek minket a késett intézkedések miatt.

-          Nyugi, túléltük, jól vagyok, jól vagy. Ez a lényeg. – próbáltam a jót is meglátni a helyzetben és kezemet nyugtatóan az övére tettem.

-          Nem tudom, hogy mit kezdenék nélküled. – sóhajtott fel és fáradt szemeit rám emelte. – Hihetetlenül szeretlek. – hajolt át az asztalon és lágy csókot lehelt ajkaimra.

-          Én is téged. – mosolyogtam vallomásán, most is, mint minden egyes alkalommal. – Jól vagy? – néztem mélyen gondterhelt szemeibe. – Nem tűnsz valami kipihentnek mostanában.

-          Nem alszok valami jól. – dörzsölte meg szemeit, mintha azzal akarta volna elűzni a fáradtságot. – Megvisel a munka. Kurva sokat dolgozunk és egyre több fellépést kapunk hatalmas világhírű műsorokba és ez nagyon stresszes. Ennyi idő alatt sem tudtam megszokni a felhajtást teljesen. Az érzés, amikor kiállok oda és mindenki minket néz, és ha csak egyetlen kis hangot elvétünk másnap azzal van tele minden, vagy egyéb más pletykákkal. Képzeld tegnap például azt hallottam, hogy AIDS-es vagyok. – húzta vicces grimaszra arcát.

-          De ugye nem? – tettem a döbbentett, persze tisztában voltam az igazsággal.

-          De, sajnos… talán elfelejtettem szólni? – arca gondolkodóra váltott, mire belőlem kitört a nevetés.

-          Miért nem mondtad, hogy így érzel? Otthon is maradhattunk volna.

-          Nem akarlak elhanyagolni. Így is kevés időt töltünk együtt. – halvány mosoly jelent meg arcomon, amint meghallottam indokát.

-          Az együttlét nem csak a vacsorázásból és a császkálásból áll, hanem elég annyi is, ha összebújva fekszünk az ágyon. Egyébként is szeretlek nézni alvás közben. Mindig cukin felhúzod az orrod, ha mosolyogsz. – vigyorogtam, ő pedig felnevetett, a jó kedvet pedig mobilja hangos csörgése szakította félbe. Bocsánatkérően nézett rám és megérintette a kis zöld részt.

-          Igen? – szólt bele kicsit sem kedveshangnemben.  – Most? – szökött szemöldöke a magasba. – Nem érek rá. – morgott. – Mondom, hogy dolgom van. Ezt nem hiszem el, hogy ilyenkor sem lehet nyugtom. – túrt idegesen hajába. – Jó félóra múlva ott vagyunk. – s ezzel lecsapta a telefont az asztalra. Szegény mobil ma miket kap.

-          Mi a baj? Ki volt az? – kíváncsiskodtam és komolyan aggódni kezdtem.

-          A Modest. Be kéne mennünk, mert valamit meg akarnak beszélni. – forgatta szemeit.

-          Hát akkor induljunk. – álltam fel és magamra vettem a kabátomat.

-          De még nem is ettünk. – értetlenkedett.

-          Nem akarom, hogy miattam késs és félóra alatt nem kajálunk meg és érünk oda egyszerre. Egyébként majd rendelünk egy pizzát otthon. – rántottam meg a vállam nevetve, majd amikor mellém ért szenvedélyes csókkal jutalmazott, amibe a lábaim is beleremegtek, szinte összecsuklottam karjaiban.

-          Miért vagy ilyen megértő? – ráncolta homlokát és megrázta fejét.

-          Mert imádlak, és mert jó fej vagyok. – nyomtam egy puszit a szájára, közben óvatosan ráharaptam alsó ajkára.