Nem sok hozzáfűzni valóm van, remélem tetszik és a végén történteket pedig lehet találgatni... ;) Jó olvasást, puszi x
A forró fürdő
hatására pára lepte be a csempét és a tükröt is. Zayn mellkasán feküdtem,
hallgattam ütemesen dobogó szívét és csak arra tudtam gondolni, hogy e nélkül a
lágy dallam nélkül létezni sem tudnék. Fogalmam sincs, hogy meddig feküdtünk a
kádban csendbe burkolózva, de a víz kezdett kihűlni. A hideg végigfutott az
egész testemen és libabőrös karomon simítottam végig. Úgy döntöttem, hogy ideje
kiszállnunk és felöltöznünk, ha nem akarunk megfázni. Felálltam és magamra
csavartam a törölközőmet és a tükör elé álltam, amiben persze semmit nem láttam
a pára miatt. Zayn mögém lépett, kezeit derekam köré fonta és állát a vállamra
helyezte. Testem rögtön felforrósodott, az előbb érzett hidegrázás hamar
elmúlt. Először apró majd egyre nagyobb szíveket kezdtem rajzolni
mutatóujjammal a bepárásodott tükörre. Zayn édesen felkuncogott, majd Ő is
belekezdett a rajzolgatásba. Amikor már az egész tükröt rajzaink lepték be
oldalra fordítottam fejem, hogy egy lágy csókot adjak hívogató ajkaira. Puhán
simultak egymásra ajkaink, majd mozdulataink egyre követelőzőbbek lettek,
ágyékát fenekemnek nyomta, ezzel jelezve, hogy vágya egy percre sem
csillapodott. Halkan felnyögtem és kezemmel dús hajába túrtam. Az ágyig
elbotladoztunk, hogy ismét egymáséi legyünk.
***
Három hónap. Három hónapja, hogy beleegyeztünk ebbe az őrületbe, de azóta már ezerszer megbántam.
Három hónapja, hogy elkezdődött ez az egész „Zerrie projekt”, ahogy a management
hívja. A srácok továbbra is sikert sikerre halmoznak, látástól vakulásig
dolgoznak. Nemhogy Zayn-t nem látom szinte sosem, hanem még a bátyámat sem. Az
elmúlt három hónapban alig tartózkodtak Európában, Amerikában koncerteztek,
különböző műsorokban léptek fel, forgattak, stúdióztak, dalokat írtak, eközben
pedig teljesen tönkretették magukat. Ma végre hazajönnek erre a hétvégére, de
hétfő délután ismét gépre ülnek, és Olaszország felé veszik az irányt.
Telefonon hiába hívtam őket, öt percnél többet sosem tudtunk beszélni. Főleg az
elmúlt egy hétben, szinte beköltöztek a stúdióba, hogy elkezdjék a következő
album elkészítését, amit pár ottani híres dalszerző segít.
Mióta
nyilvánosságra került a szakításunk – ismét – Zayn és Perrie elmentek a közeli
parkokba, elmentek moziba, együtt lófráltak a városba, eközben hagyták, hogy
képeket készítsenek róluk, ezzel elérve, hogy velük legyen tele másnapra minden
újság, plusz a TV. Én nem láttam egy képet sem pedig a telefonom megállás
nélkül csörgött és hol az ismerőseim, hol pedig újságok riporterei hívogattak,
hogy láttam-e már a képeket vagy tudok-e egyáltalán erről. Én persze csak
kitaláltam valami hazugságot, majd bontottam a vonalat. Belehaltam volna mással
látni, amikor tudom, hogy én vagyok az, akit szeret. A tudat is épp elég
borzasztó, hogy vele többet van, pedig igazából egyikőjük sem érez barátságnál
többet. Perrie halálos üzentek százait, sőt ezreit kapta Twitteren, Facebook-on
és az utcán egyaránt, még én is elkezdtem sajnálni. Szólni akartam a
managementnek, de nem érdekelte őket a véleményem, nekik épp elég annyi, ha a
bevétel az egekben van, az már mellékes, hogy eközben rajtuk kívül senkinek sem
jó ez az állapot.
Amikor sikerül
beszélnem Zaynnel vagy összeveszünk, vagy semleges dolgokról beszélünk. A
veszekedések nagyjából annyiból állnak, hogy rossz a hangulata és nem lehet
vele egy normális mondatot váltani, én pedig sosem toleráltam, ha bunkózott.
Ilyenkor csak szimplán rácsapom a telefont, majd másnap reggel mindig felhív és
úgy kezd el beszélgetni velem, mintha semmi sem történt volna. A hangulata a
felhők felett van olyankor, madarat lehetne vele fogatni. Aggasztottak a
hangulatváltozásai, a srácokkal is beszéltem erről, ők is furcsállják néha Zayn
viselkedését.
Ők jobban viselik
ezt az egészet, mint Ő. Ez érthető is, hisz nem nekik kell kényszerből mással
lennie, csak a pénz miatt. Harry az, akin körülbelül annyira látszik a
megviseltség. Ha éppen tudunk beszélgetni, csak arról tud panaszkodni, hogy
olyan nőkkel is összeboronálja a média, akiket nem is ismer. A múlt héten olyan
hívásokat kapott, hogy tényleg meg kérte-e Taylor Swift kezét, pedig azon
kívül, hogy néhány díjátadón sikerült összefutniuk semmi más nem történt. Louis
egész jól van, Eleanor általában vele van, amikor éppen nem az egyetemen
csücsül. Liam és Maya úgyszintén együtt vannak, szinte sülve, főve. Niall
szerint néha kicsit idegesítő, hogy mindig egymás nyakában vannak, ettől
függetlenül édesek. Apropó Niall, Ő mostanában azzal van elfoglalva, hogy
Zayn-t és Harry-t kaparja fel a földről, ha éppen úgy döntenek, hogy szarnak a
világra. A lelkére kötöttem, hogy vigyázzon rá, ne engedje, hogy hülyeséget
csináljon, mert tudom, hogy, ha kiborul bármire képes.
Én pedig
hihetetlenül magányosnak érzem magam. Talán még rosszabb, mint, amikor tényleg
szakítottunk. Akkor tudtam, hogy neki is jó, és nekem is valamilyen szinten.
Most viszont kínzás az egész. Két héten keresztül meg sem álltam, minden
ajánlatra rábólintottam, amivel Tom meglepett, a munka legalább lekötötte
minden figyelmemet, ám tegnapelőtt szabadságra lettem küldve, mert nem akarja,
hogy agyonhajszoljam magam. Azóta is csak a srácokon rágódok, hisz nincs mi
lekösse a figyelmem.
Mélyen a
gondolataimba burkolózva éppen a nappaliban kuporogtam és azt vártam, hogy
mikor fordul már el a kilincs és mikor ugranak a nyakamba, akárcsak régen. Azt
akartam, hogy vigyorogva belépjenek az ajtón és az legyen az első szavuk, hogy
„kaja” majd a konyhába menve kifosszák a hűtőt. Annyira vágytam már a
társaságukra, hogy éreztem, ha még egy hétig egyedül kellene lennem,
valószínűleg megőrülnék. Sokszor elküldtem őket a picsába, amikor nem hagytak
békén, most viszont bármit megadnék azért, hogy végre ismét minden olyan
legyen, mint egy hónappal ezelőtt.
Megunva a
várakozást épp a konyhába csoszogtam volna teát csinálni magamnak, amikor
neszeket hallottam az ajtó felől. Abban a pillanatban elfelejtettem, hogy miért
is akartam menni a konyhába, a szívem rögtön meglódult, a fejem pedig zsongott
az izgalomtól. A bejárati ajtó kinyílt és Niall fáradt mosolyával találtam
magam szembe. Hatalmas vigyor terült el az arcomon és a nyakába ugrottam, ő
pedig, hogy ne essünk el, elengedte bőröndjét és mindkét karját körém fonta. A
torkomban lévő gombóc növekedett, és a két hét alatt összegyűlt magányérzet
vegyült a boldogsággal. Könnyeimet visszanyelve szorongattam.
-
Annyira
hiányoztatok! – suttogtam, hangosabban nem tudtam beszélni, mert a sírás
majdnem kitört belőlem.
-
Te is
nekünk kislány. – jött oda Harry és egy nagy puszit nyomott a homlokomra és
kibontva Niall öleléséből, mellkasára húzott.
-
Nehogy
elkezdj sírni. – jött mellénk nevetve Louis. Halvány mosolyt villantottam fele
és őt is megöleltem, majd a szelíden pislogó Liam felé indultam.
-
Ha még egyszer
ennyi időre itt hagytok, bele fogok bújni a bőröndötökbe. – motyogtam pólójába,
ő pedig halkan felkuncogott.
Kibontakoztam Liam
karjai közül és Őt kerestem. Az ajtófélfának támaszkodott és mosolyogva nézett,
szemei alatt óriási karikák éktelenkedtek és úgy nézett ki, mint aki két hét
alatt leadott körülbelül tíz kilót. A nadrág lógott a lábán, viszont a póló még
mindig feszült mellkasára, tisztán kilehetett venni szaggatott
lélegzetvételeit. Ellökte magát és felém vette az irányt, amitől pulzusom az
egekbe szökött. Olyan régen láttam már, olyan régen éreztem. Amikor elém ért,
tenyerét arcomra simította, összerándultam egy pillanatra, majd behunytam a
szemem és csak rá vártam. Ajkait pár másodperc múlva enyéimre simította, bennem
pedig mintha valami felrobbant volna. A vágy rég nem érzett hulláma lavinaként
ért. Ujjaimat hajába túrtam, hogy még közelebb érezhessem magamhoz. Kezét
arcomról csípőmre vezette és finoman belemarkolt abba, minek hatására halkan
belesóhajtottam csókunkba.
-
Khm,
szobára. – hallottuk meg Niall morgó hangját. Lassan, de biztosan sikerült
elválnunk egymástól és vigyorogva fordultunk a többiek felé.
Rendeltünk pizzát,
s miután azt, kihozták a nappaliban ücsörögve hallgattam a srácok élménybeszámolóját.
Két órán keresztül be sem állt a szájuk, látszott rajtuk, hogy hiába a sok baj
és munka, ami jár ezzel az egésszel jár, mégis imádják csinálni. Zayntől
megkérdeztem, hogy Perrie is velük volt-e, mire egy goromba pillantást kaptam,
amit nem tudtam mire vélni. Fogalmam sem volt, hogy mi baja lett hirtelen, de
jobbnak láttam nem firtatni a témát. Ezután Ő inkább elvonult tusolni,
megkérdeztem a srácoktól, hogy mi rosszat mondtam, de csak egy vállrántással
válaszoltak. Nyomasztott, hogy alig vannak itthon pár órája, de már sikerült
elbasznom valamit.
Utána mentem, pedig
tudatában voltam annak, hogy lehet még jobban felidegesítem, mert mostanában
elég labilis érzelmi állapotban van a srácok szerint, de tudnom kell, hogy mi a
baja. Hisz szeretem és a barátom, vagy mi a franc…
Az ajtó előtt
nagyot sóhajtottam és halkan beléptem. A szobában sötét volt, csak a hold
világította meg, így halványan ki tudtam venni az ágyon hanyatt fekvő alakját.
Az ágy mellé lépkedtem és lefeküdtem mellé, ügyelve arra, hogy fel ne keltsem.
A párnára hajtottam a fejem és néztem gyönyörű arcát.
Ki tudja mennyi
ideig bámulhattam, amikor résnyire nyitotta szemeit és megszólalt.
-
Miért
bámulsz? – hallottam meg rekedtes hangját.
-
Fogalmam
sincs. – mosolyodtam el, majd lehunytam szemem, hogy felkészüljek. Nagy levegőt
vettem, fontolgattam a szavakat, hogy meg-e merjem kérdezni, de végül nem
tudtam a számnak parancsolni. – Miért haragudtál meg?
-
Semmiség. –
motyogta, s még a sötétben is láttam, hogy tekintete elsötétül. – Felejtsük el,
jó? – morogta kelletlenül halkan.
Mondani akartam, hogy
nem, nem jó, és, hogy hallani akarom, hogy mi bántja, de végül csak ennyit
nyögtem ki.
-
Rendben.
Megkönnyebbülten
fújta ki bent tartott levegőjét és a plafon felé fordult. Mi történt vele ebben
az egy hónapban? Mióta elkezdődött ez a cirkusz, ez megy, a külön töltött két hónap alatt pedig az isten tudja mit csinálhatott. Szomorú voltam, amiért
kételkedtem benne, de túlságosan megváltozott minden. Nem akartam tovább ezen
agyalni, mert ismét éreztem a maró gombócot a torkomban. El akartam hessegetni
a fájó gondolatokat, mindegy, hogy hogyan.
-
Nem nézünk
meg egy filmet? – kérdeztem megtörve a csendet.
-
Nincs
hozzá most kedvem. – francba, - szitkozódtam magamban. Az újabb ötleten
gondolkoztam, s belepirultam a gondolatába is annak, ami eszembe jutott.
-
És mit
szólnál egy forró fürdőhöz? – búgtam fülébe és a nyakát kezdtem csókolgatni.
-
Brooke… -
nyökögte lehunyt szemekkel. Ajkai elnyíltak én pedig kaptam a lehetőségen és
lecsaptam rájuk.