Sziasztok!
Először is szeretnék bocsánatot kérni mindegyikőtöktől. Tudom, hogy a szünetre ígértem a fejezetet és éppen csak a végére értem ide vele, de egész hétre ledöntött a lábamról egy aranyos kis torokgyulladás és most sem érzem magam tökéletesen, de már nagyon kellemetlenül éreztem magam, amiért nem tartottam be az ígéretem, ezért meghoztam a LEGÚJABB FEJEZETET, ami nem a legjobb, de betudom a betegségnek, remélem azért tetszeni fog. Puszi xx
-
Zayn Malik, meg ne
próbáld, mert Istenemre mondom, hogy nem éled túl a mai napot! – fenyegettem
meg az előttem álló idiótát, akinek a kezében volt a zuhanyrózsa és igencsak a
hideg fele kezdte piszkálni.
-
Szívd vissza! – nézett
rám pimasz vigyorral.
-
Arra várhatsz Malik. –
tettem kezeim keresztbe a melleim előtt és kihívóan néztem rá.
-
Akkor te is a
kegyelemre Horan. – csillant meg gonoszul a szeme és abban a pillanatban
elfordította csapot.
A hideg víz nagyon váratlanul ért, nem
gondoltam volna, hogy tényleg meg teszi egy apró kis beszólás miatt.
-
Hé, haver. Azért néha halkabban is akciózhatnátok. Nem akarom minden nap
azt hallgatni, hogy a húgommal mit csinálok. – rázta ki Niallt a hideg már csak
a gondolattól is.
-
Bocs, de a jó teljesítménynek ez az eredménye. – húzta ki magát Zayn
büszkén és szemérmetlenül a fenekemre simította bal tenyerét. Úgy gondoltam,
hogy letöröm egy picit az egóját.
-
Honnan tudod, hogy nem játszom meg? – néztem rá felhúzott szemöldökkel, a
vigyor rögtön a képére fagyott, míg a többiek pedig hangos röhögésben törtek
ki.
Hangosan visítottam fel abban a
pillanatban, ahogy megéreztem a jéghideg vizet testem minden egyes kis pontján.
A ruhámból körülbelül csavarni lehetett volna a temérdek mennyiségű vizet, a
hideg elkezdett rázni, fogaim összekoccantak a reszketéstől.
-
T-t-te.. n-nem
v-v-v-vagy n-n-normális. – dadogtam és próbáltam nem átharapni a nyelvem a
remegés miatt.
-
Úristen, ne haragudj!
– jött oda rögtön, amint meglátta fehéredő arcomat és liluló ajkaimat. – Nem
tudtam, hogy ennyire hideg lesz, nagyon sajnálom, nem akarom, hogy beteg
legyél. Basszus, hogy lehetek ilyen idióta! – magyarázkodott, közben körülbelül
négy törölközőt tekert rám és ölelgetett felmelegítésképpen.
A szobába terelgetett, a vizes ruhákat
szépen óvatosan lehámozta rólam, közben minden porcikámat falta tekintetével.
Megnyalta alsó ajkait, de kontrollálta magát. Ezek szerint nagyon bűntudata lehet.
Hirtelen ötlettől fogva, megragadtam trikójának nyakát és magamhoz rántottam.
Homlokunk összeért, meleg lehelete csiklandozta arcomat.
-
Én tudom, hogy
melegíthetnél fel. – búgtam, majd játékosan a fülébe haraptam. Halkan
felmordult és felém gördült.
-
Minek, ha úgyis csak
megjátszod? – lehelte, eközben végignyalt alsó ajkamon, egészen a nyakamig,
ahol finoman fogai közé vette a vékony bőrréteget és érzékien megszívta. Szinte
vonaglottam alatta.
-
Kérlek... – susogtam
elhalóan, mire az arcára győzedelem ittas mosoly terült.
-
Ugye tudod, hogy nem
akartam, hogy bajod essen? – szemei játékos csillogása rögtön aggodalmasra
fordultak át.
-
Persze, hogy tudom. Ez
csak víz Zayn, ne óvj még ettől is. – kacagtam fel és ismét ajkai után kaptam,
amiket ő készségesen a birtokába vett.
Az idill és a nyugalom, ami körbevett
minket mióta hazajöttünk a szüleitől szinte ijesztő volt, de azért élveztem. A munka remekül ment, egyre több
ajánlatot kaptam és jelöltek a L’oreal reklámarcának, ami azt hiszem, hogy
karrierem egyik magas pontja, főleg, ha meg is nyerem. A srácok karrierje még
magasabbra emelkedett, pedig azt hittük, hogy a csillagoknál nem kerülhetnek
feljebb, nekik még is sikerült. Díjátadóról, díjátadóra jártunk és rengeteget
dolgoztunk, de emellett igyekeztünk időt is szakítani egymásra. A múlt héten
dupla randira mentünk Eleanorékkal, amitől kezdetben féltem, hogy a srácok
csipkelődésén kívül nem fog másról szólni, de kellemesen csalódtam.
Délután három óra van és mi a nappaliban
ücsörgünk, a Tv-t bámulva élvezzük szabadidőnket, ami most kivételes eset, hogy
ilyen korán itthon van mindenki. A bugyuta vígjáték és Zayn fel-le emelkedő
mellkasa, ami egyenletes szuszogását jelezte, lekötötte minden gondolatomat.
Végigsimítottam karján, ekkor éreztem, hogy szívverése meglódul. Mosolyogva
nyugtáztam, az általam kiváltott reakcióját. Egy puszit nyomott homlokomra és
ajkait fülemhez fordította.
-
Mi lenne, ha ma
elmennénk valahova vacsizni? – nézett rám mosolyogva.
-
Benne vagyok, de ne
valami túl puccos helyre. – húztam el a szám, mire ő felnevetett.
-
Akkor a szokásos
helyre megyünk. – bólintottam, s magához
húzott.
Mint általában mindig, amikor arra
készülök, hogy kiteszem a lábam itthonról, tanácstalanul dobáltam a ruháimat a
hátam mögé. Miért van az, hogy lassan kifolyik a gardróbomból ez a temérdek
mennyiségű ruha, mégsem találom sosem elsőre a tökéletes darabot? Lassan
kezdett elborulni az agyam és éreztem, hogyha egy percen belül nem akadok semmi
olyanra, amit most felvennék hisztirohamot fogok kapni. Egy kicsit hangosabb
torokköszörülésre kaptam fel a fejem, ami az ajtó felől jött.
Harry állt, ott és az egyik ruhám volt a
fején, valószínűleg akkor landolt ott, amikor épp belépni készült én meg
hisztérikusan hánytam magam mögé a ruhákat. Oldalra fordítottam a fejem és elkezdtem
méregetni a krémszínű, térdfelé érő egyszerű ruhát. Nem is olyan rossz… Sőt.
Tökéletes! Az arcomra boldog, megkönnyebbült vigyor kúszott és nekifutásból
ugrottam Harry nyakába, aki a hirtelen jött súlytól kicsit megtántorodott, na
jó, majdnem hátra esett.
-
Szívesen. – röhögött
fel hangosan és egy nagy puszit nyomott hajamra.
***
Az étterem előtt elszabadult a pokol, száz
meg száz sikoltozó lány és körülbelül kétszer ennyi vakuvillanás vett minket
körül. Kétségbeesetten forogtam, közben Zayn kezét görcsösen szorongattam, Ő pedig
idegesen telefonált. Nem vártunk ekkora felhajtást, fogalmam sincs, hogy honnan
tudják meg mindig ilyen hamar, ha elmegyünk otthonról. Ránéztem Zaynre, szemei
villámokat szórtak, alattuk pedig hatalmas lila karikák éktelenkedtek, amiket
eddig még észre sem vettem. A kezei között a telefon csoda, hogy nem roppant
szét egyik pillanatról a másikra. Nyugtatni akartam, de fogalmam sem volt, hogy
csináljam, így csupán ösztönösen hozzábújtam, akár egy kiscica, kezeimet
finoman mellkasára simítottam, ahol megéreztem hevesen verő szívét és tudtam,
hogy kivételesen nem én vagyok az oka, hanem a düh. Rám nézett és
megkeményedett pillantása rögtön ellágyult, de szíve haragos verése továbbra
sem akart alább hagyni.
A tömeg egyre csak nőtt, a sikoltozások
egyre hangosabbakká váltak, a vakító villanások mennyisége is másodpercenként
többnek tűnt. Zayn karját és mellkasát simogattam, csakhogy megnyugodjon,
miközben én sem voltam sokkal jobban. Tehetetlenül kapkodtam a fejem mindig
másik irányba, ám pár perc után inkább a bőrdzsekijébe fúrtam arcomat, azt a kezemet,
amelyik éppen nem Zaynében pihent a fülemre tapasztottam, mert már sípolt a
hatalmas zajtól.
Egy erős kéz ragadt meg és takart el
előlem mindent, s végre az étterem felé kezdett terelgetni, pedig azt hittem,
hogy most már sosem jutunk el az odáig, de hazafele se nagyon. A zárt tér
melege hirtelen jött, de hihetetlenül jól esett és a tudat is, hogy az őrületet
pár órára átveszi a meghitt nyugalom. Az étterem igazgatója persze rögtön
előttünk termett és szinte térden csúszva kért bocsánatot tőlünk, amiért nem
tudott hamarabb intézkedni. Utálom az ilyen talpnyalókat, de legalább, akármit
rendelünk ma este, ingyen lesz.
-
Azt hittem már sosem
jutunk be. – fortyogott még mindig az én személyre szabott idiótám, amikor
megkaptunk az étterem legjobb asztalát, ismétlem azt is szintén ingyen,
hálából, amiért nem csinálunk nagy ügyet abból, hogy majdnem szétszedtek minket
a késett intézkedések miatt.
-
Nyugi, túléltük, jól
vagyok, jól vagy. Ez a lényeg. – próbáltam a jót is meglátni a helyzetben és
kezemet nyugtatóan az övére tettem.
-
Nem tudom, hogy mit
kezdenék nélküled. – sóhajtott fel és fáradt szemeit rám emelte. – Hihetetlenül
szeretlek. – hajolt át az asztalon és lágy csókot lehelt ajkaimra.
-
Én is téged. –
mosolyogtam vallomásán, most is, mint minden egyes alkalommal. – Jól vagy? –
néztem mélyen gondterhelt szemeibe. – Nem tűnsz valami kipihentnek mostanában.
-
Nem alszok valami jól.
– dörzsölte meg szemeit, mintha azzal akarta volna elűzni a fáradtságot. –
Megvisel a munka. Kurva sokat dolgozunk és egyre több fellépést kapunk hatalmas
világhírű műsorokba és ez nagyon stresszes. Ennyi idő alatt sem tudtam
megszokni a felhajtást teljesen. Az érzés, amikor kiállok oda és mindenki
minket néz, és ha csak egyetlen kis hangot elvétünk másnap azzal van tele
minden, vagy egyéb más pletykákkal. Képzeld tegnap például azt hallottam, hogy
AIDS-es vagyok. – húzta vicces grimaszra arcát.
-
De ugye nem? – tettem a
döbbentett, persze tisztában voltam az igazsággal.
-
De, sajnos… talán
elfelejtettem szólni? – arca gondolkodóra váltott, mire belőlem kitört a
nevetés.
-
Miért nem mondtad,
hogy így érzel? Otthon is maradhattunk volna.
-
Nem akarlak
elhanyagolni. Így is kevés időt töltünk együtt. – halvány mosoly jelent meg
arcomon, amint meghallottam indokát.
-
Az együttlét nem csak
a vacsorázásból és a császkálásból áll, hanem elég annyi is, ha összebújva
fekszünk az ágyon. Egyébként is szeretlek nézni alvás közben. Mindig cukin
felhúzod az orrod, ha mosolyogsz. – vigyorogtam, ő pedig felnevetett, a jó
kedvet pedig mobilja hangos csörgése szakította félbe. Bocsánatkérően nézett
rám és megérintette a kis zöld részt.
-
Igen? – szólt bele
kicsit sem kedveshangnemben. – Most? –
szökött szemöldöke a magasba. – Nem érek rá. – morgott. – Mondom, hogy dolgom
van. Ezt nem hiszem el, hogy ilyenkor sem lehet nyugtom. – túrt idegesen
hajába. – Jó félóra múlva ott vagyunk. – s ezzel lecsapta a telefont az
asztalra. Szegény mobil ma miket kap.
-
Mi a baj? Ki volt az? –
kíváncsiskodtam és komolyan aggódni kezdtem.
-
A Modest. Be kéne
mennünk, mert valamit meg akarnak beszélni. – forgatta szemeit.
-
Hát akkor induljunk. –
álltam fel és magamra vettem a kabátomat.
-
De még nem is ettünk. –
értetlenkedett.
-
Nem akarom, hogy
miattam késs és félóra alatt nem kajálunk meg és érünk oda egyszerre. Egyébként
majd rendelünk egy pizzát otthon. – rántottam meg a vállam nevetve, majd amikor
mellém ért szenvedélyes csókkal jutalmazott, amibe a lábaim is beleremegtek,
szinte összecsuklottam karjaiban.
-
Miért vagy ilyen
megértő? – ráncolta homlokát és megrázta fejét.
-
Mert imádlak, és mert
jó fej vagyok. – nyomtam egy puszit a szájára, közben óvatosan ráharaptam alsó
ajkára.