Fáradtan másztam ki a kocsimból és botorkáltam el az ajtóig. Már előre elterveztem, hogy veszek egy finom forró fürdőt és holnap délig fel sem kelek. Tom azt mondta, hogy teljesen enyém az állás, a papírmunkát majd ő elintézi, a következő fotózásról pedig majd szól telefonon, vagy pedig személyesen eljön.
Nagyon élveztem a fotózást, főleg a társaságot. Amanda, Sebastian és Rick hihetetlenül közvetlenek és barátságosak voltak velem, ami csak segített az egészben. Remélem továbbra is ők fognak velem maradni, mert nagyon megkedveltem őket.
Ahogy az ajtóhoz értem, nevetgéléseket hallottam. Benyitottam, majd a nappaliba mentem ahol nem olyan látvány fogadott, amire számítottam. Valami vígjátékot néztek. Niall Zayn mellett ült, míg Harry Lou vállába borulva röhögött valamin. A kétszemélyes fotelben pedig Liam és egy lány ült egymást ölelve. A lánynak hosszú barna haja és kreol bőre volt. Oké, most megint elő fog jönni a kisebbségi komplexusom. Kecses vékony karjaival átölelte Liamet és súgott valamit a fülébe.
Az agyvizem elborult és muszáj volt közbeavatkoznom, pedig úgy éreztem, hogy menten összeesek a fáradtságtól. Nagy levegőt vettem és megköszörültem a torkom, mire minden szempár rám szegeződött. Szúrós szemekkel néztem Liamre, de nem nagyon zavartatta magát. Niall megpaskolta maga mellett a helyet, én pedig helyet foglaltam.
- Hogy ment a fotózás? – mosolygott rám Lou.
- Milyen fotózás? – vonta fel a szemöldökét Zayn. Lesütöttem a szemem és úgy szólaltam meg.
- Még régebben egy férfi a kávézóban ideadta a névjegykártyáját, azután találkoztam vele és most elvileg modell vagyok. – húztam ki magam büszkén.
- De ugye nem…?
- Jézusom, hova gondolsz? Nem a Playboy-hoz mentem. Ennyire nehéz belőlem kinézni ezt az egészet? – néztem rá durcásan. Rosszul esik, hogy ennyire nem tudják elképzelni, ahogy például a kifutón sétálok és vakuk százai villannak meg. Persze ez még nekem is csak egy álom.
- Hát… - kezdett bele Niall, mire én tarkón vágtam, majd elővettem az egyik képet. Igen, kinyomtattam, mert éreztem, hogy úgysem fogják elhinni.
A képet először Niall kezébe adtam, aki amint meglátta el is ejtette. A szeme ki akart esni a helyéről és a szája is tátva maradt. Zayn felvette a képet és jól megnézte. Láttam, ahogy nyel egy nagyot és picit több ideig tartja csukva a szemét. Odaszaladt Harryékhez és a kezükbe adta a képet. Harry és Louis reakciója sem volt másmilyen. Oké, jól esik, hogy ilyeneket váltott ki belőlük, de ez is csak azt bizonyítja, hogy furcsa nekik, ami viszont nem éppen pozitív számomra. Mindegy, nem fogok balhézni ennyi miatt, szerencséjükre nem vagyok az a fajta. Csak néha…
Mikor Liamékhez ért a kép a lány mosolyogva felém fordult.
- Nagyon szép lett.
- Kösz. – mondtam rá sem nézve és kimentem a konyhába.
A narancslevemet kortyolgattam, amikor Liam belépett az ajtón.
- Nézd, tudom, hogy utálsz, de légy szíves legyél vele kedves! – nézett mélyen a szemembe.
- Ezt remélem te sem gondoltad komolyan. – vetettem oda neki és magára hagytam.
Visszaültem Niall mellé, aki átvette a kezét rajtam. A lány ismét elém sétált és mosolyogva a kezét nyújtotta.
- Egyébként Maya vagyok. – próbálta velem felvenni a szemkontaktust és mikor sikerült, mintha egy picit megijedt volna. Tekintetem valószínűleg tele volt gyűlölettel, akaratom ellenére is.
- Brooke. – vetettem oda neki.
- És Brooke, mikor lesz a következő fotózásod? – kérdezősködött volna tovább, de hamar a szavába vágtam.
- Figyelj, szerintem inkább ne fáradozz a próbálkozással. Hatástalan. – tettem a vállára a kezem és felálltam volna.
- De én… - kezdett bele megint. Kezd elegem lenni belőle. Mit nem ért azon, hogy szarok a fejére?
- Nem érdekel! – fordultam felé és egy picit hangosabban szóltam rá. – A legjobb barátnőm miattad veszítette el a szerelmét, innentől kezdve nem érdekel a neved, hogy honnan jöttél, hogy hol találkoztatok és az sem, hogy mennyire romantikus volt. Leszarom, oké? Felfogtad? – hadartam el egy levegővel.
- Brooke, fejezd be! Mindannyian tudjuk itt, hogy miért nincs jogod elítélni őket, úgyhogy fogd vissza magad és viselkedj végre felnőtt módjára – állt fel Niall és kiabált velem. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam a meglepettségtől. A keze remegett és dühös tekintettel meredt rám.
Ez meg mi a francot csinál? Nem mellettem kéne állnia? Mélyeket lélegeztem és próbáltam nyugodt maradni, és nem olyat mondani, amit később megbánok. Egy hang ekkor megszólalt a fejemben. Nyugi Brooke, csak egy picit ideges vagy, semmi gáz, meg se szólalj, hanem kotródj fel a szobádba. Eleget téve a kis hangocskának hátrálva felmentem a szobámba, majd inkább kiléptem az erkélyre.
A csillagokra meredtem, közben az járt a fejemben, hogy mit rontottam el? Zaynnel beszéltünk pár szót, de még így sem felhőtlen az egész, Liam megcsalta Daniellet, azután idehozta a csajt és még elvárták, hogy vágjak hozzá jó képet. Nem értem, hogy ennyire nem ismernek? Tudhatták volna, hogy kiakadok. Az pedig, hogy megint a Nick-es témával jött még rosszabbul esett. A halálomig fognak vele kísérteni? Vele beszélgettem, amikor más nem volt mellettem, azt hittem, hogy legalább Ő megért. Végig azért volt velem, mert kötelességének érezte, hisz a bátyám, legbelül pedig, ha nem a húga lennék valószínűleg a pokolra kívánt volna. Lépteket hallottam magam mögött, a szék megzörrent mellettem és Zaynnel találtam szemben magam. Nem akartam ránézni, így inkább a szék karfáját kapargattam. Ő tovább nézett engem. Nem bírtam tovább, a szemébe néztem, de utólag rájöttem, hogy hiba volt. Az emberek nagy részének barna szeme van, de az övé még is olyan más, van benne valami varázs, ami különlegessé teszi. Az emlékek lavinaként vonultak az elmémben, elképesztő gyorsasággal.
- Ahogy felmentél, Niall önostorozásba kezdett. Nem akart így rád kiabálni, főleg nem felhozni azt a témát… – mondta és közben még mindig engem fürkészett.
- Miért fordult ellenem? Egyedül én ellenzem ezt a rohadt kapcsolatot? – bukott ki belőlem a kérdés.
- Nem, csak… - itt abbahagyta a mondatot és lesütötte a szemét. Várjunk csak! Pár másodperc múlva leesett és szerintem ezt ő is hallotta mivel felpillantott rám.
- Mióta tudjátok? – néztem semlegesen a szemébe.
- Egy ideje.
- Ezt nem hiszem el. – ráztam meg a fejem.
- Hidd el, mi sem örültünk neki és annak sem, hogy hazudnunk kellett, de Liam megkért és tudod, legjobb baráti kötelesség. – mondta és féloldalasan elmosolyodott.
Ahányszor meglátom ezt a mosolyt minden más kimegy a fejemből és csak rá tudok figyelni. A ház és a fák is eltűntek körülötte, csak Ő volt, senki más. Felgyülemlett bennem az az érzés, amit már két hete folyamatosan elnyomok magamban. A hiányérzet. Vissza akarom kapni, a csókját, a mosolyát. A kócos haját, amikor együtt kelünk fel és akkor is egy csókkal köszönt. Kell. Mindene. Ekkor észrevettem, hogy egy apró könnycsepp gördült le az arcomon, Ő közelebb hajolt és a hüvelykujjával letörölte.
- Nagyon hiányzol. – suttogtam, szememből pedig további könnycseppek indultak el és meg sem álltak az ujjáig. Amikor ezt kimondtam szorosan magához vont, én pedig arcomat a nyakába fúrtam. – Kérlek, bocsáss meg… nem bírnám tovább nélküled.
Ekkor elengedett és homlokát az enyémnek döntötte. Arca vészesen közel volt, éreztem, amint meleg lehelete csiklandozza bőrömet.
- Szeretlek, ugye tudod? – mondta alig hallhatóan szinte már az ajkaimban.
Amikor végre az ő ajkai rátaláltak az enyémekre érzéki csókot adott rájuk. Egymásra hangolódottan mozogtak, kezemmel átöleltem a nyakát ő pedig a hátamat simogatta. Csókunknak véget kellett vetnünk a levegőhiány miatt, ezért csak apró puszikat nyomott elgyengült ajkaimra, ekkor egy apró vakuvillanás jelezte, hogy nem vagyunk egyedül…