A konyhában ültem és kávésbögrémet szorongattam, miközben néztem ki a fejemből, s néha bele-bele kortyolgattam. Egy nem kellemes ébredés után nyúzottan tápászkodtam fel és vánszorogtam el a nappaliig, majd a középső kanapéra leülve a TV-t kezdtem bámulni, ahol épp Spongya Bob ment. Imádom ezt a mesét.
Az egész házban a csend uralkodott, csak a TV hangját lehetett hallani, ami azt jelentette, hogy rajtam kívül mindenki alszik. Nem is baj, szükségem van egy kis nyugalomra és csöndre. A kávém szép lassan elfogyott, a mesének vége lett és az én szemeim és készek voltak lecsukódni. Egyre homályosabban láttam és már csak azt éreztem, hogy eldőlök, ezután viszont se kép, se hang…
***
Hangos röhögésre lettem figyelmes, szemeim hirtelen kipattantak, gyorsan felültem, de a nagy lendülettől megszédültem. Megdörzsöltem szemeimet, összeszorítottam őket, majd amikor kinyitottam a fiúk vigyorgó képével találtam magam szemben. Naná, hogy itt még aludni sem lehet nyugodtan. Zayn egy gyors csókot nyomott ajkaimra, ezután pedig Harry az ölembe feküdt, akár csak egy kisbaba és hüvelyujját kezdte szopni, és kiskutya szemekkel meredt rám. Még mindig nem ébredtem fel teljesen, így nem is értettem az egészet. Mit keres Harry az ölemben? Sosem fogom megérteni a hülyeségeiket.
- Mi van? – kérdeztem felvont szemöldökkel, de még mindig kábán.
- Mi lenne?
- Kérdésre kérdéssel ne válaszolj! – vontam össze szemöldököm.
Harry elvigyorodott, majd kivette szájából ujját, és úgy ahogy volt, az arcomba nyomta, párszor végighúzta rajta. Pillanatokkal később leesett, hogy valószínűleg tiszta nyál volt. Felsikkantottam, majd összevont szemöldökkel pillantottam rá.
- Menekülj Styles! – néztem rá fenyegetően, mire ő kipattant ölemből és elkezdett rohanni, én pedig utána.
A lépcső előtt megállt és lihegve hátranézett, majd amikor meglátott vigyorogva rohant fel az emeletre. Utána eredtem és a folyosó végén meg is találtam, ami számára zsákutca volt, így megrémülve pillantott rám. Egy gonosz vigyor terült el az arcomon, majd ő hátat fordított én pedig nekifutásból a hátára ugrottam. Hangosan felsikított, én meg vele együtt, amikor elkezdtünk dőlni, s amikor a földön feküdtünk a könny is kicsordult a szememből a nevetéstől. Lépteket hallottam, felpillantottam és megláttam Lout. Ijedten néztem rá, de ő csak mosolygott.
- Kicsi a rakás! – kezdett el kiabálni, majd Harryre vetette magát.
Megjelent Niall, majd Liam is és mindannyian egymásra feküdtek. Persze Zayn sem maradhatott ki, Liam hátán kötött ki. Öt fiú alatt nyöszörögtem. Először viccesnek tűnt, de utána már levegőm vészesen kezdett el fogyni. Próbáltam mélyeket lélegezni és felkiáltani, de csak egy gyenge suttogásra sikerült.
- Fiúk, meg fogok fulladni. – mondtam halkan és nyeltem egy nagyot.
- Jézusom, te is ott vagy? – kiabált Zayn, majd gyorsan pattantak le rólam.
- Észre sem vettem, hogy ott vagy Harry alatt. – mentegetőzött Niall és Liam, míg Louis tovább röhögött Harryvel együtt.
A hátamra fordultam és mély levegőt vettem. Arcom kezembe temettem és próbáltam tovább lélegezni.
- Jól vagy Brooke? – guggolt le mellém Zayn és arcomat simogatta.
- Persze, minden rendben. – szippantottam bele egy utolsót a levegőbe, majd kezét megragadva álltam fel és mosolyogva vonultunk ki a teraszra.
A kinti szél jólesően járta át testem, bár hideg volt, mégis tetszett. Néztem magam elé és bámultam London látképét. Ez a látvány sok mindennél többet ér, egyszerűen gyönyörű. Valaki mögém állt, s egy kabátot terített hátamra, forró puszit nyomott arcomra, így rögtön rájöttem, hogy ki az. Leült mellém. Zsebében kotorászott, majd előhúzta a gyújtót és az asztalon pihenő cigis doboz felé nyúlt. Szájába vett egy szálat és egy pillanat alatt meggyújtotta.
- Tudod, ez nagyon nem egészséges… - húztam el a számat, még mindig a táj bámulása közben.
- Tudom. – motyogta és lehajtotta fejét.
- Képes lettél értem abbahagyni? – fordítottam felé fejemet, az ő ajkai pedig féloldalas mosolyra húzódtak.
- Érted bármire képes lennék. – nézett szemeimbe még mindig mosolyogva. Ajkamba haraptam és közelebb húzódtam, egy apró csókot leheltem szájára és vállára dőltem.
***
- Niall James Horan, Louis William Tomlinson, Zayn Javadd Malik, Harry Edward Styles, Liam James Payne, le fogjátok késni a gépet! – kiabáltam, ugyanis vészesen késésben voltak.
- Itt vagyok már! – szaladt le az emeletről Lou maga mögött egy bőröndöt húzva.
- Ne kiabálj rám Carter. – hangsúlyozta ki második nevemet. – Még mindig én vagyok az idősebb. – húzta ki magát Niall.
- Remélem nem akarod, hogy erre válaszoljak úgy századjára is. – kacsintottam rá és Zayn szobájába sétáltam.
A szoba közepén állt és idegesen dörzsölte fejét. Kétségbeesetten pillantott rám, én pedig értetlenül néztem rá.
- Nincs meg az egyik fésűm! – mondta hangosan, mire én felnevettem. Ez most komoly? Egy fésű? Próbáltam visszatartani nevetésem, de egyre hangosabb lett. – Most meg mi van?
- Áhh, semmi. – röhögtem továbbra is. Mérgesen vonta össze szemöldökét és tovább kereste fésűjét rám sem nézve. – Ne csináld már. Nem rossz szándékból nevettelek ki. – simítottam kezem vállára.
- Tudom csak… annyira nincs kedvem téged itt hagyni. Pont, amikor minden jó. – sütötte le a szemét.
- Hé, minden nap beszélni fogunk és amúgy sem lesztek olyan sokáig. – mondtam biztatóan, de belül mardosott a szomorúság, hogy akár egy hétig is nélküle legyek. – Minden rendben lesz. – suttogtam és megcsókoltam, ő pedig kezét derekamra simította.
- El. Fogunk. Késni. – lépett be az ajtón Liam és tagoltan beszélt.
A kocsiban az út nagyon gyorsan telt el. Körülbelül húsz percet utaztunk, de úgy tűnt mintha öt perc alatt megtettük volna. Az autó leparkolt én pedig szorosan bújtam Zaynhez. Amint kiléptünk a kocsi ajtaján fotósok százai álltak velünk szemben. A testőrök igyekeztek távol tartani őket, a vaku mégis szemembe villogott, több ezer képet készthettek. Mire elértünk ahhoz a részhez, ahová már nem tudtak bejutni, szinte megvakultam. Pupilláim ki voltak tágulva és pár másodpercig foltokon kívül semmi mást nem láttam.
- Jól vagy? – fordultak felém a fiúk, én pedig felfestettem arcomra egy apró mosolyt és bólintottam.
- Uraim, sajnálom, de menniük kell. – dörmögte az egyik gorilla méretű biztonsági őr.
- Nagy ölelés! – tártam ki karjaimat a fiúk pedig körém gyűltek és jól megszorongattuk egymást.
- Ajánlom, hogy fent legyél Skype-on esténként! – kacsintott rám Harry.
- Nyugi, egy hétre sem szabadulsz meg tőlünk Hugi! – vigyorgott Niall és összeborzolta a hajam.
- Hiányozni fogsz. – suttogta Zayn fülembe és szorosan magához ölelt, majd szenvedélyesen megcsókolt.
Kezeim finoman arcára simítottam és húztam magamhoz közelebb. Karjaival derekamnál fogva tartott, majd nyelve szélét végighúzta alsó ajkaimon, s egy apró csókot lehelt homlokomra és elengedte kezemet. Felsétáltak a repülőgép ajtaján és bele sem mertem gondolni a következő egy hétbe. Nem lesz senki körülöttem, pedig hozzászoktam a társaságukhoz. Sokak számára hülyeség lehet, hogy egy hétre mennek el én meg itt hisztizek, számomra viszont kín. Egy napot is alig bírok ki Zayn nélkül, most mégis egy hétig nem fogom látni. A gép felszállt, arcomon egy apró könnycsepp csordult végig, kabátom összehúztam magam előtt, s szomorúan testőrök társaságában sétáltam vissza a kocsihoz, ami haza vitt…