Mint ahogy a címből is rájöhettek, vége, legalább is egy kis időre. Már régóta elterveztem, hogy a 40. fejezetet amolyan évadzáró lesz, s ezután következik majd a második kötet. Tartani fogok egy kis szünetet, de nem kell megijedni, maximum egy hét lesz, de utána ugyanígy fogom hozni a fejezeteket.
Nagyon szépen köszönök mindent, minden olvasómnak és mindenkinek aki követte a munkámat eddig, remélem nem okoztam csalódást és nem is fogok :) Minden tőlem telhetőt megpróbálok, addig is legyetek jók! :) ♥
Mint, ahogy a fekvés, úgy a kelés sem esett jól. Rengeteget forgolódtam az éjjel, ha két órát aludtam, akkor sokat mondok. Rápillantottam az éjjeli szekrényemen lévő órára, ami hat órát mutatott, tehát van egy óránk kiérni a reptérre. Lassan felültem, majd megdörzsöltem a szemem, hátha csak egy rémálomba csöppentem és már napok óta nem tudtam felébredni, de csalódottan vettem észre, hogy mégis csak a valóságban vagyok. Fáradtan nyögtem egyet, s a fürdőszobába vonszoltam magam. Ha lehet ezt mondani, még nyúzottabb vagyok, mint amilyen eddig voltam. Megnyitottam a csapot és a leghidegebbre állítottam a vizet, majd arcomat mostam vele. Körülbelül tíz percen keresztül ezt kellett csinálnom, mire úgy éreztem, hogy végre felkeltem. A további reggeli dolgaimat is elvégeztem a fürdőszobában a fogmosástól kezdve a szempillaspirálig. Visszacsoszogtam a szobámba és a gardróbomból véletlenszerűen kikaptam egy világoskék farmert és egy féloldalas fehér pólót.
***
Bögre kávémat szürcsölgettem, hülye lettem volna kávé nélkül elmenni, anélkül még annyira sem bírtam volna. Forró volt, ezért lassabban is haladtam vele, de minden korty után lehunytam a szemem, hátha attól jobban fogom magam érezni. A fiúk közül már mindenki felkelt, s mindenki készülődik. Érdekes, hogy amikor utazni kell valahova akkor mindegyik időbe fel tud kelni, de általában meg ki sem lehet őket veri az ágyból, különösebbképp Zayn-t.
A nappaliból apró zajongásokat hallottam, s próbáltam rájönni, hogy ki az, de végül csak megrántottam a vállam és úgy voltam vele, hogyha akar valamit, akkor ide is bejön. Megláttam a jellegzetes göndör fürtöket és a hozzá társuló csillogó zöld szemeket, amik egyre közelebb voltak hozzám, majd leült a velem szemben lévő székre és tovább nézett.
- Biztos vagy te ebben? – nézett Harry komolyan szemeimbe.
- Semmibe nem vagyok biztos, annyit tudok, hogy ez a helyes. – válaszoltam közömbösen, már a szinte sablonná vált szövegemmel, ő pedig sóhajtott egyet majd magához ölelt.
- És te biztos vagy ebben? – kérdeztem halkan miközben nyakába fúrtam fejem.
- Az utazásban? – aprót bólintottam, s folytatta. – Várom már, mert Amerika tuti óriási lesz és érdekes, de nem tudom, meddig bírom majd Anglia nélkül.
Az ajtóban megjelentek a többiek is útra készen, ismét az órámra néztem, s láttam, hogy még mindig van egy kis időnk így értetlenül néztem rájuk.
- Mi ez a sietség? – kérdeztem, mire mindenki Niall-re nézett.
- Jól van, még utoljára be akarok ugrani a Nando’s-ba mielőtt elmegyünk. – ráncolta szemöldökét durcásan és így már rögtön leesett.
Megforgattam a szemem, majd felkaptam a táskám és az ajtó felé indultam, a többiek pedig követtek, mintha én lennék a vezető, s ezt furcsának is találtam, de nem vettem figyelembe. Az autóba pattantunk és rögtön a Nando’s felé vettük az irányt, s egy negyedóra múlva meg is érkeztünk. Mondtam a fiúknak, hogy igyekezzenek, ha nem akarják lekésni a gépet és most kivételesen hallgattak is rám. Miután megvették a kaját ismét a kocsiban ültünk és mást sem hallottunk csak Niall csámcsogását.
***
A reptérre vezető út szinte pillanatok alatt telt el, pedig az is volt körülbelül fél óra, pontosan hétre odaértünk. Szokás szerint sikítozó lányok százai várták őket, s fotósok úgyszintén. Szemeim ismét mintha kápráztak volna, semmit nem láttam pár pillanatig, majd minden kitisztult és valaki tolni kezdett hátulról. Felpillantottam és megláttam Pault, aki bíztatóan rám mosolygott és engem jól eltakarva tovább tolt.
Egy kis helyiségbe vezettek minket, ahol fotelek voltak, egy TV és egy kisebb hűtő, amibe szénsavas, illetve szénsavmentes víz volt. A fiúk elengedték bőröndjüket, majd Harry rögtön kikapott egy üveg vizet és azt kezdte kortyolgatni, Niall leült a fotelbe, baseballsapkáját szemére húzta és lehunyta szemeit, hogy addig is pihenjen, amíg a gép felszáll.
Louis és Liam az ajtóban toporogtak és Eleanort és Mayát várták, akik perceken belül meg is érkeztek. Amikor Eleanor belépett az ajtón először sajnálkozva rám nézett és biccentett, hogy beszélni valónk van, míg Maya rögtön Liam karjaiba vetette magát. Elfordítottam a fejem, de így viszont Zayn tekintetébe ütköztem, amik szomorúan csillogtak, mégis perzselték bőrömet. A hideg végig futott testemen, behunytam a szemem, nyeltem egy nagyot, s lehajtottam fejem. Mindenki csöndben volt csak néha lehetett meghallani Harry és Louis susogását, de mindenki olyan hangulatban volt, akárcsak egy temetésen lennénk, akármilyen morbidan is hangzik, így volt.
A szobába lévő embereknek az összes lélegzetvételét lehetett hallani, az falon lévő óra kattogását, ami minden kattanással azt jelezte, hogy nemsoká itt az idő, és végleg el kell engednem Őt. Ahogy ez ismét eszembe jutott, mély levegőt vettem, majd kifújtam, s ezt megcsináltam egy párszor, míg végül sikerült visszafojtanom.
Halk torokköszörülésre lettünk figyelmesek, s mind egyszerre jöttünk rá, hogy Paul jelzett, hogy ideje lenne mennünk. A fiúk megragadták bőröndjüket és maguk után húzva vonultak ki a szobából, mi pedig a lányokkal utánuk, majd Paul mögöttünk, s még két testőr a fiúk mindkét oldalán. Ismét felhangzottak a fülsüketítő visítások és ismét elkezdődtek a vakuvillanások sorozatai.
***
A repülő elé a fotósok, újságírók és a rajongók már nem voltak beengedve, csak mi és a testőrök. Eleanor Louis nyakába csimpaszkodva állt, míg az derekát átkarolva nyakába fúrta fejét. Liam és Maya finoman ölelkezve, s szerelmesen egymás szemeibe nézve álltak, míg Niall a Milkáját ette Zayn pedig lehajtott fejjel bámulta az aszfaltot, ekkor valami elpattant bennem és benne is. Felnéztem és ugyanebben a pillanatban ő is felém nézett, majd láttam, hogy megindul felém, s az én lábaim is akaratom ellenére indultak el. Tündérmesébe illő jelenet volt, happy end nélkül.
Lábaim továbbra sem álltak meg, s ő is egyre közelebb volt hozzám, mígnem testem az övéhez csapódott, ekkor megéreztem illatát, majd két kezét derekamon. Bal kezem lassan felvezettem nyakán, végig tarkóján majd megállapodott hajában, jobb kezem pedig mellkasán pihent, amivel pontosan kitapintottam szívének őrülten gyorsan verő tempóját, s ennek érzésébe beleremegtem.
- Örökké te leszel az egyetlen. – suttogta rekedten, közben homlokát enyémnek döntötte, így éreztem forró leheletét arcomon.
- Szeretlek. – nyöszörögtem, majd lehunytam szemem, s pillanatok múlva könnycseppek gördültek végig arcomon.
Ajkai egyre közelebb voltak az enyéimhez, s mikor finoman érintették egymást, úgy éreztem, mintha a mellkasomban tűzijátékot gyújtottak volna, szinte fel akartam robbanni. Ajkaink lágyan kényeztették egymást, beletúrtam hajába, ő pedig egyre szorosabban tartotta derekamat, szemeimet pedig egyre több és több könnycsepp hagyta el, s koppantak a száraz aszfalton.
- Srácok, menni kell. – szólalt meg halkan ismét Paul.
Niall és Harry szomorúan, mégis izgatottan néztek és mosolyodtak halványan egymásra. Liam egy utolsó csókot nyomott Maya szájára és a gépre indult, Louis ugyanezt tette. Zayn szemeimbe nézett majd lassan elengedett és ő is elindult. Amikor felértek az ajtó még nem volt becsukva így integettek nekünk, amit viszonoztunk, majd amikor minden előkészült, felcsendültek a repülő motorjának zajai, s lassacskán elindult, majd méterek után felszállt.
***
A tömegen nagy nehezen sikerült átverekednünk magunkat, majd mindenki a saját kocsijához ment. Amint beültem, a könnyek ismét kitörtek belőlem, most viszont nem tudtam megfékezni őket. Szívem hevesen vert, szinte ki akart szakadni a helyéről, de jelen pillanatban magam téptem volna ki. Idegesen hajamba túrtam, majd felüvöltöttem, s ez az üvöltés fájdalmas zokogásba ment át, a torkom lángolt, mintha egy gyújtót vagy egy égő gyufát nyomtak volna le rajta. Felnéztem, de nem láttam semmit, csak a szürkeséget. Egyre jobban szédültem, a fejem lüktetett. Végtagjaim fokozatosan zsibbadtak, de szívem ennél is rosszabb állapotban volt. Másodpercről másodpercre kisebb darabokra tört miután ténylegesen rájött, hogy azzal a repülőgéppel együtt a másik fele is elszállt...