A brit banda, a
világ legújabb és legnagyobb szenzációja, a One Direction, napról napra és
hónapról hónapra egyre hatalmasabb sikereket ér el, egyre több rajongót
toboroznak maguknak, tini lányok milliói adnának meg bármit azért, hogy
találkozzanak, esetleg randizzanak velük, viszont az öt tagú banda két tagja,
Liam és Louis még mindig foglalt, míg Niall, Harry és Zayn az igazira várnak.
Bár lassan egy éve jelentette be hivatalosan is a szakítást Zayn és Brooke ez
volt az a nap, amikor kitört a 3. Világháború. A rajongók összetörtek, pedig
tudták, hogy kedvencük ismét szabad, de ez mégsem tette őket boldoggá. Ma
viszont a sikeres modell, Brooke Horan sem lustálkodik. Dolgozott már a
Chaneltől kezdve a legtöbb neves divatcégeknek is. Sokan megfordultak
körülötte, de a szakítás óta inkább a magányt választotta, míg Zayn-t lehetett
látni pár lánnyal az elmúlt egy év során, mégsem tűntek komolynak, hisz egyik
dologból sem lett semmi.
Talpam halkan koppant a futópadon minden másodpercben,
Tom pedig mellettem fortyogva olvasta fel a cikket. Egy izzadtságcsepp gördült
végig arcomon, amit egy pillanat alatt eltűntettem onnan fehér törölközőmmel.
Amikor idegesen hajába túrt megforgattam szemeimet. Minek idegeskedik? Már
majdnem egy éve, hogy havonta minimum egyszer még mindig rólunk csámcsognak. Az
első két-három hónap rettentő nehéz volt hetente az újságban látni magam,
főleg, hogy másról sem tudtak írni csak a szakításról, ami mai napig
kellemetlenül érint, de mára már megszoktam és inkább nem is figyelek rájuk, de
Tomot szinte irritálja és fel tudna robbanni ilyenkor.
-
Brooke, egy órája futsz, igyál! – parancsolt rám
erélyesen.
Megnyomtam a „Stop” gombot, mire a futópad szalagja
szépen fokozatosan lassult, majd leállt. Kicsit megszédültem, tüdőm szúrni
kezdett, amikor leléptem róla, de hamar összeszedtem magam és az ásványvizem
felé indultam. Lehunyt szemmel kortyolgattam és élveztem, ahogyan a víz
végigszánkázik kiszáradt torkomban. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy az egy
literes víz háromnegyede elfogyott. Az üveget visszaraktam a helyére és
végignyaltam nyelvemmel a kiszáradtságtól kicserepesedett ajkaimon.
-
Téged nem zavar ez az egész? – kérdezte.
Éreztem, hogy nem azért szállított le a futópadról, mert már nem bírta tovább
nézni, ahogyan több mint egy órája futottam.
-
Már hozzászoktam. Ha engem nem idegesít, akkor
téged sem kéne. – rántottam vállat.
-
Brooke tudom, hogy mit érzel és nem hiszem el,
hogy ez neked nem rossz. – enyhült meg.
-
Azt nem mondtam, hogy nem rossz, csak azt, hogy
már nem érdekel. – mosolyodtam el gyengén és egy másik gép felé fordultam.
***
Reggel tíz órakor feltöltődve léptem ki a stúdióból, ahol
felvettünk egy újabb reklámfilmet egy kozmetikai áruhoz. Nagyjából meg voltam
elégedve az anyaggal, szóval remélem a vágás is úgy sikerül majd, ahogy
elképzeltem, bár nem nekem kell, hogy tetsszen, hanem a „nagy főnököknek”, de
azért én is szeretem, ha jó munka kerül ki a kezeim közül, még ha én csak a
modell is vagyok benne. Mélyen beleszippantottam a Londoni levegőbe, amikor a
telefonom megcsördült és New Yorki barátnőm neve villogott a kijelzőn.
-
Szia Cassie, mizujs? – szóltam bele a telefonba
vidáman.
-
Fordulj meg és nézz az út másik oldalára. –
ezzel ki is nyomtam a telefont.
Szemöldök ráncolva tettem, amit mondott és lassan
megfordultam. A nap a szemembe sütött, így nem láttam tisztán, ezért
hunyorítottam. Így már ki tudtam venni a vékony alakot és a szőke fürtöket, s
rögtön leesett. Tágra nyitottam a szemem, majd szélesen elmosolyodtam és
rohanni kezdtem a túloldalra. Páran majdnem elütöttek és dudáltak, majd olyan
„Mi a francot csinálsz, hülye csitri?” beszólásokkal illettek, amik most úgy
őszintén hidegen hagytak. Csak rohantam tovább, egészen addig, amíg Cassie
karjaiban nem voltam. Szorosan öleltem két hónapja nem látott barátnőmet, aki
ugyanolyan erővel szorított magához.
-
Istenem, de rég találkoztunk már. – engedett el,
amikor már kiölelgettük magunkat.
-
Mit keresel te itt? – kérdeztem, mikor már talán
felfogtam, hogy itt van előttem.
-
Az teljesen mindegy, csak hiányoztál. –
vigyorgott tovább.
***
-
Tudod, szerintem el kellene mennünk este
bulizni. – jelentette ki, amikor beléptünk Londoni lakásom ajtaján. Leraktam a
szatyrokat a padlóra és a kanapéra vetettem magam.
-
Cass, én már a vásárlásban elfáradtam. Nem
maradunk inkább itthon? – néztem rá könyörgően.
-
Ne legyél már ilyen öreg nénis. – húzta össze
durcásan szemöldökét. – Nyuszi, légyszi. – biggyesztette le ajkait. Úgy nézett
ki, mint egy kiskutya.
-
Ne nézz így rám, mert nem válik be. – mondtam,
mire ajkai egyre lejjebb csúsztak, szempilláit rebegtette és ekkor megtört
bennem a jég.
-
Jól van, jól van, csak fejezd már be ezt a
nézést. – temettem arcomat kezeimbe, neki pedig egy elégedett vigyor szökött az
arcára.
-
Ha tudom, hogy ez ilyen hatásos akkor máskor is
csináltam volna. – gondolkodó arckifejezésén elnevettem magam.
***
Az autó megállt, az ajtó kinyílt, cipőm sarka halkan
koppant az aszfalton, majd leszegett fejjel barátnőm kezét szorongatva indultam
el a bejárat felé, de a fotósok ismét megtaláltak a bejárat előtt. Amikor ilyen
helyekre megyek és megjelennek a fotósok még mindig a torkomban dobog a szívem
és a tenyerem izzadni kezd. Egyszerűen csak félek tőlük, de félelmemet nem
tudom megindokolni. Betipegtünk az ajtón ahol a jól ismert kidobó srácnak,
Keithnek két puszival köszöntünk. Cassienek még új volt ez a hely. Legutóbbi
látogatásánál a város másik végébe vittem bulizni, ami szintén egy nagyon jó
hely, de ez valahogy már törzshelyemmé vált. Keith szorosan a nyomunkban volt,
amíg teljesen be nem értünk az ajtón.
A bárpult felé vezettem Cassie-t, aki még egy picit meg
volt szeppenve, így bíztatóan mosolyogtam rá. Hihetetlen, hogy én nem akartam
bulizni és végül ő van beszarva.
-
Szokásosat. – mondtam a pultos srácnak
vigyorogva, aki visszamosolygott rám és ment is a dolgára.
-
Mit takar az a szokásos? – kérdezte Cass
gyanakodva.
-
Majd meglátod. Nagyon finom koktél, annyit
elárulok. – kacsintottam rá.
A srác visszatért az italunkkal, amit először szépen
lassan kortyolgattunk, közben beszélgettünk és a végére teljesen belejöttünk.
Cassnek annyira megtetszett a koktél édes, émelyítő íze, hogy egymás után
rendelgette magának, én pedig vele tartottam. Az volt a szerencsénk, hogy ebbe
a koktélban nincs annyi alkohol, mint amennyi a többiben, bár így sem maradtunk
teljesen józanok, de észnél voltunk.
Miután meguntuk az üldögélést és a trécselést a
táncparkett felé vettük az irányt és rögtön a közepére is kerültünk. A zene
dübörgése, a ritmus, az ütemek, mindkettőnk testét átjárta. Rengetegen voltak
körülöttünk és mindenki nagyon jól érezte magát. Teljesen elfeledkeztünk
magunkról. Legutóbb is akkor buliztam ilyen jót, amikor New Yorkban elmentünk
egy clubba. Több lány is odajött hozzánk, akikkel egész jól összebarátkoztunk,
s így egy nagy csapatot alkotva adtuk meg a hangulatát az estének.
Jó két óra táncolás után azt vettem észre, hogy a többi
lánnyal még mindig a parketten vagyunk, de Cassie eltűnt. Valamiért a pánik
rögtön úrrá lett rajtam, amiért nem volt mellettem és felelősnek éreztem magam
érte, pedig már felnőtt nő, de én hoztam ide, így az én dolgom lett volna, hogy
velem legyen, és ne szívódjon fel, főleg becsiccsentve. A lányoktól bocsánatot
kértem és a tömegen átverekedve indultam a keresésére. Szinte dulakodnom
kellett ahhoz, hogy a fotelekhez érjek, hátha elaludt rajtuk, vagy hasonló.
Miközben a tömeggel küszködtem valaki szerencsésen a mellkasomba könyökölt és
muszáj volt megállnom. Nem kaptam levegőt, szinte öklendeznem kellett. A fejem
sajgott és szédültem, mindenből kettőt láttam. Hátam begörnyedt, a szemem
könnyes lett a levegőhiány miatt. Tovább próbálkoztam a levegővétellel, mígnem
egyszer csak temérdek levegő áramlott tüdőmbe, de a levegővétel kivételesen
nagyon fájt. Egy könnycsepp legördült arcomon és minél több levegőt vettem,
annál jobban éreztem magam. Szerencsére a jelenetet a zene dübörgése és az
emberek jókedve elnyomta. Lehet, hogy egy kis segítséggel hamarabb rendbe
jöttem volna, de akkor másnap már ezer százalék, hogy az újságokba lettem
volna, vagy pedig kialakult volna egy kisebb-nagyobb tömegnyomor.
Kiegyenesedtem és mélyet szippantottam az alkohollal és
nikotinnal vegyült levegőbe, majd tovább mentem, így már óvatosabban. Nem
akarok még egy ilyet átélni. Odaértem a fotelekhez és megláttam Cass-t, ahogy
egy sráccal elég jól szórakoztatják egymást. Először csak elkerekedett
szemekkel néztem, majd elmosolyodtam és kifújtam a levegőt. Mintha egy kő esett
volna le a szívemről.
Visszaértem a bárpulthoz, ahol kértem még egy pohár
koktélt magamnak. Várakoztam és körbenéztem a teremben, s rájöttem, hogy
mennyire jól esett már bulizni egyet. Emlékszem, hogy legjobban Eleanorral,
Daniellel és Mayával szerettem ide járni, de már soha semmi nem lesz olyan,
mint régen. Mayával megszakadt a kapcsolatunk, egyikünk sem kereste a másikat
így elszakadtunk egymástól. Daniellel és Eleanorral sem volt másképp. Miután a
fiúk elmentek Amerikába egy ideig, körülbelül 3-4 hónapig tartottuk a
kapcsolatot, utána Eleanor kiköltözött Louhoz, Danielle pedig ugyanúgy
igyekezett beindítani a karrierjét, mint ahogy én, így nem volt időnk egymásra.
Azóta is nagyon fáj az elvesztésük, de mivel már régóta nem beszéltünk nem is
akarom őket zavarni.
Gondolkodásomban Cassie hangja zavart meg. Megfordultam
és mosolygós arcával találtam magam szemben.
-
Mit szeretnél? – néztem rá gyanakodva.
-
Holnap reggel megyek haza.
-
Mert? – ráncoltam homlokom meglepetten.
-
Találtam egy srácot… - habozott egy ideig. – És nála
töltöm az éjszakát. De reggel már tényleg nálad leszek. – ígérgette.
-
És ki a szerencsés? – húzogattam a szemöldököm
vigyorogva.
Kezével rögtön mutogatni kezdett, míg végül sikerült
megtalálnia. Méregettem a fiút, aki háttal ált nekem, talán épp a telefonjával
volt elfoglalva. Lassan megfordult, mire arcomra fagyott a mosoly. Nem akartam
hinni a szememnek, a szívem ki akart ugrani a helyéről, forgott velem a világ
és legszívesebben eltűntem volna, amikor a csokoládébarna szempár engem kezdett
el nézni…