Legszívesebben kirohantam volna az egész világból, senkit
nem akartam látni, hallani. Cass-nek sosem meséltem Zayn-ről, tudta, hogy a
bátyám egy banda tagja, de különösebben nem érdekelte így én sem igyekeztem azzal,
hogy megtudja, mert féltem, hogy akkor csak azért barátkozna velem. Éreztem,
hogy a tenyerem egyre jobban izzad és a szédülés is kerülgetett. Rég voltam már
ilyen ideges az is biztos.
-
Na milyen? – kérdezte nagy mosollyal az arcán.
-
Nem rossz. – nyögtem ki nagy nehezen.
-
Nem rossz? Ilyen jó pasit már rég láttam. –
kacagott és odatipegett a sráchoz, s megcsókolta.
Abban a pillanatban, amikor ajkaik összeértek, valami
eltört bennem. A levegő is bent szorult a tüdőmben, szinte fájt őket nézni.
Zayn a csók közben rám nézett, s egy pillanatra esküszöm, hogy valamilyen fajta
megbánást láttam a szemében. De mint említettem, ez csak egy pillanat volt. Pár
másodperc múlva lehunyta szemét és kezét Cassie derekára simította.
Visszafordultam a bárpult felé és az italomat néztem, amiben a jég már kezdett
elolvadni, de őszintén szólva a gyomrom is felfordult, amint ránéztem. Elment a
bulizástól minden kedvem, ahhoz képest amilyen jól éreztem magam eddig. Vajon a
többi fiú hol van? Otthon vagy esetleg Niall-el még el kellett menni kajáért?
Megrántottam a vállam mit sem törődve, majd úgy döntöttem, hogy szólok Cassnek,
hogy elhagyom a clubbot. Intettem neki, hogy jöjjön ide, ugyanis én nem vagyok
hajlandó oda menni.
-
Valami baj van? – nézett rám egyből aggódóan,
amint odaért hozzám.
-
Kicsit többet ittam, mint kellett volna, és nem
vagyok valami jól. – hazudtam, és megfogtam a fejem, mintha fájna.
-
Hazakísérjelek?
-
Nem kell. Érezd jól magad. – erőltettem az
arcomra egy mosolyt, amit ő viszonzott, nyomott két puszit az arcomra és
otthagyott.
Kiléptem az utcára, ahol a hideg levegő megcsapta az
arcom, s amint beszívtam, azt a kisebb mennyiségű alkoholt is kiürítette a
fejemből, amit fogyasztottam. Körülbelül most jutott el a tudatomig, hogy mi is
történt pontosan odabent. Zayn az előbb csókolózott az egyik barátnőmmel,
valószínűleg hazaviszi ezután és azt csinálnak majd, amihez éppen kedvük van és
ahogy Cassiet ismerem az nem a sakk lesz.
„Örökké te leszel az egyetlen.” – visszhangzott utolsó
mondata a fejemben, amit mondott nekem. Szívem sajogni kezdett és talán még
jobban fájt újra látni, mint elengedni. Valószínűleg azért mert már tudom, hogy
nem az enyém és valószínűleg nem is lesz többé. Egy könnycsepp legördült
arcomon, de csak ennyit engedtem meg magamnak, se többet, se kevesebbet. Most
lett elegem az egész Zayn utáni sóvárgásomból. Mindig is reméltem, hogy egyszer
újra látom, de nem így terveztem, közel sem így.
Ha botorkálva is, de sikerült elténferegnem a házamig,
bár nem tudom meddig tarthatott, mivel nem lakok valami közel hozzá, de
gondolataimba merülve észre sem vettem, hogy hazaértem. Amíg ki akartam keresni
táskámból a kulcsot, rátámaszkodtam a kilincsre, az ajtó pedig kinyílt. Pár
másodpercig csak bámultam be a sötétbe, s amikor rájöttem, hogy én bezártam az
ajtót indulás előtt, bepánikoltam. Levettem magas sarkúmat és befele kezdtem
settenkedni. Hangokat hallottam a konyha felől, ahol ráadásul még a villany is
égett. Amikor már egyre közelebb értem a konyhához, a szívem olyannyira
dobogott, hogy a torkomban is éreztem, s a fejem is fájni kezdett. Lehunytam a
szemem, mély levegőt vettem és még közelebb merészkedtem. Nesztelenül
lopakodtam, hátha látom az arcát. Óvatosan bepillantottam az ajtón és megláttam
egy fiúnak kinéző személyt. Haját láttam hátulról, szőkén fénylett. Épp a hűtő
előtt állt és ahogy láttam, inkább azt fosztotta ki a pénztárcám helyett.
Néhány pillanat múlva leesett, hogy ki van ott, s összeráncolt szemöldökkel
léptem be konyhába.
-
Mi a francot keresel a konyhában hajnali
négykor, Niall? – kérdeztem mérgesen.
-
Meg akartalak látogatni. – rezzent először össze
hangomra majd halkan válaszolt.
-
Ilyenkor? – csúszott egy oktávval feljebb a
hangom.
-
Már egy ideje itt vagyok, csak nem voltál itthon
így gondoltam megvárlak. – rántotta meg a vállát.
-
Akkor hiába vártál ugyanis hullafáradt vagyok,
és amúgy sincs jó kedvem.
-
Nade Brooke, ezer éve nem találkoztunk. – nézett
rám szomorúan.
-
Tudom bátyus és hiányoztál is, de tényleg nagyon
kimerült vagyok. – mentem oda hozzá és öleltem magamhoz, ő pedig nyakamba fúrta
arcát.
Már ott tartottam, hogy állva, Niall-t ölelve alszok el a
fáradtságtól, amikor megszólalt a csengő fülsüketítő zaja. Kibontakoztam Niall öleléséből és az ajtóhoz
csoszogtam, majd amikor kinyitottam Cassievel találtam magam szemben, mögötte
Zaynnel. Ahogy megláttam szívem rögtön egy fokkal sebesebben vert, s amikor rám
nézett valószínűleg elpirulhattam így visszafordultam barátnőmhöz.
-
Hát te? Úgy értem ti? – javítottam ki magam
gyorsan.
-
Nem vehetnénk igénybe a vendégszobát az
emeleten? – nézett rám mosolyogva. – Náluk többen vannak. – mutatott hátra Zayn-re
alig láthatóan.
Szívem kihagyott egy ütemet, amikor ezt megkérdezte. Most
komolyan engedjem meg a volt pasimnak és a barátnőmnek, hogy az én házamba
élvezzék ki egymás társaságát? Dühös voltam, Zayn tudta, hogy ez az én házam
mégis idejött és megengedte Cassnek, hogy bekéredzkedjen? Direkt bosszantani akar vagy már elfelejtette,
hogy hol lakom? Én inkább az elsőre voksolnék. A szavak a torkomra akadtak,
Cass pedig várakozva és reménykedve nézett rám, de még mindig nem tudtam
megszólalni. Semmire nem tudtam gondolni csak arra, hogy mit akarhat Zayn ezzel
elérni. Ekkor jutottam el arra a pontra, hogy nem tudtam tovább gondolkozni.
-
Persze, gy-gyertek nyugodtan. – dadogtam össze-vissza
és remélni tudtam, hogy megérti, és nem kell még egyszer elmondanom. Cassie a
nyakamba ugrott.
-
Az adósod vagyok Nyuszi. – mikor Cassie kimondta
az utolsó szót, Zayn szeme megcsillant.
Megragadta Zayn kezét és felfele húzta őt a vendégszoba
felé, még utoljára visszanézett és hálásan mosolygott, amit én viszonoztam.
Ahogy beléptek a mosoly lefagyott az arcomról. Semmit nem éreztem, érzéketlenné
váltam. Mindenem lezsibbadt, a végtagjaimtól kezdve a szívemig. Besétáltam a nappalira,
s leültem a fotelre, ami pár másodperc múlva besüppedt mellettem.
-
Ez meg mivolt? – kérdezte halkan.
-
Az, aminek láttad. – néztem magam elé
megsemmisülten
-
Biztos részeg, józanon nem tenne ilyet.
-
Nem számít. – mosolyodtam el keserűen, s ekkor
szorosan magához ölelt. – Nem aludhatnék nálatok? – nyöszörögtem.
-
Tőlem akár vissza is költözhetnél hozzánk. –
vigyorgott rám.
***
A fiúk házához érve már láttam, hogy itt még közel sem
állt meg az élet. Hajnal négy óra volt, de a villany égett és visítozáson kívül
mást nem is lehetett hallani. Niall rám mosolygott és benyitott. Ahogy belépett
Lou a nyakába ugrott.
-
Niall bébi. – túrta össze haját és puszilgatta
meg arcát. Ha nem ismerném őket, nem tudom, mit gondolnék most.
-
Látogatónk is van. – mondta Niall.
Lou mögé pillantott ahol én voltam és szélesen
elmosolyodott. Liam és Harry kikerekedett szemekkel meredtek rám, majd azt
vettem észre, hogy mind hármójuk szorosan magához ölel. Beszippantottam illatukat,
s egy apró könnycsepp eszembe jutatta, hogy mennyire hiányoztak.
-
Annyira hiányoztál te idióta. – suttogta Harry a
hajamba.
-
Ti is nekem srácok. El sem hiszitek, hogy
mennyire. – nyomtam arcomat Liam mellkasának.
A lelkizés után úgy döntöttünk, hogy Xboxozunk.
Hihetetlen, hogy akkor is képesek mosolyt csalni az arcomra, amikor senki más
nem. Annyi mindennel tartozom nekik, hogy soha nem tudom majd visszaadni nekik azt,
amit kaptam tőlük. Pont vesztésre álltam, amikor Liam játék közepén elkezdett
velem beszélgetni.
-
Egyébként hogy-hogy épp ilyenkor volt kedved
meglátogatni minket? – kérdezte én pedig éppen hazudtam volna, hogy mert hiányoztak,
és mert Niall nálam volt, de megelőzött.
-
Mert Zayn és Brooke egyik barátnője épp nála
dugnak. – csámcsogta Niall két falat pizza között. Szúrós szemekkel néztem rá,
mire ő megrántotta a vállát.
Liam kezéből egyből kiesett a joystick és homlokráncolva
nézett rám. Ekkor a játék csipogó hangja jelezte, hogy Liam összes élete
elfogyott és, hogy a győztes én vagyok.
-
Nyertem. – mondtam halkan, s összehúzva magam, vártam
a reakciókat…