Reggel már korán ki vetett az ágy, egyszerűen nem bírtam
tovább sem aludni, sem feküdni. Úgy éreztem, hogy beleőrülök, ha egy perccel is
tovább fekszem. A konyhában kuporogva szokásos kávé adagomat szürcsölgettem,
miközben az éjszakán gondolkoztam. Amint eszembe jutottak a történtek,
szemeimet muszáj volt lehunynom. Előttem volt a kép, ahogy ziláltan remegek
karjai között, miközben Ő próbál nyugtatni. Még mindig orromban érzem isteni
illatát, amilyen senkinek nincs csak neki, magam előtt látom aggódástól
csillogó szemeit, ahogy az enyémeket kutatja.
-
Reggelt! – morogta valaki, mire én hirtelen oda
kaptam a tekintetem.
Rám sem nézve öntötte ki magának a kávét és ült le velem
szemben. Lesütött szemekkel kezdett el inni, mintha ott sem lennék. Teljesen
átjárt az az érzés, hogy mégis csak álmodtam, és nem történt semmi az éjszaka.
Hogy nem ölelt órákon keresztül izmos karjaival, hogy még sem érdeklem egy
picikét sem. Észrevehette, hogy szüntelenül bámulom, így végre rám kapta
tekintetét.
-
Mi az? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-
Semmi. – suttogtam elpirulva, lehajtott fejjel.
-
Jobban vagy már? – érdeklődött végül, körülbelül
öt perc néma csönd után.
-
Hogy mondod? – kérdeztem vissza hitetlenkedve.
Szívem egyre őrültebb tempót diktált.
-
Éjszaka elég rosszat álmodhattál. Alig bírtalak
megnyugtatni. – húzta el száját, én pedig igyekeztem elnyomni egy apró mosolyt.
Boldog voltam. A tény, hogy mégis csak velem volt,
boldogabbá tett, mint bármi más. Úgy éreztem magam mintha öt évet visszamentünk
volna az időbe és még mindig egy tizennégy éves tinédzser lennék, aki titokban
őrjöng, ha akárcsak hozzászól álmai pasija. Szánalmas voltam, de boldog.
-
Köszönöm, hogy átjöttél… - motyogtam, szemeibe
nézve.
-
Semmiség. – engedett meg magának egy halvány
mosolyt, ami ismét meglepett, de egyben nagyon jól esett.
-
Ma lesz egy kis medencés buli. Jön Eleanor is. –
nézett rám jelentőség teljesen, nekem pedig felragyogott a szemem.
Hosszú hónapok óta nem láttam már Eleanort és rettentően
hiányzik. Még mindig nagyon fáj, hogy elvesztettem, mint barátot és félek
attól, hogy mi lesz a reakciója, ha meglát. Elküld, lenézően tekint rám, vagy
pedig örül nekem? Az első kettőt érdemelném meg. Elhanyagoltuk egymást, pedig
simán tudtuk volna tartani a kapcsolatot, valamiért mégsem tettük.
-
Hogy akartok ti medencézni, amikor… ? –
mutogattam az ablak felé értetlenül, ám ekkor én is arra pillantottam és
láttam, hogy a nap hét ágra süt, a tegnapi viharnak nyoma sincs.
-
Állítólag délutánra akár 28°C is lehet. –
mesélte, közben szemében boldog szikrákat láttam.
Hát igen, Londonban nagy szám, ha a hőmérséklet eléri a
25°C-ot, ha pedig felé megy, az kifejezetten kánikulának számít. Izgatott
lettem a délután gondolatára, fogalmam sincs, hogy mi fog történni, ha Eleanor
betoppan, de ezzel kapcsolatban egyik szemem sír, a másik meg nevet.
Hihetetlenül félek, de viszont örülök, hogy végre tisztázzuk a történteket, még
akkor is, ha nem olyan lesz a végkifejlet, mint amilyennek én most elképzelem.
***
A gardróbom előtt tehetetlenül ücsörögtem, magam mögött
egy tucatnyi bikinivel és fogalmam sem volt, hogy mit vegyek fel. Próbálgattam,
de valahogy egyik sem tetszett, amikor felvettem, pedig mesésebbnél mesésebb
ruhaköltemények sorakoznak a szekrényemben. Ismét egy szettet dobtam magam
mögé, amikor elém került a tökéletes darab. Semmi különleges nem volt rajta,
mégis úgy éreztem, hogy muszáj azt felvennem. Egy sima kék, pántnélküli bikini
volt, ami felsőrészének eleje kicsit csavart volt, ettől még különlegesebb
lett. Mosolyogva kaptam magamra, majd a fürdőszobába vándoroltam, ahol arcot és
fogat mostam. Vízálló szempillaspirállal egyszer áthúztam szempilláimat, majd
hajamat kifésültem, s lefele sétáltam egy ötvenfaktoros naptejjel a kezemben.
-
Szia Nyuszi, azt hittem, hogy nem találsz
magadnak egy normális bikinit ma. – vigyorgott gúnyosan Harry, s közben
átkarolta vállamat, majd végig mért. – De ahogy látom csak sikerült.
-
Nagy nehezen, de összejött. – nevettem fel, s
vállába boxoltam, majd kibújtam öleléséből és az ajtó felé vettem az irányt,
ami kivezetett a hátsókertbe.
Amint kiértem megláttam a másik három srácot, akik egymás
belökésével szórakozgattak, míg Zayn a medence szélénél ült és lábfejével
hömpölygette a hűvösnek tűnő vizet. Hirtelen eszembe jutott valami, s pimaszul
elmosolyodva közeledni kezdtem felé. Nagyon lassú voltam, hogy még csak
véletlenül se halljon meg. Óvatosan mögé lopóztam, mire a medencében lévő fiúk
rám kapták szemüket. Mutatóujjamat a szám elé rakva jeleztem, hogy egy szót se
szóljanak. Lehajtották fejüket és próbálták elnyomni, kitörni készülő
röhögésüket. Felemeltem mindkét kezem és nagy lendülettel belelöktem Zaynt a
medencébe, aki meglepődve és kapálózva borult bele a vízbe.
Hangosan felnevettem, őszintén bevallva, élveztem a
látványt. Szinte már a könnyem is kicsördült a nevetéstől, ahogy a többieknek
is, míg észre nem vettem, hogy még mindig nincs fent a víz felszínén.
-
Bassza meg, ez az idióta nem tud úszni. - arcomra
fagyott a mosoly.
A jókedv helyét aggodalom váltotta fel, a szívem ki akart
ugrani a helyéről. A fiúk semmi pénzért nem akartak volna segíteni, pedig
hármójuk a vízben volt. Nem tudtam mire vélni semmit tevésüket, de én nem
hagyhattam. Ledobtam a napszemüveget a fejemről, majd idegesen a hajamba
túrtam, s a vízbe ugrottam.
Próbáltam minél jobban kinyitni a szemem, hogy lássam,
merre úszok, de a klór rettentően csípte a szemem. A kezem beleütközött valami
keménybe. Résnyire nyitottam a szemem és láttam, hogy Zayn az. Minden erőmmel
belekapaszkodtam és felfele kezdtem húzni, bár fogalmam sincs, hogy sikerült,
mert Zayn nehéz volt és a levegőhiányom is egyre elviselhetetlenebb lett. Ahogy
megéreztem, hogy a felszínen vagyunk, a fiúknak kiabáltam segítségért. Harry és
Niall kihúzták a fűbe, míg én kimásztam a medencéből. Ahogy kiértem, rögtön
felé szaladtam. Szeme még mindig csukva volt. Elkezdtem óvatosan pofozgatni, de
semmi értelme nem volt. Összeszorítottam ajkaim, s lehunytam a szemeim. Egyik
kezemmel befogtam az orrát, másik kezemmel pedig megtámasztottam magam feje
mellett. Mély levegőt vettem, s ajkaimat hozzáérintettem az övéhez, s próbáltam
minél több levegőt juttatni tüdejébe. Könnyeim már patakban folytak, amikor
óráknak tűnő percek után Zayn ajkai hirtelen mosolyra húzódtak.
Abban a pillanatban felpattantam, ő pedig nevetve felült.
Nem tudtam mire vélni, egy óriási átverés volt az egész?
-
Mi a francot nevetsz? – kérdeztem dühösen,
miközben szemeim szikrákat szórtak.
-
Nem hiszem el, hogy komolyan bevetted. – nevetett
továbbra is, s lábra állt és egyre közelebb sétált hozzám.
-
És ti mit vigyorogtok? – fordultam a többiek
felé.
-
Kicsit sem esett le, hogy nem mentünk segíteni? –
mosolyodott el Liam.
Ekkor leesett. Szánalmas vagyok. Az ösztöneim és az
érzéseim irányítottak, amikor nem jött fel a víz tetejére. Az idióta érzéseim…
Legszívesebben ordítani tudtam volna, utána pedig elsüllyedni a föld alá és
soha többet nem jönni fel. Nem tudok ezek után a szemébe nézni, nem tudok
tovább itt lakni, itt betelt a pohár.
Önsajnálatom közben Zayn még közelebb jött hozzám.
Ajkaimba haraptam, s reflexből felrántottam a kezem és egy óriási pofont
csaptam az arcára. Hitetlenkedve kapta oda a kezét. Szemei elsötétedtek a
dühtől, én pedig remegtem. Most először és utoljára kívántam azt, hogy lehessen
szemmel ölni, akkor legalább már nem lennék itt. A tenyerem is belesajdult az
ütésbe, amit adtam neki. Fájdalmasan felszisszentem, majd megráztam a kezem és
senkire sem nézve, betrappoltam a házba, ahol még egy olyan személy jött be,
aki olajt öntötte a tűzre.
-
Brooke? – hallottam meg az értetlen, mégis
csilingelő hangot.