-
Eleanor, annyira sajnálom! – kezdtük el a
sajnálkozást, már a nappaliban ülve egy pohár üdítővel a kezemben, amit pár
másodperc múlva átnyújtottam neki.
-
Köszönöm. – vette ki a poharat a kezemből, s
folytatta. – És nem kell sajnálnod, én is ugyanolyan hibás vagyok. Ugyanúgy elhanyagoltalak,
amit már megbántam. Simán tudtunk volna beszélni hetente minimum kétszer. Már
az is elég lett volna. – sóhajtott fel keserűen én pedig lehajtottam a fejem.
-
A múltat nem tudjuk magunk mögött hagyni, de az
elpazarolt időt be tudjuk pótolni. – néztem rá óvatosan, mosolyogva.
-
Tényleg? – ragyogott boldogan szeme, mire
mosolyogva bólogattam és ösztönszerűen öleltem magamhoz.
-
Annyira hiányoztál, El. – suttogtam hajában,
közben pár könnycsepp végigszántotta arcomat.
-
Te is nekem, Nyuszi. – szipogott halkan.
-
Mesélj, mi történt veled ez alatt az idő alatt?
– ültem le mellé, s kíváncsian tekintettem rá.
-
Levizsgáztam, még májusban. Véglegesen is
végeztem a sulival erre az évre. Persze utána tovább akarok majd tanulni, de
akarok egy évet, amikor Louis-val utazgatok, koncertekre, turnékra. – csak úgy
áradtak belőle a szavak. – Világot akarok látni. – mosolyodott el, mintha a
fellegekbe lenne.
-
Ó, nekem az már nagyjából meg volt. De még
mindig vannak helyek ahová el akarok jutni… például Jamaica. – gondolkodtam el.
-
Tényleg, milyen a munka? – kérdezte izgatottan.
-
Imádom, de komolyan. Sosem szerettem ennyire egy
munkámat sem, mondjuk eddig a pincérnőnél nem jutottam messzibbre. – motyogtam
a végét zavartan. – Néha nehéz és fárasztó a sok utazgatás meg koránkelés, de
megéri.
-
Örülök, hogy boldog vagy. – ölelt át.
-
A boldogságtól messze vagyok, de igyekszem. –
suttogtam behunyt szemekkel.
***
A zuhanyzóból kiszállva láttam, hogy tiszta pára lett a
tükörtől kezdve minden. Fogalmam sincs, hogy meddig tusolhattam, de a látvány
alapján nem öt perc volt. Magamra tekertem törölközőmet, kifésültem hajamat,
fogat mostam, s kiléptem a szobába a pizsamámért, de nem voltam egyedül. Zayn
háttal ült, ablakomon bámult kifelé, gondolom a csillagokban merengett el ennyire.
Óvatosan csuktam be az fürdőszoba ajtaját, de így is meghallotta, fejét egyből
a zaj – jelen esetben felém – kapta.
Amint meglátott hatalmasat nyelt, láttam, hogy szemei
elsötétülnek, talán a vágytól. Mellkasa egyre gyorsabban emelkedett, perzselő
tekintetébe teljesen belepirultam. Végül előre kapta tekintetét, s újra maga
elé nézett. A gardróbomhoz siettem, ahol kivettem egy bugyit és egy pólót, majd
ismét a fürdőszobába vonultam. Magamra kapkodtam a ruhákat és mély levegőt
véve, ismét kiléptem a szobába, ugyanúgy ült, mozdulatlanul.
-
Mit keresel itt? – kérdeztem halkan.
-
A fiúk küldtek, hogy kérjek bocsánatot. –
morgott, s felélt.
-
Ez esetben mond meg nekik, hogy meg van
bocsájtva, nem kell aggódniuk. – sóhajtottam csalódottan, majd határozottan az
ajtó felé indultam volna, de elkapta karomat.
-
Ne, ne várj! Rosszul fogalmaztam. Igaz, hogy a
fiúk küldtek, de magamtól is jöttem volna. – vakarta meg másik kezével
tarkóját. – Szóval, sajnálom, hülye tréfa volt. – suttogta mélyen a szemembe
nézve.
-
Igen az. – mosolyodtam el keserűen. – De nincs
semmi baj.
-
Egyébként tetszik a pólód. – vigyorgott csillogó
szemekkel. Nem értettem, hogy mire céloz, felhúztam a szemöldököm,
értetlenséget mutatva, mire ő csak lejjebb pillantott, ekkor követtem
tekintetét és rájöttem.
Az a póló volt rajtam, amit elloptam tőle, még tavaly,
annyira megtetszett. Szürke és rá van írva, hogy ’I ♥ my
girlfriend’. Halkan felnevettem, ő is követte példámat. Hiába fájó
emlékek cikáztak a fejemben, nevetésen kívül mást nem tudtam csinálni. Nem is
figyeltem zavaromban, hogy mit kapok ki a ruhák közül, csak ez az első dolog
volt, ami a kezembe akadt. Vigyorogtam, mint egy idióta, hátha nem törnek
felszínre az emlékek, amiket próbáltam egyre jobban elnyomni.
-
Nem megyünk ki az erkélyre? – nézett rám
még mindig mosolyogva. Beleegyezően bólintottam, s követtem őt.
***
-
És emlékszel arra,
amikor az egyik klubba egy csaj rámászott Harry-re és Lou odament, hogy
lekoptassa? – említette fel már a sokadik jó emlékünket, mire hangosan
felkacagtam, ahogy a fejemben is megjelent a kép.
-
Ilyen nyávogós picsás
hangon, a csaj pedig teljesen kész volt. – folytattam a sztorit. Már a könnyem
is fojt a nevetéstől, hisz körülbelül két órája nosztalgiázhattunk.
-
Nekem a legjobb emlék
még mindig a karácsonyi fagyöngy alatti csók. – nézett mosolyogva a szemeimbe,
s elvesztem bennük, mintha csokoládé örvényben fuldokolnék.
-
Zayn, kérlek… ne
csináld. – hajtottam le a fejem, megszabadulva babonázó szemeitől.
-
Hiányzol Brooke. –
suttogta, s homlokát az enyémnek döntötte.
Reflexszerűen kaptam vissza rá tekintetem.
Nem hittem a fülemnek, ez biztos valami rossz vicc ismét, vagy egy fogadás. Egy
olyan „Fogadok veled, hogy két napon belül összetöröd a buta fruska szívét.”
féle fogadás. Nem akartam benne részt venni, pánikba estem, az agyam azt diktálta,
hogy csak simán álljak fel és hagyjam figyelmen kívül, a szívem viszont
valamilyen rég nem érzett melegség járta át, mintha az nem kételkedne Zayn
szavaiban. Ajkaink egyre közelebb voltak egymáshoz, éreztem meleg leheletét
arcomon, de nem voltam erre készen. Milliméterekre van tőlem, kívánom a
csókját, az ölelését, suttogását, ahogy védelmezően karol át éjszakáként. Úgy
éreztem, mintha egy háború dúlt volna bennem, rettenetes volt. A másodpercek
hihetetlen lassúsággal teltek, még mindig volt időm elmenekülni, de nem tettem.
Ajkai szinte súrolták enyémeket, majd apró
puszikat nyomtak rá. Lebénultam, semmimet nem tudtam mozgatni, érzéketlenné
váltam, nem számított más, csak Ő. Istenem azok a puha ajkak! Észrevehette,
hogy nem ellenkezek, így a puszikat csókká formálta. Még mindig nem mozgattam
ajkaimat, de nem adta fel, tovább próbálkozott. Ösztönösen simítottam kezemet
borostás arcára, majd tarkójára vezettem, ahol belemarkoltam hajába.
Belesóhajtott csókunkba, ám ekkor észbe kaptam. Az agyam végül
győzedelmeskedett. Pillanatok alatt felpattantam, s ijedten néztem rá, szinte
kétségbeesetten. Feltápászkodott és nyugtatgatni próbált, de semmi nem
használt. Idegesen a hajamba túrtam, majd trappolva elhagytam a helyiséget. A
földszinti fürdőszobába mentem, közben Harry-t és Niallt, majdnem fellöktem.
Becsaptam az ajtót, s a kulcsot is elfordítottam benne. Hátamat a csempének
támasztottam, majd lecsúsztam a padlóra. Ziháltam, a levegő elég nehézkesen
jutott a tüdőmbe, úgy éreztem, mintha a saját érzelmeim fojtogatnának.
Mély levegőt vettem és igyekeztem
nyugtatgatni magam. Nem fogok ismét elmenekülni a problémáim elől, magyarázkodtam
magamnak, érveket hoztam fel, amikor dörömbölés hallatszódott az ajtó.
-
Brooke, jól vagy? –
hallottam meg Niall aggódó hangját az ajtó másik oldaláról.
-
Persze! – kiabáltam vissza
egy kis fáziskéséssel, majd nagy nehezen felálltam, lehunytam a szemem,
elfordítottam a kulcsot, s elhagytam a fürdőszobát.
-
Biztos jól vagy? –
nézett a szemembe komolyan.
-
Igen, csak biztos
összeettem egy csomó mindent és nem éreztem annyira jól magam. – hazudtam könnyedén
a legelső dolgot, ami éppen eszembe jutott.
-
Egy hamburgeren kívül
ma még mást nem is láttalak enni. – húzta össze szemöldökét mindent tudóan. Basszus. – szitkozódtam magamban.
-
Van dugi nasim. –
amint kimondtam meg is bántam. Ennél szánalmasabb dolgot nem is mondhattam
volna, de bevált.
Niall hangosan felröhögött és magához
ölelt, nem kérdezgetett tovább.
-
Ez az én húgom. –
borzolta össze hajam, közben a nappaliba vezetett.
Mindenki ott volt, Ő is. Amint megláttam,
szívem meglódult, nem volt normális az a sebesség, ahogyan vert. A vér is
rögtön a fejembe száguldott, amitől elkezdtem szédülni egy kicsit. Összepréselt
ajkakkal vetettem le magam Niall mellé.
-
Ja, egyébként holnap
lesz egy film premier ahová megyünk, szóval hívd fel majd Eleanort és vegyen
mindkettőtök egy-egy estélyit magának. – kacsintott Liam. Már csak ez hiányzott…