Az éjszaka hosszú volt, mi pedig készségesen
átbeszélgettünk, közben megittunk két liter tejet. Elmondtam Harrynek mindent,
kezdve a Zaynnel való szakításunktól. Mások hülyének néznének, hogy egy fiúval
osztom meg a titkaimat, de nekem ez a fiú a családom, a másik négy mellett.
Muszáj Őt is a családomnak mondanom, hisz akármennyire is megbántott,
beletartozik és nagyon fontos szerepe van az életemben. Harry elmesélte, hogy
képtelen a komoly kapcsolatra, egyszerűen nem tudja elkötelezni magát valaki
mellett. Felvilágosítottam, hogy valószínűleg csak az igazira vár, és ha
megtalálja, elkötelezettséggel baj biztos nem lesz. Valamennyire megnyugodott,
de bántotta, hogy emiatt sokan elpártoltak tőle.
***
Reggel arra keltem, hogy valaki a lábamon ül, pattog
rajtam, s mindeközben rázogat és kiabál. Kómásan kinyitottam a szemem, de látni
semmit nem láttam. Megdörzsöltem szemeimet, mire látásom másodpercről
másodpercre egyre tisztább lett és megláttam, hogy Harry próbál költögetni.
Enyhén kifejezve…
-
Harold Edward Styles, ha nem fejezed be ezt most
rögtön esküszöm, hogy seggbe rúglak. – morogtam
és fejemet a párnámba temettem.
-
Na, akkor most megijedtem. – nevetett fel mély
hangján. – Egyébként Tom hívott, hogy amint felkeltél hívd vissza.
-
Kösz. – motyogtam továbbra is párnámba.
-
Carter kelj már fel! Körülbelül fél órája
unatkozok. – duzzogott és még egyszer megrázogatott.
-
Hogy mit mondtál? – kaptam fel a fejem és
szikrákat szóró tekintettel néztem rá.
-
Jól hallottad. – vigyorodott el.
-
Ne várd meg, hogy elkapjalak. – mosolyodtam el
ördögien.
-
Hajrá. – kiáltotta vigyorogva és pattant le az
ágyról én pedig utána.
Az egész házon át kergettem, de sosem sikerült elkapnom, kivéve,
amikor egyszer-kétszer sarokba szorult a fürdőszobában, majd a konyhában. Harrynek
sikerült elmenekülnie, de úgy döntöttem, hogy mást vetek be. Halkan settenkedve
mentem utána, és amikor megállt pihenni pont háttal volt nekem, amit úgy
éreztem, hogy ki kell használnom. Lassan a háta mögé lopakodtam és nagy
lendülettel a hátára pattantam. Egyensúlya meginogott, de meglepődése nagyobb
volt. Sikított egyet, mintha magamat hallottam volna. Hangosan kezdtem röhögni,
amikor megszólalt a csengő.
Harry, velem a hátán sétált el az ajtóig, hogy kinyissa.
Amikor ez megtörtént Louis mérges arcával találtuk magunkat szemben. Elég
idiótán nézhettünk ki, főleg én, hogy úgy csimpaszkodtam Harry nyakában
akárcsak egy majom.
-
Megcsaltál te szemétláda? – sipította, s közben
bejött.
-
Ez nem az, aminek látszik. – mentegetőzött és
megpróbált lerakni a földre, de továbbra is kapaszkodtam.
-
A többiek is másodpercek múlva jönnek csak Zayn
otthon hagyta a telefonját és haza kellett vele menni. – forgatta meg szemeit,
ekkor az ajtó is kicsapódott és a fiúk ideges tekintetével találtuk magunkat
szemben.
-
Nektek meg mi bajotok van? – másztam le Harry
hátáról.
-
Ez a balfasz nem találja a telefonját és most
meg velünk kiabált. – mutatott Niall Zayn felé.
Megráztam a fejem és a konyhába vonultam, hogy főzzek
magamnak kávét, ám ekkor rájöttem, hogy nem egyedül vagyok.
-
Ti kértek kávét? – kiabáltam ki és öt igenlő választ
kaptam.
Miután kész lettem kávéval, rátettem őket egy tálcára és
óvatosan próbáltam velük kisasszézni a nappaliba, úgy, hogy ki ne borítsam
őket. Lábaim és tekintetem, minden apró kis centire figyelt, nehogy
megtörténjen a baj és, amikor már elmosolyodtam volna ügyességemen a küszöbben
megbotlottam és konkrétan két csésze kávé tartalma borult rám, a fiúk először megrökönyödve
bámultak, majd hangos nevetést hallottam meg Zayn irányából. Szúrós szemekkel
pillantottam rá, és őszintén nagyon rosszul esett, hogy kinevetett. Ezt nem is
lehet nevetésnek nevezni… szó szerint ki röhögött. A fiúk tekintete is
rákalandozott, s értetlenül figyelték, hogy vajon mit nevet, amikor két csésze
forró kávé ömlött rám.
-
Bocs, de ez kurva vicces volt. – kuncogott még
mindig, már halkabban.
-
Rohadj meg Malik. – morogtam összehúzott
szemekkel.
-
Csak utánad, Horan. – vigyorodott el gúnyosan.
Valahogy betelt a pohár, úgy éreztem, hogy nem bírom
tovább. Kitrappoltam a konyhába és lecsapva a tálcát a terasz felé vettem az
irányt, ahol rögtön az asztalon pihenő doboz cigi felé nyúltam. Erre volt most
szükségem. Kihúztam egy szálat, majd számba rakva meggyújtottam. Amint
beszívtam és a nikotin átjárta az egész testem, le kellett hunynom a szemem. A
kezdeti idegesség helyett, most a nyugodtság uralt. A füstöt kifújva mélyeket
lélegeztem, majd ismét beleszívtam.
-
Te meg mióta cigizel? – ült le mellém Liam,
kicsit sem próbálva tagadni meglepettségét.
-
Egy jó fél éve már biztos. – gondolkodtam el,
hogy mikor is kezdtem el. – De nem rendszerességgel, csak van, hogy úgy érzem,
más már nem segít. – rántottam meg a vállam.
-
Tudod, hogy ez nem megoldás. – nézett mélyen
szemeimbe.
-
Jelen pillanatban pedig nincs jobb ötletem. –
suttogtam, s összeszorítottam a számat, mert nem akartam utat engedni kitörni
készülő könnyeimnek.
-
Buta vagy. – vágta rá és ott hagyott.
Keserűen elmosolyodtam és elszívtam a maradék cigimet,
ami már majdnem teljesen leégett. Miután végeztem bementem a házba, ahol Niall
dühös tekintetével találkoztam. A mai napban semmi jó kedv nincs. Mindenkinek
rossz kedve van, a fiúk egyfolytában dühöngnek valamin, míg én még mindig a
sebeimet nyalogatom. Nem figyelve Niallre, leültem mellé és a távkapcsolót a
kezembe vettem és végigfutattam az összes csatornán, majd amikor semmi normálist
nem találtam idegesen kikapcsoltam a TV-t.
Semmi életkedvem nem volt jelenleg. Az egész dolog
Zaynnel már alapból betesz, emellett most még a fiúk is nyűgösek, pluszban
Cassie-t sem érem el pedig tegnap óta több százszor hívtam már. Reménytelennek
találtam a helyzetet, de Harry szerint csak várjam meg amíg lenyugszik, utána
már biztos hajlandó lesz velem beszélni. Reménykedem benne, hogy úgy lesz.
***
-
Elmondod, hogy mi bajod velem? – nyaggattam Niall-t
már körülbelül fél órája, ugyanis órák óta nem képes hozzám szólni.
-
Tudod, hogy mindig is utáltam a cigit. – morogta
maga elé bámulva, s ekkor leesett.
-
Most komolyan ezért nem beszéltél velem?
-
Pontosan. – válaszolta halál nyugodtan.
-
Tudom, hogy nem szereted, de nekem csak… -
akadtam meg mondandómban és elgondolkodtam. Én most miért is magyarázkodom? –
Mindegy, leléptem. Ha elmentek, Niall neked van kulcsod, zárd be az ajtót.
Felvettem a cipőmet és a kabátomat, ugyanis a londoni
időjárás megint úgy döntött, hogy nem szeretne napos maradni, ehelyett beborult
és tudtam, hogy órák kérdése és úgy fog esni az eső, mintha dézsából öntenék. A
közeli park felé vettem az irányt, ahol leültem egy padra és néztem az
embereket, remélve, hogy nem sokuknak van most arra energiája és kedve, hogy
engem felismerjenek…