A hold halvány fénye világította be a
londoni utcákat. Augusztus van az eső pedig még most is képes apró cseppekkel
teleszórni ezt a várost. A szobánk ablaka pont az utcai lámpára nyílt. Zayn
békésen alszik mellettem, derekamat szokásosan átkarolva, arcát nyakamba
temetve. Egy apró remegést éreztem a hasamban, ami ismét azt eredményezte, hogy
rettentően hányingerem lett, mint az elmúlt napokban már oly sokszor.
Lehámoztam magamról Zayn kezeit és a fürdőbe siettem, s öklöndözve próbáltam
túl lenni a nehezén. Egy apró morgást hallottam meg a szobából, majd lépteket,
amik egyre közelibbnek tűntek. Nem akartam, hogy bejöjjön, eddig olyan jól
sikerült eltitkolni előle, hogy mostanában nem vagyok valami jó formában.
Egyedül Eleanor méreget furcsán, lehet, hogy észrevette, de rajta kívül senki
más.
-
Kicsim, odabent vagy?
– jött az ismerős álomittas hang az ajtó túl oldaláról.
-
Nem. – motyogtam
kicsit hangosabban, mint akartam.
-
Minden oké?
-
Persze. Jól vagyok. –
nyöszörögtem, mert ismét forgott körülöttem a világ.
-
Ezt nem veszem be.
Akármit csinálsz, bemegyek. – s abban a pillanatban, ahogy ezt kijelentette a
kilincs elfordult, de látni nem láttam semmit.
Ismét a WC felé hajolva adtam ki magamból
mindent, bár már nem tudtam, hogy mit tudok kihányni hisz alig ettem ma
valamit, azzal a picivel is tíz perccel ezelőtt szenvedtem meg. A világ megszűnni tűnt körülöttem, homályos
volt minden. A hányinger egyre rosszabb volt, a szédülés pedig már csak egy
lapát volt rá. Kezeim megállíthatatlanul remegni kezdtek. Próbáltam erősen
megkapaszkodni a mosdókagylóba, hogy fel tudjak állni, de a gyengeség miatt
lehetetlennek bizonyult.
-
Jézusom Brooke,
rettentően rosszul nézel ki. Gyere. – Zayn aggódóan mért végig, majd felkapott.
-
Nehéz vagyok. Tegyél
le. – morogtam alig hallhatóan.
-
Pihe könnyű vagy, buta
és beteg. – letett az ágyba, gondosan betakargatott, majd arcomra simította
hüvelykujját.
-
Hozok egy kis vizet,
oké? – csókolt homlokon, majd elhagyta a szobát.
***
Valószínűleg elszunnyadhattam amíg Zayn
lement a vízért, mert már csak arra keltem fel, hogy a nap halványan ragyogja
be a szobát, s boldogan nyugtáztam, hogy a rosszullétnek nyoma sincs.
Összeszorítottam a szemem, majd kezemmel megdörzsöltem. A hátam teljesen
elgémberedett, így nyöszörögve fordultam meg, hogy szokás szerint Zayn arcának
minden egyes kis szegletét újra felfedezzem, mint ahogy reggelenként szoktam. Amikor
ezt a műveletet sikerült végrehajtani egy csillogó szempárral találtam magam
szemben. De most nem olyan boldog volt az a csillogás. Inkább olyan mintha
félne valamitől. Ilyen rosszul nézhetek ki, hogy megijedt tőlem? Vagy ennyire
megijesztettem a tegnap este. Ezért nem akartam, hogy lásson olyan állapotban,
csak aggódna feleslegesen. Semmi bajom sincs.
-
Jó reggelt. –
festettem egy apró mosolyt arcomra.
-
Hogy vagy? – kérdezte
rögtön.
-
Jól. Kutya bajom
sincs.
-
El kéne menned
orvoshoz. – sóhajtott fel.
-
Minek? Látod, már jól
vagyok, semmi bajom. Nem kell orvos. – húztam össze szemöldököm, majd
felkeltem, s a fürdőbe mentem, hogy rendbe szedjem magam.
A tükörbe nézve a saját látványomtól lett
hányingerem. Ennyire rosszul talán még sosem néztem ki. Még átbulizott éjszakák
után sem. Körülbelül úgy festhettem, mint akin átment egy úthenger. Fogat és
arcot mostam, majd kezembe vettem a fésűt és próbáltam újra embert faragni
magamból. Amikor tűrhetően néztem ki, a gardróbhoz sétáltam, hogy felöltözzek.
Mára semmit nem terveztem, Tom sem értesített még, hogy lenne ma valami munkám,
szóval egy szürke melegítőalsót és egy fekete trikót vettem fel. Hajamat egy
laza copfba fogtam össze, majd a konyhába sétáltam. A hasam óriási mordulással
jelezte, hogy ideje lenne ennem valamit, mert napok óta, amit megettem az ki is
jött belőlem. Csináltam magamnak egy szelet pirítós kenyeret és a pulthoz
ültem. Félve vettem be a számba egy falat pirítóst, majd nyeltem le. Nem
akartam megint pórul járni. Miután éreztem, hogy semmi bajom sem lett tőle,
bátrabban kezdtem el csipegetni. Az
utolsó falatokkal küszködtem, amikor két kéz fonódott a derekamra.
-
Nyuszi, szeretném, ha
megnézne egy orvos. Rosszul voltál, ez nem múlik el csak úgy. – puszilt bele
nyakamba. Felsóhajtottam.
-
Még mindig nincs semmi
bajom. Nem fogok orvoshoz menni. – mondtam határozottan.
-
Féltelek. – suttogta gondterhelten.
-
Nincs okod rá. – döntöttem
hátra a fejem és simítottam végig arcán.
-
Legalább egy teát
csinálhatok neked? – adta meg magát végre és nem nyaggatott az orvossal.
-
Azt megköszönöm. –
mosolyodtam el, mire ő viszonozta és neki látott a teának.
***
Délután átjött Eleanor, s egy kis
beszélgetés után beraktunk egy filmet. Zayn mellkasára vonta fejemet, majd
hátamat simogatva figyeltük a film történéseit. Elvileg valami vígjáték volt,
de kegyetlen szar poénok voltak benne. Mostanában még egy normális filmet sem
láttam. Régebben sokkal normálisabbakat csináltak. Lehet a híres angol humorunk
miatt nem értékeltük a filmet, de abban közösen megegyeztünk, hogy soha többet
még csak fel sem említjük. Négy óra fele ismét érezni kezdtem a nyomást a
hasamban, éreztem, hogy valami nem oké, de próbáltam nem foglalkozni vele,
hátha akkor elmúlik. A világ ismét egyre jobban forgott körülöttem. Észrevétlen
akartam maradni, nehogy a fiúk vagy El megsejtsen valamit abból, hogy nem érzem
magam valami fényesen. Amikor éppen mindenki az Xboxszal szórakozott kilopóztam
a mosdóba, s ugyanaz várt rám, ami tegnap este. Kezdett már nagyon elegem lenni
ebből az egészből. Nem értettem, hogy mi történik velem. Napok óta, lassan egy
hete nem telik el úgy óra, hogy ne érezzem magam rosszul.
-
Brooke, hát te meg… -
nyitott be, majd amikor meglátta, hogy ott térdelek a WC felett, megakadt
mondanivalójában, kikerekedett szemekkel nézett rám. Észbekapott és becsukta
maga után az ajtót. – Mi történt?
-
Nem vagyok jól. –
nyöszörögtem.
-
Azt látom. – söpörte
el a hajam. – Mióta tart ez?
-
Lassan egy hete, de
nagyon vége lehetne már, mert kezdek besokallni. – motyogtam.
-
Zayn tudja? A többiek?
Miért nem mentél el orvoshoz? – záporoztak a kérdések rám.
-
Nem az egészet, a
többiek még csak nem is sejtik és nincs szükségem orvosra. – hadartam el, majd
mély levegőt vettem, s szép lassan kifújtam.
-
Brooke én tényleg nem
akarom az ördögöt a falra festeni, de nem lehet, hogy… - állt meg pár
másodpercre, majd szinte alig hallhatóan folytatta. – terhes vagy?
-
Lehetetlen. – vágtam rá
abban a pillanatban.
-
Biztos vagy te ebben?
-
Teljesen.
-
Azért hozok tesztet a gyógyszertárból és majd
kiderül, oké? Maradj itt vagy menj ki a fiúkhoz. – mondta, s ott hagyott.
-
Inkább maradok. –
hajtottam le fejemet. Nem volt kedvem tovább vitázni vele.
Ezer százalék, hogy nem vagyok terhes.
Fogamzásgátlót szedek, ami mellett elméletileg nem eshetek teherbe, de
gyakorlatilag meg semmi nem nyújt teljes védettséget. Nem, nem, nem és nem.
Tuti, hogy nem vagyok terhes. Mit kezdek majd a karrieremmel, ha mégis?
Gondolni sem akarok rá, mert lehetetlen. Biztos, hogy nem. Jézusom, de ha talán
mégis akkor Zayn mit szól hozzá? Abban a pillanatban elhagy. Most indult be
igazán a karrierjük, akárcsak az enyém. Világszerte ismertek én pedig elrontok
nekik mindent. Akarok egy, esetleg két babát Zayntől, de csak majd! Nem most,
istenem túl fiatalok vagyunk még hozzá.
-
Itt vagyok. Tudtam,
hogy maradni fogsz. – mosolyodott el. Ez gyors volt, vagy csak én beszélek
magamban már legalább fél órája.
-
A fiúk nem sejtenek
semmit? – kérdeztem, s félve rásandítottam.
-
Semmit. Teljesen
készen vannak, ismét eljött az a pont, amikor tíz évet visszafejlődtek agyilag.
– forgatta meg szemeit. – Itt van, ha mutatja az eredményt, sikíts. –
kacsintott rám. Miért kacsingat? Mintha örülne neki, hogy lehet, hogy gyereket
várok. De én nem akarom.
Kibontottam a tesztet, dobozát
automatikusan a kukába hajítottam, majd összepréselt ajkakkal végeztem el a
szükséges teendőket. Amint kész lettem fintorogva tettem le a mosdókagylóra. Nem hiszem el, hogy ez történik velem. Kezem
arcomba temettem és próbáltam nem beleőrülni a várakozásba. Egyre több levegő
kezdett a tüdőmbe szorulni, akadozottnak éreztem levegővételem, emiatt egyre
szaggatottabban tudtam venni. A világ ismét távolabbnak kezdett tűnni. Még
sosem drogoztam, de biztos ilyen érzés. Nem érzed a külvilágot. A remegés ismét
újjá lett rajtam. Orvos sem kellett hozzá, hogy rájöjjek, nekem bizony pánik
rohamom van. Szokatlan volt az érzés. Szoktam idegeskedni, de ennyire beszarva
talán még sosem voltam. Mit csinálok, hogyha tényleg terhes vagyok? Hogy mondom
Zaynnek és a többieknek? Hé, figyelj,
lesz egy gyereked, bocsi, hogy tönkretettem az életed! – majd mosolyogva
megölelem?
Ránéztem a tesztre, ami még mindig nem
reagált. Az őrület határán álltam, a könnyek is akaratlanul a szemembe szöktek.
Csak arra tudtam gondolni, hogy én ezt még nem akarom, én erre még nem vagyok
felkészülve. Az első könnycsepp megindította a lavinát. Szipogni kezdtem,
próbáltam csendben maradni. Ezt egyedül akartam elintézni. Könnyektől homályos
tekintettel, pillantottam vissza a kis kütyüre és szerintem akkor kaphattam
infarktust, amikor megjelent az első csík…