Óráknak tűnő percekig bámultam magam elé,
és próbáltam észhez térni, de nem ment. Még mindig szédültem az idegességtől, a
pániktól kettőt láttam mindenből. Próbáltam el nyúlkálni a mosdókagylóig, ahová
leraktam a tesztet, de nem volt ott a kagyló. Arrébb botorkáltam és kezemmel
végre megtaláltam. Óvatosan tapintottam meg, majd hátravetettem a fejemet. Nem vagyok még erre felkészülve Nem akarom.
Nem akarom, hogy Zayn kiakadjon és elhagyjon. Nem akarom, hogy apa nélkül nőjön
fel. Elvetetni sem akarom, nem tudnék megölni egy gyereket, aki semmiről nem
tehet. Zúgott továbbra is a fejem az
ellenérvektől, hogy miért nem lenne helyes most a gyermekvállalás. Mélyeket
sóhajtoztam, próbáltam rendezni légzésemet és egyaránt a gondolataimat is, hogy
ne boruljak ki. Eltelt már elég idő? Biztos, hisz én is érzem, hogy elég rég
óta szenvedek már a padlón ücsörögve és az eredményre várva. Megnézhetem már?
Nem akarom megnézni. Nem akarom megtudni.
A legrosszabbakra felkészülve nyitottam
résnyire a szemem, majd óvatosan a kis bigyóra sandítottam. Rájöttem, hogy
hunyorítva nem fogom tudni normálisan megnézni, ezért egy utolsó halk, s
reménytelenséget sugárzó sóhaj után, erőt véve magamon, rendesen kinyitottam a
szemem. Nem hittem a szememnek. Megdörzsöltem őket, biztos jól látok és nem
vagyok-e még mindig a pánik hatása alatt. Biztos csak álom. Megráztam a fejem,
hátha a gondolataim játszanak velem és azért nem látom az igazi eredményt. Még
mindig ugyanaz. Keserűen elmosolyodtam, s egy ötletből kifolyólag megcsíptem a
felkarom ott ahol a legjobban fáj, hátha felébredek. De rá kellett jönnöm, hogy
ez a valóság. A szín tiszta igazság. A lelkemet boldogság járta át, minden
porcikám bizsergett a megkönnyebbüléstől. Mintha egy tonnás súly esett volna le
a szívemről. A teszt ugyanis nem mutatott mást, csak egyetlen egy apró csíkot,
a doboza hátulján pedig az áll, hogy ha két csík megjelenik az apró kis
kijelzőn, akkor pozitív az eredmény. Egy nyugodt, mindent elsöprő mosoly terült
szét az arcomon. Most már csak azt nem értem, hogy miért vannak a rosszul
létek. Lehet, hogy megfogadom Zayn tanácsát és meglátogatok egy orvost, ha már
az egyik opciót kilőttük, akkor mi bajom lehet.
Halk kopogást hallottam meg az ajtón. A
tesztet a kukába dobtam a doboza után majd nagyon gyorsan felálltam, a csaphoz
sétáltam, s hideg vízzel megmostam arcom, hátha akkor legalább nagyjából
eltűnik rólam az elmúlt percek hatása. Elsuttogtam egy Gyere be-t, ekkor megláttam Eleanor kíváncsi arcát.
-
Na? – kérdezte
mosolyogva.
-
Nem vagyok terhes. –
ugrottam nyakába mosolyogva, kicsit mintha csalódottságot láttam volna a
tekintetében. – Te nem örülsz ennek?
-
Jaj, dehogynem. Tudom,
hogy egy baba még teher lett volna mind kettőtöknek, de ismersz. Már beleéltem
magam a babaszoba tervezésbe, a babaváró buli vendéglistáját is majdnem
elkezdtem írni. – nevetett fel zavartan.
-
Majd egyszer. Talán. –
kacsintottam rá.
***
Mióta kiderült, hogy mégsem vagyok terhes
a mosoly az arcomról levakarhatatlanná vált, bár a rosszul létek nem igazán
akartak szűnni, a lelkemet nyomasztó teher legalább eltűnt. Zayn egyre
idegesebb a rosszul létek miatt, szerencsére a terhesség még csak eszébe sem
jut. Az orvostól még mindig félek… kiskori rossz emlékek. De ha ezzel megnyugtatom,
akkor elmegyek, persze csak úgy, hogyha ő is velem jön. Amint beleegyeztem
rögtön felhívta London egyik legjobb orvosát, bár én nem érte mire a felhajtás.
Egy sima házi orvos is megtette volna. Holnap délután négyre kaptunk időpontot,
legalább fel tudok készülni lelkiekben. Legutóbb a balesetem után találkoztam
dokival, de a hátam közepére sem kívánom.
Ma még szerencsére nem volt semmi bajom,
de általában mindig késő délután vagy éppen az éjszaka közepén szokott rám
törni a hányinger. Nem tudom mit ehettem össze, de ha tudom, hogy ez lesz még
csak egy falatot sem eszek. Minden esetre, most örül a fejem, hogy nem a
mosdóban vagyok, hanem boldogan járkálok fel-alá a házban. Ráadásul, hogy
Zaynnel kettesben vagyunk. A lányok elintéztek mindent és a fiúkat elvitték
itthonról, hogy romantikázhassunk egy kicsit.
-
Mi lenne, ha
összedobnánk valami finom ebédet? – fonta kezét derekam köré, majd egy csókot
lehelt ajkaimra. – Rengeteget fogytál mióta rosszul léteid vannak. – méregetett
aggódóan.
-
Maximum három vagy
négy kilót, az már alapból rám fért. – rántottam meg a vállam, s nyakába
temettem arcom. – Egyébként mit fogunk főzni?
-
Rettentően buta vagy. –
csóválta meg a fejét rosszallóan. Ilyenkor el sem szokott már kezdeni velem
veszekedni, mert tudja, hogy úgyis kötöm az ebet a karóhoz. – Egyébként azt még
nem tudom. Nézzük meg mi van a hűtőben. – biccentett egyet a konyha felé.
Bólintottam, s még mindig egymáshoz bújva
közelítettük meg a konyhát. Amikor beértünk alaposan végignéztük a hűtő egész
tartalmát, majd hirtelen kipattant valami az agyamból. Benéztem a
konyhaszekrénybe is, hogy biztos minden meg-e van ahhoz, amit kitaláltam.
Boldog mosollyal nyugtáztam, hogy minden készen áll az egyik specialitásomhoz.
-
Ismerem ezt az
arckifejezést… mit találtál ki? – húzta fel kíváncsian szemöldökét.
-
Szezámmagos csirke
lesz, mondjuk sült krumplival. – jelentettem be büszkén.
-
Olyat én nem tudok.
-
Majd megtanítom. –
mosolyodtam el ismét.
Elmagyaráztam neki szépen lassan, hogy
mit, hogy kell mire felháborodottan közölte velem, hogy nem hülye csak nem
ismeri ezt a receptet, ami nem ugyanaz. A csirkemellet felkockáztuk, majd
bepácoltuk őket. Már magának a pácnak is isteni illata volt, Zayn el volt tőle
ájulva. Nem hiszem, hogy sok kínai kaját kipróbált ezek szerint. Miután
bepácoltuk, a bundához láttunk hozzá.
A tojást kavartam össze, amikor láttam,
hogy Zayn valami rosszban sántikál, de úgy voltam vele, hogyha nem foglalkozom
vele, akkor elveti az ötletet, akármi is az. Persze pont fordítva sült el.
Egyik pillanatról a másikra egy nagy adag port éreztem magamon és semmi mást
nem láttam csak fehérséget. Rájöttem, hogy az az eszement direkt, szánt
szándékkal rám borított majdnem egy egész zacskó lisztet. Az orrom és a szám is
tele ment vele, a szememet sikerült még időben becsuknom. A konyha úszott a
lisztben.
-
Te idióta! –
prüszköltem, de nem nagyon hatotta meg. A konyhapult szélébe kapaszkodva
nevetett rajtam. – Na, most megkapod. – morogtam, majd két poharat teleöntöttem
vízzel.
Reméltem, hogy nem veszi, észre mire
készülök és mákom volt, mert épp azzal volt elfoglalva, hogy abbahagyja a
röhögést. Közelebb lépkedtem hozzá, mire felnézett, én pedig ebben a
pillanatban öntöttem az arcába mind a két teli poharat. Az az arckifejezés, ami
hirtelen az arcára szökött mindent megért, még azt is, hogy a sok liszttől még
mindig alig lehetett látni a konyhában. Pár másodpercig még a meglepettséggel
küszködött ezután egy gonosz vigyor jelent meg arcán. A nevetést rögtön
abbahagytam, pedig addig, amíg nem öltött magára ilyen ördögi vigyort hangosan,
szinte visítva röhögtem rajta.
Öblös léptekkel indult el felém, de az
alatta keletkezett tócsa miatt megcsúszott. Már éppen ismét vihogni készültem,
amikor megragadta a kezemet és magával rántott. Szitkozódni akartam, de ahogy
szemébe néztem rögtön elnevettem magam, ő is velem egyetemben. Vicces látványt
nyújtottunk volna, minden külső szemlélőnek. Zayn alattam fekszik a padlón, még
mindig a kezemet szorongatva, a sok nevetés okozta könnyek csordultak ki szemeinkből.
Mind ketten a vizes lisztben fetrengtünk hangosan hahotázva. Már azt sem tudom,
hogy min nevettünk. Elég volt rá pillantanom, ismét rám tört a nevethetnék, nem
kellett hozzá semmilyen poén. Amikor már a hasam is fájt a nevetéstől próbáltam
felállni, de sikertelenül. Ismét megcsúsztam, s ráestem, ami újra egy percekig
tartó röhögő görcsöt eredményezett.
-
Lehet, hogy le kéne tusolnunk.
– nézett rám kaján vigyorral az arcán.
-
Hm, nem is tudom…
lehet, hogy kéne. – vágtam gondolkodó arcot, közben csípőmet hosszasan
ágyékához nyomtam.
-
Nem lehet, biztos. –
pattant fel abban a pillanatban, majd engem is felkapott, s szenvedélyesen
csókolt. A fürdőszobáig meg sem álltunk.
***
Szenvedélyesen eltöltött órák után
kimerülten ültem a kanapén és azt vártam, hogy Zayn kész legyen a fürdéssel,
ugyanis a harmadik kör után úgy éreztem nem bírom tovább, s kiszálltam mellőle,
had hűtse le magát. Unottan kapcsolgattam a csatornák között. Nem igaz, hogy
vasárnap délután van és egy normális műsort nem képesek leadni. Végül a Disney Channel-en
állapodtam meg, ahol régi nagy kedvencem a Zack és Cody ment. Még mái napig mosolygok
a gyerek vicceken, ezzel a sorozattal nőttem fel. A fürdőszoba ajtó erősen
kivágódott és Zayn volt előttem egy szál törölközőben. A vízcseppek csorogtak
végig testén, haja pedig arcába lógott. Ösztönből nyaltam végig alsó ajkamon a
látványtól. Amikor tekintetére tévedtem megijedtem. Ölni tudott volna most a
szemeivel.
-
Ez mi? – tolta az
orrom elé a terhességi teszt dobozát.
-
Megmagyarázom… -
kezdtem volna bele, de leintett.
-
Mégis hogy gondoltad
ezt? Egy gyerek Brooke? Még csak most indult be az életem azon szakasza, amiért
éveken keresztül dolgoztam! Nem érted ezt meg? Nem, neked elég volt Niall által
becsöppeni ebbe a világba, hogy is értenéd meg?! – kérdezte hisztérikusan
felnevetve. - Tönkre teszi majd mindkettőnk életét. – hadonászott kezeivel
össze vissza.
-
De Zayn figyelj… -
próbáltam volna nyugtatásképpen vállára rakni kezemet, de abban a pillanatban
lesöpörte onnan.
-
Nem érdekel a magyarázatod!
Még csak húsz éves vagy az Istenit! – ordított fel, szemei pedig szikrákat
szórtak miközben rám nézett.
Ezért nem akartam neki elmondani. Mi van,
hogyha pozitív a teszt? Erről beszéltem. Abban a pillanatban elhagyna. Csak
tönkretettem volna az életét a kicsivel együtt. Legalább most már tudom, hogy
hogy vélekedik a gyerek témáról. Rosszul estek szavai, bár teljesen megértettem
csak azt nem, hogy miért nem képes meghallgatni? Nem azért vagyunk egy pár,
hogy meghallgassuk egymást, majd megbeszéljük a problémáinkat? Jó vicc, ilyen
is csak a filmekben és a mesékbe van.
-
Nem vagyok terhes! –
tagoltam el neki lassan ridegen, miután összeszedtem magam. Egy könnycsepp
gördült végig arcomon, amit abban a pillanatban letöröltem, hátha nem látta, s
otthagyva őt, felmentem a szobámba…