3 nappal később
Hál’ Istennek Zaynnel mindent meg tudtunk beszélni. Mindvégig éreztem, hogy nincs túl ezen a dolgon, hogy hiába mondja, hogy nem érdekli, még mindig bántotta. Tudtam, hogy nincs elintézve az eset, és hogy viták még lesznek belőle, de sosem hittem volna, hogy valaha is megüti. Nagyon mérges voltam, ugyanakkor nem akartam vele összeveszni, így próbáltam átélni az ő helyzetét, ami nem is volt könnyű. Hamar rájöttem, hogy nem haragudhatok rá, hisz ha ő tette volna ezt én valószínűleg a csaj minden egyes szál haját kitéptem volna. Vettem pár mély levegőt, s rendeztem a vonásaimat és pár pillanat alatt lenyugodtam. Én voltam a bunkó, én csaltam meg ő pedig megbocsájtott nekem, de azt sem várhattam el, hogy elmenjen a dolgok felett. Pedig reménykedtem benne, de értelme nem volt. Elmorgott egy „bocsánatot” Nicknek, amivel én teljesen meg volt elégedve és Nick sem volt felháborodva a bocsánatkérés őszinteségét tekintetve.
Anyuéknak a reggel vissza kellett utaznia, de megígérte, hogy ezentúl már nem csak hetente egyszer, hanem többször is fog hívogatni a történtek miatt, s Niallel megeskették, hogy soha többé ne engedjen volán mögé. Miután kiléptek az ajtón Niall rám kacsintott, ezzel jelezve, hogy ez úgy sem fog megtörténni én pedig megkönnyebbülten sóhajtottam fel, ugyanis olyan komolyan és élethűen el tudta játszani a dolgokat, hogy még én is elhittem neki.
Most délután van, a fiúknak el kellett menniük, letisztázni, hogy miért hagytak ott mindent Los Angelesben, mert nem elég, hogy eddig az újságok azzal vannak elfoglalva, hogy én és Zayn együtt vagyunk, hanem egyes pletykalapok a halálomat híresztelték. A fiúk emiatt elég idegesen távoztak, amikor megkapták az üzeneteket a hírekről. Én viszont váll rántva fogadtam az egészet. És most ezt teljesen őszintén mondtam. Miután már jobban éreztem magam, s egyedül voltam éppen, megfogadtam, hogy senki és semmi nem fog így tönkretenni még egyszer. Az orvos óvatosan közölte velem, hogy örüljek, hogy élek és az is csoda, hogy nem lett ennél komolyabb bajom. Ez viszont lesokkolt, mert ahhoz képest, hogy milyen sérüléseim vannak, a kedvem elég jó. Bár mondjuk ez társaságnak is köszönhető, ha nem lenne mellettem semmi és ezt egyedül kellene végig csinálnom valószínűleg olyan depresszióba estem volna, hogy senki nem rángathatott volna ki belőle.
Danielle pár perce ment le a büfébe, ő és Eleanor vannak most itt velem. Daniellen láttam, hogy történt valami, egy kicsit mintha zaklatott lett volna, és ezt El is látta, mert ő is, mint én aggódóan nézett rá. Volt, hogy egyik pillanatban még elkezdett valamit mondani, a másikban pedig már valami teljesen más butaságról volt szó. Ide-oda kapkodott és zavartan nevetgélt, lesütött fejjel. Annyira már ismertem, hogy tudjam, valami nem stimmel vele.
Az ajtó nyitódott ki és Danielle vörös szemekkel lépett be az ajtón, s ekkor rájöttem, hogy büfé helyett a mosdót támadta meg.
- Na, jól van, Danielle Peazer. Most untam meg. Eddig kussba voltunk mind a ketten, de elég volt. Mi a franc történt? – néztem rá jelentőségteljesen.
- Hisz mondtam már, hogy semmi. – suttogta maga elé nézve.
- Nem volt meggyőző. Na, ki vele! – fogtam meg a kezét és mosolyogtam rá.
- Beszélgettünk Liammel…
- Ajaj, ez nem jól kezdődik. – sóhajtott fel Eleanor.
- Megint csinált valamit? Megbántott? – kérdeztem dühösen, összevont szemöldökkel.
- Nem, pont ez a baj. Hogy kedves volt, és vigasztalt. – és ebben a pillanatban tört ki belőle a sírás, nekünk pedig rögtön leesett. Még mindig szereti… már hogyne szeretné…
- Shh! – csitítgattam, s közelebb húztam. – Nyugodj meg kérlek, én is elfogom bőgni magam.
- Olyan nehéz. – zokogott hangosan vállamon, Eleanor is közelebb jött, neki is vékony könnyfátyol fedte szemeit, miközben próbált tenni valamit, ami javít a helyzeten.
- Ha Brooke meggyógyul, elmegyünk bulizni, és úgy berúgunk, mint még soha! - nevetett fel hangosan Eleanor, és letörölte az arcán leszánkázó könnycseppet.
- Így bizony! És ha ismét egy árokba gurulunk, akkor ott tartjuk meg. – kacsintottam rá, miután kibontakozott ölelésemből.
- Lányok ez kibaszott morbid volt. – nézett ránk furcsa arckifejezéssel. – De benne vagyok. – kacagott fel, végre őszintén. – Brooke van itt valahol egy-két, esetleg három vagy négy zsebkendő? Valószínűleg úgy nézek ki, mint aki másnapos.
- Nem, csak úgy, mint aki sírt. Egyébként itt van a százas zsepi a legalsó fiókban. Csak még nem tudok lehajolni odáig. – sóhajtottam szomorúan.
- Pár nap és az is menni fog. Így is rohadt gyorsan gyógyulsz az orvos szerint az átlaghoz képest. Lehet vámpír vagy. – nézett rám halál komolyan Danielle.
- Utálom, hogy ilyen magatehetetlen vagyok. – fontam össze karjaimat a mellkasom előtt durcásan.
- Mit utálsz? – nyílt az ajtó és Zayn lépett be rajta arcán egy óriási vigyorral.
Elém sétált, s gyengéd csókot nyomott ajkaimra. Mosolyogva váltunk el és akkor vettem észre, hogy Harry Louis hátán jött be. Niall-en pedig egy Justin Bieber póló van.
- Hát azt meg honnan a picsából szerezted?
- Az egyik rajongótól kaptam az utcán. Nem cuki? – mondta nyávogós hangon, mint egy meleg.
- Ha így folytatod, letagadlak. – nevettem fel, mire ő összevont szemöldökkel méregetett, majd rám öltötte a nyelvét.
- Niall szívem, leharapom. – szólalt meg Harry, és szemöldök vonogatva nézett rá, mire Louis felsikított.
- Harry Edward Styles, ma nincs szex és a kanapén alszol! – kiabált vele, majd az ablakhoz fordult, én pedig sokkolva figyeltem a történteket, közben Zayn már leült mellém.
- Jézusom Brooke trend vagy twitteren. – nézett rám Liam szélesen vigyorogva, aki eddig mobilját nyomkodva állt a szoba másik sarkában.
- Hogy én?
- Te.
- Én?
- Te.
- Én?
- Fejezd be, tudod, hogy te. – nézett rám gúnyos arckifejezéssel.
- Mutasd, hiszem ha látom! – akaratoskodtam, s ő a kezembe adta a telefonját. – Pray For Brooke. De aranyosak. – néztem rá Zaynre vigyorogva, akinek tekintete szinte égette bőrömet. – Mi van?
- Még ebben a kórházi köntösben is olyan szexi vagy, hogy legszívesebben letépném rólad. – morogta a fülembe, mikor közelebb jött, az én szemeim pedig rögtön kipattantak.
- Malik, kussolj! – suttogtam, s vigyorogva ránéztem.
Ismét sikeresen elvesztem a szemeiben. A világ megállt körülöttünk és már Louis és Harry veszekedését sem hallottam. Csak őt láttam, csak az ő lélegzetvételét figyeltem. Csillogó barna szemei annyi mindent rejtettek, hogy nekem is van még mit megfejtenem belőlük. Titokzatosság és szeretet árad belőle, nem is tudom mihez hasonlítani. Hihetetlen, még mindig alig hiszem el, hogy csak az enyém…