Otthon édes otthon. Furcsa érzés, hogy eddig azt vártam, hogy mikor mozdulhatok ki és ne kelljen itthon lennem, most pedig alig várom már, hogy végre beléphessek a házba.
Még mindig minden ugyanolyan, mint amikor két héttel ezelőtt bulizni indultam volna, csak nem éppen minden úgy sült el, ahogy kellett volna.
Mankóval a kezemben és Zaynnel a bal oldalamon sántikáltam be, s ahogy beértünk a nappaliba óriási mosoly kúszott az arcomra. Hihetetlen boldogsággal töltött el végre a mogyoróbarna falakat nézni a hófehér helyett, sőt még ezt az irdatlan pasi szagot is sokkal jobban viselem és szeretem, mint a kórház gyógyszerrel fűszerezett illatát. Azt utáltam a legjobban, na meg a kaját. Danielle szerint minimum hat vagy hét kilót lefogytam, bár én ebből semmit nem látok és érzek, Liam viszont mégis szóvá tette, hogy sovány vagyok, szóval lehet, hogy van benne valami.
Óvatosan leültem a kanapéra és hátradöntöttem a fejem, szemeim lecsuktam és élveztem a csendet, s azt, hogy ismét itthon lehetek. Teljesen ellazultam, ekkor viszont Zayn egy apró puszit nyomott a szám sarkába, amitől rögtön kipattant a szemem. Szívverésem százszorosára gyorsult, arcomat pedig elöntötte a pír, amin ő csak elmosolyodott. Rettentően hiányzott már. Egymás bámulását a telefonom csörgése zavarta meg és láttam, hogy Tom neve villog a kijelzőn.
- Szia Tom, mizujs? – szóltam bele a telefonba vidáman.
- Hogy velem mizujs? Veled mi a helyzet? Sajnálom, hogy csak egyszer kétszer tudtam bemenni hozzád, de holnap meglátogatunk Spencerrel. – hadarta úgy, hogy alig értettem valamit.
- Nyugi, semmi gáz. Holnap bepótolunk mindent.
- Remélem is. Csak azért hívtalak, hogy elmondjam, tényleg sajnálom. Na, de most mennem kell, mert elveszek a munkában. Légy jó! – lassan az őrületbe kerget, ha még egyszer bocsánatot kér valamiért.
- Én mindig jó vagyok. – vigyorogtam és tudtam, hogy ezt hallja is a hangomon, majd bontotta a vonalat.
Mikor végeztem a telefonálással a többieket nem találtam sehol csak Zaynt, aki egy csokor levendulát tartott a kezében és olyan szerelmesen nézett rám, ahogy eddig még soha. Óriási szemekkel néztem fel rá, majd óvatosan feltornáztam magam, s a mankóra támaszkodva odabicegtem hozzá. Finoman az államhoz ért, s felemelte azt, hogy a szemébe nézzek. Nem tudtam ezt az egészet mire vélni. Minek a virág? Hol vannak a többiek? Pontosan mit is tervez?
Légzésem szaggatottá vált, már alig kaptam levegőt. Szemei rabul ejtettek. Nagyot nyeltem, lehunytam szemem egy pillanatra, majd próbáltam normálisan megszólalni.
- Ezt most miért? – nyöszörögtem elgyengülve.
- Mert köszönöm, hogy vagy nekem. – suttogta, még mindig mélyen a szemembe nézve.
Még közelebb mentem hozzá, a mankót arrébb löktem és karjaiba borultam. Nyakát átkarolva öleltem magamhoz, míg ő derekamat szorította. Beszívtam férfias illatát, s még jobban szorítottam magamhoz, eközben nyakamba csókolt, ajkaimat ezáltal egy halk sóhaj hagyta el.
- Szeretlek. – mormoltam mellkasába.
- Ne kiabáld el. Főztem is ám, de lehet, hogy ismét a kórházban kötsz ki miatta. – nézett rám kétségbeesett kiskutya szemekkel, mire én elnevettem magam.
- Ha az édes-savanyú csirkét csináltad, akkor biztos vagyok benne, hogy isteni. – kacsintottam rá.
- Honnan veszed, hogy azt csináltam?
- Mert az az egyetlen étel, amit tökéletesen meg tudsz csinálni.
- Túl jól ismersz. – elmosolyodtam legutóbbi mondatán és mertem remélni, hogy így is van.
Az étkezőbe vezetett ahol minden vörös színben pompázott. Szív alakú, krémszínű gyertyák lángjának fénye ragyogta be a helyiséget, ami még romantikusabbá tette. Tátott szájjal bicegtem közelebb az asztalhoz, mikor odaértünk kihúzta nekem a széket, majd finoman alám tolta, hogy le tudjak rá ülni. Kivonult a konyhába és két tányérral tért vissza, amin a jól ismert édes-savanyú csirke volt körettel. Mosolyogva figyeltem tevékenységét, amikor hirtelen homlokára csapott, amit nem értettem. Ismét kiszaladt, s egy pár pillanat múlva egy üveg pezsgővel jelent meg, amiből mindkettőnknek öntött egy-egy pohárral. Leült velem szemben, az én arcomról pedig semmi nem tudta letörölni a vigyort.
- Valamit ünneplünk? – néztem rá sejtelmesen.
- Nem csak… - lesütötte a szemét és így egyre jobban kezdett érdekelni a dolog.
- Akármi az, nekem elmondhatod! – simítottam asztalon pihenő kezére az enyémet.
- Amikor felhívtak, hogy mi történt, és amíg nem keltél fel végig az járt a fejemben, hogy el foglak veszíteni. Hogy feladod, és itt hagysz. – mély levegőt vett, láttam szemein, hogy könnybe lábadtak, ami miatt majd megszakadt a szívem. És miattam volt ilyen állapotban. – Szóval, most azt ünnepeljük, hogy ez nem történt meg. – mosolyodott el keserűen.
- Soha, ismétlem, soha nem fogsz elveszíteni. Érted? – néztem mélyen csillogó barna szemeibe. Áthajolt azt asztalon és ajkait enyémre simította, az enyémek pedig reflexszerűen nyíltak el és viszonozták émelyítő csókját.
Ezután a kis beszélgetés után a vacsoránk nagyon jó hangulatban telt el. Mesélt az amerikai útjukról, hogy mindenki kedves volt velük, de nagyon fárasztó volt és már két nap után honvágyuk volt. Nekem nem sok mesélni valóm volt, hisz az alatt a két nap alatt a házban döglöttem és TV-zésen kívül szinte semmit sem csináltam. Mosolyogva hallgattam végig órákon át tartó élmény beszámolóját, miközben a vacsorát is elfogyasztottuk, ami nem mellesleg tényleg isteni finom lett, s amikor ahhoz a részhez ért, amikor egy interjú közben kapták a telefont a balesetről, leintettem. Nem akartam hallani, nem akartam tudni, hogy milyen volt. Így is rettentő bűntudatom volt, hogy miattam voltak ilyen állapotban és miattam kellett hazarepülniük, plusz ezt az estét sem akartam elcseszni, ha már egyszer ilyen szépen megszervezte.
- Egyéb terv az estére uram? – kezdtem bele a játékba.
- Lenne egy pár. – húzogatta szemöldökét és karjaiba zárt, s eközben felnéztem rá.
Ajkai rátaláltak az enyémekre és gyengéden játszadozni kezdtek egymással. Ujjaim automatikusan kúsztak fel tarkóján, s túrtak bele hajába. Egyik kezével hátamat simogatta, míg a másikkal a derekamat szorította. Szabad kezemmel, amelyik éppen nem a hajában mozgott, felsimítottam mellkasára, majd ujjaimmal kis szívecskéket rajzoltam szíve környékére, erre ő belemosolyodott hosszú percek óta tartó csókunkba. Felkapott az ölébe, ügyelve még nem teljesen ép lábamra és a nappaliban lévő kanapéig meg sem álltunk. Óvatosan lerakott rá és akár egy porcelán babával, úgy bánt velem is. Mintha egy apró mozdulat miatt összetörhetnék, bár jelen pillanatban az sem érdekelne. Elkezdtem ingjének kigombolásával szerencsétlenkedni, s miután sikerült az első hármat utána már belejöttem és sima ügy volt. Végigsimítottam meztelen mellkasán, ajkait egy elégedett morgás hagyta el. Csókja egyre intenzívebb lett, egyre követelőzőbb, s ezzel egyre jobban kezdte elveszteni az eszét, így másodpercről másodpercre jobban rám nehezedett, ami normális esetben egyáltalán nem érdekelt volna, most viszont egyre kevesebb levegőt kaptam. Elhajoltam, fejem nyakába fúrtam, és úgy próbáltam lélegezni, miközben ő a nyakam csókolgatta. Még így sem jutott elég oxigén a tüdőmbe, és már kezdtem szédülni is, viszont nem tudtam megszólalni. Egy szó sem jött ki a torkomon. Akaratomon kívül hangosan felszisszentem, mire Zayn teljesen ledermedt és aggódóan nézett rám. Testét leemelte rólam, s ezáltal olyan mennyiségű levegőhöz jutottam, hogy nem győztem kapkodni. Hangosan ziháltam, Zayn pedig idegesen nézett rám még mindig. Miután kellőképpen jól éreztem magam, felnéztem rá. Szemében féltést, és bűntudatot láttam.
- Zayn… - suttogtam alig hallhatóan.
- Látod mit csináltam megint?
- Nem tehetsz róla. – magyarázkodtam volna, de szinte kiabálva a szavamba vágott.
- Nem? Ma értél haza a kórházból én meg első este rád másztam, csak mert nem tudtam magamnak megálljt parancsolni, pedig tudtam nagyon jól, hogy nem vagy még rá felkészülve. És akkor nem az én hibám? – túrt dühösen a hajába.
- Attól, mert magadat hibáztatod, nem lesz jobb! – toltam fel magam ülő helyzetben.
- Ki mást tudnék hibáztatni? Senki más nem az.
- Kérlek, ne veszekedjünk. Semmi baj, mindketten elvesztettük a fejünket, volt már pár ilyen eset. – néztem rá könyörgően, s végre leült mellém.
- Kicsim, úgy sajnálom, hogy kiabáltam. Csak annyira féltelek. Főleg ezek után… - vont magához, és egy gyengéd puszit nyomott homlokomra.
- A lényeg, hogy itt vagyok és csak veled…