A repülőn ültem, ismét. Két nap után végre
hazamehetek, Londonba. A srácokhoz. Volt már olyanban részetek, hogy abban a
dologban bizonytalanítottak el, amihez tudtoddal a legjobban értettél? Remélem
nem. Hihetetlenül szar. Sosem éreztem még ennyire rosszul magam mióta ebben a
szakmában dolgozom és ebben a körökben mozgok.
A fotózás elkezdődött, az emberek sürögtek-forogtak körülöttem minden
második kép után, hogy a legkisebb hajszálak is tökéletek legyenek. Ajkaim
újrarúzsozták, a stylist megigazította rajtam a ruhákat, majd folytatódtak a munkálatok.
A fényképezőgép újra el kezdett kattogni én pedig követtem az utasításokat,
majd el-elmosolyodtam a fényképész dicséretén. A cég, aminek most fotósorozatot
csinálunk egy elég híres parfümgyár, szóval nem szívesen rontanám el.
Épp a stylist sráccal, Patrickkel indultunk az öltözőbe, hogy felvehessem a
következő sorozathoz tartozó szettet, addig a segédek átalakítják a díszletet.
A laptop mellett haladtunk el ahová a képek automatikusan kerültek fel, a cég által küldött nő ült mellette, s nézte
azokat. Direkt lassítottam le, hogy lopva rápillantsak a képekre. Amennyit
láttam belőlük egész jól sikerült, így már nyugodt szívvel indultam volna
tovább, de meghallottam egy hangot.
-
Majd azokat a kis úszógumikat leretusáljuk onnan, de egyébként tűrhetőek
lettek a képek. – mondta a nő Tomnak és a fényképésznek. Ebben a pillanatban
megálltam és összepréseltem ajkaimat.
-
Hogy mondta? – szaladt ki a kérdés Tom száján nem épp kedves hangnemben.
-
Ahogy hallotta. Nem ártana ezt a lányt néha edzőterembe vinni. – jegyezte meg
epésen, nekem pedig összeszorult a szívem erre a kijelentésre. Az önbizalmam
egy pillanat alatt a béka segge alatt volt.
-
De, mégis ilyet, hogy mondhat, amikor… - tovább nem hallottam, Tom
mondandóját, mert Patrick elrángatott onnan.
-
Ne foglalkozz vele Brooke! Csak egy idióta, akit azért fizetnek, mert
ilyen. Hidd el, nagyon jól ismerem az ilyeneket. – morogta, közbe mélyen a
szemembe nézett.
-
Igazuk van. – mosolyodtam el keserűen és hagytam, hogy Patrick
átöltöztessen, bár a fotózás következő óráihoz egyáltalán nem volt már kedvem,
sőt…
***
-
Brooke, akármit hallottál, nem befolyásolhatja a munkádat érted? – jött mellém
Tom, mire én bólintottam. – Csodálatos vagy, ne foglalkozz egy ilyen idióta
beszólásaival. – ölelt magához, ami nagyon jól esett, de semmit nem segített.
Az utolsó fotózást úgy-ahogy de túl éltem, a fényképész szerint
fantasztikusak lettek a képek, biztos odáig meg vissza lesznek értem a főnökök.
Egy apró mosollyal köszöntem meg dicséreteit, majd a szállodába szállítattam
magam, hogy lemossam az arcomról a töménytelen mennyiségű sminket és a hajamat
is megszabadítsam a három flakon hajlakktól. Miután ezekkel kész lettem,
összeszedtem minden cuccom és a hotel előtt fogtam egy taxit, ami kivitt a
repülőtérre. Amíg a repülőre vártam, küldtem Tomnak egy SMS-t, hogy hívjon, ha
valami van, majd amikor bejelentették a gépet felszálltam és semmi mást nem
akartam, csak végre otthon lenni, újra Zayn karjaiba bújni és elfelejteni a nő
kritikáját.
A bőröndömet magam után húzva,
napszemüvegemet felvéve próbáltam elvegyülni a tömegben, több-kevesebb
sikerrel. Senki nem csinált cirkuszt, senki nem kezdett el sikítozni. A
legnagyobb dolog annyi volt, hogy összesúgtak a hátam mögött, vagy épp utánam
néztek, amihez már sikerült hozzászoknom.
A járatokra váró tömeg mögött Zayn állt,
egy oszlopnak nekidőlve, pont autógrammot osztogatott egy csapat lánynak, akik
ahogy megláttak, rám mosolyogtak, majd elsétáltak Zayn mellől. Az angol
rajongók közel sem olyan őrültek, mint az amerikaiak, tekintettel vannak az ő
magánéletére is.
Zayn egy szürke sapkát viselt, amivel
haját hátrafogta, arcát ugyancsak egy napszemüveggel próbálta elrejteni, mint
én. Amint felnézett rám, ajkai hatalmas mosolyra húzódtak, beleremegett az
egész testem a tudatba, hogy ez a mosoly ismét csak az enyém.
Lépteimet megszaporáztam, minél hamarabb
karjaiban akartam tudni magam. Egyre gyorsabban és gyorsabban mentem, szinte
már szaladtam, amikor végre elé értem. Abban a pillanatban szorosan magához
ölelt, viszonoztam, s el sem akartam engedni. Egy hosszú csókot nyomott
ajkaimra, majd mosolyogva kocsijához sétáltunk és hazamentünk.
Nagyon jó érzés volt ismét itthon lenni,
hiába, csak két napot voltam Párizsban, ezért a környezetért bármit megadnék.
Zayn megfogta a bőröndömet, s felvitte a szobámba. Miután egy-egy öleléssel
köszöntem a srácoknak, felvonultam a szobámba és kipakoltam a cuccaimat.
Miközben pakolgattam újra és újra hallottam a nő hangját a fejemben, amint azt
mondta, hogy nem töltök elég időt a kondi terembe és, hogy úszógumiim vannak,
magyarán hájas vagyok. Úgy éreztem, mintha az agyam nem akarná elfelejteni,
akárcsak egy lemez, ami megakadt zajlódott le bennem a jelenet. Lehajtottam a
fejem, s nagyot sóhajtottam, próbálva ezzel is elfojtani, kitörni készülő
könnyeimet. Nem akartam egy ilyen hülyeség miatt sírni, de a történtek csak
kicsikartak belőlem pár könnycseppet. Sosem volt óriási önbizalmam, mindig is
irigyeltem az olyan lányokat, akik nem voltak eltelve maguktól, de tudták, hogy
szépek, s ezt senkinek a kritikája nem tudta megtörni. Azt hiszem túl sokat
törődöm az emberek véleményével.
-
Kincsem minden oké? –
rezzentem össze az ismerős hangra.
-
Persze, jól vagyok.
Csak kicsit elfáradtam. – bólogattam hevesen, közben próbáltam észrevétlenül
letörölni a még mindig arcomon csorduló krokodilkönnyeket.
-
Nem vagyok hülye
Nyuszi. – éreztem meg ölelését körülöttem, majd kezével finoman maga felé
fordította arcomat. – Mi történt?
-
Összetörték az összes
önbizalmam.
-
Érthetőbben?
-
A cég, akiknek a
fotózás volt, küldtek ki egy embert, hogy ellenőrizze a munkát, és
kijelentette, hogy van rajtam felesleg és, hogy nem töltök elég időt az
edzéssel. – hajtottam le a fejem.
-
Nő volt vagy férfi? –
kérdezte, bár nem értettem, hogy miért.
-
Körülbelül negyven
éves nő. Miért? – néztem rá értetlenül.
-
Akkor már értem. –
mosolyodott el.
-
Megérthetném én is? –
biggyesztettem le alsó ajkam, ujjait végig húzta rajta, majd egy kósza tincset
simított ki az arcomból.
-
Féltékeny volt. –
jelentette ki egyszerűen.
-
Mégis mire? –
kérdeztem, bár a hangsúlyt megbántam, hisz kissé hisztérikussá sikeredett.
-
Kincsem, gyönyörű
vagy. Egyszerűen tökéletes. Szerinted egy idősödő nőnek milyen lehet nézni nap,
mint nap a szebbnél szebb modelleket? Irigy volt a sikereidre és arra, ahogy
kinézel. – magyarázta közben egyre közelebb hajolt, mígnem orrunk is összeért.
Volt logika és igazság abban, amit mondott, talán még majdnem meg is sajnáltam
a nőt, tényleg borzalmas lehet neki, ettől függetlenül nem értettem mindennel
együtt.
-
De valamilyen szinten
igaza van. Tényleg többször is eljárhatnék futni vagy ilyesmi.
-
Igen Brooke,
hihetetlenül kövér vagy. Nem is értem miért nem edzel a nap huszonnégy órájából
minimum huszonkettőt. – nevetett fel, majd az ágyra döntött, kezeimet lefogta,
s szemeimbe nézett. – Te vagy a legszebb lány, akit valaha láttam, s ez nem is
fog soha változni. Akkor sem, ha egyszer majd egy ősz hajú hölgy fog rám nézni
ugyanazokkal a csillogó barna szemekkel. – hangja teljesen elhalkult a végére.
-
Szeretlek. – suttogtam
meghatódottan, amiért egy hosszú, forró csókot kaptam.
-
Én is szeretlek. – egy
puszit nyomott ajkaimra, majd lemászott rólam.
-
Mi lenne, ha
rendelnénk pizzát és filmeznénk egyet a srácokkal? – ültem törökülésbe, s
vetettem fel az ötletet.
-
Akkor nyomás és
szóljunk neki. – kapott a hátára hirtelen, amitől egy apró sikoly hagyta el a
szám az ijedtség miatt.
Nevetve szaladtunk végig így a házon,
miközben én a nyakába kapaszkodtam, Ő pedig lábamat tartotta. Lou és Liam az
Xbox-on játszottak, azt hiszem talán Fifáztak. Nem értek a focihoz. Niall a
konyhában tömte magába a szendvicsét, de ismertem így tudtam, hogy még pár
szelet pizza nem fog megártani neki. Harry-t sehol nem találtuk, majd kinéztünk
az ablakon ahol épp telefonált, arca kicsit sem tűnt boldognak, sőt elég
zaklatott volt. Megkértem Zayn-t, hogy tegyen le, majd én kimegyek hozzá. Úgy
is tettem. Amint kiléptem a teraszra, s meglátott, a telefont abban a
pillanatban, köszönés nélkül kinyomta és visszanyomta a zsebébe.
-
Minden rendben van? –
kérdeztem óvatosan.
-
Persze, persze. Minden
rendben van. – szinte dadogott az idegességtől, kicsit sem figyelt rám,
teljesen máshol volt.
-
Biztos? Tudod, hogy
elmondhatod nekem. Legalább könnyíts a lelkeden. – tettem kezem vállára, rám
kapta tekintetét, ami aggodalmat sugárzott.
-
Persze, tudom. Köszi
Brooke. – ölelt magához szorosan. – De tényleg nincs semmi. – erőltettet egy
mosolyt arcára. Nem tudott hazudni, tudtam, hogy valami baj történt, de nem
akartam tovább feszegetni a témát. Úgyis elmondja, ha akarja.
-
A többiekkel rendelünk
pizzát és filmezünk. Jössz? – néztem rá bátorítóan.
-
Menjünk. – nyitotta ki
előttem a terasz ajtaját, előre engedett, majd ő is bejött…