18. Fejezet

Sziasztok!

 Szeretnék előre is Boldog Újévet kívánni minden egy kedves olvasómnak, vagy aki éppen betévedt ide :) Sok sikert 2012-re mindenkinek! A fejezet remélem tetszik. :) Puszi xoxo

Mikor felkeltem a fejem borzalmasan lüktetett. Pár másodperc múlva észrevettem, hogy valaki átölelt és a nyakamban szuszogott. Kinyitottam a szemem és Zayn feküdt mellettem. Annyira ártatlannak tűnt, amikor aludt. A szívem összeszorult és a szemem elhomályosodott a feltörni készülő könnyektől. Nem érdemlem meg. Túl jó hozzám. Szörnyű vagyok. Több millió lány mit meg nem adna érte, én meg elszúrtam az egészet és el fogom veszíteni. Ez az egy gondolat kattogott a fejemben. El fogom veszíteni. Már pedig el kell neki mondanom, mert nem vagyok képes még a szemébe is hazudni. El fogom veszíteni… el fogom veszíteni… el fogom veszíteni…

Másra sem tudtam gondolni. A szívem továbbra is össze volt szorulva. Nagy önuralom kellett ahhoz, hogy ne kezdjek el zokogni, ezért óvatosan kibújtam az öleléséből és a fürdőszobába mentem. Ott leültem a hideg csempére és azon gondolkoztam, hogy mit tegyek. El kell neki mondanom. De mégis hogy? És, ha megkérdezi, hogy miért akkor mit mondjak neki? Hisz én sem tudom! Istenem, miért kellett ezt tennem?! Kétségbeesetten szívtam be a levegőt, majd fújtam ki, hogy megnyugodjak. Úgy döntöttem, hogy megpróbálok visszaaludni és később fogok ezzel foglalkozni.

Próbáltam észrevétlenül bebújni a takaró alá, sikertelenül. Zayn elkezdett mocorogni és résnyire kinyitotta a szemét.

-          Valami baj van? – kérdezte rekedtes hangon. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit tegyek, így azt mondtam, ami elsőnek eszembe jutott.

-          Csak eszembe jutott Ashley megint… De már jól vagyok. – mosolyogtam rá halványan. Oké, ekkora paraszt én sem lehetek. A barátnőm emlékével védem az ostoba képemet? Egyre mélyebbre kezdek süllyedni és már nem sokáig bírom.

-          Már jobb helyen van. – suttogta és gyengéden megcsókolt, ezután pedig magához ölelt és pár perc múlva légzése egyenletessé vált, tehát elaludt.

Mondom én, hogy nem érdemlem meg. Szorosan bújtam hozzá és próbáltam nem sírni. Beszívtam férfias illatát és teljesen elbódított. Már nem akartam aludni. Ki akartam élvezni ennek az éjszakának minden pillanatát. Csak nézni akarom és ölelni, mert van egy olyan érzésem, hogy ez lesz az utolsó együtt töltött éjszakám vele, mivel holnap el akarom mondani neki.

Félek. Minden porcikám reszket a látványtól, amit magam elé képzelek. Mérges lesz, rettentő mérges. Lehet, hogy megtámadja Nick-et, engem pedig elküld a világ végére. Bár a legrosszabb még sem ez lenne, hanem az, ha csak néz maga elé és egy szót sem szól. Inkább kiabáljon, csak ne legyen csendben, csak mondjon valamit.

Másnap reggel úgy keltem fel, hogy Zayn mellkasába fúrtam a fejem. A hajam simogatta tehát ébren van. Nem mertem kinyitni a szemem. Féltem a szemébe nézni. Egyébként meg nem is tudnék rendesen a szemébe nézni. Elkezdtem mocorogni, így észrevette, hogy már én sem vagyok ébren.

-          Mióta játszod, hogy alszol? – nevetett fel.

-          Csak pár perce. – motyogtam és közben reszkettem, bár próbáltam abbahagyni, mert nem akartam, hogy Zayn ezt észrevegye.

-          Sikerült vissza aludnod az éjszaka? – kérdezte, mire én értetlenkedtem magamban, míg végül leesett.

-          Igen, hála neked. Köszönöm. – suttogtam, ő pedig csak felhúzott maga mellé. Fejem felemelte, így muszáj volt a szemébe néznem. Próbáltam rendezni a vonásaimat.

Elmosolyodott és megcsókolt. Csípőmet átkarolta én pedig az ölébe ültem. Mikor végigkarmoltam a hátán, jólesően felsóhajtott, én eközben nem hagytam békén. Szenvedélyesen faltam ajkait, szinte már téptem, ez persze nem volt ellenére. Úgy csókoltam, mintha az életem múlt volna rajta.

-          De kis telhetetlen vagy… - kuncogott fel és visszahúzott magához, ezután pedig szenvedélyes órákat töltöttünk együtt. Az utolsókat.

Miután sikerült rendbe szednem magam, lesétáltam a konyhába és vettem elő tejet meg gabonapelyhet. Pár falatot ettem, de ezután elment az étvágyam. Nem bírtam enni. Inkább kávéra volt szükségem. Kinyitottam a konyhaszekrényt, de kávénak nyoma sem volt így el kellett volna sétálnom a boltba, de kitaláltam, hogy mivel a kis kávézó közelebb volt, inkább onnan hozok.

Mikor beléptem a kávézóba rögtön a pult felé iramodtam és elvitelre kértem hét kávét. A pultos lány kedvesen rám mosolygott és elkezdte csinálni a rendelésemet. Eközben elkezdtem bámészkodni és ekkor egy férfi meglökte a vállam. Nem tudtam mire vélni, de utána láttam, hogy a telefonjával babrált és valószínűleg véletlen volt.

-          Elnézést, nem szándékos volt! – szabadkozott, eközben jól szemügyre vett.

-          Semmi gond, bár az jobban zavar, hogy így bámul… - motyogtam gúnyosan.

-          Itt a névjegyem, olvassa el a szöveget és két héten belül hívjon! – kacsintott rám és elsietett.

Értetlenül néztem utána, de eközben a kávém kész lett így csak a táskámba vágtam a névjegykártyát és miután fizettem hazasétáltam.

Már a kávémat szürcsölgettem, amikor a többiek megjelentek. Niall rögtön lecsapott a kávéra a csapat másik része pedig nyugodtam emelte le őket az asztalról és huppantak a kanapéra. Én is követtem őket, de próbáltam Nick-től és Zayn-től is minél távolagg ülni, így Harry mellett kötöttem ki, aki vigyorogva fogadta, hogy mellé ülök.

Körülbelül három vagy talán négy filmet is megnéztünk, közben a többiek jóízűen beszélgettek én pedig próbáltam a háttérben maradni. A térdem felhúztam és ráhajtottam a fejem. Az este egyre jobban közeledett, tehát Nick-nek is mennie kell. Nem akartam, hogy elmenjen. Itt hagy a semmiben. Ha kiderül, hogy mit csináltunk Zayn-t is elveszítem és a barátaimat. Már elképzeltem magam előtt a fiúk utálkozó tekintetét és a lányok lenéző pillantását.

Hét órakor kint álltunk az állomáson, ugyanis Nick, ha kell, ha nem mindig busszal utazik. Mindenkivel lepacsizott és összeölelkezett, amikor megérkezett a busz. Én kicsit távolabb álltam ezért halványan mosolyogtam rá és intettem neki egyet. Ő visszaintett és felszállt a buszra. A fiúk hátranéztek és nem értették, hogy miért nem búcsúztam el tőle rendesen, amikor elvileg az én legjobb barátom. Pillantásukat kerülve fordultam meg és indultam vissza a kocsihoz. Ekkor megéreztem, hogy valaki megragadja a karomat.

-          Mi volt ez az előbbi? – kérdezte Zayn értetlenül.

-          Majd otthon. – motyogtam és tovább mentem.

Amikor a kocsi lefékezett a házunk előtt éreztem, hogy innen nincs visszaút. El kell mondanom neki. Bevonultunk a házba és a fiúk mintha megérezték volna, hogy most nincs rájuk szükség elvonultak. Megálltam a nappali közepén és mélyeket sóhajtottam. A szívem őrült tempóban kezdett verni és a gyomrom, mintha bukfencezett volna. A szemem csukva volt, a tenyerem pedig rettenetesen izzadt. Zayn egy fél méterrel előttem állt meg.

-          Szóval…? – kérdezte tétován.

-          Én… én… - makogtam zavartam, miközben a torkomban lévő gombóc egyre nagyobb és nagyobb lett.

-          Brooke, halálra ijesztesz. – mondta kétségbeesetten.

-          Nem tudom, hogy hogy történt. Fogalmam sincs, de… - itt nagy levegőt vettem. – Megcsókoltam Nick-et. – ekkor felnéztem rá és a szeméből semmit nem tudtam kiolvasni, csak csalódottságot, dühöt és mérhetetlen fájdalmat. Azokból a csillogó barna szemekből egy pillanat alatt eloltódott minden fény. Az én szemem könnybe lábadt.

 Tíz perce állhattunk mozdulatlanul, mikor már nem bírtam tovább és megszólaltam. Ettől féltem, hogy nekem kell megszólalnom. Hogy csöndben lesz, és semmit nem mond majd.

-          Mondj valamit kérlek! – könyörögtem neki zokogva, amikor már semmit nem láttam a könnyeimtől. Továbbra is csend volt. – Bármit! Csak kérlek, szólalj meg! – sírtam tovább.

-          Emlékszel még az „én jobban szeretlek” harcokra? – kérdezte közömbösen.

-          Igen… - suttogtam megtörten és nem értettem, hogy mit akar ezzel mondani.

-          Úgy néz ki, hogy tényleg én nyertem… - vágta hozzám ridegen és dühösen kivonult a szobából.

17. Fejezet

Sziasztok! Áh, kezdem úgy érezni, hogy túl sűrűn hozom a fejezeteket, de annyira elkapott az ihlet és nem bírom kivárni, hogy később rakjam fel. :') Mint ahogy ígértem kezdődnek az izgalmasabb dolgok szóval jó olvasást és remélem tetszeni fog! Puszi xoxo

"Mi ütött belénk..?" - Brooke

A fiúk már elmentek az interjúra és Eleanor is haza ment Daniellel. Pont kész lettem a készülődéssel és Aston-t vártam. Meghallottam a csengőt és rögtön az ajtóhoz szaladtam.

-          Szia! – köszöntem mosolyogva, ő viszonozta a gesztust és elindultunk.

Az utat teljes csöndben tettük meg, míg végül odaértünk a kis kávézóba. Bementünk és ugyanahhoz az asztalhoz ültünk le, mint legutóbb.

-          És mi történt veled akkor amikor épp… tudod, nem nagyon beszélgettünk? – kérdezte bizonytalanul, mikor már a kávénkat szürcsölgettük.

-          Hát, történt ez meg az… - próbáltam hárítani a dolgot.

-          Zaynnel sikerült rendeznetek a dolgok?

-          Igen, szerencsére sikerült. – mosolyogtam rá halványan.

-          Nem volt valami meggyőző. – nevetett fel.

-          De, tényleg sikerült. Csak olyan furcsa veled erről beszélni… - motyogtam.

-          Sajnálom, ha valami olyasmit kérdeztem…

-          Nem, semmi olyat nem kérdeztél, amit nem lehetne megválaszolni csak, mint mondtam… furcsa. – mosolyogtam rá ő pedig visszamosolygott rám.

-          És nálad valami lány? – húzogattam a szemöldököm viccelődve.

-          Hááááát… - húzta el a szót, mire én a kávémat visszaköptem a csészébe Aston pedig csak felnevetett.

-          Szóval van! – néztem rá elkerekedett szemekkel és a végén pedig elmosolyodtam.

-          Talán. – kacsintott rám.

-          És hogy hívják? – kérdeztem tőle.

-          Naominak. – vigyorgott és látszott rajta, hogy tényleg tetszik neki az a csaj.

-          És hol ismerkedtetek meg? – faggattam tovább.

-          Egy clubban, de mi ez vallatás? – nevetett fel hangosan.

-          Sosem tudhatod. – nevettem én is vele.

Átbeszélgettük a délutánt és szerencsére sikerült mindent átbeszélnünk. Beszéltem vele Zayn-ről és tökre együtt érző és megértő volt. Csak azt nem értem, hogy akkor mire volt a nagy balhé és a harag? Bár állítása szerint csak rossz érzés volt és igazából sosem haragudott maximum 2-3 órán át, de utána már csak a büszkesége tartotta vissza.

Aston hazakísért és mikor beléptem csak Nick volt még otthon, aki épp tévézett. Leültem mellé és fejemet a vállára hajtottam. Már körülbelül fél órája nézhettük a filmet, amikor Nick magához ölelt.

Hiányzott már ez a kis jelenet.

-          Rég voltunk már valahol is csak ketten… - nevettem fel.

-          Hát igen. Otthon sokszor voltunk egyedül. De már megszoktam. – mosolyodott el, de azután elkomolyodott.

-          Mi a baj? – kérdeztem tőle felhúzott szemöldökkel.

-          Holnap este megyek haza… - motyogta lehajtott fejjel.

-          Micsoda? – kiáltottam fel hisztérikusan és kibújtam öleléséből. – Ezt mégis mikor akartad elmondani? – néztem rá mérgesen.

-          Olyan boldog voltál, nem akartam elrontani. – mondta, nekem pedig könny szökött a szemembe. Két keze közé vette az arcom, ezzel kierőszakolta, hogy a szemébe nézzek. – Hé, mindennap beszélünk majd. Ott a telefon meg a Skype. És amúgy is, amilyen gyorsan tudlak, meglátogatlak. Nem fogsz ilyen könnyen megszabadulni tőlem. – mosolygott rám halványan.

-          Úgy fogsz hiányozni… - suttogtam alig hallhatóan és könnyeim megállás nélkül elkezdtek folyni.

-          Te is nekem Nyuszi, hidd el. – susogta közel az arcomhoz. Talán túl közel is volt.

Leheletét egyre közelebbről éreztem. Tudtam, hogyha most nem állítom le akkor megtörténik a baj, de nem volt erőm hozzá. Egyszerűen túlságosan gyenge voltam. Ajkait megéreztem az enyémeken. Gyengéden kóstolgatott, mire az enyémek elnyíltak ezzel bebocsátást engedve nyelvének. Kezemmel átkaroltam a nyakát és még közelebb húztam magamhoz.

Még is mit csinálok? Amint felfogtam a helyzetet rögtön eltoltam magamtól. Zavarodottan néztem a szemébe és látszott rajta, hogy ő sem érti, hogy mi történt közöttünk.

-          Nick…

-          Sajnálom. – nézett mélyen a szemembe.

-          Ezt nagyon nem kellett volna… mi ütött belénk? – suttogtam kétségbeesetten.

-          Fogalmam sincs, én csak… áhh! – túrt idegesen a hajába. – Nagyon sajnálom! – nézett rám és láttam, hogy tekintete fátyolos.

-          Nincs mit sajnálnod. Ketten kellettünk hozzá. – mondtam és kivonultam a konyhába.

Rádőltem a konyhapultra, szememet pedig ellepték a könnyek. A szám megrándult és éreztem, hogy nem bírom már sokáig. A szívem egyre gyorsabban vert. Megcsaltam. A gondolatra úgy éreztem, mintha valaki gyomorszájon vágott volna. Undorodtam magamtól. Hogy tehettem ezt? Hogy lehetek ekkora idióta? Éjjel-nappal Nickel vagyok és eddig sosem éreztem arra késztetést, hogy megcsókoljam vagy visszacsókoljak. Miért most tettem amikor minden rendben volt? Simán élhetném a felhőtlen életemet a szerelmemmel és a barátaimmal, na meg a bátyámmal. Minden tökéletes lenne erre én szokás szerint elszúrok valamit. Mindig mindent elrontok. Semmire sem vagyok jó. Egy kész csődtömeg vagyok.

Mérgemben óriásit belevágtam a gránit konyhapultba. Az sem érdekelt, hogy mennyire fáj. Legszívesebben felsikítottam volna, mert biztos, hogy eltört. Ehelyett csak lerogytam a földre és

kezdetét vette a néma zokogás.

Testemet a sírás rázta, mikor valaki felhúzott a földről és az ölébe kapott. Nem tudtam felfogni a körülöttem folyó eseményeket, így már csak azt vettem észre, hogy valaki lefektet az ágyba. Az illatot ítélve Nick volt. Arcomat a párnámba fektettem és álomba sírtam magam…

16. Fejezet

Este kilenc óra körül lehetett az idő, amikor már az ágyamban feküdtem és a plafont bámultam. Az ajtóm nyitódott és Zayn lépett be az ajtón egy szál boxerba. Úristen, miért kellett ránéznem? A szívem ismét hevesen kezdett verni és a gyomrom mintha bukfencezett volna. Lefeküdt mellém, és egy ideig szótlanul bámult rám, majd óvatosan megcsókolt, amit én készségesen viszonoztam. Mind a két kezével átkarolt. Levegőhiány miatt eltávolodtam tőle és fejemet a mellkasára fektettem, az ő keze pedig a hátamat simogatta. Csönd volt, de egyikünk sem érezte magát kínosan emiatt.

-          Képzeld kibékültem Astonnal. – suttogtam félve reakciójától. – És majd elmegyünk kávézni is. – tettem még hozzá gyorsan.

-          Oké. – ennyi? semmi lecseszés vagy kiabálás?

-          Nincs ellenedre? – néztem fel rá.

-          Nincs. Bízok benned. – mosolygott rám és nyomott egy puszit a számra.

-          És miért? – néztem rá komolyan.

-          Mert szeretlek.

-          De én még mindig jobban! – mosolyogtam rá pajkosan.

-          Még mindig nem. – nevetett fel rekedten.

Reggel a telefonom csörgésére keltem fel. Próbáltam gyorsan felvenni, mert nem akartam, hogy Zayn felkeljen miattam. Felvettem és kimentem a fürdőszobába.

-          Haló? – szóltam bele és ásítottam egy nagyon.

-          Szia Brooke, Aston vagyok. Ugye felkeltettelek?

-          Igen, de nem baj, már így is épp ideje volt, hogy felkeljek. – ásítottam még egyet mondatom közben.

-          Akkor bocsi. Meg csak azt akartam, hogy akkor holnap ráérnél? Háromra érted mennék. – kérdezte és hallottam a hangján, hogy mosolyog.

-          Persze. A holnap tökéletes. – mosolyodtam el én is.

-          Nem is zavarlak tovább. Szia!

-          Szia! – és letette a telefont.

Visszamentem a szobába és Zayn már fent volt. Odamentem hozzá, leültem az ágyra és egy apró csókot leheltem a szájára. A gardróbomhoz léptem és egy sötétkék farmert vettem ki és a lila Jack Wills pulcsit amit még Harry-től könyörögtem el nagyon régen. Kicsit nagy volt, de nem gáz.

-          Lemegyek csinálok kávét, ha kész vagy gyere le. – mosolyogtam rá, ő pedig viszonozta.

A nappali meg volt telve emberekkel. Nick valami könyvféleséget tartott a kezébe. Mindenki körülötte volt és nevetett. Odarohantam, hogy megnézzem, min röhögnek ennyire. Egy fényképalbum volt.

-          Ezt meg honnan szedted? – nevettem fel.

-          A szobádba volt és mikor megtaláltam lehoztam. – mosolygott rám

Zayn is lejött. Először nem értette, hogy mi folyik itt, de amint meglátta a fényképalbumot mosolyogva ült le közénk.

Pont az egyik közös képünket néztük, ami egy őrületes délutánon készült. Valami idióta mexikói filmet néztünk és azután egész nap olyan hangulatban voltunk, így bajuszban rohangáltunk és képeket csináltunk.

A következő egy sulis színdarab castingja után volt, amire elkísért. Megkaptam a főszerepet és ezért látszott is a boldogság a szemünkbe.

A harmadik képen szintén Nick-el voltam és az állatkertbe menet készítettünk egy képet. Elég érdekes és nevetséges emlékek fűződnek ahhoz a naphoz.

A negyediken épp csücsörítettünk. Elég ironikus kép. Mind a ketten utáljuk azokat a lányokat, akik azt hiszik, hogyha kacsaszájat csinálnak és a tükörbe vakuzva pózolnak, akkor mindenki odáig meg vissza lesz tőlük. Ennek a szimbóluma ez a fotó.

A kedvenc képem jött, amin ismét Nick-el voltam. A suli bál előtt csináltuk. Látszik is, hogy ki vagyunk csípve. Rajtam egy tök szép fekete ruha, míg Nicken öltöny volt. Imádtam ezt a képet.

Az ezt követőn Niall-el voltam. Fél évvel ezelőtt csináltuk, amikor egyik este elmentünk a városba sétálni. Ez a kép rögtön mosolyt csalt az arcomra.

Viszont amikor a következőt megláttam elkomorodtam. Ashley-vel voltam, egy nagyon jó barátnőmmel, aki egy éve halt meg autóbalesetben. Mindketten mosolygunk, milyen boldogak voltunk. Egy kósza könnycsepp kicsordult a szememből. Most jöttem rá, hogy mennyire hiányzik. Amint ezt Nick észrevette közelebb húzódott hozzám és szorosan magához ölelt az én szememből pedig egyre több könnycsepp kezdett el végigfolyni az arcomon. A többiek értetlenül néztek ránk, mire én megráztam a fejem és felmentem a szobámba.

Amint beértem a szobába, az emlékek esőként záporoztak a fejemben. Nem tudtam megfékezni ezeket az érzéseket. Leültem a földre, a térdemet felhúztam és hagytam, hogy a könnycseppek egymás után koppanjanak a padlóra. Valaki benyitott, de könnyeimtől nem láttam semmit, így nem is próbálkoztam azzal, hogy felnézzek.

-          Kicsim, Nick mesélt Ashley-ről… sajnálom. – mondta együtt érző hangon Zayn és magához ölelt.

-          Annyira hiányzik. – suttogtam megtörten.

-          Elhiszem. – simogatta meg a hátam és nyomott egy puszit a fejem búbjára. Húsz percig ülhettünk a földön egymást ölelve, amikor úgy éreztem, hogy megnyugodtam.

Miután sikerült rendbe hoznom magam visszamentem a többiek közé, akik már társasoztak. Letelepedtem Zayn mellé és fejemet a vállára hajtva figyeltem a játékot. Már a végén lehettek és Lou állt nyerésre. Ha tényleg nyerni fog akkor egy hétig hallgathatjuk.

-          ÉS NYERTEM! HALLJA MINDENKI? NYERTEM! NYERTEM! NYERTEM! – kiabálta Louis miközben össze-vissza csápolt a kezével és ugrált. Már csak ez hiányzott.

-          Ügyes vagy Boo Bear, de nyugodj már le! – ejtettem ki a „becenevét” gúnyosan és rávigyorogtam.

-          Hogy neveztél? – nézett rám durcásan.

-          Boo Bear, hát nem cuki? – vigyorogtam továbbra is.

-          Tudod, hogy utálom azt a nevet. Már ha lehet névnek nevezni. – biggyesztette le az ajkait.

-          Szerinted miért nevezünk mindig annak? – nevetett fel Harry.

-          Szóval Boo Bear? – vonogatta a szemöldökét Nick, hogy még jobban hergelje Lou-t.

Erre az említett felállt és elviharzott a nappaliból, de pár másodperc múlva visszatért, mert az asztalon hagyta a répáját. Erre mindenki elkezdett nevetni. Visszament a szobába Eleanor pedig utána ment, hogy „megvigasztalja”.

-          Egyébként holnap délután lesz egy interjúnk. – jelentette be Liam.

-          Ugye nekünk nem kell menni? – nézett rá könyörgően Danielle.

-          Kivételesen nem. – ölelte át szerelmét.

Annyira aranyosak… büszke vagyok Liam-re, hogy ilyen jó döntéseket tud hozni, lány téren is.

-          Tényleg Niall, ki az a lány akivel a clubban beszélgettél? – néztem rá sejtelmesen.

-          Hát csak egy lány… - motyogta és elpirult.

-          Aha, és azért pirulsz el mert CSAK egy lány… a húgod vagyok, nem versz át. – kacsintottam rá.

-          Majd megismeritek. – és úgy érzem, hogy ezzel lezártnak tekinti a témát. De én nem.

-          De ugye elkérted a számát?

-          Persze, hogy elkértem. Ne nézz ennyire balfasznak. – nevetett fel.

-          Te mondtad nem én. – vigyorogtam a képébe.

Észrevettem, hogy Zayn eltűnt mellőlem. Bejártam az összes szobát és helyiséget a házban, de sehol nem találtam, míg végül megtaláltam a teraszon, ahol nyugodtan cigizett. Micsoda?

-          Te mióta cigizel? – kérdeztem tőle csodálkozva miközben leültem mellé.

-          Egy ideje. Zavar? – kérdezte tőlem.

-          Hát nem mondom, hogy örülök neki, mert rettentő egészségtelen, de viszont szexi. – kacsintottam rá, mire felnevetett. – Eddig hogy nem vettem észre? Mármint valami szaga biztos van. Például a ruháidon vagy mit tudom én…

-          Meg vannak a módszereim arra, hogy eltűntessem. – mosolygott rám és megcsókolt, mikor elnyomta a csikket. Átfogta a derekamat én pedig az ölébe ültem és úgy folytattuk.

-          Szeretlek. – suttogtam.

-          Én még mindig jobban. – nevetett fel halkan.

-          Meddig játszod még ezt?

-          Ameddig be nem bizonyítom, hogy én igenis jobban. – mosolygott rám és újra megcsókolt…

15. Fejezet

Sziasztok!

Mivel kész a fejezet így nem láttam annak, hogy húzzam az agyatokat, szóval itt a következő adag ;) Már tervezem az izgalmasabb részeket csak most muszáj volt egy kis nyugi is :D

Reggel – vagyis azt hiszem, hogy reggel volt – iszonyú fejfájással keltem ráadásul a végtagjaim is elvoltak gémberedve, a hátamról már ne is beszéljünk. Ekkor vettem észre, hogy a nappaliban vagyok és a fotelen aludtam. Először nem értettem, de azután leesett, hogy Harry akciója miatt költöztem le. Próbáltam felállni, de már a felülésnél is megszédültem. Titokzatos módon sikerült felvánszorognom a fürdőszobába. A tükörbe direkt nem néztem bele, mert nem hiányzott még az is, hogy elhányjam magam a saját tükörképemtől. Rögtön beálltam a tus alá. Legszívesebben a forró vizet engedtem volna meg, de muszáj volt felébrednem és a meleg vízzel maximum azt érném el, hogy állva elaludjak. Először nem volt valami jó érzés, de azután bőröm megszokta a víz hőmérsékletét és testem ellazulva élvezte, hogy a jéghideg cseppek szánkáznak rajta.

 Felvettem egy világoskék farmert és egy kék inget a hajamat pedig lófarokba kötöttem és lementem a konyhába egy nagy adag kávéért és valami fájdalomcsillapítóért. Meglepődésemre a lányok fent voltak, de ők sem tűntek sokkal frissebbnek, mint én.

-          Jó reggelt. – köszönt Eleanor, miközben elnyomott egy ásítást.

-          Nektek is! Danielle, mond, hogy van itthon kávé! – néztem rá könyörgően.

-          Van, sőt lefőzve is. Mögötted van a pulton. – mosolygott rám fáradtan.

-          Istennő vagy! – hálálkodtam, mire csak egy halk kuncogás volt a válasz.

A gyógyszert is bevettem ezután már a kávénkat szürcsölgettük a lányokkal, amikor a csapat apraja nagyja megérkezett. Lou-t kivéve. Sikerült eléggé kiütnie magát.

-          Eleanor, végülis Louis-nak hogy sikerült így berúgnia? – kérdeztem.

-          Fogalmam sincs. Annyi időre hagytam magára, amíg veletek táncoltam. – forgatta a szemét én pedig felnevettem.

Zayn megjelent az ajtóban, mire az én szívem mintha ki akart volna ugrani a helyéről. Nagyot nyeltem és hirtelen elkaptam a szemem róla. Odajött és egy apró puszit nyomott a szám sarkába.

-          Ezzel nem segítesz! – suttogtam idegesen, ő pedig csak felnevetett. Mindenki csöndben volt nekem pedig eszembe jutott valami. – Megyek és felkeltem Lou-t!

-          Lehet nem jó ötlet… nagyon kivolt tegnap és ha felkelted akkor ideges lesz! – mondta Nick, mire nekem egy ördögi mosoly jelent meg az arcomon. Mindenkinek egyszerre esett le, hogy mit is tervezek.

Kivettem egy poharat a szekrényből majd a mosdókagylóhoz indultam és teleengedtem jég hideg vízzel. A többiek kitágult szemekkel figyelték minden egyes mozdulatomat.

-          Biztos vagy te ebben? – kérdezte félve Harry.

-          Csalódtam benned Harry, általában te vagy az aki ezeket csinálja. – mosolyogtam rá.

-          Áh, nem is tudom mi ütött belém. Gyere csináljuk! – kacsintott rám és együtt halkan belopóztunk a szobába, míg a többiek is besompolyogtak utánunk.

Már ott álltunk az ágya mellett, a pohár a feje felett volt. Kicsit megbillentettem és ránéztem Harry-re, aki bólintott.

-          Három, kettő… egy! – suttogta és megfogta a kezem. Egy pillanatra valami bizsergést éreztem, de mint mondtam csak egy pillanatig tartott.

Együtt billentettük a poharat és az egésznek a tartalma Lou fején landolt. Az áldozatunk visítva pattant fel majd rohant ki a szobából, mi pedig csak óriási szemekkel bámultunk utána. Pár másodperc múlva az egész ház a mi röhögésünktől zengett. Már a hasam is fogtam, mert megfájdult a nevetéstől, amikor szegény Louis csurom vizesen trappolt be a szobába, viszont amikor megpróbált volna fenyegetőzni a földön lévő víztől óriásit esett. Megint elkezdtünk nevetni. Normális esetben rögtön a segítségére siettem volna, de nem tudtam. Úgy elkezdtünk nevetni, hogy én a földön kötöttem ki. Eleanor sietett neki felállni, de közben ő is majd megszakadt a röhögéstől. Lou szúrós szemekkel nézett rám és Harry-re, mire mind a ketten elkomolyodtunk.

-          Ti… - jött oda és összevont szemöldökkel méregetett minket. Egyre jobban kezdtem félni. Körülbelül három percig hezitált, mire végre ismét megszólalt. – Szar poén volt, de a helyetekbe én is ezt csináltam volna. – nevetett fel ő is, mire az én számat egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el. – Beszartál mi, Brookie cica? – vonogatta a szemöldökét és gúnyosan felnevetett.

-          Olyannak ismersz? – néztem rá vigyorogva. – Oké, inkább ne válaszolj.

Reggel nagyjából mindenki kijózanodott, még Lou-nak is jót tett ez a kis „hideg zuhany”. Úgy döntöttem, hogy elmegyek futni, nem árt a mozgás és legalább kiszellőztetem a fejem is egyúttal. Felszaladtam a szobámba és egy sportcipőt vettem fel meg egy szürke melegítőt. Felkaptam az iPod-om és indultam.

-          Te meg hova mész? – nézett rám gyanakvóan Niall.

-          Nyugi csak futni megyek. – kacsintottam rá.

-          Vigyázz magadra. – mondta és egy puszit nyomott a homlokomra majd utamra engedett.

Már körülbelül másfél órája futhattam a parkban, amikor épp egy számba merülve futottam és nem vettem észre a körülöttem lévő világot és nekimentem valakinek.

-          Nem vagy képes odafigyelni? – kiabált velem az illető. Nagyon ismerős hangja volt. Kivettem a fülest a fülemből és ránéztem.

Aston állt előttem és mérgelődve indult volna tovább. Hirtelen ötlettől fogva megragadtam a kezét és magam felé fordítottam.

-          Soha nem fogsz nekem megbocsájtani? – kérdeztem tőle, és szemében láttam, hogy ellágyul pedig próbálta tartani magát.

-          Én nem haragszom… csak fáj a tudat, hogy már soha nem lehetsz az enyém. – suttogta.

-          Én… én sajnálom. – néztem mélyen a szemébe.

-          Nincs mit sajnálnod. Így alakult. – mosolyodott el halványan.

-          Meghívhatlak egy kávéra? Mármint itt van egy kis kávézó a közelben és szerintem ez a legkevesebb. – sütöttem le a szemem.

-          Sajnálom, de a stúdióba igyekeztem, amikor belém jöttél. – nevetett fel halkan. – Végülis örülök, hogy így történt és ha még ugyanaz a számod, akkor felhívlak és bepótolhatjuk a kávézást. – kacsintott rám és elindult.

-          Rendben, szia! – mosolyogtam rá vissza.

Úgy döntöttem, hogy eleget futottam, így a hazafele vezető utat gyalog tettem meg…  

14. Fejezet

Sziasztok! :) 

Mivel az előző fejezettel többet késtem, mint amennyit szerettem volna ezért megírtam és fel is raktam a következőt. Remélem tetszik! :) Puszi xoxo

Kiszálltunk a kocsiból és besétáltunk a clubba, ahol már nagyban buliztak az emberek. A VIP részhez vezettek minket, ahol leültünk a piros bőr fotelekbe. Rögtön jöttek és kikérték, hogy mit akarunk inni, mindenki az alkoholnál maradt, bár én nem szoktam inni, úgy döntöttem, hogy most kivételt teszek. Kihozták az italokat és beszélgetve elfogyasztottuk őket. Ezután a lányokkal felpattantunk és a táncparkett közepére mentünk és elkezdtünk táncolni. Rengeteg fiú sündörgött körülöttünk, ami jót tett az egónknak, ezért folytattuk. Már legalább öt számot végig táncoltunk, amikor úgy döntöttünk, hogy berángatjuk a fiúkat is. Odamentünk hozzájuk és egytől egyig az összes már bevolt csípve, pedig körülbelül fél órája érkeztünk meg.

-          Na mivan, Brooke Horan elfáradt? – kérdezte Harry vigyorogva.

-          Épp ellenkezőleg. De ha már ekkora szád van, akkor gyere csak! – húztam befele.

-          Brooke, nem biztos, hogy ez jó ötlet… - motyogta és Zayn felé mutatott, aki dühös tekintetével figyelt minket.

-          Nyugi, nem csinálunk semmi rosszat. Ha megsértődik, majd kiengesztelem! – kacsintottam rá és behúztam a tömegbe.

-          Gondolom megvannak a módszereid. – mondta Harry, mire én csak felnevettem.

Elindult a következő szám is mi pedig elkezdtünk táncolni. Először próbáltunk normálisan mozogni, de mivel Harry köztudottan egy őrült, így ez lehetetlennek számított. Elkezdtünk össze-vissza csápolni és ugrálni. Nem csináltunk mást csak nevettünk és hülyéskedtünk. Miután már könnyeztünk a nevetéstől, inkább visszamentünk a fotelekhez. Zayn továbbra is összevont szemöldökökkel bámult maga elé.

-          Zayn! – mondtam a nevét, de semmi, így odaültem mellé. – Hé, ha az a baj, hogy Harry-vel táncoltam, akkor biztosíthatlak róla, hogy semmi nem történt. Ha nem lennétek ismertek szerintem kiraktak volna minket miattam és Harry miatt, úgy csápoltunk. – nevettem el magam, mire az ő arcán is megjelent egy féloldalas mosoly. Végre rám nézett, majd felállt.

-          Hölgyem! Szabad egy táncra? – kérdezte és közben a kezét nyújtotta felém.

-          Akár többre is! – nevettem fel ő pedig átfogta a derekam és úgy vonultunk a tömegbe.

Közbe a többieket is kerestem és láttam, hogy Harry ott maradt a foteleknél egy pohár ital és Nick társaságában, Danielle Liammel táncolt, Eleanor pedig próbálja Lou-t elvonszolni a fotelekig. Oké, akkor Louis segg részeg. Niall-t kerestem és hamarabb megtaláltam, mint gondoltam volna. A pultnál ült és egy lánnyal beszélgetett. Micsoda? A bátyám csajozik! Ah, merem remélni, hogy nem valami pénzéhes kis csajjal akar összeállni.

Forró vérem az ereimben rohanva áramlottak, míg ő szenvedélyes csókokkal hintette be ajkaimat. Ahányszor hozzámért, valamit elindított bennem. Érintése végig perzselte a bőrömet, ezzel halk sóhajokat kiváltva belőlem. Tovább csókolt én pedig beletúrtam hajába. A zene dübörgött és a levegő tele volt cigi füsttel és alkohol szaggal. Egyre gyorsabb és gyorsabb lett a zene, mi pedig egyre jobban összesimulva ringatóztunk a zene ritmusára.

-          Szeretlek! – suttogta ajkaimba.

-          Én is téged.

-          De én jobban! – kezdte meg a játékot.

-          Azt kötve hiszem! – nevettem fel.

-          De én akkor is… - folytatta volna, de belé fojtottam a szót egy forró csókkal.

Egy kar szorítását éreztem a kezemen, ami elszakított engem Tőle. Az a fél méter is fizikai fájdalmat okozott. Visszaakartam menni, de tovább húztak. A női mosdóba rángattak, ahol megláttam a tükörképem. A hajam kócos volt, akár csak egy szénaboglya, arcom kipirult volt és ajkaim pedig fel voltak egy picit dagadva, amit nem csodáltam. Ránéztem a mellettem álló emberkére és rájöttem, hogy az én drága barátnőm, Danielle rángatott ki a terem közepéről. Megértően nézett rám, de én letámadtam.

-          Miért csináltad? Olyan jól éreztem magam! – kérdeztem ingerültem. Nem akartam ilyen hangnemben, de valamilyen szinten az alkohol is beszélt belőlem.

-          Inkább holnap reggel mesélem el. Már ha emlékszel majd valamire az estéből… - motyogta mosolyogva. – Inkább gyere ide, megigazítom a hajad és a sminked utána pedig szépen haza megyünk, oké? – fogta arcomat a kezei közé. Engedelmesen bólintottam egyet és hagytam, hogy újra embert faragjon belőlem. Mikor ismét a tükör felé fordultam már tűrhetően néztem ki.

Kilépkedtünk a mosdóból. Szememmel a fiúkat kerestem és rögtön meg is láttam őket. Szegény Eleanor részeg barátját ápolgatta, míg a többiek menetre készen voltak. Oda sétáltam Lou mellé, aki Eleanorba kapaszkodott a bal oldalról, így én beálltam a jobb oldalára és ott támasztottam meg. A többiek mentek elől, mi pedig hátul egy picit lassabban próbáltuk kivonszolni azt a mamlaszt.

Ahogy kiértünk a friss levegő arcon csapott. Mindannyian egyszerre álltunk meg és szippantottunk bele a levegőbe, amiben nyoma sem volt a dohányfüstnek vagy az alkoholnak. Már hozzászoktam, hogy sose esik olyan annyira jól a tiszta levegő, mint egy kiadós buli után. Miután józanodtunk valamennyire fogtunk egy taxit és elmondva a címet hazafele indultunk.

Mikor megérkeztünk mindenki felment a szobájába én pedig még segítettem Eleanornak felvinni Lou-t az emeletre ezután a szobámba mentem és ruhástól befeküdtem az ágyamba. Már majdnem elaludtam, amikor valaki elkezdte csókolgatni a nyakam.

-          Zayn, kérlek most ne! Nagyon fáradt vagyok. – nyögtem halkan, de még mindig háttal voltam neki. Egy idegen kuncogást hallottam meg magam mellől. Rögtön kipattantak a szemeim és felültem. Egy zöld szempárral találtam magam szemben. – Harold Edward Styles, te meg mi a jó büdös francot keresel itt? – fogtam meg a fejem.

-          Szerinted? – vonogatta a szemöldökét és közelített felém.

-          Harry, részeg vagy! – néztem rá komolyan, de ő csak tovább vigyorgott.

-          Én? Nem is! – nevetett fel hangosan én pedig kezemmel befogtam a száját.

-          Tudod mit? Maradj itt nyugodtan, majd én lent alszom.

-          Szó sem lehet róla. Jó fiú leszek ígérem! – emelte fel a két kezét, de a szája szélében ott bujkált egy mosoly.

-          Én ebben nem lennék olyan biztos… - sóhajtottam fel, majd a takarómat magam köré csavarva indultam el. Mikor visszanéztem Harry már fél álomban volt.

-          Jó éjt Brooke! – suttogta.

-          Jó éjt! – mosolyodtam el halványan és lecsoszogtam a nappaliba.

Fentről Lou-ék szobájából hallottam, hogy valaki a mosdó felé rohant. Elhúztam a számat. De másnapos lesz holnap mindenki. Belegondolni is rossz…

Lefeküdtem a kanapéra, majd magamra húzva a takarót álomra hajtottam a fejem…

13. Fejezet

Sziasztok! Először is szeretnék bocsánatot kérni, amiért késett a fejezet, de nem is szaporítom a szót! Jó olvasást, remélem tetszik! :) xoxo

U.i.: helyrehoztam a blogot, szóval már lehet kommentárt írni! 

Pár percig csak néztem rá és nem tudtam, hogy mit is mondhatnék. Megforgatta a szemeit és be akarta csukni az ajtót, de végre sikerült valamit kiböknöm.

-          Aston, kérlek beszéljük meg! Sajnálom! – néztem rá könyörgően.

-          Ha annyira sajnálnád még aznap felhívtál volna. – vágta rá flegmán. Más esetben felképeltem volna, de igaza volt és rettentően éreztem magam miatta.

-          Kérlek! – néztem rá könyörgően, mire csak megforgatta a szemét és  ismét be akarta csukni az ajtót, de berontottam.

-          Addig nem megyek el, amíg meg nem tudtuk beszélni! –mondtam neki határozottan.

-          Gyorsan mond, mert dolgom van. – nézett rám lezseren, mire nekem elment a bátorságom. Azt sem tudtam, hogy hogy kezdjek bele. – Akkor most beszélsz vagy nem? – kérdezte türelmetlenül én pedig próbáltam összeszedni magam.

-          Először is sajnálok mindent. Másodszor pedig nem az történt, amire gondolsz! Nick a legjobb barátom, születésem óta ismerem, ha kell olyan mint az anyám, az apám vagy pedig a bátyám helyett a bátyám és… na, a lényeg. Kiborultam és feljött megvigasztalni. Te pedig félreértetted az egészet, mert semmi nem volt közöttünk érted? – néztem rá és láttam, hogy megenyhül.

-          Mekkora egy barom vagyok! – szidta magát miközben fejét a plafonnak emelte és azt bámulta.

-          Ne hibáztasd magad Aston! A helyedben én is félreértettem volna… - motyogtam neki.

-          Végül is… mi miatt voltál kiborulva?

Itt volt az a pont, hogy fogalmam sem volt arról, hogy mit mondhatnék. Azt, hogy „Áh, semmi csak féléve összetörték a szívem és az a bizonyos ember Zayn volt, akivel jelenleg együtt élek” ?! Leblokkoltam. Aston-t bámulva álltam és szótlan voltam. Semmit nem bírtam kinyögni. A csend kezdett kínossá válni, mikor ő megszólalt.

-          Szóval…? – nézett rám várakozva én pedig úgy döntöttem, hogy itt az idő. El kell mondanom neki, ennyivel tartozom neki a történtek után.

-          Fél éve volt valami közöttem és Zayn között, és az érzéseim nem nagyon változtak iránta és… - folytattam volna, de eközben félve ránéztem és láttam rajta, hogy leesett neki, mert arcvonásai eltorzultak.

-          Oké, most már vágom. Tehát, ahányszor hozzám értél, vagy megcsókoltál mindig ő volt előtted? – kérdezte éles hangon. Meg kéne sértődnöm, amiért ezt mondja, de nem tudok, mivel van benne egy pici igazság. Vagyis, nem mindig ő volt előttem, de volt, hogy eszembe jutott Zayn miközben vele voltam. Egy pillanatra lesütöttem a fejem, s mikor újra ránéztem csalódottságot láttam a tekintetében. – Hallgatás egyenlő a beleegyezéssel, ugye tudod? – hangjából sütött a gúny. – Kérlek menj el, most! – utoljára a szemébe néztem, de tudtam, hogy itt az idő, hogy tényleg menjek.

-          Sajnálom! – suttogtam és kimentem az ajtón, eközben a szememből kicsordult egy könnycsepp.

Beléptem a bejárati ajtón és meglepődésemre az egész banda a nappaliban ült Nick-el, Daniellel és Eleanorral együtt. Becsoszogtam a nappaliba és levettem magam Niall ölébe. Értetlenül nézett rám én pedig csak mellkasába fúrtam a fejem. Elkezdte a hátam simogatni, ami most nagyon jól esett.

-          Hol voltál Nyuszi? – kérdezte Nick kíváncsian.

-          Nem lényeges… - suttogtam és ezután jött a csönd. Senki nem szólalt meg. Egy picit kezdett kínossá válni ezért továbbra is Niall mellkasának dőlve szuszogtam. Pár perc múlva Danielle próbálta oldani a hangulatot.

-          Mi lenne, ha ma elmennénk bulizni? – kérdezte csillogó szemekkel. Felemeltem a fejem és körbenéztem a nappaliban. Sajnálattal vettem észre, hogy egyedül nekem nincs kedvem menni.

-          Mi benne vagyunk! – vigyorogtak a többiek boldogan.

-          Brooke?! – nézett rám jelentőség teljesen Eleanor, mire én megadóan sóhajtottam egyet.

-          Jól van! Benne vagyok. – mondtam az utolsó két sort már nevetve, mert két barátnőm odajött és szorosan magukhoz húztak. Miután kiölelkeztük magunkat elhatároztuk a lányokkal, hogy felmegyünk a szobámba és felkészülünk az estére. Beálltam a gardróbom elé, de nem találtam semmit. Reménytelenül ránéztem a lányokra, akik nevetve közeledtek felé.

-          Na menj arrébb, ehhez mi kellünk! – mosolygott rám Eleanor én pedig engedelmeskedtem és leültem az ágyra. – Te komolyan ennyire hülye vagy? – kérdezte.

-          Mi van? – mentem oda felvont szemöldökkel. Mi rosszat tettem?!

-          Ennyi jó cuccod van és nem tudsz választani? – nézett rám Danielle én pedig elnevettem magam. Tovább keresték a ruhákat, míg végül találtak. Egy combközépig érő fekete ruhát választottak ki, aminek a felső része barnás volt és pöttyös. Oh, már emlékszem erre a ruhára. Még New York-ban vettem, de egyszer sem volt még rajtam. Nem volt megfelelő pillanat hozzá. Kiraktak még mellé egy fekete magassarkút is. El kell ismerjem, hogy van stílusuk. – Húzz el tusolni, addig mi is elmegyünk a saját szobánkba ruhát kiválasztani és persze fürödni. – kacsintott rám.

Letusoltam és alaposan fogat is mostam. Felvettem a fehérneműt, amit szintén Eleanor-ék készítettek ki nekem. Ez tuti, hogy nem az enyém! De honnan szedték? Elég… hogy is mondjam, na szóval olyan fehérnemű, amit különleges alkalmakkor vesz fel az ember. Ez csak egy buli lesz az ég szerelmére! Úgy döntöttem, hogy nem foglalkozok vele tovább, így vállat vonva magamra rángattam a fekete csipkecsodát és úgy mentem ki a szobába, ahol már a lányok vártak rám. Elkezdtük egymás haját és sminkjét csinálni. Az idő pedig csak repült.

-          Olyan gyönyörű hajad van! – áradoztam Danielle-nek, aki nevetve fogadta bókomat.

-          Köszi, bár néha egy kicsit idegesít. – húzta el a száját. Eleanor-ral értetlenkedve néztünk rá, így folytatta. – Sokan azt mondják, hogy így hasonlítok Leona Lewisra és ez az oka annak, hogy Liam velem van… - motyogta el a végét. Egyszerre sóhajtottunk fel és kezdtünk beszélni Eleanor-al.

-          Ne légy buta! Liam szeret, és ha akarod tudni szerintem semmi hasonlóság nincs közted és Leona között. – mondtam neki, ő pedig hálásan elmosolyodott és megöleltük egymást.

A tükörhöz lépkedve olyan látvány fogadott minket, amivel szerintem mindannyian meg voltunk elégedve. A hajam hullámosan a vállamra omlott, míg a szemem most nem natúron, hanem fekete füstösre volt festve számon pedig csillogott a szájfény. Eleanor egy rózsaszín combközépig érő csipkés ruhát viselt, míg Danielle egy kék pántnélküli mini ruhát, ami kifejezte tökéletes alakját.

Brooke ruhája&cipője

Lementünk a lépcsőn ahol már az összes fiú „harci díszben” ácsorgott és csak ránk vártak. Amint megláttak minket mindenkinek leesett az álla. Eleanor és Danielle odasétált Lou-hoz és Liam-hez, majd hosszú csókot váltva egymásba karolva várták az indulást. Zayn mellém sétált és kezével átfogta a derekamat.

-          Nem garantálom, hogy türtőztetni tudom magam… - suttogta rekedten a fülembe, belőlem pedig azt a kellemes borzongást váltotta ki, ami kuncogásra késztetett. Keze lejjebb csúszott és a fenekemen állapodott meg és úgy sétáltunk ki az ajtón, majd éreztem, hogy valaki rácsapott Zayn kezére.

-          Vedd le a kezed a Hugom seggéről! – hallottam meg a hangot és amikor mindketten megfordultunk Niall szúrós tekintetével találtam magam szemben.

-          És, ha mondjuk én fognám meg… - vonogatta a szemöldökét Harry, mire én elpirultam.

-          Ne is álmodj róla Styles! – nevetett rá Zayn. Éreztem, hogy sok minden fog történni ezalatt az éjszaka alatt…