2. Kötet - 23. Fejezet

Sziasztok! 

Szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni a késés miatt. Nem tudok jó kifogást találni, egyszerűen csak nem ment az írás az elmúlt hétben, akárhányszor neki ültem, egy szót sem tudtam leírni. Azt sem tudtam, hogy mit akarok a történettel, vagy hogy, mit tudnék még kezdeni a karakterekkel... Azt hiszem ezt nevezik alkotói/írói válságnak. Na de, nem is szaporítom tovább a szót, a lényeg, hogy kilábaltam belőle és ismét itt vagyok! Hatalmas köszönet Fanninak, amiért lelket öntött belém, szóval ez a fejezet( és a folytatás) miatta jött létre. Jó olvasást, puszi! xx

A fogadtatás pont olyanra sikerült, mint vártuk. Mindenki boldog volt, hogy rég nem látott szerettük végre meglátogatta őket. A lányok Zayn-en csüngtek, itták minden szavát egy percre sem mozdultak el mellőle, míg én úgy döntöttem, hogy besegítek Mrs. Maliknek a konyhában. Hiába mondtuk neki, hogy nem vagyunk éhesek, ő mégis rögtön a konyhába vetette magát, hogy minket kényeztessen mindenféle finomsággal. A muffintól kezdve a gyümölcstortáig és a temérdek sültes tálig minden került az asztalra. A vacsora jó hangulattal telt el, időközben befutott Doniya is. Hinni sem akart a szemének, amikor meglátott minket az asztalnál. Ő is csatlakozott a vacsorához, utána pedig ismét a nappaliba vonultunk az egész családdal. A szájuk be nem állt, egyfolytában fecsegtek, mindig volt valami, amit el akartak mesélni vagy éppen megkérdezni. Arról is felkerült a szó, hogy hogyan jöttünk össze ismét. Ekkor Zayn összefűzte ujjainkat és szerelmesen rám nézett, majd belekezdett a mesélésbe. Óriási melegség járta át minden porcikámat, ahogy a kapcsolatunkról kezdett el beszélni. Még a kisebb veszekedéseket is belefűzte a történetbe és elviselte Trish megrovó megjegyzéseit, amik annyiból álltak, hogy: Egy barom vagy fiam.  

Amikor már mindenki kellőképpen elfáradt az óra már éjjel fél hármat ütött. Mindenki a saját szobájába ment, mi ketten pedig Zayn régi szobája felé vettük az irányt. Ha régen meglátogattuk őket, akkor is az ő szobája volt a kedvencem. Annyira megmutatja, hogy ki is ő igazából, totálisan a személyiségét mutatja meg, ami egy cseppnyit sem változott azon kívül, hogy mostanra már sikerült egy maszkot készítenie magának a média miatt, ami teljesen elfedi, hogy milyen valójában az igazi Zayn Malik.

Fáradtan rogytam le az ágyára, amit már kicseréltetett két személyesre és az úrhajós ágyneműt is leváltotta egy szimpla barnára. Az ágy besüppedt mellettem, arra fordítottam fejem. Keze megindult felém és kisimította az arcomba lógó tincseimet, s fülem mögé gyűrte. Egy finom puszit nyomott arcomra, majd szám sarkába. Tudta, hogy ezzel nem fogok megelégedni. Hüvelykujjával végigsimított ajkaimon majd gyengéd csókot lehelt rájuk, pár másodperc múlva pedig elmélyítette. Keze bebarangolta egész testemet, ujjaimat hajába túrtam, ezzel még közelebb húzva magamhoz. Heves csókcsatánk közben melleimet simogatta, sóhajtozva vonaglottam keze alatt, majd legérzékenyebb pontomhoz ért, ekkor kipattantak a szemeim. Testem teljesen ledermedt, ezt ő is észrevette. Rám kapta tekintetét. Aggódóan fürkészett.

-          Mi a baj?

-          A szüleid két szobával arrébb alszanak, méghozzá azért mert a mellettünk lévő szobában az egyik húgod van. – ziháltam suttogva. Elnevette magát.

-          Majd csendesek leszünk. – kacsintott rám és újra nyakam kezdte el csókolgatni. Hátam kezdett ívbe feszülni az elfojtott vágytól, de ismét eszembe jutott.

-          Már próbáltunk otthon, szállodában, próbafülkében és sosem sikerült. Mindig mindenki tudta, hogy mit csinálnunk. – világosítottam fel összeszűkített szemekkel.

-          Hát akkor meg nem tök mindegy? – kacagott fel ismét. Kezdett felidegesíteni a nemtörődömségével.

-          A szüleid házában vagyunk te idióta. – morogtam, ekkor legördült rólam. Hátat fordítottam neki.

-          Ne haragudj, csak annyira megkívántalak. Kínzás, ha ilyen hálóinget veszel fel előttem. – bújt mögém és belecsókolt nyakamba.

-          Eleanor titokban kiszedte mindkét normális pizsamámat és csak ezt rakta be helyette egy másik csipkecsodával. Nem volt választásom. – motyogtam még mindig háttal neki.

-          Annyira haragszol, hogy nem is fordulsz velem szembe? – hangján hallatszódott a csalódottság.

-          Nem haragszok, de ha meglátlak félmeztelenül nem állom meg, hogy rád ne vessem magam. – kuncogtam, mire ő felengedett mellettem és megkönnyebbült sóhajt hallatott.

-          Szomjas vagyok kakaóra. – szólalt meg kisfiúsan, körülbelül tíz perc múlva.

-          Nekem is jól esne. – gondolkodtam el.

Az ágy újra sima volt mellettem, nem feküdt ott senki. Felültem és Zayn-t kerestem szememmel. Előttem állt és kezét kinyújtva várt rám. Értetlenkedve, de kezeibe temettem enyéimet, összefűzte ujjainkat, s az ajtó felé kezdett húzni.

Az egész házban csend honolt, éjjel volt, sötét. Az óra kattogását is lehetett hallani. Picit megrémisztett ez az egész, mindig is féltem a sötétben, de a tudat, hogy Zayn ölel magához, rögtön észhez térített és minden félelmem elillant.

-          Mit csinálunk? – suttogtam alig hallhatóan.

-          Nem azt mondtad, hogy kakaózni akarsz? – bólintottam. – Hát lemegyünk kakaót csinálni. – rántotta meg a vállát.

-          Fel fognak kelni a szüleid. – ráztam meg fejem rosszallóan.

-          Ne parázz már ennyit. Régen is mindig kiszöktem, majd visszaosontam és sosem, ismétlem, sosem buktam le. – vette elő rosszfiús féloldalas vigyorát. Megforgattam szemeimet és engedtem, hogy maga után húzzon.

***

A konyhában Mrs. Malik sürgött-forgott, követni is alig tudtam, hogy mit csinál, de azért minden erőmmel próbáltam segíteni neki. Az ételeket nem igazán ismertem, így a főzésbe nem sokszor tudtam belenyúlni, de a mosogatást én végeztem el, bár Trish azt sem engedte volna, hogyha én nem ragaszkodok hozzá annyira. Az egyik tányért vettem a kezembe és a mosogatókagyló felé hajoltam, amikor pár perc csend után Zayn anyukája ismét beszélgetést kezdeményezett, aminek örültem. Boldog voltam, hogy ennyire kijövök az egész családjával az első perctől kezdve.

-          Látom nagyon jól meg vagytok. –somolygott.

-          Hát igen, most minden a legnagyobb rendben. – néztem rá mosolyogva.

-          Tudod, örülök, hogy Zayn egy ilyen nagyszerű lányt talált magának. – gondolkodott el. – Miután szakítottatok, az egyetlen lány, akit ide elhozott az Perrie Edwards volt. Sosem kedveltem azt a lányt. Látszott rajta, hogy csak a hírnévre törekszik és ugyebár a skacok már elég népszerűek ahhoz, hogy szépen kihasználva Zayn-t és a hátán felkapaszkodva megszerezze magának azt, amiről eddig csak álmodott. – fintorodott el az emlékektől.

-          Erre nem tudom, mit mondhatnék. – húztam el a szám. – Én tényleg feltétel nélkül szeretem. Bármit megadnék érte. – ismertem be. Trish meghatódott mosolyra húzta ajkait.

-          És a baba téma szóba került már? – a kérdés olyannyira váratlanul ért, hogy a kezemben lévő tányért majdnem sikerült kiejtenem a kezemből. Hangosan felköhögtem, hátha magában gyorsan visszaszívja a kérdést. – Szóval? – a francba.

-          Még nem igazán. Mind a ketten most vagyunk a karrierünk egyik legjobb szakaszában és úgy gondoljuk, hogy egy gyerek most nem tenne jót egyikünknek sem. Főleg nem a kapcsolatunknak. – magyaráztam, közben megtöröltem a kezem egy konyharuhába. Mrs. Malik megértően bólogatott, de eközben én láttam azt a halvány csalódottságot a tekintetében. – Valami rosszat mondtam?

-          Nem, dehogyis kincsem, csak egy kicsit hiányzik a gyermeki kacaj ebből a házból. Túl gyorsan nőttek fel. Egyébként kár, hogy ma este már haza kell mennetek. – terelte el a szót, s keserű mosoly telepedett arcára.

-          Én is sajnálom, hogy nem tudunk tovább maradni, de holnap délután kell bemennem a rendőrségre. – a gondolattól is kirázott a hideg.

***

Trish-el végül abba maradt a babatéma és elkezdtünk vidám dolgokról csacsogni. Láttam, hogy mennyire szereti a gyerekeit és azt is, hogy tényleg mennyire hiányzik neki az, hogy egy, vagy akár több csöppség szaladgáljon ebben a házban. Sajnáltam, hogy még nem tudom megadni neki ezt az örömöt, de tényleg nem voltunk még kész egy gyerekre. Akármennyire is vigasztalni akartam ez ügyben, igazából nem tudtam, hogy tegyem. Nem akartam benne hiú ábrándokat ébreszteni.

Mint kiderült Safaa és Waliyha egy héttel ezelőtt kaptak egy kiskutyust, s amint az felkelt a szundiból rögtön hozzám szaladtak vele. Annyira pici és édes volt, amilyet én még sosem láttam. Teljesen összenyalogatta az arcomat, a lányok jót derültek rajta. Levett a lábamról a kis beagle. Zayn-t kezdtem el keresni, mert eszembe jutott, hogy már reggel óta nem láttam. A házban nem lehetett, mert akkor már összefutottunk volna, így a kert felé vettem az irányt a kiskutyával a kezemben.  Nem tudom mi lehet az időjárással mostanság, de feltűnően jó idő van. Szerintem huszonhat fokot is üti most a hőmérséklet, ami nagy szám ahhoz képest, augusztus vége van. A nap besütötte az egész kertet, élveztem, ahogy a sugarak csiklandozzák bőrömet. A kutyusnak is tetszhetett, mert nem izgett-mozgott, csak nyugodtan pihent kezeimben. Az egyik fa tövében megláttam Zaynt, egy füzettel a kezében, amint nagyban körmöl valamit, ezután pedig áthúzza az egészet. Nem akartam zavarni, de kíváncsiságom ismét úrrá lett rajtam.

-          Kicsim, hoztam neked barátot! – közeledtem felé a kutyussal. – Agyilag egy szinten vagytok. – tettem hozzá halkabban, mire felkapta fejét.

-          Hallottam Brooke Carter Horan! – nézett rám tettetett dühvel.

-          Félnem kéne? – incselkedtem tovább.

-          De még mennyire. – nevetett fel gonoszan, vagyis csak próbált.

-          Egyébként mit csinálsz? – huppantam le mellé a fa tövébe, a kutya pedig abban a pillanatban kipattant karjaim közül és a fűbe kezdett el rohangálni.

-          Próbálok szöveget írni az új dalhoz, de láthatod, hogy mennyire megy. – hajtotta le fejét és felém emelte füzetét, amiben körülbelül már egy oldal tele volt írva, de a felét egy vonallal áthúzta. Nem sikerült neki a szavakat annyira eltűntetni, hogy ne lehessen elolvasni, így simán sikerült. Csak úgy faltam a szavakat.

Elhiszitek nekem, hogy nem az elfogultság beszél belőlem, ha azt mondom, hogy minden egyes szó, amit leírt mesés volt? Annyira megérintő, annyi érzelem van benne. Eddig minden dalszöveget közösen írtak a srácokkal, esetleg Tom Fletcherrel, Eddel vagy Savannal, de, hogy külön próbálják meg…

-          Nem is tudom, hogy minek engedtem, hogy elolvasd. Látom az arckifejezéseden a véleményed. Egy kalap szar. – kapta ki a kezemből a füzetet.

-          Úgy tökéletes, ahogy van. – döntöttem homlokomat övének és gyengéden megcsókoltam, keze azonnal derekamra fonódott.

-          Hihetetlenül szeretlek. – susogta ajkaimba.

2. Kötet - 22. Fejezet

Miután megbeszéltük, hogy, ha az orvos nem lát semmi komoly dolgot, akkor megyünk megnézni a családját, egy közös zuhany után lefeküdtünk aludni. Semmi kedvem nem volt azt a három idiótát ápolgatni, azért mert nem tudtak maguknak parancsolni. Elég volt egyszer Harry szenvedését végignéznem, nem fogom többször senkiét. Örültem neki, hogy holnap megyünk Bradfordba, rég láttam már a családját és hiányoznak. Nagyon rendesek voltak velem, Trisha már az első pillanattól kezdve családtagnak tekintett, de az apukája is úgy szint. A testvéreivel is sikerült kijönnöm, bár Doniya először nem igazán kedvelt, mert féltette az ő egyetlen öccsét, Waliyha és Safaa pedig szerencsére rögtön elfogadtak.

A franciaágyon feküdtünk, s míg Zayn a TV-t nézte én mellkasához bújva próbáltam elaludni és felkészülni lelkileg a holnapi látogatásomra az orvosnál. Nem akarom megtudni, hogy mi bajom van. Mi van, hogyha valami komolyabb? Nem is akarok inkább erre gondolni. Próbáltam kiűzni a fejemből a vészjósló gondolatokat. A terhességtől is ki voltam akadva, pedig lehet, hogy az lett volna a legkisebb bajom.

-          Mi a baj? – súgta a fülembe Zayn, amikor észrevette, hogy mocorgok.

-          Semmi.

-          Brooke! – hangja jelentőségteljesen szólt.

-          Félek a holnaptól. Mi van, ha valami komolyabb a betegség, mint gondolnánk? Bár lehet, hogy csak a paranoiám. – vontam meg a vállam.

-          Nem lesz semmi baj. Biztos vagyok benne, hogy egy kisebb vírusnál nem több. – nyugtatgatott, de azért láttam, hogy az ő szemében is ott csillog az aggódás. Tisztában van vele, hogy bármi lehet. – Aludjunk. – lehelt egy csókot ajkaimra és szorosan magához vont.

***

Kelletlenül mászkáltam a házban össze-vissza. Mindig mentem valahova, mert ha valahol megálltam vagy leültem, azok a gondolatok ismét a fejembe férkőztek. Muszáj volt valamivel lekötnöm a figyelmemet. Zayn már nem bírta nézni, amit csinálok, így inkább úgy döntöttek Harryvel, hogy elugranak edzeni egy kicsit. Rám is rám férne már. A fiúk egyébként időközben megtudták a rosszulléteket, mert Eleanor elkotyogta Louisnak, ő pedig a többieknek. És még, hogy a nők a pletykásak…

Niall és Liam figyelem elterelésképpen felajánlották, hogy megnéznek velem egy filmet. A választásunk a Csodálatos Pókemberre esett, ami végül jó ötlet volt. Az egyik kedvenc filmem. A figyelmem sikeresen elterelődött a tényről, hogy most már körülbelül fél óra múlva már az orvosnál kell lennem. Pont vége lett, amikor megérkeztek a fiúk az edzőteremből, így míg Zayn letusolt én próbáltam emberi alakot ölteni. Egy világosabb farmernél és egy sima fehér pólónál maradtam végül, amit egy krémszínű sállal kompenzáltam, hajamat pedig lófarokba kötöttem.

-          Csini vagy. – puszilt bele nyakamba Zayn, s hátulról átölelt. Kezemet felsimítottam nyakára.

-          Te pedig félmeztelen. – fordultam meg ölelésében, s ajkaimba haraptam. – Itthon akarok maradni, csak veled, kettesben. – kacéran rákacsintottam, s körmömet végighúztam egészen a törölköző széléig, ami alhasánál pihent. El akartam érni a célom, ezért nyomtam egy puszit a mellkasán elhelyezkedő tetoválására.

-          Tudom, hogy mire megy ki a játék, de most az egészséged fontosabb. – nyelt egy nagyot és odébb állt.

-          Nem kívánsz? – biggyesztettem le ajkaim.

-          Úgy nézek én ki? – húzta fel szemöldökét és mutatott a törölközőre, ami már alig takart valamit. Felkuncogtam és jobbnak tartottam elhagyni a szobát.

Zayn egy jó öt perc múlva már öblös léptekkel robogott le a lépcsőn, s elköszönve a fiúktól karon ragadott. A kocsi most is bejárón állt, beszálltunk, majd hirtelen rám nézett.

-          Ugye tudod, hogy minden rendben lesz? – nézett mélyen szemembe, hüvelykujját arcomra simította. Bólintottam.

***

A magánrendelő előtt toporogtunk, vártuk, hogy végre engem szólítsanak. Nem konkrétan kórházban voltunk, annál kicsit jobb volt, de a hangulata egy fokkal sem. Ugyanazok a fehér falak, a steril fehér vagy esetleg zöld bútorokkal, az a tipikus kórházszag… minden egyes levegővételnél kirázott a hideg, ahogy magamba kell szippantanom azt a bűzt. Mindig is utáltam az ilyen helyeket.

-          Brooke Carter Horan. – szólalt meg egy kedves női hang, gondolom az asszisztens, mert az orvos elvileg férfi.

-          Itt vagyok. – mentem oda rögtön.

-          A doktor úr már várja. – nyitotta ki előttem az ajtót.

-          Bejöhet a barátom? – fűztem össze ujjaimat a Zaynével, mire a nő jól végigmérte. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy tetőtől talpig.

-          Ha aláír nekem egy darab papirkát a lányom nevére, akkor persze. – mosolyodott el a hölgy, Zayn abban a pillanatban rábólintott.

Kézen fogva lépkedtünk be a rendelőbe, ami már egy sokkal barátságosabb környezet volt, mint a folyosó. A falak színesek voltak, bár a bútor ugyanolyan volt, gondolom ez valami előírás, de mind egytől egyig fel volt dobva valamilyen dekorációval. A székben ülő férfi felénk fordult és felálltam. Elég fiatal lehetett, maximum harminc körül járhat.  

-          Jó napot! – köszönt barátságosan, majd kezet fogott Zaynnel, aki morgott valamit, de jelenleg túl ideges voltam ahhoz, hogy foglalkozzak vele. – Kezdjük az elején. Mik is pontosan a tünetek?

-          Szédülés, hányinger és hányás. Igazából csak ennyit. – néztem rá félve.

-          Hát ezekből kifolyólag, a terhesség is… - kezdett bele, de rögtön félbeszakítottam.

-          Nem vagyok terhes. Csináltam tesztet. – vágtam rá, mire elmosolyodott.

-          Azért én elvégezném a vizsgálatokat ezzel kapcsolatban is. A terhességi tesztek nem mindig mondanak igazat. – komolyodott el. Nagyot nyeltem és bólintottam. Basszus!

A vizsgálatok körülbelül háromnegyed órát vettek igénybe. Nehezen, de túléltem. Már alig vártam, hogy vége legyen ennek az egésznek és végre elinduljunk Bradfordba. Az eredmények egyértelműen kimutatták, hogy nem vagyok terhes. Amikor ezt közölték velem, egy részem már felszabadult. A többi papírt kezdte elemezgetni, majd hosszas gondolkodás után megkérdezte, hogy voltunk-e mostanában nyaralni. Nem értettük, hogy miért kérdezi, de persze elmondtuk neki, hogy nemrég jöttünk haza Spanyolországból. A doki feje felett, mintha egy villanykörte jelent volna meg, akárcsak a mesékbe, megvilágosodott. Elmesélte, hogy kapott tegnap pár telefont miszerint Spanyolországban egy ilyen kisebb betegség uralkodik, de egy hétnél tovább nemigen tart szóval már én is kifele táncolgatok belőle, azért nem jelentkeztek a tünetek az elmúlt másfél napban, viszont írt fel gyógyszert, amit még három napig kell szednem és szó szerint lebaszott, amiért nem jöttem hamarabb el hozzá. Megígértem neki, hogy most már akármi bajom lesz, rögtön elmegyek orvoshoz, mert ha most nem csak egy ilyen kis betegség lett volna a háttérben, akkor komolyabb baj is lehetett volna. A végére már egy taxiban ülő bólogató műanyag kutyának éreztem magam, mert megszólalni nem sokszor tudtam, így inkább maradtam a fejem billegetésénél. Zayn kifizette az orvost, pedig én akartam, de nem engedte, majd beszálltunk a kocsiba és gyors hazamentünk, hogy fejenként egy sport táskába összepakoljuk azt a pár cuccot, amit magunkkal viszünk Bradfordba. A srácoktól „könnyes búcsút” vettünk, s boldogan indultunk el a szüleihez. Láttam Zayn-en már régebben is, hogy sokszor van honvágya, órákat tudott áradozni a családjáról olyankor. Az utat végig beszélgettük, minden hülyeségről felkerült a szó, majd egy szűk három óra alatt, befordultunk az utcába ahol lakott. Szerencsére pont kifogtuk, hogy sehol sem volt dugó.

Az autó leállt az ismerős háznál. Zayn arcáról le sem lehetett vakarni a mosolyt, engem pedig hihetetlenül boldoggá tett a tudat, hogy ilyen vidámnak látom. Azt hiszem, ez is a szerelem része. Kiszálltunk, s a csomagtartóból kivéve a sporttáskákat egy gyengéd csókot nyomott ajkaimra, majd ujjainkat összefűzte, s becsengetett a házba. Egy női hangot hallottunk, amint azt kiabálja, hogy „Egy pillanat”, s tényleg egy pillanat múlva Trisha meglepődött arcával találkoztunk. A meglepődöttséget felváltotta a meghatottság, könnyes szemmel ölelte magához rég nem látott fiát. Hangosan zokogott Zayn vállán, de tudtam, hogy csak az öröm eufórikus érzése miatt.

-           Brooke, drágám! De örülök, hogy ismét látlak! – fordult felém, majd engem is szorosan magához ölelt. Nagyjából sikerült meg nyugodnia, már nem sírt, de láttam a tekintetében, hogy még mindig alig akar hinni a szemének.

Bementünk a házba, ahol az egész család a TV előtt ült és valami vígjátékon nevettek.

-          Drágám, lányok, nézzétek kik leptek meg minket. – mutatott felénk Trish. Waliyha és Safaa rögtön felpattantak és Zayn nyakába vetették magukat…

2. Kötet - 21. Fejezet

A TV-t bámultam, de most kivételesen Spongyabob sem tudott jobb kedvre deríteni. Egyszerűen semmihez sem volt kedvem. Mozogni sem akartam, pislogni sem, levegőt venni sem. Pár perc alatt elegem lett mindenből. Azok a dolgok, amiket a fejemhez vágott, valamilyen szinten igazak voltak, de nagyon fájtak. Hogy mondhat olyat, hogy tönkre tenné az életünket? Nem lenne ajánlatos egy baba, de semmiképpen sem tenné tönkre. Semmiről sem tehet. Ha most kiderült volna, hogy terhes vagyok arról csak mi tehettünk volna, mi nem bírtunk magunkkal. De végül is nem is tudom, hogy miért lepődtem azon meg, hogy így kiakadt. Számítottam rá, hogyha mégis rábukkan valahogy a dologra, akkor nem fogja mosolyogva fogadni, épp ezért próbáltam titkolni. Egyáltalán mi a francért abba a kukába dobtam? Mondjuk, abban az állapotban örülök, hogy egyáltalán megtaláltam a kukát és nem a padlóra dobtam, s hagytam ott…

Lépéseket hallottam, ezért térdemet felhúztam, majd karommal körülfogtam lábam, ezzel is próbáltam elterelni róla a figyelmem. Zayn dugta be a fejét az ajtón, s bejött. Nem tudtam nem rá nézni. A kezében egy tálca volt, amin az elkészített szezámmagos csirke gőzölgött sült krumplival és egy pohár narancslével. Szemeim kikerekedtek, talán még a számat is eltátottam meglepődöttségemben, de abban nem voltam biztos. Reakcióm láttán egy halvány mosoly jelent meg arcán, majd letette a tálcát az ágyra, s leült mellém. Végig simított karomon.

-          Sajnálom. Egy barom vagyok. – hajtotta le fejét.

-          Igen, az vagy.

-          Csak váratlanul ért. Semmit nem gondoltam komolyan. Lehet nem nézted volna ki belőlem, de sokat gondoltam már arra, hogy milyenek lennének a mi gyerekeink. – mélyen szemembe nézett. – Viszont most bepánikoltam. Nagy családban nőttem fel, sok gyerek volt körülöttem, ezt te is tudod és velük el voltam, de jelen pillanatban a sajátommal nem tudom mit kezdenék. Férfiasan bevallom, hogy megijedtem. – nevetett fel idegesen. – Tudod, hogyha a teszt pozitív lett volna, akkor is szeretnélek téged és a kis trónörököst is. – suttogta, s homlokát az enyémnek döntötte. Az utolsó két szó volt az, ami megpuhított. Kis trónörökös. Teljesen meghatódtam.

-          Szeretlek. – susogtam, ajkaim gyengéden övének nyomtam.

Csókunkba megkönnyebbülten felsóhajtott, majd végigsimított combomon, én pedig dús hajába túrtam. Ráférne már egy kisebb hajvágás, de nekem mindenhogy megfelel. A napos borosta sercegett ujjaim alatt, ahogy végigsimítottam arcán. Nyelve bebocsátást kért én pedig abban a pillanatban teljesítettem kívánságát. Amint nyelveink összefonódtak, s szenvedélyes tánca kezdtek eufórikus állapotba kerültem.

-          El sem tudod képzelni, hogy mennyire szeretlek. – búgta ajkaimba.

Ha ez még lehetséges, akkor még erősebben borította el elmémet a rózsaszín köd. A szerelmen és a vágyon kívül semmit nem éreztem. Szívem ki akart repülni a helyéről, ahogy Zayn kezével bebarangolta egész testem. Ujjai hasamra csúsztak, így tolta feljebb a pólómat, amit már persze át cseréltem. Csókunk egyre hevesebb lett, ágyékát csípőmnek dörgölte. Mindkettőnk száját egy kicsit hangosabb nyögés hagyta el. Hihetetlenül akartam már, pedig körülbelül másfél-két órával ezelőtt is ez volt a fő tevékenységünk. A pólóm alja már a nyakam fele járt és éppen lekerült volna rólam, amikor hatalmasat kordult a hasam.

-          Picsába. – morogtam, Zayn pedig csak felnevetett.

-          Nem csodálkozok, hogy korog a hasad. Ma még nem láttalak enni és már lassan négy óra lesz. – pillantott a fali órára, majd felvette a tálcát az ágy széléről, s ölembe tette.

-          Hogy sikerült ezt összehoznod? A konyhával mi van? Még mindig romokban áll? – kaptam be az első falatot és be kell valljam, hihetetlenül jól sikerült neki. – Ez isteni!

-          Hát, tudod, van egy telefonom meg egy anyukám… Egyébként a konyha miatt ne aggódj, elintéztem. - vágott ártatlan fejet. Felkacagtam. – Imádom, amikor nevetsz. Főleg amikor én vagyok az oka.

***

Miután befejeztem a kicsit későre húzódott ebédemet, nem kellett aggódnom a kalóriák miatt, pár perc múlva hozzá kezdtünk a ledolgozásához. El sem tudom képzelni, hogy hogy bírjuk még szusszal ezt a mai napot, annyi minden történt, de mindenki azt mondja, hogy a békülős szex a legjobb, ezzel mostantól én is egyetértek.

Lassan beesteledett, már nyolc óra volt és Eleanor azt mondta, hogy ennél több ideig nem hiszi, hogy távol tudja tartani a fiúkat, szóval percek kérdése és megérkeznek. Megérzésem nem is csalódott, pont a nappaliban TV-ztünk, amikor a fiúk maximum 15 perc múlva hurrikánszerűen robbantak be a házba.

-          Remélem kihemperegtétek magatokat, mert egy ideig nem akarok nyögdécselést hallani. – kiáltotta el magát Lou, ahogy beértek, majd ledobta magát mellém a kanapéra.

-          Neked is szia. – néztem rá szúrós szemekkel.

-          Mi az? Miért vagy ilyen morcos? Talán Zayn nem tudott kielégíteni rendesen? – huppant le Harry is mellénk. – Segítsek máskor?

-          Fúj Harry! – néztem rá fintorogva, majd kapott Zayntől egy párnát az arcába. Felpattantam, s arcát kezeim közé vettem. Közelebb hajoltam hozzá. – Te megint részeg vagy! – jelentettem ki, mert éreztem a szájából áradó alkohol szagot.

Ugyanezt megcsináltam Lou-val és a bátyámmal is. Mind a három seggrészeg volt. Az ajtó ismét nyitódott és Eleanor nyúzott arcával találtam szembe magam, majd Mayát, ahogy Liammel karöltve lépkednek be a házba.

-          Elegem van belőlük! – nézett El haragosan párjára, majd a konyhába vonult.

-          Mit csináltatok már megint? – döntöttem fejem Zayn vállára.

-          Jól éreztük magunkat. – rántotta meg vállát Niall.

-          És pia nélkül nem megy, huh? Nem is csodálom, hogy kiborítottátok Eleanort. Louis, te meg örülj, ha ezek után egyáltalán szóba áll veled. – felálltam és a konyha felé vettem az irányt.

Eleanor a pultnak támaszkodva állt, arcát tenyerébe temette, s úgy szipogott. Közelebb léptem hozzá és szorosan magamhoz öleltem. Próbáltam megnyugtatni, utána ráér majd elmondani, hogy mi történt. Halkan sírta ki magát vállamon, percek múlva kezdtem érezni, hogy testének rázkódása kezd alább hagyni. Elhúzódtam és mélyen szemébe néztem.

-          El akarod mondani, hogy mi volt? – kérdeztem halkan.

-          Annyira megalázó volt… - csuklott el újra hangja.

-          Nem muszáj, ha kell akkor belőle verem ki, hogy mit csinált. – mondtam halál komolyan, ezzel egy keserű mosolyt csalva arcára. Büszkén kihúztam magam.

-          Hiába mondtam nekik, hogy ne igyanak, cseppet sem hallgattak rám. Meg Liamre és Mayára se. Hárman kántáltuk nekik, hogy fejezzék be, de nem voltak hajlandók. Egy nyilvános bárba ültünk be beszélgetni és elütni az időt, addig legalább ti érezzétek jól magatokat. De egyre több italt rendeltek, mígnem részegre itták magukat. – sóhajtott fel. – Próbáltam Louist leállítani, de lökdösött és kiabált velem. – csordult ki ismét pár könnycsepp szeméből. Mély levegőt vettem.

-          Még jó, hogy mi nem voltunk ott. Két balhét egy napra nem bírtam volna ki egy nap. – fújtam ki bent tartott levegőmet.

-          Két balhé? – kerekedtek ki sírástól vörös szemei.

-          Zayn megtalálta a terhességi tesztet és egy csöppet kiakadt. – forgattam meg szemem. – De ez most mellékes. A lényeg, hogy közöld Lou-val, hogy vagy leállítja magát, vagy elhagyod! – pont közbe akart volna szólni, amikor leintettem. – Tudom, hogy soha nem tennéd, de így legalább megijed és komolyabban vesz. – kacsintott rám.

-          Tapasztalat? – nevetett fel.

-          Meglehet. – húztam ajkaim egy pimasz mosolyra. – Nyugi, minden rendben lesz.

Eleanor még szeretett volna pár percig itt maradni, legalább nagyjából eltűntetni a sírás nyomait és megnyugodni, addig én visszavonultam a fiúkhoz.

-          Na, mi van a jégkirálynő visszatért? – röhögött fel Louis.

-          Jobban tennéd, ha az én baszogatásom helyett bocsánatot kérnél a barátnődtől, aki körülbelül két perce még a vállamon zokogott. – feleltem neki gúnyosan. Lehajtotta a fejét és a konyhába ment.

-          Asszem’ én kimegyek és elszívok egy cigit. – jelentette be Zayn és feltápászkodott a kanapéról, majd a hátsó terasz felé vette az irányt.

Még visszanézett és mosolyogva intett a fejével, hogy menjek én is, így nagy nehezen felálltam és utána iramodtam. Kézen ragadott és leült egy székre, majd az ölébe ültetett. Sehogy sem volt kényelmes, másodpercenként valahogy máshogy ültem.

-          Ne mocorogj, amíg itt ülsz, oké? – morogta, majd nyakamba csókolt.

-          Nem tehetek róla, hogy csontos a combod. – vetettem hátra fejem. – Nem rágyújtani akartál egyébként? – fordultam meg ölelésében.

-          Az csak egy ürügy volt. – jelent meg egy lusta mosoly arcán.

-          Mióta nem gyújtottál rá?

-          Amióta ismét együtt vagyunk. – motyogta ajkaimba.

-          Szeretlek. – nyomtam egy csókot ajkaira.

-          Én is téged, Nyuszi. – vont még közelebb magához.

Ezután csend honolt közöttünk. Egyikünk sem szólalt meg, de nem is volt szükség rá. A levegő friss volt, jó érzés volt magamba szívni. Felnéztünk és a csillagokat vizslattuk. Azt mondják, hogy a csillagok elhunyt szeretteinket jelképezik. Nem akartam belegondolni. Nem akartam ismét elvesztett barátnőmre gondolni, csak elsírnám magam, ezt a pillanatot pedig nem akarom tönkre tenni.

-          Holnap négykor orvos, ugye tudod? – na, ennyit a pillanatról.

-          Ünneprontó. Minek juttattad eszembe? – morogtam halkan és karjaim összefontam mellkasom előtt.

-          Ma még nem láttalak sápadtan vagy ilyesmi. Nem volt rosszul léted?

-          Most, hogy mondod tényleg nem. Egész nap jól voltam. Látod? El is múlt, nem kell ide az orvos. – hadartam.

-          Az, hogy ma nem voltál rosszul nem jelent semmit, de a hét többi napjában végig. – nézett rám komolyan.

-          Ha nem kényszerítenél, nem mennék el.

-          Tudom. – vigyorodott el önelégülten, mire én vállába boxoltam. – Mi lenne, ha utána pedig átugranánk Bradfordba meglátogatni anyuékat? – vetette fel az ötletet…

2. Kötet - 20. Fejezet

Óráknak tűnő percekig bámultam magam elé, és próbáltam észhez térni, de nem ment. Még mindig szédültem az idegességtől, a pániktól kettőt láttam mindenből. Próbáltam el nyúlkálni a mosdókagylóig, ahová leraktam a tesztet, de nem volt ott a kagyló. Arrébb botorkáltam és kezemmel végre megtaláltam. Óvatosan tapintottam meg, majd hátravetettem a fejemet. Nem vagyok még erre felkészülve Nem akarom. Nem akarom, hogy Zayn kiakadjon és elhagyjon. Nem akarom, hogy apa nélkül nőjön fel. Elvetetni sem akarom, nem tudnék megölni egy gyereket, aki semmiről nem tehet.  Zúgott továbbra is a fejem az ellenérvektől, hogy miért nem lenne helyes most a gyermekvállalás. Mélyeket sóhajtoztam, próbáltam rendezni légzésemet és egyaránt a gondolataimat is, hogy ne boruljak ki. Eltelt már elég idő? Biztos, hisz én is érzem, hogy elég rég óta szenvedek már a padlón ücsörögve és az eredményre várva. Megnézhetem már? Nem akarom megnézni. Nem akarom megtudni.

A legrosszabbakra felkészülve nyitottam résnyire a szemem, majd óvatosan a kis bigyóra sandítottam. Rájöttem, hogy hunyorítva nem fogom tudni normálisan megnézni, ezért egy utolsó halk, s reménytelenséget sugárzó sóhaj után, erőt véve magamon, rendesen kinyitottam a szemem. Nem hittem a szememnek. Megdörzsöltem őket, biztos jól látok és nem vagyok-e még mindig a pánik hatása alatt. Biztos csak álom. Megráztam a fejem, hátha a gondolataim játszanak velem és azért nem látom az igazi eredményt. Még mindig ugyanaz. Keserűen elmosolyodtam, s egy ötletből kifolyólag megcsíptem a felkarom ott ahol a legjobban fáj, hátha felébredek. De rá kellett jönnöm, hogy ez a valóság. A szín tiszta igazság. A lelkemet boldogság járta át, minden porcikám bizsergett a megkönnyebbüléstől. Mintha egy tonnás súly esett volna le a szívemről. A teszt ugyanis nem mutatott mást, csak egyetlen egy apró csíkot, a doboza hátulján pedig az áll, hogy ha két csík megjelenik az apró kis kijelzőn, akkor pozitív az eredmény. Egy nyugodt, mindent elsöprő mosoly terült szét az arcomon. Most már csak azt nem értem, hogy miért vannak a rosszul létek. Lehet, hogy megfogadom Zayn tanácsát és meglátogatok egy orvost, ha már az egyik opciót kilőttük, akkor mi bajom lehet.

Halk kopogást hallottam meg az ajtón. A tesztet a kukába dobtam a doboza után majd nagyon gyorsan felálltam, a csaphoz sétáltam, s hideg vízzel megmostam arcom, hátha akkor legalább nagyjából eltűnik rólam az elmúlt percek hatása. Elsuttogtam egy Gyere be-t, ekkor megláttam Eleanor kíváncsi arcát.

-          Na? – kérdezte mosolyogva.

-          Nem vagyok terhes. – ugrottam nyakába mosolyogva, kicsit mintha csalódottságot láttam volna a tekintetében. – Te nem örülsz ennek?

-          Jaj, dehogynem. Tudom, hogy egy baba még teher lett volna mind kettőtöknek, de ismersz. Már beleéltem magam a babaszoba tervezésbe, a babaváró buli vendéglistáját is majdnem elkezdtem írni. – nevetett fel zavartan.

-          Majd egyszer. Talán. – kacsintottam rá.

***

Mióta kiderült, hogy mégsem vagyok terhes a mosoly az arcomról levakarhatatlanná vált, bár a rosszul létek nem igazán akartak szűnni, a lelkemet nyomasztó teher legalább eltűnt. Zayn egyre idegesebb a rosszul létek miatt, szerencsére a terhesség még csak eszébe sem jut. Az orvostól még mindig félek… kiskori rossz emlékek. De ha ezzel megnyugtatom, akkor elmegyek, persze csak úgy, hogyha ő is velem jön. Amint beleegyeztem rögtön felhívta London egyik legjobb orvosát, bár én nem érte mire a felhajtás. Egy sima házi orvos is megtette volna. Holnap délután négyre kaptunk időpontot, legalább fel tudok készülni lelkiekben. Legutóbb a balesetem után találkoztam dokival, de a hátam közepére sem kívánom.

Ma még szerencsére nem volt semmi bajom, de általában mindig késő délután vagy éppen az éjszaka közepén szokott rám törni a hányinger. Nem tudom mit ehettem össze, de ha tudom, hogy ez lesz még csak egy falatot sem eszek. Minden esetre, most örül a fejem, hogy nem a mosdóban vagyok, hanem boldogan járkálok fel-alá a házban. Ráadásul, hogy Zaynnel kettesben vagyunk. A lányok elintéztek mindent és a fiúkat elvitték itthonról, hogy romantikázhassunk egy kicsit.

-          Mi lenne, ha összedobnánk valami finom ebédet? – fonta kezét derekam köré, majd egy csókot lehelt ajkaimra. – Rengeteget fogytál mióta rosszul léteid vannak. – méregetett aggódóan.

-          Maximum három vagy négy kilót, az már alapból rám fért. – rántottam meg a vállam, s nyakába temettem arcom. – Egyébként mit fogunk főzni?

-          Rettentően buta vagy. – csóválta meg a fejét rosszallóan. Ilyenkor el sem szokott már kezdeni velem veszekedni, mert tudja, hogy úgyis kötöm az ebet a karóhoz. – Egyébként azt még nem tudom. Nézzük meg mi van a hűtőben. – biccentett egyet a konyha felé.

Bólintottam, s még mindig egymáshoz bújva közelítettük meg a konyhát. Amikor beértünk alaposan végignéztük a hűtő egész tartalmát, majd hirtelen kipattant valami az agyamból. Benéztem a konyhaszekrénybe is, hogy biztos minden meg-e van ahhoz, amit kitaláltam. Boldog mosollyal nyugtáztam, hogy minden készen áll az egyik specialitásomhoz.

-          Ismerem ezt az arckifejezést… mit találtál ki? – húzta fel kíváncsian szemöldökét.

-          Szezámmagos csirke lesz, mondjuk sült krumplival. – jelentettem be büszkén.

-          Olyat én nem tudok.

-          Majd megtanítom. – mosolyodtam el ismét.

Elmagyaráztam neki szépen lassan, hogy mit, hogy kell mire felháborodottan közölte velem, hogy nem hülye csak nem ismeri ezt a receptet, ami nem ugyanaz. A csirkemellet felkockáztuk, majd bepácoltuk őket. Már magának a pácnak is isteni illata volt, Zayn el volt tőle ájulva. Nem hiszem, hogy sok kínai kaját kipróbált ezek szerint. Miután bepácoltuk, a bundához láttunk hozzá.

A tojást kavartam össze, amikor láttam, hogy Zayn valami rosszban sántikál, de úgy voltam vele, hogyha nem foglalkozom vele, akkor elveti az ötletet, akármi is az. Persze pont fordítva sült el. Egyik pillanatról a másikra egy nagy adag port éreztem magamon és semmi mást nem láttam csak fehérséget. Rájöttem, hogy az az eszement direkt, szánt szándékkal rám borított majdnem egy egész zacskó lisztet. Az orrom és a szám is tele ment vele, a szememet sikerült még időben becsuknom. A konyha úszott a lisztben.

-          Te idióta! – prüszköltem, de nem nagyon hatotta meg. A konyhapult szélébe kapaszkodva nevetett rajtam. – Na, most megkapod. – morogtam, majd két poharat teleöntöttem vízzel.

Reméltem, hogy nem veszi, észre mire készülök és mákom volt, mert épp azzal volt elfoglalva, hogy abbahagyja a röhögést. Közelebb lépkedtem hozzá, mire felnézett, én pedig ebben a pillanatban öntöttem az arcába mind a két teli poharat. Az az arckifejezés, ami hirtelen az arcára szökött mindent megért, még azt is, hogy a sok liszttől még mindig alig lehetett látni a konyhában. Pár másodpercig még a meglepettséggel küszködött ezután egy gonosz vigyor jelent meg arcán. A nevetést rögtön abbahagytam, pedig addig, amíg nem öltött magára ilyen ördögi vigyort hangosan, szinte visítva röhögtem rajta.

Öblös léptekkel indult el felém, de az alatta keletkezett tócsa miatt megcsúszott. Már éppen ismét vihogni készültem, amikor megragadta a kezemet és magával rántott. Szitkozódni akartam, de ahogy szemébe néztem rögtön elnevettem magam, ő is velem egyetemben. Vicces látványt nyújtottunk volna, minden külső szemlélőnek. Zayn alattam fekszik a padlón, még mindig a kezemet szorongatva, a sok nevetés okozta könnyek csordultak ki szemeinkből. Mind ketten a vizes lisztben fetrengtünk hangosan hahotázva. Már azt sem tudom, hogy min nevettünk. Elég volt rá pillantanom, ismét rám tört a nevethetnék, nem kellett hozzá semmilyen poén. Amikor már a hasam is fájt a nevetéstől próbáltam felállni, de sikertelenül. Ismét megcsúsztam, s ráestem, ami újra egy percekig tartó röhögő görcsöt eredményezett.

-          Lehet, hogy le kéne tusolnunk. – nézett rám kaján vigyorral az arcán.

-          Hm, nem is tudom… lehet, hogy kéne. – vágtam gondolkodó arcot, közben csípőmet hosszasan ágyékához nyomtam.

-          Nem lehet, biztos. – pattant fel abban a pillanatban, majd engem is felkapott, s szenvedélyesen csókolt. A fürdőszobáig meg sem álltunk.

***

Szenvedélyesen eltöltött órák után kimerülten ültem a kanapén és azt vártam, hogy Zayn kész legyen a fürdéssel, ugyanis a harmadik kör után úgy éreztem nem bírom tovább, s kiszálltam mellőle, had hűtse le magát. Unottan kapcsolgattam a csatornák között. Nem igaz, hogy vasárnap délután van és egy normális műsort nem képesek leadni. Végül a Disney Channel-en állapodtam meg, ahol régi nagy kedvencem a Zack és Cody ment. Még mái napig mosolygok a gyerek vicceken, ezzel a sorozattal nőttem fel. A fürdőszoba ajtó erősen kivágódott és Zayn volt előttem egy szál törölközőben. A vízcseppek csorogtak végig testén, haja pedig arcába lógott. Ösztönből nyaltam végig alsó ajkamon a látványtól. Amikor tekintetére tévedtem megijedtem. Ölni tudott volna most a szemeivel.

-          Ez mi? – tolta az orrom elé a terhességi teszt dobozát.

-          Megmagyarázom… - kezdtem volna bele, de leintett.

-          Mégis hogy gondoltad ezt? Egy gyerek Brooke? Még csak most indult be az életem azon szakasza, amiért éveken keresztül dolgoztam! Nem érted ezt meg? Nem, neked elég volt Niall által becsöppeni ebbe a világba, hogy is értenéd meg?! – kérdezte hisztérikusan felnevetve. - Tönkre teszi majd mindkettőnk életét. – hadonászott kezeivel össze vissza.

-          De Zayn figyelj… - próbáltam volna nyugtatásképpen vállára rakni kezemet, de abban a pillanatban lesöpörte onnan.

-          Nem érdekel a magyarázatod! Még csak húsz éves vagy az Istenit! – ordított fel, szemei pedig szikrákat szórtak miközben rám nézett.

Ezért nem akartam neki elmondani. Mi van, hogyha pozitív a teszt? Erről beszéltem. Abban a pillanatban elhagyna. Csak tönkretettem volna az életét a kicsivel együtt. Legalább most már tudom, hogy hogy vélekedik a gyerek témáról. Rosszul estek szavai, bár teljesen megértettem csak azt nem, hogy miért nem képes meghallgatni? Nem azért vagyunk egy pár, hogy meghallgassuk egymást, majd megbeszéljük a problémáinkat? Jó vicc, ilyen is csak a filmekben és a mesékbe van.

-          Nem vagyok terhes! – tagoltam el neki lassan ridegen, miután összeszedtem magam. Egy könnycsepp gördült végig arcomon, amit abban a pillanatban letöröltem, hátha nem látta, s otthagyva őt, felmentem a szobámba… 

2. Kötet - 19. Fejezet

A hold halvány fénye világította be a londoni utcákat. Augusztus van az eső pedig még most is képes apró cseppekkel teleszórni ezt a várost. A szobánk ablaka pont az utcai lámpára nyílt. Zayn békésen alszik mellettem, derekamat szokásosan átkarolva, arcát nyakamba temetve. Egy apró remegést éreztem a hasamban, ami ismét azt eredményezte, hogy rettentően hányingerem lett, mint az elmúlt napokban már oly sokszor. Lehámoztam magamról Zayn kezeit és a fürdőbe siettem, s öklöndözve próbáltam túl lenni a nehezén. Egy apró morgást hallottam meg a szobából, majd lépteket, amik egyre közelibbnek tűntek. Nem akartam, hogy bejöjjön, eddig olyan jól sikerült eltitkolni előle, hogy mostanában nem vagyok valami jó formában. Egyedül Eleanor méreget furcsán, lehet, hogy észrevette, de rajta kívül senki más.

-          Kicsim, odabent vagy? – jött az ismerős álomittas hang az ajtó túl oldaláról.

-          Nem. – motyogtam kicsit hangosabban, mint akartam.

-          Minden oké?

-          Persze. Jól vagyok. – nyöszörögtem, mert ismét forgott körülöttem a világ.

-          Ezt nem veszem be. Akármit csinálsz, bemegyek. – s abban a pillanatban, ahogy ezt kijelentette a kilincs elfordult, de látni nem láttam semmit.

Ismét a WC felé hajolva adtam ki magamból mindent, bár már nem tudtam, hogy mit tudok kihányni hisz alig ettem ma valamit, azzal a picivel is tíz perccel ezelőtt szenvedtem meg.  A világ megszűnni tűnt körülöttem, homályos volt minden. A hányinger egyre rosszabb volt, a szédülés pedig már csak egy lapát volt rá. Kezeim megállíthatatlanul remegni kezdtek. Próbáltam erősen megkapaszkodni a mosdókagylóba, hogy fel tudjak állni, de a gyengeség miatt lehetetlennek bizonyult.

-          Jézusom Brooke, rettentően rosszul nézel ki. Gyere. – Zayn aggódóan mért végig, majd felkapott.

-          Nehéz vagyok. Tegyél le. – morogtam alig hallhatóan.

-          Pihe könnyű vagy, buta és beteg. – letett az ágyba, gondosan betakargatott, majd arcomra simította hüvelykujját.

-          Hozok egy kis vizet, oké? – csókolt homlokon, majd elhagyta a szobát.

***

Valószínűleg elszunnyadhattam amíg Zayn lement a vízért, mert már csak arra keltem fel, hogy a nap halványan ragyogja be a szobát, s boldogan nyugtáztam, hogy a rosszullétnek nyoma sincs. Összeszorítottam a szemem, majd kezemmel megdörzsöltem. A hátam teljesen elgémberedett, így nyöszörögve fordultam meg, hogy szokás szerint Zayn arcának minden egyes kis szegletét újra felfedezzem, mint ahogy reggelenként szoktam. Amikor ezt a műveletet sikerült végrehajtani egy csillogó szempárral találtam magam szemben. De most nem olyan boldog volt az a csillogás. Inkább olyan mintha félne valamitől. Ilyen rosszul nézhetek ki, hogy megijedt tőlem? Vagy ennyire megijesztettem a tegnap este. Ezért nem akartam, hogy lásson olyan állapotban, csak aggódna feleslegesen. Semmi bajom sincs.

-          Jó reggelt. – festettem egy apró mosolyt arcomra.

-          Hogy vagy? – kérdezte rögtön.

-          Jól. Kutya bajom sincs.

-          El kéne menned orvoshoz. – sóhajtott fel.

-          Minek? Látod, már jól vagyok, semmi bajom. Nem kell orvos. – húztam össze szemöldököm, majd felkeltem, s a fürdőbe mentem, hogy rendbe szedjem magam.

A tükörbe nézve a saját látványomtól lett hányingerem. Ennyire rosszul talán még sosem néztem ki. Még átbulizott éjszakák után sem. Körülbelül úgy festhettem, mint akin átment egy úthenger. Fogat és arcot mostam, majd kezembe vettem a fésűt és próbáltam újra embert faragni magamból. Amikor tűrhetően néztem ki, a gardróbhoz sétáltam, hogy felöltözzek. Mára semmit nem terveztem, Tom sem értesített még, hogy lenne ma valami munkám, szóval egy szürke melegítőalsót és egy fekete trikót vettem fel. Hajamat egy laza copfba fogtam össze, majd a konyhába sétáltam. A hasam óriási mordulással jelezte, hogy ideje lenne ennem valamit, mert napok óta, amit megettem az ki is jött belőlem. Csináltam magamnak egy szelet pirítós kenyeret és a pulthoz ültem. Félve vettem be a számba egy falat pirítóst, majd nyeltem le. Nem akartam megint pórul járni. Miután éreztem, hogy semmi bajom sem lett tőle, bátrabban kezdtem el csipegetni.  Az utolsó falatokkal küszködtem, amikor két kéz fonódott a derekamra.

-          Nyuszi, szeretném, ha megnézne egy orvos. Rosszul voltál, ez nem múlik el csak úgy. – puszilt bele nyakamba. Felsóhajtottam.

-          Még mindig nincs semmi bajom. Nem fogok orvoshoz menni. – mondtam határozottan.

-          Féltelek. – suttogta gondterhelten.

-          Nincs okod rá. – döntöttem hátra a fejem és simítottam végig arcán.

-          Legalább egy teát csinálhatok neked? – adta meg magát végre és nem nyaggatott az orvossal.

-          Azt megköszönöm. – mosolyodtam el, mire ő viszonozta és neki látott a teának.

***

Délután átjött Eleanor, s egy kis beszélgetés után beraktunk egy filmet. Zayn mellkasára vonta fejemet, majd hátamat simogatva figyeltük a film történéseit. Elvileg valami vígjáték volt, de kegyetlen szar poénok voltak benne. Mostanában még egy normális filmet sem láttam. Régebben sokkal normálisabbakat csináltak. Lehet a híres angol humorunk miatt nem értékeltük a filmet, de abban közösen megegyeztünk, hogy soha többet még csak fel sem említjük. Négy óra fele ismét érezni kezdtem a nyomást a hasamban, éreztem, hogy valami nem oké, de próbáltam nem foglalkozni vele, hátha akkor elmúlik. A világ ismét egyre jobban forgott körülöttem. Észrevétlen akartam maradni, nehogy a fiúk vagy El megsejtsen valamit abból, hogy nem érzem magam valami fényesen. Amikor éppen mindenki az Xboxszal szórakozott kilopóztam a mosdóba, s ugyanaz várt rám, ami tegnap este. Kezdett már nagyon elegem lenni ebből az egészből. Nem értettem, hogy mi történik velem. Napok óta, lassan egy hete nem telik el úgy óra, hogy ne érezzem magam rosszul.

-          Brooke, hát te meg… - nyitott be, majd amikor meglátta, hogy ott térdelek a WC felett, megakadt mondanivalójában, kikerekedett szemekkel nézett rám. Észbekapott és becsukta maga után az ajtót. – Mi történt?

-          Nem vagyok jól. – nyöszörögtem.

-          Azt látom. – söpörte el a hajam. – Mióta tart ez?

-          Lassan egy hete, de nagyon vége lehetne már, mert kezdek besokallni. – motyogtam.

-          Zayn tudja? A többiek? Miért nem mentél el orvoshoz? – záporoztak a kérdések rám.

-          Nem az egészet, a többiek még csak nem is sejtik és nincs szükségem orvosra. – hadartam el, majd mély levegőt vettem, s szép lassan kifújtam.

-          Brooke én tényleg nem akarom az ördögöt a falra festeni, de nem lehet, hogy… - állt meg pár másodpercre, majd szinte alig hallhatóan folytatta. – terhes vagy?

-          Lehetetlen. – vágtam rá abban a pillanatban.

-          Biztos vagy te ebben?

-          Teljesen.

-           Azért hozok tesztet a gyógyszertárból és majd kiderül, oké? Maradj itt vagy menj ki a fiúkhoz. – mondta, s ott hagyott.

-          Inkább maradok. – hajtottam le fejemet. Nem volt kedvem tovább vitázni vele.

Ezer százalék, hogy nem vagyok terhes. Fogamzásgátlót szedek, ami mellett elméletileg nem eshetek teherbe, de gyakorlatilag meg semmi nem nyújt teljes védettséget. Nem, nem, nem és nem. Tuti, hogy nem vagyok terhes. Mit kezdek majd a karrieremmel, ha mégis? Gondolni sem akarok rá, mert lehetetlen. Biztos, hogy nem. Jézusom, de ha talán mégis akkor Zayn mit szól hozzá? Abban a pillanatban elhagy. Most indult be igazán a karrierjük, akárcsak az enyém. Világszerte ismertek én pedig elrontok nekik mindent. Akarok egy, esetleg két babát Zayntől, de csak majd! Nem most, istenem túl fiatalok vagyunk még hozzá.

-          Itt vagyok. Tudtam, hogy maradni fogsz. – mosolyodott el. Ez gyors volt, vagy csak én beszélek magamban már legalább fél órája.

-          A fiúk nem sejtenek semmit? – kérdeztem, s félve rásandítottam.

-          Semmit. Teljesen készen vannak, ismét eljött az a pont, amikor tíz évet visszafejlődtek agyilag. – forgatta meg szemeit. – Itt van, ha mutatja az eredményt, sikíts. – kacsintott rám. Miért kacsingat? Mintha örülne neki, hogy lehet, hogy gyereket várok. De én nem akarom.

Kibontottam a tesztet, dobozát automatikusan a kukába hajítottam, majd összepréselt ajkakkal végeztem el a szükséges teendőket. Amint kész lettem fintorogva tettem le a mosdókagylóra. Nem hiszem el, hogy ez történik velem. Kezem arcomba temettem és próbáltam nem beleőrülni a várakozásba. Egyre több levegő kezdett a tüdőmbe szorulni, akadozottnak éreztem levegővételem, emiatt egyre szaggatottabban tudtam venni. A világ ismét távolabbnak kezdett tűnni. Még sosem drogoztam, de biztos ilyen érzés. Nem érzed a külvilágot. A remegés ismét újjá lett rajtam. Orvos sem kellett hozzá, hogy rájöjjek, nekem bizony pánik rohamom van. Szokatlan volt az érzés. Szoktam idegeskedni, de ennyire beszarva talán még sosem voltam. Mit csinálok, hogyha tényleg terhes vagyok? Hogy mondom Zaynnek és a többieknek? Hé, figyelj, lesz egy gyereked, bocsi, hogy tönkretettem az életed! – majd mosolyogva megölelem?

Ránéztem a tesztre, ami még mindig nem reagált. Az őrület határán álltam, a könnyek is akaratlanul a szemembe szöktek. Csak arra tudtam gondolni, hogy én ezt még nem akarom, én erre még nem vagyok felkészülve. Az első könnycsepp megindította a lavinát. Szipogni kezdtem, próbáltam csendben maradni. Ezt egyedül akartam elintézni. Könnyektől homályos tekintettel, pillantottam vissza a kis kütyüre és szerintem akkor kaphattam infarktust, amikor megjelent az első csík…

2. Kötet - 18. Fejezet

Sziasztok! :)

Igen, megérkeztem a várva várt fejezettel együtt, már a következő is meg van írva már csak át kell majd néznem, szóval maximum két nap múlva újra jelentkezem. A nyaralás fantasztikusra sikeredett, az idő is meseszép volt. Na de, nem is beszélek ennyit. Jó olvasást mindenkinek! xx

Mindig akkor jössz rá, hogy milyen fontosak a barátaid, amikor szükséged van rájuk. Sokan azt mondják, hogyha egy barátod bajban van, vagy szüksége van rád akkor kötelességed mellette állni, de szerintem a kötelesség szó nem megfelelő. Hívjuk inkább ösztönnek. Tegyük fel, hogy a legjobb barátod felhív az éjszaka közepén, hogy bajban van vagy éppen szomorú és te csak azért kelsz fel, mert kötelességednek érzed vagy pedig azért, mert tudod, hogy mellette kell lenned? Ha tényleg fontos számodra akkor inkább az utóbbi. Érte képes vagy minden haragodat félre tenni, például, az én esetemben, ha hullarészegen tántorog haza, míg én szarrá izgultam magam.

***

Óvatosan belopóztam Harry szobájába, ahová betámogattam hajnalban, s megláttam, hogy még mindig ugyanúgy alszik, kiterülve, hogy még véletlenül se férjen mellé senki. Gonosz ötletem támadt, de nem volt más választásom, mivel szimpla rázogatással és szép szavakkal nem tudnám felkelteni az óra pedig már délután kettőt ütött, itt hagyni viszont nem akartuk.

Az ágy mellé sétáltam lábujjhegyen, majd mély levegőt vettem és minden erőmmel ráugrottam, s addig pattogtam és kiabáltam, amíg mocorgást és apró nyöszörgéseket nem hallottam. Résnyire nyitotta ki a szemeit.

-          Itt az idő felkelni Hazza! – másztam le rólam, majd amikor arcát újra párnájába temette, a függönyhöz sétáltam, s hirtelen elhúztam, erre hangosan felmordult. – Hasadra süt a nap.

-          Utállak. – sziszegte még mindig a párnájába.

-          Főztem kávét.

-          Mondtam már, hogy mennyire imádlak? – pattantak ki szemei, elmosolyodtam reakcióján.

-          Na pattanj ki. Már mennénk a többiekkel szétnézni, de nem akartunk itt hagyni. – fogtam meg a lábát és lefele kezdtem húzni az ágyról, mintha az olyan könnyen ment volna. Nevetve hagyta, hogy szenvedjek, de addig nem adtam fel, míg végül fel nem állt.

Kezével megdörzsölte arcát, majd a fürdőbe vonult, hogy rendbe tegye magát. Éppen indultam ki amikor meghallottam szitkozódását.

-          De szarul nézel ki Styles. – morogta. Nem sok kellett hozzá, hogy hangosan fel ne nevessek.

***

A városnézés nyugisan és jól telt el leszámítva a számunkra elviselhetetlen hőséget és a pár csapat szívrohamot kapó tini lányt. Senki nem hánytorgatta fel Harrynek a tegnap éjszakát, majd annak is eljön az ideje, de ez a pár nap nyaralás csak a pihenésről szól. Tudom, hogy Louis nem állná meg, hogy le ne bassza a meggondolatlansága miatt, most pedig senkinek nem hiányzik a veszekedés.

Az fagyi valami isteni itt, ahányszor megláttunk egy cukrászdát mindig be kellett ugranunk megenni egy-egy gömböt. Ezután a nyaralás után erősen koplalnom kell majd, már előre érzem, bár tegnap ráálltam a mérlegre és egy dekát nem híztam, de bűntudatom van a sok finomság miatt.

Hazafele sétálva eldöntöttük, hogy este elmegyünk valamilyen klubba, mert kíváncsiak vagyunk, hogy milyenek az itteni szórakozó helyek, bár Zayn nem igazán örül ennek. Morogva közölte velem, hogy biztos el fog csábítani valami spanyol homokos. Az arcába nevettem és hagytam, had duzzogjon, elkezdtem keresni Harryt, hogy beszéljek vele a tegnapiról, amikor hangokat hallottam Lou-ék szobájából. Odasettenkedtem, s elkezdtem hallgatózni, Louis éppen szegény Harryt osztotta és egyáltalán nem kímélte, bár magának kereste, azért lehet, hogy Lou durván fogalmazott. Úgy döntöttem, hogy megmentem Hazzát, így bekopogtam, mire valamelyikük elmorgott egy „Gyere be”-t. Résnyire nyitottam az ajtót és becsusszantam, ezután szemügyre vettem a fiúkat. Tudtam, hogy Lou nagyon mérges Harryre, összehúzott szemekkel méregette őt, míg a csapat jelenlegi feketebáránya lehajtott fejjel ücsörög és tűri a lebaszást, mert tudja, hogy megérdemli. Leültem melléjük és kíváncsi voltam, hogy folytatódik-e.

-          Tudod, hogy mit fogsz kapni ezért a managementtől megint? – kérdezte tőle, mire Harry aprót bólintott, és ha ez még lehetséges, még jobban elkomorodott.

-          Szerintem már eléggé leszidtad, állj le. – tettem nyugtatásképpen a kezem Lou vállára, rám nézett, majd ismét barátjához fordult.

-          Ne haragudj haver, elszállt az agyam. Nem kellett volna ennyire komolynak lennem. – temette arcát tenyerébe.

-          Igazad volt Louis. Hihetetlenül meggondolatlan voltam, ha nem csinálom ezt a botrányt, akkor lehet el is lehetetett volna tussolni az egész ügyet, de nagyon felkaptam a vizet. – húzta el száját. – Brooke sajnálom, hogy végig kellett nézned a szenvedésem az éjjel.

-          Bármikor megtenném még egyszer, tudod, hogy szeretlek. – az emlékek okozta fintor hamar átkúszott egy meleg mosolyba az arcán.

-          Olyan hülye vagy. – ugrott fel Lou és Harry nyakába csimpaszkodott, felnevettem, majd elhagytam a szobát, had örüljenek egymásnak.

***

Eleanorral és Mayával lázasan készülődtünk az estére, mindegyikünk teljesen fel volt pörögve a buli miatt. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mennyivel különbözik a londoni helyektől. A fürdőszoba és a gardrób között ingáztunk, igazi káosz volt. A maximumot akartuk kihozni magunkból, egyszer élünk. Hajam apró hullámokban omlott vállamra, míg sminkem kicsit tüzesebbre sikeredett, mint vártam, de a végeredmény tetszett. El és Maya gyönyörűek voltak, szinte ragyogtak. Az utolsó simítások után megigazgattuk testhez simuló éppen fenék alá érő ruhánkat, cipőnket magunkra kaptuk, majd lementünk a fiúkhoz akik már tárt karokkal vártak minket. Mindenki be volt zsongva, kivéve az én drága barátomat, aki még mindig meg volt sértődve, amiért kinevettem és otthagytam a spanyol homokosokról szóló monológja után. Összehúzott szemöldökkel méregetett.

-          Rövid ez a ruha, nem gondolod? Kinek akarsz ennyire tetszeni? – húzta fel szemöldökét flegmán.

-          Neked te idióta. – bújtam hozzá szorosan, mert tudtam, hogy csak a sértettség beszél belőle. Nem akarok vele veszekedni, márpedig ha mindenen megsértődnék előbb-utóbb az lenne.

Karjait erősen körém fonta, majd keze megállapodott derekamon.

-          Nem akarunk inkább itthon maradni? – búgta fülembe, s egyre közelebb húzott magához, izmos mellkasát nekem nyomta. Nyakához hajoltam, majd hiú ábrándokat keltve benne egy gyengéd csókot nyomtam rá. Felsóhajtott.

-          Nem. – kézen fogtam és kifelé rángattam a többiek után.

-          Ugye tudod, hogy ezért még megfizetsz?

-          Már alig várom. – néztem rá kihívóan. Imádtam húzni az agyát.

Bepattantunk a számunkra rendelt kocsiba és az éjszakába vetettük magunkat…

***

Spanyolországi nyaralásunknak hamar vége lett, talán túl hamar is. Ott tudtam volna maradni akár több hónapra is, de úgy, mint a fiúkat engem is szólított a munka. Fájó szívvel szálltunk fel a repülőre és mentünk vissza Londonba. Spanyolország az egyik leggyönyörűbb ország ahol valaha jártam és az emberek vendégszeretete is hihetetlen. Merem állítani, hogyha nem ismertek volna fel, akkor is ugyanúgy viselkedtek volna velünk. A jó kedvük mindig átragadt ránk is, még Harry akciója után is, pedig azt hittem, hogy aznap fagyosabb lesz a hangulat, mint eddig bármilyen más vita esetén.

A buli fantasztikusra sikerült, még Zayn is elengedte magát a végére és felhagyott a paranoiájával, miszerint ellopnak a spanyol pasik. Mindenki mértékkel ivott, senki nem vitte túlzásba, csak jobban éreztük magunkat a szokásosnál, Liam pedig vigyázott ránk. Ő szokás szerint nem ivott, így ismét bébiszittert játszott, de nem volt annyi szükség rá, mint máskor. Észnél akartunk lenni, emlékezni akartunk az este minden egyes momentumára.

Ezt követő este úgy döntöttünk, hogy megbeszéljük a történteket, ez alól nem volt kivétel a Harry által kreált feszültség sem. Megfogadta, hogy soha többé nem ilyet csinálni és végre tanul a hibáiból. Ó, de sokszor megfogadta már ezt. Minden egyes alkalommal, amikor butaságot csinált, azokból pedig az utóbbi időben elég sok volt, de most, hogy itt vagyok én is, nem hagyom, hogy több ilyet elkövessen. Ha a fiúk és a management nem tud rá vigyázni majd én fogok. Fogadkoztam magamnak. A fiúk meg voltak lepődve, hogy Lou csak csendesen ült a beszélgetés alatt, de felvilágosítottuk őket, hogy az ő párosuk már elrendezte a konfliktust, nem kell aggódni. Komolyan annyi dráma van körülöttünk mostanában, hogy kezdem egy szappanoperában érezni magam.

Jelenleg Londonban a parton futok, megfogadva a drága hölgy nem éppen kedves tanácsát több időt töltök edzéssel és figyelek az étrendemre. Tom aggódik miattam, mert állítása szerint alig eszek, én viszont sokkal jobban érzem magam a bőrömbe.

Egy izzadtságcsepp végiggördül arcomon, érzem, hogy már nem sokáig bírom, mivel közel másfél órája futok, de a lábam ebben a pillanatban önálló életet él, nem tudok neki parancsolni. Hűvös a levegő, az eső nem esik, csak a szél simogatja lágyan bőrömet. Pont aktuális az idő erre.

A hazafele vezető kis járdán futottam tovább, hogy kilyukadjak a srácok házánál, hátha az észhez térít, és végre parancsolni tudok magamnak. Jut eszembe, végre elfogták azt a szemetet, aki betört a házamba. Tom átjött és elmesélte az egész sztorit, éppen a reptéren fogták el ahol Amerikába repülő gépre szállt volna fel. A hét folyamán kitűznek egy időpontot és majd valamikor a jövő héten be kell mennem a rendőrségre. Rohadt sok kedvem van hozzá mondhatom. Nekem az is elég, hogyha elfogták. Nincs kedvem még találkozni is vele vagy egyáltalán beszélni róla. Messze el akarom kerülni a témát, a lényeg, hogy a képek nem kerültek ki, innentől kezdve leszarom, csak vissza akarok menni a lakásomba. Nem mintha nem szeretnék a fiúkkal lakni, de a szívemhez nőtt már az a lakás.

A ház előtt végre megálltam, a lábaim remegtek. Lehet, hogy egy csöppet megerőltettem őket. Mély levegőket vettem, próbáltam rendezni a gondolataimat, majd nem törődve a remegéssel beléptem a házba, ahol rögtön a konyhába siettem egy, vagy inkább több pohár vízért. Kiszáradt torkomat szinte végigmarta a víz jóleső érzése. A remegés még mindig nem akart elmúlni. Ebből biztos, hogy izomláz lesz.

A gyomrom egyik pillanatról a másodikra elkezdett kavarogni. Olyan érzés volt, mintha egy kórházi liftben állnék, ami olyan labilis, hogy mindig meginog az ember legtöbb belső szerve, ha elindul, illetve megáll. A torkom szinte elszorult, a kedvem rögtön elment mindentől. Már magam előtt láttam, hogy zöldül az arcom színe a rosszulléttől. Hihetetlenül hányingerem támadt. Kezem a szám elé kaptam és a mosdó felé kezdtem rohanni. Térdre rogytam, ami a nem múló reszketésnek hála fájdalmasra sikeredett. Ha meg tudtam volna akadályozni, hogy abban a pillanatban ne adjam ki magamból hasam tartalmát akkor lett volna időm a fájdalommal is törődni. Nem tudom meddig szenvedhettem a WC felett görnyedve, de most az egyszer örültem, hogy egyedül vagyok itthon...