Sziasztok!
Egy picikét eltűntem, és nem is igazán tértem vissza, csak körülbelül két nappal ezelőtt elhatároztam, hogy írok nektek egy novellát, ami Zayn és Brooke megismerkedéséről szól. Elég hosszú lett, remélem tetszik :) Puszi xx
~2010~
Ahogy megláttam a bátyámat, azonnal a
nyakába ugrottam. Hihetetlenül büszke voltam rá, amiért eljutott idáig. Mindig
is szerette a zenét, sokszor hajtogatta azt, hogy a legjobb előadókkal akar
dolgozni, albumot csinálni és a rajongóival teli arénákat akar látni. Most ezt
mind meg fogja kapni. Még nagyon az X Factor elején vannak, hisz csak most
költöztek be a házba, de én tudom. Érzem, hogy mindent el fog érni, amiről
eddig csak álmodott. Hiszek benne.
Apró örömkönnyek gördültek végig arcomon,
ahogy végre Niall ismét magához szorított. Arcomat nyakába fúrtam és hangosan
kacagtam, amikor elkezdett pörgetni. Fél perc után már forgott velem az egész
világ, de nem érdekelt. A büszkeség és a bátyám iránti szeretetem érzése minden
mást elfedett. Csak Ő volt most. Óvatosan letett a földre, meg ne szédüljek a
sok pörgés után.
-
Büszke vagyok
rád. – suttogtam boldogan fülébe.
-
Nagyon szeretlek hugi!
– adott egy nagy cuppanós puszit az arcomra. Kibontakoztam öleléséből, de ő
továbbra is vállamon átvetve karjait nézett rám. – Gyere, bemutatlak a
srácoknak. – csillant meg a szeme.
Srácok, srácok… milyen srácok? Ja, hát
persze, az a másik négy szerencsecsomag, akikkel egy bandába rakták Niallt.
Hogy is felejthetem el? Fogalmam sincs, egyszerűen annyira örülök az ő
boldogságának, hogy minden más kiesett.
Az X Factor ház gyönyörű volt és óriási,
az emberek nyüzsögtek benne és, ami a legjobb volt, hogy boldogok voltak.
Tudatában voltak annak, hogy nem tart örökké, hogy itt maradnak, sőt, lehet,
hogy egyikkőjüknek már a jövő héten véget ér. De ez most ki érdekel? Hihetetlen
érzés lehet idáig is eljutni, el sem tudom képzelni, hogy akkor milyen lehet
megnyerni az egész versenyt.
Mire feleszméltem már a lépcsőket szeltük
és egy fehér ajtós szoba előtt álltunk meg.
-
Felkészültél? – nézett
rám félve.
-
Mármint mire kell
felkészülni? – értetlenkedtem.
-
Mindjárt meglátod. –
sóhajtott fel és benyitott.
A szoba rettentően apró volt, egy embernek
is kicsi. Legalábbis nekem biztos az lenne. De a mérete nem az egyetlen baj
volt. A legnagyobb gondot az jelentette, hogy öt, ismétlem, öt fiút raktak ebbe
a szobába, ami meg is látszott. Úgy nézett ki az egész helyiség mintha bomba
robbant volna. Én ekkora kupit szobában, még életemben nem láttam. Zokni a
csilláron, pizzás doboz a szoba közepén egy alsónadrággal együtt és a szoba
többi részéről ne is beszéljünk.
Fintorogva húztam el a számat, amit a többiek is észrevehettek.
-
Bocsi a
rendetlenségért, Louis nem bír magával, olyan, mint a duracell nyuszi. – jött
elém egy barnahajú, kedves arcú srác. – Egyébként Liam vagyok. – ölelt át.
Meglepődtem közvetlenségén, de viszonoztam ölelését.
-
Nem is én csináltam az
egészet. Harry is segített. – csatlakozott hozzánk még két srác. Egyikkőjüknek
- azt hiszem Louisnak -, hatalmas vigyor volt az arcán. Ha csak TV-ben látnám
őket, akkor is tudnám, hogy ő a csapat mókamestere. Messziről süt róla, hogy
minden hülyeségben benne van. A másiknak pedig rettentő édes mosolya volt és
göndör haja. Körülbelül olyan idős lehetett, mint én. A babaarca miatt
gondolom, bár a fiúknál nem lehet tudni, hisz nyílt titok, hogy későn érőek. – Egyébként Louis vagyok, ez a göndör hajú
szex isten, pedig Harry.
-
Szia! – köszönt a
fürtös is és mind a ketten megöleltek.
Szex isten? Visszaöleltem, de még mindig
lesokkolva álltam előttük. Nem értettem semmit. Szóval most ezek ketten
melegek? Sosem találkoztam még személyesen meleggel, de nem ilyennek képzeltem
őket. Hanem lányosabbnak, olyannak, mint például magamat és a barátnőimet csak
fiúba.
-
A lányok otthon nem
fogják elhinni, ha elmesélem nekik, hogy találkoztam igazi melegekkel! –
suttogtam büszkén vigyorogva Niall fülébe. Értetlenül nézett rám, majd kitört
belőle a nevetés. – Mi van?
Most már tényleg nem értek semmit. Mi
rosszat mondtam? Niall a könnyeit törölgetve és a hasát fogva próbálta abba
hagyni a nevetést, de nem nagyon sikerült neki. Hát ez nagyszerű, eljöttem,
hogy meglátogassam és ez a hála? Hogy a képembe röhög? Összefontam karjaimat a mellkasom előtt és
mérgesen méregettem a még mindig hahotázó bátyámat.
-
Elmondanád, hogy mi
olyan vicces? Had nevessek már én is. – mondtam gúnyosan.
-
Ők… ők… ők… - nem bírta
befejezni a mondatot, újabb röhögő görcs. – Ők nem melegek. – ejtette ki az
utolsó szót nagy nehezen és ismét elröhögte magát.
-
Azt hitted, hogy buzik
vagyunk? – röhögött fel Louis is.
-
Miért? Nem vagytok
azok? – kérdeztem idegesen. Fortyogtam a dühtől. Utáltam, ha kiröhögnek.
-
Barátnőm van kislány.
Harryvel csak hülyéskedünk. – világosított fel Lou vigyorogva és átkarolta a
vállamat.
Szégyenemben a föld alá akartam süllyedni.
Ilyen is csak velem történhet meg. Legelőször találkozok a bátyám legújabb
haverjaival és rögtön az első negyedórában leégetem magam. Rám vall, tipikus
én. Mindig ez történik, már hozzászokhattam volna, hogy soha semmi sem sikerül
úgy, ahogy én akarom. Valamivel mindig elrontom az első benyomást. Éreztem,
hogy arcomat elborítja a pír, körülbelül úgy nézhetek ki, mint egy paradicsom.
Lesütött szemmel vártam, hogy végre valaki megszólaljon, de senki nem tette,
így nekem volt muszáj, ha már egyszer belekavartam magam a szarba.
-
Bocsi. – nyöszörögtem.
-
Semmi gáz, nem te vagy
az első a házban, aki azt hitte. – mosolygott rám Harry.
-
Nekem még mai napig
kétségeim vannak. – jött az idegen hang a fürdő felől, mindenki arra kapta a
fejét.
-
Végre, hogy
előkerültél. Azt hittem, hogy megevett a saját tükörképed. – ugratta Louis a
srácot.
Olyan arca volt akár egy kiskutyának,
csillogó csokoládébarna szemekkel és óriási szempillákkal megspékelve. Alsó
ajkát beharapta, s ekkor minden megváltozott. Már nem hasonlított semmilyen
kiskutyára sem, inkább egy félistent mondanék. A szívem meglódult és őrült tempóban
vert, ahogy mellénk ért.
-
Szia, Zayn vagyok. Te
bizonyára Niall húga vagy. – festett féloldalas mosolyt az arcára, majd
megölelt. De ez most más volt. A hideg is kirázott meleg keze érintésétől. Nem
értettem, hogy mi van velem…
~2011 eleje~
A szobámban lévő testnagyságú tükörben
méregettem magam. Farkasszemet néztem a saját tükörképemmel. Mindennek
tökéletesnek kell lennie. Ma mindennek jól kell mennie. Ma látom Őt
másodszorra. Elsőre beleszerettem, abban a pillanatban, amikor megpillantottam.
Akkor kezdődött az egész, amikor egyszer
meglátogattam a bátyámat az X-Factor házban, s találkoztam vele. Niall
bemutatott minket egymásnak, megöleltük egymást, érintésétől a hideg is
kirázott, persze a jó értelemben. Életemben akkor éreztem először azokat a
bizonyos pillangókat a hasamban, amikről már annyi mindenki mesélt nekem. Az
érzés szét áradt az egész testemben, beborította az elmémet és az örvényként
beszippantó barna szemein kívül semmi másra nem tudtam koncentrálni.
Ezután persze minden olyan volt, mintha
semmi nem is történt volna, többet nem találkoztunk személyesen, csak TV-n
keresztül láttam. Minden egyes alkalommal belesajdult a szívem, amikor őt
mutatták az adások közben, kezeimet muszáj volt mindig ökölbe szorítanom.
Először csak ezzel próbáltam enyhíteni az érzést, a végére viszont már
megszokás és reflex is volt egyben.
Ismét szájfényemhez nyúltam, hogy már
sokadjára is átkenjem vele ajkaimat, mert az idegességtől mindig lenyalogattam
róluk. A legújabb parfümömmel hintettem be bőröm minden egyes kis szögletét, a
nyakamra külön igényt fektettem. Még utoljára beletúrtam kusza hullámos
tincseimbe, s lehunytam a szemem.
-
Nyugi Brooke, levegő
beszív-kifúj, beszív-kifúj! – bíztattam magam. Nem akarok röhejesen viselkedni
előtte, márpedig, hogyha zavarban vagyok, mindig össze-vissza beszélek és
idiótán nevetek. Ezt most nem tehettem meg.
A tükörben álló lány kétségbeesetten
nézett rám, a tekintetéből is sütött, hogy legszívesebben ordítani tudna, csak
azért, hogy valaki a segítségére legyen és kimenekítse innen. Szemei lázasan
csillogtak, ettől a csillogástól pedig megijedtem. A lány végigmérte magát,
ahogy a testére simuló combközépig érő ruha minden egyes kis négyzet
centimétere jól álljon, hogy sminkje ne legyen elkenődve, haja pedig tökéletesen
omlott hátára. Eddig minden jól ment.
Miután meguntam a tükörképem
tanulmányozását és rájöttem, hogy minél többet agyalok, annál idegesebb leszek,
egy kis pénzt nyomtam a retikülömbe a telefonommal együtt. Pár másodperc
gondolkodás után a szájfényemet is bedobtam melléjük a biztonság kedvéért.
Kopogást hallottam, majd a bátyám bolondos szőke feje kandikált be az ajtón.
-
Brooke, siess légy
szíves, mert mennénk. – mondta én pedig kisétáltam elé, majd amikor meglátott
belépett az ajtón, s kulcsra zárta azt. – Hogy nézel ki?
A falon lévő tükör elé lépkedtem, forogtam
egy sort magamnak, hogy rájöjjek, mit akar ezzel mondani, de nem sikerült.
-
Szerintem egészen
emberien. Mi bajod van? – húztam fel kérdőn szemöldököm.
-
Nincs pántja, lecsúszhat akár mikor. És túlságosan
rád simul. Túlságosan kiad mindent. Majdnem kint a segged. Mindenki téged fog
nézni! – mutogatott zavartan kidülledt szemekkel.
-
Épp ez a lényeg. –
nevettem el magam.
-
Még csak most
töltötted be a tizenhetet és az istenit a húgom vagy! - csattant fel. Összerezzentem a hangjától,
de tartottam magam. Eszem ágában sem volt átöltözni, hisz három órát kínlódtam
azzal, ahogy most kinézek.
-
Velem ne törődj, csak
érezd jól magad. – mosolyogtam rá, hátha meghatom.
-
Már hogyne törődnék
veled? Ezt te sem gondoltad komolyan!
Brooke Carter Horan, ha most nem öltözöl át, ezen az ajtón sem fogsz kilépni! –
mutogatott a háta mögé ellentmondást nem tűrően.
-
Niall James Horan, ha
most nem engedsz ki azon az ajtón és ebben a ruhában nem fogsz egy jó ideig
látni! – sziszegtem az arcába. A türelmem igencsak fogytában volt már, pedig
próbáltam megőrizni a nyugalmam, de Niall mindig ki tudott hozni a sodromból.
Kelletlenül morgott, szúrós szemekkel rám
nézett, kinyitotta az ajtót és kilépett rajta, anélkül, hogy visszanézett
volna. Elégedett vigyorral az arcomon lépkedtem utána, de amint ráléptem az
első lépcsőfokra a szívem meglódult, s a torkomban dobogott. Talán még sosem
voltam ilyen ideges. Nem tudom egyáltalán, hogy miért verem ekkora dobra az
egészet. Egyetlen egyszer találkoztunk, köszöntünk egymásnak, beszéltünk pár
mondatot, ő elvarázsolt engem és itt vége a történetnek. Semmi több. Mégis
miért csinálom akkor? Miért áltatom magam hiú ábrándokkal? Miért öltöztem úgy,
hogy elcsábítsam? Miért? Most jött el az a pillanat, amikor vissza akartam
fordulni, az időt is vissza akartam fordítani, hogy még csak eszembe se jusson
ez az idióta ötlet. Istenem, mit csináltam már megint. A kezem azon nyomban
remegni kezdett, levegőt is csak szaggatottan tudtam venni. Nehogy itt kapjak
pánik rohamot. Muszáj megtennem, ha már voltam ekkora idióta és elkezdtem,
akkor be is fogom fejezni. Mély levegőt vettem, pár másodpercre lehunytam a
szemem.
Szerencsére a srácok megunták, hogy a
nappaliban várakozzanak rám, így amint megláttam, hogy senki nincs ott
bátrabban szeltem a lépcsőfokokat. Kitipegtem a ház elé, bezártam az ajtót.
Idegesen a hajamba túrtam és megfordultam. Egy limuzin várt, már csak rám.
Sötétített ablaka volt, nem láttam be, hogy éppen ki mellé ülök majd.
Felfestettem a legszebb és legőszintébbnek tűnő mosolyomat, kinyitottam az
ajtót és beszálltam.
-
Na végre, hogy kész
lettél! – karolt át Harry és egy puszit nyomott az arcomra.
-
Indulhatunk? –
kérdezte Liam vigyorogva, s amikor mindenki rábólintott szólt a sofőrnek, hogy
elindulhat.
Tekintetem végigfutattam a limuzin belső
terén. Tudnak élni a srácok, azért azt be kell vallani. Pezsgős üveg lehűtve,
bőrülés, gyönyörű díszvilágítás… minden itt volt, ami a luxus érzését kelti az
emberben. Hihetetlen, hogy az én idióta bátyám mennyi mindent elért. Hittünk
benne anyuékkal mindig is, tisztában voltunk a tehetségével, de ennyi mindenre
nem számítottunk. Pedig még csak a karrierjük elején vannak, mi lesz még
ezután?!
Gondolat menetemet egy érzés szakította
meg, amit bármikor felismernék. Tekintetét magamon éreztem, hogy szinte éget és
perzseli bőrömet. Nem akartam én is ránézni, de vonzott akár egy mágnes.
Tekintetünk találkozott egymással, ekkor úgy éreztem, mintha egy bomba robbant
volna bennem. A pillangók ismét repkedni kezdtek, szívem pedig a bordáimon
keresztül szeretett volna kijutni. A retikülöm, amit a kezemben szorongattam,
szinte kicsúszott ujjaim közül, ahogy tenyerem izzadni kezdett. Hihetetlen,
hogy miket vált ki belőlem. Féloldalasan elmosolyodott én pedig megremegtem, s
egy pillanatra a hideg is végigfutott rajtam.
-
Minden oké? – kérdezte
Harry, aki észrevehette remegésen, hisz egyik kezével még mindig vállamat
ölelte.
-
Persze, csak izgulok.
Rég voltam bulizni. – mosolyodtam el halványan, miközben feleltem az első
dologgal, ami éppen eszembe jutott. Igaz nem hazudtam azzal, hogy rég voltam
már bulizni, de idegességemnek fő oka mégsem ez volt.
***
Mindig is szerettem táncolni. Nem voltam
benne profi, mint Danielle, de azt sem mondhatom, hogy falábú vagyok. Sosem
voltam olyan otthonülő típus, ahogy Niall sem, így amint elértem a tizenhatot
mindig együtt jártunk el bulizni, mondjuk anyuék máshogy nem is engedtek volna,
csak vele, mert bíztak benne és tudták, hogyha vele vagyok, akkor nem eshet
bajom.
Már egy órája a clubban voltunk és
megállás nélkül táncoltunk, közben pedig Harry és Louis hozták nekem a
finomabbnál finomabb koktélokat, ugyanis nekem még nem adják ki, mert egyelőre
kiskorú vagyok. Persze Niallnek azt mondtuk, hogy alkoholmentes az összes, de
ennek fele sem volt igaz. Jól akartam magam érezni és tudtam, hogyha bármire is
szükségem van Loura és Harryre számíthatok. Ha pedig alkohol nélkül nem
sikerül, akkor a segítségét kérem. A testem önálló életre kelt, automatikusan
mozogtam a zene ritmusára, s az ütemmel együtt dobogott az én szívem is. Egy
percre sem fáradtam el, nem éreztem szükségét annak, hogy leüljek. Lehet az
alkohol hatása volt ez is. Fogalmam sincs, igazából még nem voltam berúgva,
csak becsiccsentve. Arról pedig azt hallottam, hogy még messze van a részegségtől.
A következő pillanatban az egyik asztal
tetején táncoltam, fogalmam sincs, hogy kerültem oda, de jelen pillanatban nem
rémisztett meg a magasság, bár félő volt, hogy a magas sarkúm feladja magát én
pedig összetöröm magam, táncolás közben nem éppen jutott eszembe. Az egyik
kedvenc számom kezdődött el, amikor valaki óvatosan megfogta a lábam. Lenéztem
és Ő volt ott.
-
Gyere le onnan Brooke,
le fogsz esni. – kérlelt óvatosan.
-
Dehogy esek. Nyugi. –
mosolyogtam rá csábítóan, majd érzékien végignyaltam alsó ajkaimon. Még ilyen
állapotban is láttam, ahogy nagyot nyel. Elégedett voltam a reakciójával.
-
Kérlek! – nézett rám
úgy, amitől tudta, hogy elveszi az eszem és engedelmeskedni fogok neki.
Megforgattam a szemeimet és próbálgattam leszállni,
de nem igazán akart összejönni. Mindenhogy megpróbáltam, de az összes
ötletemnek az lett volna a vége, hogy leesek. Leguggoltam és úgy próbáltam
minél ügyesebben lejutni. Nem volt olyan magas ez az asztal, de szédültem és ez
nem kicsit nehezítette meg a dolgomat. Két erős kar fonódott körém és emelt le
az asztalról. A melegtől, amit a teste árasztott tudtam, hogy ki segített. Ő
volt az. Magamba szívtam őrjítő illatát. Nem tudtam magamon uralkodni.
-
Köszi, hogy
segítettél. – fontam karjaimat nyaka köré és hozzásimultam. Tekintete amúgy is
homályos volt az alkoholtól, de most el is sötétedett. Pupillái szinte
egybeforrtak íriszével.
-
Semmiség. – bicsaklott
el hangja.
-
Ez az egyik kedvenc
számom. Nem táncolunk? – kérdeztem mosolyogva, majd kis gondolkodás után aprót
bólintott.
Megfordultam ölelésében és csípőmet a zene
ritmusára ringattam. Kezei erősen és birtoklóan fonódtak csípőmre. Arcát
nyakamba temette és apró csókot lehelt rá. Halkan felsóhajtottam. Nem tudom mi
az, ami ennyire megfogott benne, nem sokat beszélgettünk, de tudtam, hogy nem
használ ki, ezt azzal is bizonyította, hogy leszedett az asztalról, mielőtt még
kitörtem volna a nyakam, pedig semmi közünk nincs igazából egymáshoz, akár ott
is hagyhatott volna. De nem tette. Emiatt jól eső érzés bizsergett az egész
testemben. Nem mellékes az sem, hogy irtó szexi. Amikor először találkoztunk a
kisfiússága fogott meg, ma viszont, amikor megláttam, a puszta látványától a
padlón voltam. Kicsit szánalmasnak éreztem magam, egy fiú miatt sem éreztem még
így, de most tudtam, mit akarok. Őt. Mindenestől. Visszafordultam hozzá, ekkor
közelebb volt hozzám, mint gondoltam. Ajkaimra
haraptam.
-
Miért harapdálod
mindig a szádat? – kérdezte mosolyogva.
-
Mert finomak. –
incselkedtem.
-
Megkóstolhatom? – nem feleltem
semmit. Nem is tudtam volna, torkomra akadtak a szavak.
Ajkainkat pár milliméter választotta el
egymástól. Várni akartam, hogy ő lépjen, azért, hogy tudjam, ő is ugyanannyira
akar engem, mint én őt. Arca közeledni kezdett felém, majd végre ajkaink
egymásra találtak. Lassan kóstolgattuk egymást, de másodpercről másodpercre
éreztem, hogy mindkettőnk többet akar. Ajkaim elnyíltak ezzel nyelve
bebocsátást nyert. Amint nyelveink összefonódtak és vad táncba kezdtek belül szétrobbantam.
Kéjesen belenyögtem a csókba és ismét szédülni kezdtem, de most nem az alkohol
miatt. Piszok jól csókolt. Hajába túrtam, míg ő továbbra is csípőmbe
kapaszkodott. Levegőhiány miatt muszáj volt elválnunk egymástól.
-
Nem messze a clubtól
van egy hotel. Vegyünk ki egy szobát. – búgta fülembe. Rögtön bele egyeztem.
Egymásba karolva hagytuk el a szórakozóhelyet, csak Louisnak szóltam, hogy
elmentem, mert ha Niall megtudja, hogy Zaynnel akkor balhézni fog, jelenleg
pedig nincs rá szükségem.
***
Türelmetlenül toporogtunk a szoba előtt, hogy végre kinyíljon, mert az első
kártyával, amit adtak baj volt és ez sem tökéletes, de elméletileg működnie
kell. Már majd’ megőrültem a kíntól, hogy még mindig nem érhetek hozzá. Az ajtó
végre kinyílt és mi rögtön bevetettük magunkat az ajtón, s miután bezártuk azt,
Zayn ismét közeledni kezdett felém. Lecsapott ajkaimra, de most nem volt olyan
gyengéd, sokkal követelőzőbb és szenvedélyesebb volt. Hazudnék, ha azt
mondanám, hogy nem tetszett vadsága. A falhoz nyomott, s fenekem alá nyúlva
emelt fel, lábaimat pedig csípője köré fontam. Ágyékát csípőmnek nyomta, ezzel
még jobban feltüzelt. A levegő szikrázott körülöttünk, mindennél jobban
akartam. Áttért nyakam csókolgatására, s egy apró helyen megállt, bőrömet fogai
közé vette és gyengéden szívogatta azt. Felnyögtem az élvezettől, amit okozott,
azt sem bántam, hogy ennek valószínűleg holnapra megmarad a nyoma. Kezei a
hátamra tévedtek, s rögtön megtalálták ruhám cipzárját. Lassan húzta le, közben
még mindig nyakamat csókolgatta. Görcsösen kapaszkodtam vállába, teljesen
megőrültem tőle. Lesimította rólam a ruhát, egy szál fehérneműben voltam
előtte. Tekintetével falta minden egyes kis porcikámat, szinte láttam, ahogy szemeiben,
abban a pillanatban gyullad meg a tűz. Felkapott és a hálószobáig meg sem állt
velem, majd amikor beértünk gyengéden lefektetett az ágyra. Felém kerekedett, s
amikor ismét ránéztem túl alulöltözöttnek éreztem magam mellette. A pólót egy
kis segítséggel sikerült lehámoznom róla. Megláttam felsőtestét és elámultam. Nem
hiszem el, hogy ez most velem történik. Sok százezer lány erről álmodik, én
pedig most lehet, hogy megkapom. Végigsimítottam mellkasán és egy csókot
leheltem a mellkasán pihenő tetoválásra. Megremegett. Rámosolyogtam és
ott folytattam a „hadműveletemet” ahol abbahagytam. Tovább simogattam
felsőtestét és kihasználva gyengeségét változtattam a helyzetünkön, így én
kerültem felülre. Kezeimet az övéire raktam, hogy ne tudjon minket
visszafordítani az előző állásba, bár szerintem egy mozdulattal meg tudná
tenni, hisz vékony karjaimnak ilyenkor nem sok hasznát veszem. Ráültem
csípőjére és ráhajoltam testére, majd a nyakát kezdtem el csókolni és utána
folytattam a mellkasánál. Egy rekedtes morgást hallatott ezzel jelezve, hogy élvezi,
amit csinálok. Már az alhasánál jártam, amikor megelégelte a kínzást és
felhúzott az arcához. Mélyen a szemembe nézett, a levegőt pedig szaggatottan
vette. Ismét elmosolyodtam, mert tetszett, hogy sikerült ilyen reakciót kiváltanom
belőle. Ajkait lehúzta a nyakamig és ismét azt kezdte csókolni miközben kezeit
a hátamra vezette és elkezdett bajlódni a melltartóm kapcsolójával. Kuncogásban
törtem ki, de semmi pénzért nem segítettem volna neki, inkább hagytam, hogy
szerencsétlenkedjen. Két perc próbálkozás után végre sikerült neki, pedig már
kezdtem megijedni, hogy azt is letépi rólam. Gyengéden megcsókoltam, épp hogy
csak simogattam ajkait, kezemmel az övének csatját próbáltam lazítani.
Belemosolygott csókunkba, de nem tett semmit csak hozzám simult és a hátamat
simogatta. Mikor sikerült kioldanom az övét hirtelen ötlettől fogva magam alá
gyűrtem és ismét csípőjére ültem, ám most elkezdtem mozogni. A szeme rögtön
kitágult, a levegőt mintha nem tudta volna rendesen venni. Nyelt egy nagyot
majd behunyta a szemét és a feje hátra bicsaklott. Kezeimet felvezettem hasától
egészen a nyakáig és ráhajoltam egy csókért. Ajkaink türelmetlenül mozogtak,
mégis teljesen összhangban voltak. Zayn kezei a derekamon pihentek, néha
belemarkolt. Megragadtam nadrágját és szinte lerángattam róla. Egyre kevesebb
volt a zavaró tényező, mi pedig egyre szaggatottabban vettük a levegőt. A bőröm
még mindig forró volt, Zayn alsónadrágja pedig egyre szűkösebbnek bizonyult.
Még húzni akartam az agyát, ezért szenvedélyesen megcsókoltam, szinte téptem
ajkait. A tervem balul sült el ugyanis észrevétlenül tűnt el mindkettőnkről az
a két ruhadarab, ami még visszatartott volna minket. A fejemben megszólalt a
kis vészcsengő, sőt még pirosan is világított. Most tényleg meg fog történni?
Nem hittem volna, hogy ennyire ösztönből fogok cselekedni, hozzá képest
esetlennek éreztem magam, de megtettem, amit tudtam. Furcsa volt a tudat, hogy
lehet, hogy ebben a pillanatban fogom elveszíteni a szüzességem. Te jóságos
Isten! Elkezdett eljutni a tudatomig a tény, hogy mibe kevertem magam és, hogy
már nem hinném, hogy véget tudnék vetni a dolognak, de ha vele történik meg azt
nem bánom. A félsz mindenkiben ott
van. Főleg az első alkalomkor. Azt mindenki mindig tökéletesnek képzeli el, az
álombéli herceggel, egy baldachinos ágyban, romantikus körülmények között. Mind
a három feltétel stimmel… vagyis fogjuk rá. Anyu mindig azt mondta, hogy ne
siessem el és annak adjam oda testem legféltettebb kincsét, akit tényleg
szeretek. És hülyeségnek fog mindenki számára hangzani, de én tényleg szeretem.
Istenem, hogy eshettem bele ennyire, amikor alig ismerem, alig tudok róla
valamit, ma találkoztunk másodjára? Mit csináltam már megint? Gratulálok Brooke
Carter Horan, most perceken belül odaadod a szüzességed valakinek akit, alig
ismersz, szeretsz, de te nem vagy benne biztos, hogy ezt viszonozzák is.
-
Zayn… - nyöszörögtem alig hallhatóan.
-
Valami baj van? – nézett rám kétségbeesetten.
Tehát törődik velem, vagy csak nem akarja, hogy elszúrjam az estéjét.
-
Én még… soha… senkivel… - dadogtam. Annyira
zavarban éreztem magam és tapasztalatlannak. Legszívesebben eltűntem volna
onnan.
-
Biztos, hogy akarod? – kérdezte mélyen a
szemembe nézve. Tudtam, hogy vele akarom megtenni először, csak arra nem voltam
felkészülve, hogy pont ma lesz a dolog. De mi van, ha máskor nem is lesz rá
alkalmam?
-
Biztos. – mondtam határozottan és egy aprót bólintottam.
Elmosolyodott
és egy gyengéd csókot nyomott ajkaimra, majd egy kis lökéssel eggyé
forrasztotta testünket. Soha nem érzett fájdalom kerítette hatalomba az egész
testemet. Lüktetett mindenem, semmit nem láttam tisztán. Próbáltam nem
felsikítani a kíntól. Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire fáj. A világ tompa
volt körülöttem semmit sem érzékeltem. Valami nedves folyt végig az arcomon,
talán a könnyem volt. De nem jött egyedül, a barátai is követték. Zayn
egyenként csókolt le minden egyes kis könnycseppet az arcomról és halk nyugtató
szavakat búgott a fülembe.
-
Annyira sajnálom. – mormogta elgyötörten.
Megráztam a fejem, hogy nem az ő hibája.
A
fájdalom óráknak tűnő percek múlva elmúlt, ezt az érzést a kéj váltotta fel.
Amint Zayn észrevette, hogy jobban érzem magam, óvatosan mozogni kezdett.
Körmömet a hátába véstem, felszisszent, de egy mosollyal biztosított arról,
hogy tetszik neki. Végigsimított gerincemen és egyre követelőzőbben mozogtunk,
immár mind a ketten. Testünk teljesen összeolvadt, egy papírlap sem fért volna
közénk, olyan szorosan kapaszkodtunk egymásba. Mozgása egyik pillanatról a
másikra gyorsult és lassult folyamatosan, ezzel engem az őrület határára
kergetett. Az eufórikus érzés, amiről már annyit hallottam egyre közelebbinek
bizonyult és minden együtt töltött perccel egyre jobban éreztem, hogy már nem
sokáig bírom. Zayn levegővétele is egy rendezetlenebb lett, tudtam, hogy ő is
ugyanabban a helyzetben járhat jelenleg, mint én. A gyönyör szinte lavinaként
söpört végig rajtam, hangosan nyögtem az Ő nevét, miközben hátam ívbe feszült,
Zayn pedig pár utolsó lökés után hangosan és rekedten felnyögve követte
példámat. Remegtem, el sem tudom hinni, hogy tényleg megtörtént. Rosszabb volt
a kezdete, de sokkal mesésebb volt a folytatása, mint gondoltam. Elmosolyodtam
és próbáltam felfogni, hogy komolyan megtörtént és pont Vele.
-
Jól vagy? – susogta fülembe, miközben hátulról
átkarolt.
-
Minden a legnagyobb rendben. – fordultam vele
szembe. – Köszönöm. – hunytam le a szemem. A fáradtság úrrá lett rajtam és
éreztem, hogy nemsokára elalszom karjaiban. Nyomott egy puszit a homlokomra és
ez nekem pont elég volt ahhoz, hogy békésen álomra hajtsam a fejemet.
***
Arra keltem fel, hogy a nap erős sugara süt a szemembe.
Uh, tehát reggel van. Felültem, s előrehulló tincseimet hátrasimítottam.
Körbenéztem és megláttam egy faliórát, ami fél egyet mutatott. Oké, ennyit az
időérzékemről. Eszembe jutottak a tegnap történtek. Elmosolyodtam és az ágy
másik végére pillantottam. Üres. Biztos lement reggeliért, vagyis ebédért.
Vigyorom még szélesebb lett, ahogy ez eszembe jutott. Kipattantam az ágyból és
a fürdő felé vettem az irányt, hogy rendbe hozzam magam. Hideg vízzel
fröcsköltem arcomat, hogy a tegnapi kábulatból magamhoz térjek, amikor
megpillantottam egy tükörre ragasztott cetlit.
„Jó
volt veled éjszaka, de hiba volt. – Zayn”
A szívem apró szilánkos darabokra tört ezzel az egyetlen
mondattal. Nem akartam hinni a szememnek. Bíztam benne, odaadtam neki mindenem
és ezt tudta nagyon jól, mégis itt hagyott. Egyedül. Képtelenség, hogy ez
történjen. Már jó pár éve arról álmodozom, hogy a nagy alkalom után örökké
együtt maradok a „hőn áhított férfival”, de tudhattam volna, hogy ezek csak
kisiskolás mesék, ez pedig a valóság, hogy minden pasi egy disznó. Csak Niall
meg ne tudja! Tőle is mit fogok kapni? Basszus és összeveszne Vele is, akkor
meg oda a banda barátsága és karrierje is egyben. Nem tehetem ezt velük. Ha Ő nem mondja el, én sem fogom. A kettőnk
titka marad. Örökre. – fogadtam meg, s a földre rogyva engedtem át magam a
csalódásnak és a sírásnak…
