2. Kötet - 5. Fejezet

Próbáltam valamit kinyögni, de sehogy sem sikerült. Mintha fojtogattak volna. A fiúk is furcsán néztek rám, Zayn pedig csak maga elé bámult és várta, hogy én magyarázkodjak. Hazudni akartam, hogy ne veszítsem el, hogy ne hagyjon el ő is, de éreztem, hogy már nem lényeges, itt már szinte teljesen mindegy. Cassie még mindig válaszokat várva állt előttem, én pedig kétségbeesetten néztem a fiúkra. Louis sajnálkozóan nézett rám, Liamen pedig látszott, hogy segíteni akar, de nem tudja, hogy hogyan. Niall leszegett fejjel állt, Zayn igazából szart az egészre. Harry volt az egyetlen, aki szólásra nyitotta a száját. Szemeimben a remény csillant meg, de amikor pár pillanat múlva ő is becsukta a száját, reménytelennek találtam a helyzetet. Az igazságon kívül semmi mást nem tudok neki mondani.

A szívem hol a torkomban dobogott, hol a bordáimon keresztül akart kitörni. Levegővételem egyre szaggatottabb mégis szaporább lett, legszívesebben olyan messzire rohantam volna, amennyire csak tudok, viszont lábaim is mintha gyökeret vertek volna azon a helyen ahol álltam.

-          Ők.. – piszkálgattam izzadt tenyerem miközben a megfelelő szavakat találtam. –Szóval ők a… - egy szó sem akart kijönni a torkomon, szemeimet már könnyfátyol fedtem.

-          Én a bátyja vagyok. – lépett ki Niall, mosolyogva, hogy próbálja oldani a hangulatot, sikertelenül.

-          Mi pedig a banda többi tagja. – mondták a többiek szinte egyszerre. Cassie még annyira sem bírt megszólalni, mint én.

-          Én meg a volt pasija. – tette hozzá Zayn nemes egyszerűséggel.

Hitetlenkedve néztem rá, eközben ez az érzés átfordult dühbe és nagy késztetést éreztem arra, hogy megüssem. Minden vágyam az volt, hogy most csak ártsak neki, de fizikailag nem tudtam volna, úgysem fájna neki.

-          Szerencsére csak volt. – húztam össze szemöldököm és dühösen néztem rá, eközben Cassie szemei is elkerekedtek.

-          Ti? Mikor? Hogy? – nyökögte.

-          Egy éve. – sóhajtottam.

-          Kislány, te ennyire nem nézel TV-t és nem olvasol újságot? – kérdezte tőle Niall.

-          Próbálom minél jobban kizárni a médiát az életemből. – suttogta alig hallhatóan, Niall pedig bólintott.

Cassie felém fordult és szánalmat láttam a szemeiben. Az eddigi hangvételéből azt vettem észre, hogy nem csinál belőle akkora balhét, de a szemei teljesen mást mutattak. Haragot, csalódást és a becsapottság érzését.

-          Miért nem mondtad el? – kérdezte hideg arckifejezéssel az arcán.

-          Nem akartam, hogy csak miattuk barátkozz velem.

-          Szóval így ismertél meg? – váltott hangja gúnyosra.

-          Nem, félreértesz! – kezdtem volna magyarázkodni. Zaklatottsága miatt a szavaimat is kiforgatta.

-          Keresek egy hotelt. – indult kifelé az ajtón.

-          Mi van? – kerekedtek el a szemeim.

-          Itt nem tudok maradni. Keresek egy hotelt utána pedig hazamegyek New Yorkba. – majd maga mögött becsapva az ajtót elviharzott.

Lábaim továbbra sem mozdultak, testem mindegy egyes kis pontját düh járta át. Remegtem, kezem ökölbe szorítottam, szemeim pedig behunytam. Mélyeket lélegeztem, hátha le tudok nyugodni, de nem ment. Legfőbb vágyam az volt, hogy most az életemet ismét tönkretevő személyen töltsem ki dühömet. Lábaim maguktól indultak meg és vittek el egészen Zayn-ig. Kinyitottam szemeimet, és ha tudnék velük ölni, már rég nem itt lenne.

-          Ez is miattad volt. – néztem mélyen a szemébe.

-          Ja, valószínűleg az én hibám, hogy nem mondtál neki semmit rólunk. – az utolsó szó hallatán a szívem összefacsarodott és egy könnycsepp akart végigcsorogni arcomon, de nem hagytam neki. Nem engedhetem meg magamnak, hogy sírni lásson.

-          Elvesztettem az egyetlen barátomat is. Miattad. – nyomtam meg a „miattad” szót, s összepréseltem ajkaimat.

-          Miért miattam? – húzta föl gúnyosan szemöldökét.

-          Miért csókoltad meg amikor láttad, hogy ott vagyok? Miért hoztad el hozzám, amikor tudtad, hogy nálam lakik? Miért jöttél át, amikor tudtad, hogy nekem bajom lesz belőle? Jól esett? Mondd, jól esett legalább? – minden kérdésnél egyre hangosabbá vált hangom, így az utolsónál szinte ordítottam. Próbáltam minden dühöt kiadni magamból, de láttam a többiek megszeppenve nézik a jelenetet.

-          Talán azért mert nem jelentesz számomra semmit? – üvöltött vissza, szemei szinte lángoltak.

Próbáltam túl lenni rajta. Próbáltam nem gondolni rá és nem azon elmélkedni, hogy vajon jól van-e és, hogy mit csinálhat, de sosem sikerült. Egy éven keresztül ő volt minden második gondolatom, akármennyire is száműzni akartam a fejemből. Egy rohadt éven át titokban utána sóvárogtam. Hiányzott minden egyes érintése, csókja, hangja és azok a titokzatos csokoládébarna szemek. Még most is végigfut a remegés a gerincemen, ha rá gondolok.

De ebben a pillanatban a tűz, amit egy éven át hiánya még jobban táplált kialudt. Elég világosan tudtomra adta, hogy nem jelentek számára semmit, ezek után nekem már nincs több reményem. A tűz, ami eddig szívemben lángolt jéggé fagyott és egy szép időre olvaszthatatlanná vált. Nem sírtam, nem tomboltam, a gondolataim viszont ordítottak. Percek óta megsemmisülten állhattam vele szemben, de tekintetét továbbra is álltam, amelyek dühösen méregettek.

-          Szerintem most jobb, ha mentek. – suttogtam alig hallhatóan, még mindig Zayn szemeibe nézve.

-          Biztos vagy benne? – kérdezte bizonytalanul Niall.

-          Semmiben nem voltam még ennyire biztos. – válaszoltam, s tekintetem elszakítva Zaynétől az ajtóhoz sétáltam, s kinyitottam nekik, jelezve, hogy komolyan gondoltam.

Mindegyikőjük lassan megindult az ajtó felé és szomorúan, s sajnálkozóan néztek rám. Kell a fenének a sajnálatuk! Zayn maradt utoljára, aki még egy lenéző pillantást vetett rám, majd ő is kisétált rajta.

***

Az álom sehogy nem akart a szememre jönni, pedig mindent megtettem annak érdekében, hogy sikerüljön, Zayn szavai még mindig a fejemben visszhangoztak. Az éjjeliszekrényemen lévő óra éjjel két órát mutatott. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, bár többször is megszédültem vagy esetleg megbotlottam a saját lábamban. A fürdőszobába érve a tükörhöz sétáltam, amibe igazából nem akartam bele nézni, de képtelen voltam megállni. Egy zombi állt előttem, nem is akár milyen. Mint akin rendesen áthajtott egy autó, de inkább legyen kamion. Borzasztóan néztem ki. Hányingerem támadt saját magamtól, ezért muszáj volt elkapnom a tekintetem a tükörről és megnyitva a csapot, hideg vizet fröcsköltem arcomra. Valamilyen szinten felfrissített, bár jobban nem néztem ki tőle.

Halkan lépdeltem le, s a konyhába vettem az irányt egy bögre kakaóért, reménykedve abba, hogy az majd elálmosít. A tejet melegítettem, amikor a bejárati ajtó felől motoszkálást hallottam. A kulcs forgását, ahogy szépen lassan mozog a zárban, ami rá egy másodpercre kattan egyet, majd ahogy valaki lenyomja a kilincset. Halál közeli élménynek éreztem, de amint megláttam látogatómat hangosan kifújtam a levegőt és mázsás kő esett le a szívemről. Göndör haját sapkával fogta fel, szemei pedig zölden csillogtak.

-          Miért nem tud egyikőtök sem csengetni vagy felhívni, ha jönni akartok? – forgattam meg a szemeimet. – A múltkor Niall hozta rám a frászt az éjszaka közepén.

-          Szóval beszartál. – húzogatta szemöldökét fel-le mosolyogva.

-          Harry nagyon késő van. Mit keresel itt?

-          Aggódtam érted. – rántotta meg a vállát. – Meg egyébként sem tudtam aludni és unatkoztam. – tette hozzá vigyorogva.

Sóhajtottam egyet, majd halványan elmosolyodtam.

-          Te is kérsz egy bögrével? – billentettem a fejem a kakaó felé, Harry arra kapta a fejét és határozottan bólintott, amin felkacagtam…

2. Kötet - 4. Fejezet

Másnap szinte minden úgy sikerült, ahogy én akartam. A munka tényleg elvonta a figyelmem a magánéletemről és ez felüdülést nyújtott. Végre felszabadultam és azt tettem, ami jól esik, nem pedig azon gondolkodtam, hogy mikor állítanak be ismét, és nekem mikor kell megint a bátyámhoz menekülnöm miattuk, de ezért nem is Cass-t hibáztatom, hisz nem is tud rólunk semmit.

Életem egyik legjobb fotózásán voltam túl. Azért szerettem, mert nem voltam agyon sminkelve, a ruhák is tetszettek és legalább egyedi volt a témája, s nem csak egy újabb szempillaspirált akarnak eladni velem, hanem célja van. A balett volt a legelső stílus, majd a társastáncok közül néhány, a hip-hop és egyéb mások is. Egy kicsit előnyömre szolgált, hogy kis koromban táncoltam, bár már nagyjából mindent elfelejtettem. Épp Tommal és Spencerrel beszélgettem, a következő hét menetéről, amikor megszólalt a telefonom. Anyukám nevét láttam a kijelzőn, így úgy döntöttem, hogy félbehagyom egy percre a beszélgetést Tomékkal. Legelőször azt hittem, hogy baj van, de azután kiderült, hogy csak kíváncsi volt, hogy vagyok. Anyu mostanában sokszor felhív, főleg azóta mióta beindult a karrierem. Úgy érzi, hogy ez kell ahhoz, hogy a földön maradjak, hiába mondtam neki, hogy nem vagyok szupersztár, nincs mitől elszállni, váltig állította, hogy ez a bátyámnál bevált így nekem is el kell viselnem. Sóhajtva nyugtáztam aggódását, majd visszamentem Tomhoz és Spencehez és ott folytattuk, ahol abba hagytuk.

***

A konyhában, konyhapulton üldögéltem és lógattam a lábamat. Cassie lefeküdt aludni, mondván, hogy lefárasztották. Bele sem akartam gondolni, hogy mivel… A konyhaszekrényem ajtaja, minden egyes alkalommal halkan puffant egyet ahol hozzáért a lábam. Nem tudtam mit kezdeni magammal, hihetetlenül unatkoztam és valahogy mozoghatnékom volt. Kezeimmel türelmetlenül doboltam combjaimon, majd felpattantam és Cassnek egy kis üzenetet hagytam, felmentem a szobámba pár cuccért, majd a kocsimhoz mentem és bepattantam. Pár percig gondolkodtam, majd eldöntöttem, hogy hova is akarok menni így beindítottam a kocsit és a gázra léptem.

Az edzőterem elé érve elmosolyodtam, bár kicsit idiótának éreztem magam, hogy vigyorgok a semmin, de tudtam, hogy felüdülést fog nyújtani, ha kezdek magammal valamit. Belépve az ajtón a recepciós srác mosolyogva bólintott, amikor felmutattam a bérletem és az öltözőbe mentem. Felvettem a rövidnadrágom és a fehér toppom, s egy üveg vízzel a kezemben a terembe mentem és első utam a futópadhoz vezetett, ahol pár perc gyors sétával kezdtem bemelegítésként, majd a tempón gyorsítva törölközőmet a nyakamba raktam.

Lábam, már egy háromnegyed órája koptathatta a futópad szalagját, amikor testem úgy döntött, hogy nem bírja tovább. Levegőt kapkodva töröltem le homlokomról az izzadtságcseppeket, majd a fél literes vizemet is egyszerre ittam meg, de torkom még mindig égett a kiszáradtságtól. Az a szerencsém, hogy van itt egy automata, ahol vehetek. Beletúrtam hajamba, s kifele indultam a teremből.

-          Kifáradtál Brooke? – mosolygott rám Blaise, a recepciós srác.

-          Én? Soha. – ráztam meg a fejem, s felmutattam vizes üvegem jelezve, hogy elfogyott.

-          Értem én a célod. Az automata pont a férfi terem mellett van. – rángatta szemöldökét fel-le.

-          És ha tényleg az? – vigyorodtam el már én is.

-          Akkor sok szerencsét kívánok. – kacsintott és visszatért a munkájához.

Az automatához sétáltam és akaratom ellenére pillantottam be a pasi részlegbe. Mindenhol csak izom, izom és izom. Minden nő álma egy ilyen hely, persze a szagokat kivéve. Az egyik súlyzónál olyas valakit láttam, akit nem pont akartam. Zayn emelgette a kilókat, s közben karján megfeszültek az izmok. Ujjatlan fekete trikó volt rajta, ami kiemelte felsőtestét. Nem akartam hinni a szememnek, annyit változott. Sokkal kidolgozottabb lett a felsőteste és egészen biztos vagyok benne, hogy legalább három tetoválással is gazdagabb. Hajából megindult egy izzadtságcsepp, s végig csorgott borostás arcán, miközben csillogó barna szemeit néztem. Megérezhette, hogy figyelem, mert tekintetét azon nyomban rám kapta. Tekintete meglepettséget sugárzott, majd gúnyos vigyor szökött az arcára, s letette a súlyzót. Lesütöttem a szemem és pillanatok alatt kivettem a vizemet. A recepcióhoz mentem kifizetni, ekkor valaki mögém settenkedett.

-          Miért bámultál annyira? – hallottam meg az ismerős rekedtes hangot, közben éreztem meleg leheletét arcom közelében. Mosolyogva nyújtottam át a víz árát Blaisenek, nyeltem egy nagyot, és nem törődöm arckifejezéssel megfordultam.

-          Tele van az a helység jó pasikkal, miért pont téged néztelek volna? – húztam fel szemöldököm, ekkor érces hangján felnevetett.

-          Konkrétan a szemembe néztél Nyuszi.

-          Ne merj így hívni! – húztam össze szemöldököm mérgesen.

-          Mert mi lesz Nyuszi? – nem fogtam fel a viselkedését. Ha most direkt akar felidegesíteni, akkor Cassie-vel is direkt próbált piszkálni?

-          Nekem ehhez most nincs energiám. – sóhajtottam fel és kitértem előle.

-          Este találkozunk. – kiáltotta utánam, mire én megtorpantam és visszanéztem rá.

-          Mi van? – nem mondott semmit csak vigyorgott és integetett.

***

Hazaérve rögtön a bátyám számát tárcsáztam, legelőször nem vette fel, majd másodszorra sem. Nem érdekelt, hogy hol van, az sem ha esetleg valami fontos dolgok szakítok félbe, de addig zaklattam, amíg harmadjára fel nem vette.

-          Bocs, szarni voltam. – mondta lazán a telefonba én pedig elfintorodtam majd hangosan elnevettem magam, amikor visszaemlékeztem, hogy az sem érdekelt volna, ha valami fontos dolgot szakítok félbe. Ez a kis mondtat pár pillanatra el is feledtette velem azt, amit igazából akartam.

-          Neked is szia. – nevettem még mindig.

-          Oké és miután kiröhögted magad elmondanád, hogy mit szerettél volna? – kérdezte komolyan, de hallottam a hangján, hogy elmosolyodott.

-          Jaj, tényleg. – kaptam észbe. – Pechemre, összefutottam Zaynnel az edzőteremben és közölte velem, hogy este találkozunk. Szóval… mi van?

-          Elfelejtettem volna neked szólni? – hangját alig hallottam, és éreztem rajta, hogy a felismerés hirtelen érintette.

-          Niall, bökd már ki, hogy mit felejtettél el megint.

-          Ma este átmegyünk hozzátok.

-          Mi van? – kérdeztem ismét ugyanazt a két szót, ma már harmadjára.

-          Mi ebben a tragédia? Régen együtt laktunk, most meg már ki vagy akadva, ha át akarunk menni? - hangjában érezhető volt az érthetetlenség.

-          Ez nem olyan egyszerű. Cassie még nem tud semmit, se rólam és Zaynről, sem rólatok. – idegeskedtem.

-          Hát akkor itt az ideje, hogy megtudja. – válaszolta nemes egyszerűséggel.

-          Niall kérlek, érts már meg! – kérleltem.

-          Este találkozunk. – hallottam a vonal másik végéről a Zaynével megegyező mondatot, majd letette a telefont.

Ha Cassie rájön, hogy mi volt köztem és Zayn között, ki fog akadni, amiért nem szóltam neki és amiért sosem meséltem neki. Ráadásul, ha még az is kiderül, hogy a bátyám egyik legjobb barátja. Basszus, nagy bajban vagyok.

-          A picsába már! – szitkozódtam kicsit hangosabban a kelleténél, majd lépteket hallottam a lépcső felől.

-          Megvagy Brooke? – kérdezte halkan Cass.

-          Persze, ma átjönnek a bátyámék. – hadartam el olyan gyorsan, ahogy csak tudtam.

-          Az tök jó. Végre megismerem őket. – ujjongott az ötlettől.

-          Bizony. – kényszerítettem egy műmosolyt az arcomra, és amikor elfordultam, az rögtön lefagyott az arcomról.

***

A fiúkat sosem szoktam üres kézzel várni így estefele elkészítettem nekik a „híres” pizzámat, azt úgyis csak egyszer sütöttem nekik. Az illata ugyanolyan ínycsiklandozó volt, mint mindig, át járta az egész konyhát és nappalit, s ahányszor ránéztem, összefutott a nyál a számban.

Este fél kilenckor a csengő talán fülsüketítőbben szólt, mint eddig. Egyfolytában csengett, gondolom valamelyik idióta ráfeküdt. Már csengett a fülem, mire leértem az emeletről. Cassie folyton a nyomomban volt és nagyon örült neki, hogy végre találkozhat a fiúkkal… hát még én mennyire örültem. Pizza sütés közben is egyfolytában a szövegemet gyakoroltam és fejlesztgettem, amivel majd megpróbálom kimenteni magam.

Az ajtót kinyitottam és öt szélesen vigyorgó arccal találtuk magunkat szemben, elől Harry-vel. Az összes srác bejött, majd egyesével bemutatkoztak Cassienek, aki mindegyikük arcára nyomott két-két puszit. Zayn is sorra került, ekkor teljesen elfehéredett, és kikerekedtek a szemei. Tekintetét egyfolytában köztem és Zayn között járatta, majd megállapodtak az rajtam.

-          Brooke, mi a franc folyik itt? – nyöszörögte, én pedig bele akartam kezdeni az eltervezett szövegembe, de a szavak megakadtak a torkomon. 

2. Kötet - 3. Fejezet

Teámat kortyolgattam, s közben térdemet felhúztam, úgy néztem a TV-t. Valami mese ment benne, talán Spongyabob volt, nem tudom biztosra. Nem tudtam arra koncentrálni, csakis a hajnalban történtek kattogtak a fejemben.

-          Ezt most nem mondod komolyan. – motyogta Harry, amikor meghallotta, Zayn és Cass jelenlegi tevékenységét Niall által.

Megrántottam a vállam és próbáltam úgy tenni, mint akit nem izgat, de igazából üvölteni akartam.

-          Na, majd ha hazajön, biztos, hogy nem fogja egykönnyen megúszni.  – nézett rám összehúzott szemekkel Louis.

-          Biztos csak részeg volt. – suttogtam.

-          Ha ideállítanád az összes ex barátnőmet, majd hullarészegre itatnál, akkor sem csinálnék ilyet.

-          Nem számít. Nem érdekel, azt csinál, amit akar. –próbáltam befejezettnek tekinteni a témát.

-          Ne legyél buta, tudom, hogy érdekel. – nézett rám Niall, s gúnyosan felhúzta szemöldökét.

-          Felnőtt ember, semmi közünk már egymáshoz. Semmi jogom ahhoz, hogy beleszóljak a döntéseibe. – álltam fel, nem bírtam tovább ülni. Ez a téma már nagyon feszegette az idegeimet, éreztem, hogy perceken múlik, hogy ne keljek ki magamból.

-          A döntéseibe nincs beleszólásod, de abba igen, hogy ne a te házadba fektesse le az egyik barátnődet. Olyan naiv vagy, hogyha nem a húgom lennél, hanem az öcsém akkor már egy rohadt nagy pofonnak lennél gazdája – fordított nekem hátat Niall és a szobája felé vette az irányt.

Nagyon jól tudtam, hogy igaza volt, az agyamig is körülbelül most jutott el, hogy a hajnalban konkrétan mit csináltam. Az időt nem tudom visszafordítani viszont bánkódnom a hülyeségeimen heteken keresztül tudok, szóval ismét magamnak csináltam kárt és ezért senki más nem felelős csak én. Nem küldhettem el Cassiet. Milyen okkal tettem volna? „Bocsi, de nem szeretném, ha a volt pasimmal szexelnél az én lakásomban.” aztán pedig mosolyogva rácsuktam volna az ajtót? Akkor biztos megharagudott volna rám, lehet, hogy meg sem bocsájtott volna, és nem engedhetem meg, hogy még egy embert elveszítsek, azt már nem bírnám ki. Túl sok embert taszítottam el magamtól, túl sokan hagytak el saját döntésük alapján, ahhoz, hogy ezt tegyem. Inkább eltűröm, de Cassiere szükségem van.

Gondolat menetemet az ajtó csukódása zavarta meg és a mosolyogó Cassie köszöntött, s leült velem szembe a kanapé másik felébe. Arca jobban ragyogott, mint eddig, messziről sugárzik róla a boldogság, valószínűleg jó éjszakája volt.

-          Milyen volt az estéd? – kérdezte.

-          Átmentem a bátyámékhoz, el voltunk. – mondtam vállat rántva. Várakozóan nézett rám, nyilván azt akarta, hogy visszakérdezzek, amit reflexből megtettem, de meg is bántam. – És a tiéd? – mosolyodtam el halványan.

-          El sem tudod hinni, hogy milyen jó. Istenem, életem legjobb éjszakája volt… - áradozott, és ezután még körülbelül másfél órán keresztül folytatta.

Tövéről-hegyére elmagyarázta, hogy Zayn milyen gyengéd volt, de mégis milyen szenvedélyes. Bólogattam és mosolyogtam, néhol a szaftosabb részleteknél elfintorodtam. Hatalmasakat nyeltem, de még így sem éreztem magam jobban. A tenyerem izzadt már és valami kiutat kerestem ebből a beszélgetésből, de sehogy sem találtam. Meg akartam állítani, hogy „Hé, tudom! Nálam jobban talán nem tudja senki, hogy milyen az ágyban.” Régi jelenetek játszódtak le bennem, aminek hatására el is pirulhattam, de hamar összeszedtem magam.

-          Mikor ment el? – kérdeztem végül, leállítva ezzel.

-          Körülbelül egy órája. Miért?

-          Csak kérdeztem. Felmegyek pihenni, mert a fiúk nem nagyon hagytak aludni. – felálltam és indultam volna.

-          Fiúk? – szökött szemöldöke az egekbe.

-          A bátyám és a barátai. – magyaráztam, ő szemöldökét kezdte húzogatni, mire én felkaptam a kanapén lévő díszpárnát és nevetve hozzá vágtam.

-          Ezt megjegyeztem! – emelte fel mutató ujját figyelmeztetően.

***

A szobámban laptopoztam, közben határidő naplómat néztem és rájöttem, hogy holnap fotózásom lesz. Végre. – mondtam magamban és megkönnyebbülten felsóhajtottam. Hiányzik már a munka pedig még csak másfél napja nem csináltam semmit, de úgy érzem a történtek után, hogy kell valami, ami elvonja a figyelmemet. Szerettem a munkámat, egyenesen imádtam azt, amit csinálok és a mai napig áldom Tomot, amiért ideadta a névjegyét és végül én is felhívtam.  A fotózás egy londoni táncstúdióban lesz, ahol a legtöbb létező táncfajtáról (legalábbis az ismertebbekről) csinálunk egy fotósorozatot a hip-hoptól a ballettig. Kiválasztják majd a legjobb képeket és felhasználják őket a legújabb tehetségkutató plakátjaihoz. Élvezet lesz nap, mint nap az arcomat nézni valahonnan, de már hozzászoktam.

-          Brooke, élsz még? – hallottam meg Cass mosolygós hangját miután kopogott.

-          Nagyjából. – válaszoltam, s ekkor belépett.

-          Nagyon megharagszol, ha a ma estét sem töltöm itthon? – nézett rám kérlelően.

Hatalmasat nyeltem, levegővételem szaggatottá vált. Most erre mit tudnék mondani? Mi lenne a kifogásom arra, ha „Igen”-t mondanék? Ha meg akarom magamnak tartani a kis titkomat, amire előbb-utóbb úgyis rájön, akkor helyeselnem kell, akármennyire sem akarom.

-          Dehogy haragszom. Felnőtt ember vagy, te hozod a döntéseidet. – rántottam vállat, mintha nem érdekelne.

-          Te vagy a legjobb barátnő a világon. – ölelt át szorosan. – Úristen, segíts, ruhát választani kérlek. Vacsorázni megyünk. – somolygott, s közben elpirult. Olyan érzésen volt, mintha magamat láttam volna.

-          Hova mentek?

-          A Zafferano-ba. – már azt, hittem, hogy ugyanabba az étterembe viszi, ahová engem, de ezek szerint ennyi esze maradt.

-          Na, menjünk ruhát keresni. – álltam fel az ágyamról és Cassie nyakába ugorva, nevetve mentünk át a számára kinevezett szobába.

A ruhakeresés nehezen, mégis jó hangulatban telt el, még akkor is, ha tudtam, hogy milyen célra lesz. Nem csalódtam Cassieben, ugyanis két bőrönddel érkezett, ebből az egyiknek a háromnegyedét koktélruhák és egyéb alkalmi ruhák töltötték ki. Gondoltam, tudta, hogy nem pasi nélkül fog haza menni. Sosem szokott. A rózsaszín és a kék minden árnyalatából volt neki egy-egy darab, ebből arra is ügyelnünk kellett, hogy ne legyen túl rövid, mert randira az ribancos, viszont az estélyi sem ajánlatos egy szimpla vacsorához. A választásunk ezért egy óceán kék combközépig érő feszes ruhára esett, teljesen egyszerű volt, semmilyen kövek nem díszítették, fekete platformos cipőjét felvéve, még gyönyörűbb volt. Cassie haja alapból hullámos, így csak átfésülte, sminkjét pedig szempillaspirállal és szájfénnyel megoldottuk. Cassnek sosem volt szüksége hatalmas belépőre, a cégeknek is általában azért kell, mert természetes szépség.

A tükör előtt állt, és valahogy azt láttam rajta, hogy nem izgul. Mintha ez az egész csak egy kis játék lenne mindkettőjük részéről, ami meg is nyugtat, viszont irritál is. A csengő megszólalt, s Cass-t lesegítve a lépcsőn az ajtóhoz tipegett és kinyitotta. A nappaliba vonultam, s leültem a kanapéra mondván, hogy nem érdekelnek, de a kíváncsiságom győzött. Lassan az ablakhoz léptem, és alig észrevehetően elhúztam a függönyt. Zayn épp besegítette Cassie-t az autóba és maga után is becsapva az ajtót elindultak. A szívem kihagyott egy ütemet, s lehunytam szemeimet, majd úgy döntöttem, hogy inkább lefekszek és kipihenem magam a holnapi fotózára, mert nem akarok ismét a hülyeségeimen gondolkodni…   

2. Kötet - 2. Fejezet

Legszívesebben kirohantam volna az egész világból, senkit nem akartam látni, hallani. Cass-nek sosem meséltem Zayn-ről, tudta, hogy a bátyám egy banda tagja, de különösebben nem érdekelte így én sem igyekeztem azzal, hogy megtudja, mert féltem, hogy akkor csak azért barátkozna velem. Éreztem, hogy a tenyerem egyre jobban izzad és a szédülés is kerülgetett. Rég voltam már ilyen ideges az is biztos.

-          Na milyen? – kérdezte nagy mosollyal az arcán.

-          Nem rossz. – nyögtem ki nagy nehezen.

-          Nem rossz? Ilyen jó pasit már rég láttam. – kacagott és odatipegett a sráchoz, s megcsókolta.

Abban a pillanatban, amikor ajkaik összeértek, valami eltört bennem. A levegő is bent szorult a tüdőmben, szinte fájt őket nézni. Zayn a csók közben rám nézett, s egy pillanatra esküszöm, hogy valamilyen fajta megbánást láttam a szemében. De mint említettem, ez csak egy pillanat volt. Pár másodperc múlva lehunyta szemét és kezét Cassie derekára simította. Visszafordultam a bárpult felé és az italomat néztem, amiben a jég már kezdett elolvadni, de őszintén szólva a gyomrom is felfordult, amint ránéztem. Elment a bulizástól minden kedvem, ahhoz képest amilyen jól éreztem magam eddig. Vajon a többi fiú hol van? Otthon vagy esetleg Niall-el még el kellett menni kajáért? Megrántottam a vállam mit sem törődve, majd úgy döntöttem, hogy szólok Cassnek, hogy elhagyom a clubbot. Intettem neki, hogy jöjjön ide, ugyanis én nem vagyok hajlandó oda menni.

-          Valami baj van? – nézett rám egyből aggódóan, amint odaért hozzám.

-          Kicsit többet ittam, mint kellett volna, és nem vagyok valami jól. – hazudtam, és megfogtam a fejem, mintha fájna.

-          Hazakísérjelek?

-          Nem kell. Érezd jól magad. – erőltettem az arcomra egy mosolyt, amit ő viszonzott, nyomott két puszit az arcomra és otthagyott.

Kiléptem az utcára, ahol a hideg levegő megcsapta az arcom, s amint beszívtam, azt a kisebb mennyiségű alkoholt is kiürítette a fejemből, amit fogyasztottam. Körülbelül most jutott el a tudatomig, hogy mi is történt pontosan odabent. Zayn az előbb csókolózott az egyik barátnőmmel, valószínűleg hazaviszi ezután és azt csinálnak majd, amihez éppen kedvük van és ahogy Cassiet ismerem az nem a sakk lesz.

„Örökké te leszel az egyetlen.” – visszhangzott utolsó mondata a fejemben, amit mondott nekem. Szívem sajogni kezdett és talán még jobban fájt újra látni, mint elengedni. Valószínűleg azért mert már tudom, hogy nem az enyém és valószínűleg nem is lesz többé. Egy könnycsepp legördült arcomon, de csak ennyit engedtem meg magamnak, se többet, se kevesebbet. Most lett elegem az egész Zayn utáni sóvárgásomból. Mindig is reméltem, hogy egyszer újra látom, de nem így terveztem, közel sem így.

Ha botorkálva is, de sikerült elténferegnem a házamig, bár nem tudom meddig tarthatott, mivel nem lakok valami közel hozzá, de gondolataimba merülve észre sem vettem, hogy hazaértem. Amíg ki akartam keresni táskámból a kulcsot, rátámaszkodtam a kilincsre, az ajtó pedig kinyílt. Pár másodpercig csak bámultam be a sötétbe, s amikor rájöttem, hogy én bezártam az ajtót indulás előtt, bepánikoltam. Levettem magas sarkúmat és befele kezdtem settenkedni. Hangokat hallottam a konyha felől, ahol ráadásul még a villany is égett. Amikor már egyre közelebb értem a konyhához, a szívem olyannyira dobogott, hogy a torkomban is éreztem, s a fejem is fájni kezdett. Lehunytam a szemem, mély levegőt vettem és még közelebb merészkedtem. Nesztelenül lopakodtam, hátha látom az arcát. Óvatosan bepillantottam az ajtón és megláttam egy fiúnak kinéző személyt. Haját láttam hátulról, szőkén fénylett. Épp a hűtő előtt állt és ahogy láttam, inkább azt fosztotta ki a pénztárcám helyett. Néhány pillanat múlva leesett, hogy ki van ott, s összeráncolt szemöldökkel léptem be konyhába.

-          Mi a francot keresel a konyhában hajnali négykor, Niall? – kérdeztem mérgesen.

-          Meg akartalak látogatni. – rezzent először össze hangomra majd halkan válaszolt.

-          Ilyenkor? – csúszott egy oktávval feljebb a hangom.

-          Már egy ideje itt vagyok, csak nem voltál itthon így gondoltam megvárlak. – rántotta meg a vállát.

-          Akkor hiába vártál ugyanis hullafáradt vagyok, és amúgy sincs jó kedvem.

-          Nade Brooke, ezer éve nem találkoztunk. – nézett rám szomorúan.

-          Tudom bátyus és hiányoztál is, de tényleg nagyon kimerült vagyok. – mentem oda hozzá és öleltem magamhoz, ő pedig nyakamba fúrta arcát.

Már ott tartottam, hogy állva, Niall-t ölelve alszok el a fáradtságtól, amikor megszólalt a csengő fülsüketítő zaja.  Kibontakoztam Niall öleléséből és az ajtóhoz csoszogtam, majd amikor kinyitottam Cassievel találtam magam szemben, mögötte Zaynnel. Ahogy megláttam szívem rögtön egy fokkal sebesebben vert, s amikor rám nézett valószínűleg elpirulhattam így visszafordultam barátnőmhöz.

-          Hát te? Úgy értem ti? – javítottam ki magam gyorsan.

-          Nem vehetnénk igénybe a vendégszobát az emeleten? – nézett rám mosolyogva. – Náluk többen vannak. – mutatott hátra Zayn-re alig láthatóan.

Szívem kihagyott egy ütemet, amikor ezt megkérdezte. Most komolyan engedjem meg a volt pasimnak és a barátnőmnek, hogy az én házamba élvezzék ki egymás társaságát? Dühös voltam, Zayn tudta, hogy ez az én házam mégis idejött és megengedte Cassnek, hogy bekéredzkedjen?  Direkt bosszantani akar vagy már elfelejtette, hogy hol lakom? Én inkább az elsőre voksolnék. A szavak a torkomra akadtak, Cass pedig várakozva és reménykedve nézett rám, de még mindig nem tudtam megszólalni. Semmire nem tudtam gondolni csak arra, hogy mit akarhat Zayn ezzel elérni. Ekkor jutottam el arra a pontra, hogy nem tudtam tovább gondolkozni.

-          Persze, gy-gyertek nyugodtan. – dadogtam össze-vissza és remélni tudtam, hogy megérti, és nem kell még egyszer elmondanom. Cassie a nyakamba ugrott.

-          Az adósod vagyok Nyuszi. – mikor Cassie kimondta az utolsó szót, Zayn szeme megcsillant.

Megragadta Zayn kezét és felfele húzta őt a vendégszoba felé, még utoljára visszanézett és hálásan mosolygott, amit én viszonoztam. Ahogy beléptek a mosoly lefagyott az arcomról. Semmit nem éreztem, érzéketlenné váltam. Mindenem lezsibbadt, a végtagjaimtól kezdve a szívemig. Besétáltam a nappalira, s leültem a fotelre, ami pár másodperc múlva besüppedt mellettem.

-          Ez meg mivolt? – kérdezte halkan.

-          Az, aminek láttad. – néztem magam elé megsemmisülten

-          Biztos részeg, józanon nem tenne ilyet.

-          Nem számít. – mosolyodtam el keserűen, s ekkor szorosan magához ölelt. – Nem aludhatnék nálatok? – nyöszörögtem.

-          Tőlem akár vissza is költözhetnél hozzánk. – vigyorgott rám.

***

A fiúk házához érve már láttam, hogy itt még közel sem állt meg az élet. Hajnal négy óra volt, de a villany égett és visítozáson kívül mást nem is lehetett hallani. Niall rám mosolygott és benyitott. Ahogy belépett Lou a nyakába ugrott.

-          Niall bébi. – túrta össze haját és puszilgatta meg arcát. Ha nem ismerném őket, nem tudom, mit gondolnék most.

-          Látogatónk is van. – mondta Niall.

Lou mögé pillantott ahol én voltam és szélesen elmosolyodott. Liam és Harry kikerekedett szemekkel meredtek rám, majd azt vettem észre, hogy mind hármójuk szorosan magához ölel. Beszippantottam illatukat, s egy apró könnycsepp eszembe jutatta, hogy mennyire hiányoztak.

-          Annyira hiányoztál te idióta. – suttogta Harry a hajamba.

-          Ti is nekem srácok. El sem hiszitek, hogy mennyire. – nyomtam arcomat Liam mellkasának.

A lelkizés után úgy döntöttünk, hogy Xboxozunk. Hihetetlen, hogy akkor is képesek mosolyt csalni az arcomra, amikor senki más nem. Annyi mindennel tartozom nekik, hogy soha nem tudom majd visszaadni nekik azt, amit kaptam tőlük. Pont vesztésre álltam, amikor Liam játék közepén elkezdett velem beszélgetni.

-          Egyébként hogy-hogy épp ilyenkor volt kedved meglátogatni minket? – kérdezte én pedig éppen hazudtam volna, hogy mert hiányoztak, és mert Niall nálam volt, de megelőzött.

-          Mert Zayn és Brooke egyik barátnője épp nála dugnak. – csámcsogta Niall két falat pizza között. Szúrós szemekkel néztem rá, mire ő megrántotta a vállát.

Liam kezéből egyből kiesett a joystick és homlokráncolva nézett rám. Ekkor a játék csipogó hangja jelezte, hogy Liam összes élete elfogyott és, hogy a győztes én vagyok.

-          Nyertem. – mondtam halkan, s összehúzva magam, vártam a reakciókat…

2. Kötet - 1. Fejezet

A brit banda, a világ legújabb és legnagyobb szenzációja, a One Direction, napról napra és hónapról hónapra egyre hatalmasabb sikereket ér el, egyre több rajongót toboroznak maguknak, tini lányok milliói adnának meg bármit azért, hogy találkozzanak, esetleg randizzanak velük, viszont az öt tagú banda két tagja, Liam és Louis még mindig foglalt, míg Niall, Harry és Zayn az igazira várnak. Bár lassan egy éve jelentette be hivatalosan is a szakítást Zayn és Brooke ez volt az a nap, amikor kitört a 3. Világháború. A rajongók összetörtek, pedig tudták, hogy kedvencük ismét szabad, de ez mégsem tette őket boldoggá. Ma viszont a sikeres modell, Brooke Horan sem lustálkodik. Dolgozott már a Chaneltől kezdve a legtöbb neves divatcégeknek is. Sokan megfordultak körülötte, de a szakítás óta inkább a magányt választotta, míg Zayn-t lehetett látni pár lánnyal az elmúlt egy év során, mégsem tűntek komolynak, hisz egyik dologból sem lett semmi.

Talpam halkan koppant a futópadon minden másodpercben, Tom pedig mellettem fortyogva olvasta fel a cikket. Egy izzadtságcsepp gördült végig arcomon, amit egy pillanat alatt eltűntettem onnan fehér törölközőmmel. Amikor idegesen hajába túrt megforgattam szemeimet. Minek idegeskedik? Már majdnem egy éve, hogy havonta minimum egyszer még mindig rólunk csámcsognak. Az első két-három hónap rettentő nehéz volt hetente az újságban látni magam, főleg, hogy másról sem tudtak írni csak a szakításról, ami mai napig kellemetlenül érint, de mára már megszoktam és inkább nem is figyelek rájuk, de Tomot szinte irritálja és fel tudna robbanni ilyenkor.

-          Brooke, egy órája futsz, igyál! – parancsolt rám erélyesen.

Megnyomtam a „Stop” gombot, mire a futópad szalagja szépen fokozatosan lassult, majd leállt. Kicsit megszédültem, tüdőm szúrni kezdett, amikor leléptem róla, de hamar összeszedtem magam és az ásványvizem felé indultam. Lehunyt szemmel kortyolgattam és élveztem, ahogyan a víz végigszánkázik kiszáradt torkomban. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy az egy literes víz háromnegyede elfogyott. Az üveget visszaraktam a helyére és végignyaltam nyelvemmel a kiszáradtságtól kicserepesedett ajkaimon.

-          Téged nem zavar ez az egész? – kérdezte. Éreztem, hogy nem azért szállított le a futópadról, mert már nem bírta tovább nézni, ahogyan több mint egy órája futottam.

-          Már hozzászoktam. Ha engem nem idegesít, akkor téged sem kéne. – rántottam vállat.

-          Brooke tudom, hogy mit érzel és nem hiszem el, hogy ez neked nem rossz. – enyhült meg.

-          Azt nem mondtam, hogy nem rossz, csak azt, hogy már nem érdekel. – mosolyodtam el gyengén és egy másik gép felé fordultam.

***

Reggel tíz órakor feltöltődve léptem ki a stúdióból, ahol felvettünk egy újabb reklámfilmet egy kozmetikai áruhoz. Nagyjából meg voltam elégedve az anyaggal, szóval remélem a vágás is úgy sikerül majd, ahogy elképzeltem, bár nem nekem kell, hogy tetsszen, hanem a „nagy főnököknek”, de azért én is szeretem, ha jó munka kerül ki a kezeim közül, még ha én csak a modell is vagyok benne. Mélyen beleszippantottam a Londoni levegőbe, amikor a telefonom megcsördült és New Yorki barátnőm neve villogott a kijelzőn.

-          Szia Cassie, mizujs? – szóltam bele a telefonba vidáman.

-          Fordulj meg és nézz az út másik oldalára. – ezzel ki is nyomtam a telefont.

Szemöldök ráncolva tettem, amit mondott és lassan megfordultam. A nap a szemembe sütött, így nem láttam tisztán, ezért hunyorítottam. Így már ki tudtam venni a vékony alakot és a szőke fürtöket, s rögtön leesett. Tágra nyitottam a szemem, majd szélesen elmosolyodtam és rohanni kezdtem a túloldalra. Páran majdnem elütöttek és dudáltak, majd olyan „Mi a francot csinálsz, hülye csitri?” beszólásokkal illettek, amik most úgy őszintén hidegen hagytak. Csak rohantam tovább, egészen addig, amíg Cassie karjaiban nem voltam. Szorosan öleltem két hónapja nem látott barátnőmet, aki ugyanolyan erővel szorított magához.

-          Istenem, de rég találkoztunk már. – engedett el, amikor már kiölelgettük magunkat.

-          Mit keresel te itt? – kérdeztem, mikor már talán felfogtam, hogy itt van előttem.

-          Az teljesen mindegy, csak hiányoztál. – vigyorgott tovább.

***

-          Tudod, szerintem el kellene mennünk este bulizni. – jelentette ki, amikor beléptünk Londoni lakásom ajtaján. Leraktam a szatyrokat a padlóra és a kanapéra vetettem magam.

-          Cass, én már a vásárlásban elfáradtam. Nem maradunk inkább itthon? – néztem rá könyörgően.

-          Ne legyél már ilyen öreg nénis. – húzta össze durcásan szemöldökét. – Nyuszi, légyszi. – biggyesztette le ajkait. Úgy nézett ki, mint egy kiskutya.

-          Ne nézz így rám, mert nem válik be. – mondtam, mire ajkai egyre lejjebb csúsztak, szempilláit rebegtette és ekkor megtört bennem a jég.

-          Jól van, jól van, csak fejezd már be ezt a nézést. – temettem arcomat kezeimbe, neki pedig egy elégedett vigyor szökött az arcára.

-          Ha tudom, hogy ez ilyen hatásos akkor máskor is csináltam volna. – gondolkodó arckifejezésén elnevettem magam.

***

Az autó megállt, az ajtó kinyílt, cipőm sarka halkan koppant az aszfalton, majd leszegett fejjel barátnőm kezét szorongatva indultam el a bejárat felé, de a fotósok ismét megtaláltak a bejárat előtt. Amikor ilyen helyekre megyek és megjelennek a fotósok még mindig a torkomban dobog a szívem és a tenyerem izzadni kezd. Egyszerűen csak félek tőlük, de félelmemet nem tudom megindokolni. Betipegtünk az ajtón ahol a jól ismert kidobó srácnak, Keithnek két puszival köszöntünk. Cassienek még új volt ez a hely. Legutóbbi látogatásánál a város másik végébe vittem bulizni, ami szintén egy nagyon jó hely, de ez valahogy már törzshelyemmé vált. Keith szorosan a nyomunkban volt, amíg teljesen be nem értünk az ajtón.

A bárpult felé vezettem Cassie-t, aki még egy picit meg volt szeppenve, így bíztatóan mosolyogtam rá. Hihetetlen, hogy én nem akartam bulizni és végül ő van beszarva.

-          Szokásosat. – mondtam a pultos srácnak vigyorogva, aki visszamosolygott rám és ment is a dolgára.

-          Mit takar az a szokásos? – kérdezte Cass gyanakodva.

-          Majd meglátod. Nagyon finom koktél, annyit elárulok. – kacsintottam rá.

A srác visszatért az italunkkal, amit először szépen lassan kortyolgattunk, közben beszélgettünk és a végére teljesen belejöttünk. Cassnek annyira megtetszett a koktél édes, émelyítő íze, hogy egymás után rendelgette magának, én pedig vele tartottam. Az volt a szerencsénk, hogy ebbe a koktélban nincs annyi alkohol, mint amennyi a többiben, bár így sem maradtunk teljesen józanok, de észnél voltunk.

Miután meguntuk az üldögélést és a trécselést a táncparkett felé vettük az irányt és rögtön a közepére is kerültünk. A zene dübörgése, a ritmus, az ütemek, mindkettőnk testét átjárta. Rengetegen voltak körülöttünk és mindenki nagyon jól érezte magát. Teljesen elfeledkeztünk magunkról. Legutóbb is akkor buliztam ilyen jót, amikor New Yorkban elmentünk egy clubba. Több lány is odajött hozzánk, akikkel egész jól összebarátkoztunk, s így egy nagy csapatot alkotva adtuk meg a hangulatát az estének.

Jó két óra táncolás után azt vettem észre, hogy a többi lánnyal még mindig a parketten vagyunk, de Cassie eltűnt. Valamiért a pánik rögtön úrrá lett rajtam, amiért nem volt mellettem és felelősnek éreztem magam érte, pedig már felnőtt nő, de én hoztam ide, így az én dolgom lett volna, hogy velem legyen, és ne szívódjon fel, főleg becsiccsentve. A lányoktól bocsánatot kértem és a tömegen átverekedve indultam a keresésére. Szinte dulakodnom kellett ahhoz, hogy a fotelekhez érjek, hátha elaludt rajtuk, vagy hasonló. Miközben a tömeggel küszködtem valaki szerencsésen a mellkasomba könyökölt és muszáj volt megállnom. Nem kaptam levegőt, szinte öklendeznem kellett. A fejem sajgott és szédültem, mindenből kettőt láttam. Hátam begörnyedt, a szemem könnyes lett a levegőhiány miatt. Tovább próbálkoztam a levegővétellel, mígnem egyszer csak temérdek levegő áramlott tüdőmbe, de a levegővétel kivételesen nagyon fájt. Egy könnycsepp legördült arcomon és minél több levegőt vettem, annál jobban éreztem magam. Szerencsére a jelenetet a zene dübörgése és az emberek jókedve elnyomta. Lehet, hogy egy kis segítséggel hamarabb rendbe jöttem volna, de akkor másnap már ezer százalék, hogy az újságokba lettem volna, vagy pedig kialakult volna egy kisebb-nagyobb tömegnyomor.

Kiegyenesedtem és mélyet szippantottam az alkohollal és nikotinnal vegyült levegőbe, majd tovább mentem, így már óvatosabban. Nem akarok még egy ilyet átélni. Odaértem a fotelekhez és megláttam Cass-t, ahogy egy sráccal elég jól szórakoztatják egymást. Először csak elkerekedett szemekkel néztem, majd elmosolyodtam és kifújtam a levegőt. Mintha egy kő esett volna le a szívemről.

Visszaértem a bárpulthoz, ahol kértem még egy pohár koktélt magamnak. Várakoztam és körbenéztem a teremben, s rájöttem, hogy mennyire jól esett már bulizni egyet. Emlékszem, hogy legjobban Eleanorral, Daniellel és Mayával szerettem ide járni, de már soha semmi nem lesz olyan, mint régen. Mayával megszakadt a kapcsolatunk, egyikünk sem kereste a másikat így elszakadtunk egymástól. Daniellel és Eleanorral sem volt másképp. Miután a fiúk elmentek Amerikába egy ideig, körülbelül 3-4 hónapig tartottuk a kapcsolatot, utána Eleanor kiköltözött Louhoz, Danielle pedig ugyanúgy igyekezett beindítani a karrierjét, mint ahogy én, így nem volt időnk egymásra. Azóta is nagyon fáj az elvesztésük, de mivel már régóta nem beszéltünk nem is akarom őket zavarni.

Gondolkodásomban Cassie hangja zavart meg. Megfordultam és mosolygós arcával találtam magam szemben.

-          Mit szeretnél? – néztem rá gyanakodva.

-          Holnap reggel megyek haza.

-          Mert? – ráncoltam homlokom meglepetten.

-          Találtam egy srácot… - habozott egy ideig. – És nála töltöm az éjszakát. De reggel már tényleg nálad leszek. – ígérgette.

-          És ki a szerencsés? – húzogattam a szemöldököm vigyorogva.

Kezével rögtön mutogatni kezdett, míg végül sikerült megtalálnia. Méregettem a fiút, aki háttal ált nekem, talán épp a telefonjával volt elfoglalva. Lassan megfordult, mire arcomra fagyott a mosoly. Nem akartam hinni a szememnek, a szívem ki akart ugrani a helyéről, forgott velem a világ és legszívesebben eltűntem volna, amikor a csokoládébarna szempár engem kezdett el nézni…