40. Fejezet - "ÉVAD ZÁRÓ"

Mint ahogy a címből is rájöhettek, vége, legalább is egy kis időre. Már régóta elterveztem, hogy a 40. fejezetet amolyan évadzáró lesz, s ezután következik majd a második kötet. Tartani fogok egy kis szünetet, de nem kell megijedni, maximum egy hét lesz, de utána ugyanígy fogom hozni a fejezeteket. 

Nagyon szépen köszönök mindent, minden olvasómnak és mindenkinek aki követte a munkámat eddig, remélem nem okoztam csalódást és nem is fogok :) Minden tőlem telhetőt megpróbálok, addig is legyetek jók! :) ♥

Mint, ahogy a fekvés, úgy a kelés sem esett jól. Rengeteget forgolódtam az éjjel, ha két órát aludtam, akkor sokat mondok. Rápillantottam az éjjeli szekrényemen lévő órára, ami hat órát mutatott, tehát van egy óránk kiérni a reptérre. Lassan felültem, majd megdörzsöltem a szemem, hátha csak egy rémálomba csöppentem és már napok óta nem tudtam felébredni, de csalódottan vettem észre, hogy mégis csak a valóságban vagyok. Fáradtan nyögtem egyet, s a fürdőszobába vonszoltam magam. Ha lehet ezt mondani, még nyúzottabb vagyok, mint amilyen eddig voltam. Megnyitottam a csapot és a leghidegebbre állítottam a vizet, majd arcomat mostam vele. Körülbelül tíz percen keresztül ezt kellett csinálnom, mire úgy éreztem, hogy végre felkeltem.  A további reggeli dolgaimat is elvégeztem a fürdőszobában a fogmosástól kezdve a szempillaspirálig. Visszacsoszogtam a szobámba és a gardróbomból véletlenszerűen kikaptam egy világoskék farmert és egy féloldalas fehér pólót.

***

Bögre kávémat szürcsölgettem, hülye lettem volna kávé nélkül elmenni, anélkül még annyira sem bírtam volna. Forró volt, ezért lassabban is haladtam vele, de minden korty után lehunytam a szemem, hátha attól jobban fogom magam érezni. A fiúk közül már mindenki felkelt, s mindenki készülődik. Érdekes, hogy amikor utazni kell valahova akkor mindegyik időbe fel tud kelni, de általában meg ki sem lehet őket veri az ágyból, különösebbképp Zayn-t. 

A nappaliból apró zajongásokat hallottam, s próbáltam rájönni, hogy ki az, de végül csak megrántottam a vállam és úgy voltam vele, hogyha akar valamit, akkor ide is bejön. Megláttam a jellegzetes göndör fürtöket és a hozzá társuló csillogó zöld szemeket, amik egyre közelebb voltak hozzám, majd leült a velem szemben lévő székre és tovább nézett.

-          Biztos vagy te ebben? – nézett Harry komolyan szemeimbe.

-          Semmibe nem vagyok biztos, annyit tudok, hogy ez a helyes. – válaszoltam közömbösen, már a szinte sablonná vált szövegemmel, ő pedig sóhajtott egyet majd magához ölelt.

-          És te biztos vagy ebben? – kérdeztem halkan miközben nyakába fúrtam fejem.

-          Az utazásban? – aprót bólintottam, s folytatta. – Várom már, mert Amerika tuti óriási lesz és érdekes, de nem tudom, meddig bírom majd Anglia nélkül.

Az ajtóban megjelentek a többiek is útra készen, ismét az órámra néztem, s láttam, hogy még mindig van egy kis időnk így értetlenül néztem rájuk.

-          Mi ez a sietség? – kérdeztem, mire mindenki Niall-re nézett.

-          Jól van, még utoljára be akarok ugrani a Nando’s-ba mielőtt elmegyünk. – ráncolta szemöldökét durcásan és így már rögtön leesett.

Megforgattam a szemem, majd felkaptam a táskám és az ajtó felé indultam, a többiek pedig követtek, mintha én lennék a vezető, s ezt furcsának is találtam, de nem vettem figyelembe. Az autóba pattantunk és rögtön a Nando’s felé vettük az irányt, s egy negyedóra múlva meg is érkeztünk. Mondtam a fiúknak, hogy igyekezzenek, ha nem akarják lekésni a gépet és most kivételesen hallgattak is rám. Miután megvették a kaját ismét a kocsiban ültünk és mást sem hallottunk csak Niall csámcsogását.

***

A reptérre vezető út szinte pillanatok alatt telt el, pedig az is volt körülbelül fél óra, pontosan hétre odaértünk. Szokás szerint sikítozó lányok százai várták őket, s fotósok úgyszintén. Szemeim ismét mintha kápráztak volna, semmit nem láttam pár pillanatig, majd minden kitisztult és valaki tolni kezdett hátulról. Felpillantottam és megláttam Pault, aki bíztatóan rám mosolygott és engem jól eltakarva tovább tolt.

Egy kis helyiségbe vezettek minket, ahol fotelek voltak, egy TV és egy kisebb hűtő, amibe szénsavas, illetve szénsavmentes víz volt. A fiúk elengedték bőröndjüket, majd Harry rögtön kikapott egy üveg vizet és azt kezdte kortyolgatni, Niall leült a fotelbe, baseballsapkáját szemére húzta és lehunyta szemeit, hogy addig is pihenjen, amíg a gép felszáll.

Louis és Liam az ajtóban toporogtak és Eleanort és Mayát várták, akik perceken belül meg is érkeztek. Amikor Eleanor belépett az ajtón először sajnálkozva rám nézett és biccentett, hogy beszélni valónk van, míg Maya rögtön Liam karjaiba vetette magát. Elfordítottam a fejem, de így viszont Zayn tekintetébe ütköztem, amik szomorúan csillogtak, mégis perzselték bőrömet. A hideg végig futott testemen, behunytam a szemem, nyeltem egy nagyot, s lehajtottam fejem. Mindenki csöndben volt csak néha lehetett meghallani Harry és Louis susogását, de mindenki olyan hangulatban volt, akárcsak egy temetésen lennénk, akármilyen morbidan is hangzik, így volt.

A szobába lévő embereknek az összes lélegzetvételét lehetett hallani, az falon lévő óra kattogását, ami minden kattanással azt jelezte, hogy nemsoká itt az idő, és végleg el kell engednem Őt. Ahogy ez ismét eszembe jutott, mély levegőt vettem, majd kifújtam, s ezt megcsináltam egy párszor, míg végül sikerült visszafojtanom.

Halk torokköszörülésre lettünk figyelmesek, s mind egyszerre jöttünk rá, hogy Paul jelzett, hogy ideje lenne mennünk. A fiúk megragadták bőröndjüket és maguk után húzva vonultak ki a szobából, mi pedig a lányokkal utánuk, majd Paul mögöttünk, s még két testőr a fiúk mindkét oldalán. Ismét felhangzottak a fülsüketítő visítások és ismét elkezdődtek a vakuvillanások sorozatai.

***

A repülő elé a fotósok, újságírók és a rajongók már nem voltak beengedve, csak mi és a testőrök. Eleanor Louis nyakába csimpaszkodva állt, míg az derekát átkarolva nyakába fúrta fejét. Liam és Maya finoman ölelkezve, s szerelmesen egymás szemeibe nézve álltak, míg Niall a Milkáját ette Zayn pedig lehajtott fejjel bámulta az aszfaltot, ekkor valami elpattant bennem és benne is. Felnéztem és ugyanebben a pillanatban ő is felém nézett, majd láttam, hogy megindul felém, s az én lábaim is akaratom ellenére indultak el. Tündérmesébe illő jelenet volt, happy end nélkül.

Lábaim továbbra sem álltak meg, s ő is egyre közelebb volt hozzám, mígnem testem az övéhez csapódott, ekkor megéreztem illatát, majd két kezét derekamon. Bal kezem lassan felvezettem nyakán, végig tarkóján majd megállapodott hajában, jobb kezem pedig mellkasán pihent, amivel pontosan kitapintottam szívének őrülten gyorsan verő tempóját, s ennek érzésébe beleremegtem.

-          Örökké te leszel az egyetlen. – suttogta rekedten, közben homlokát enyémnek döntötte, így éreztem forró leheletét arcomon.

-          Szeretlek. – nyöszörögtem, majd lehunytam szemem, s pillanatok múlva könnycseppek gördültek végig arcomon.

Ajkai egyre közelebb voltak az enyéimhez, s mikor finoman érintették egymást, úgy éreztem, mintha a mellkasomban tűzijátékot gyújtottak volna, szinte fel akartam robbanni. Ajkaink lágyan kényeztették egymást, beletúrtam hajába, ő pedig egyre szorosabban tartotta derekamat, szemeimet pedig egyre több és több könnycsepp hagyta el, s koppantak a száraz aszfalton.

-          Srácok, menni kell. – szólalt meg halkan ismét Paul.

Niall és Harry szomorúan, mégis izgatottan néztek és mosolyodtak halványan egymásra. Liam egy utolsó csókot nyomott Maya szájára és a gépre indult, Louis ugyanezt tette. Zayn szemeimbe nézett majd lassan elengedett és ő is elindult. Amikor felértek az ajtó még nem volt becsukva így integettek nekünk, amit viszonoztunk, majd amikor minden előkészült, felcsendültek a repülő motorjának zajai, s lassacskán elindult, majd méterek után felszállt.

***

A tömegen nagy nehezen sikerült átverekednünk magunkat, majd mindenki a saját kocsijához ment. Amint beültem, a könnyek ismét kitörtek belőlem, most viszont nem tudtam megfékezni őket. Szívem hevesen vert, szinte ki akart szakadni a helyéről, de jelen pillanatban magam téptem volna ki. Idegesen hajamba túrtam, majd felüvöltöttem, s ez az üvöltés fájdalmas zokogásba ment át, a torkom lángolt, mintha egy gyújtót vagy egy égő gyufát nyomtak volna le rajta. Felnéztem, de nem láttam semmit, csak a szürkeséget. Egyre jobban szédültem, a fejem lüktetett. Végtagjaim fokozatosan zsibbadtak, de szívem ennél is rosszabb állapotban volt. Másodpercről másodpercre kisebb darabokra tört miután ténylegesen rájött, hogy azzal a repülőgéppel együtt a másik fele is elszállt...

39. Fejezet

/Brooke/

-          Kérlek, ne csináld… - suttogta elgyötörten, közben arcán pihenő kezemet szorongatta.

-          Érts meg. – néztem mélyen szemeibe, amik mérhetetlen csalódottságot sugároztak.

-          Hogy a francba értenélek már meg? – engedte el kezem és lépett el tőlem, amitől egy picit megszeppentem, de pár másodperc múlva összeszedtem magam. Csalódott tekintetébe, a düh és az érthetetlenség is társult.

-          Nem bírnám ki nélküled.

-          Akkor miért akarsz elhagyni? Nem hallod magad? Egyre nagyobb hülyeségeket beszélsz. – emelkedett meg hangja, én pedig úgy éreztem, hogy muszáj egy pillanatra becsuknom a szemem, hogy ne sírjam el magam. Mint mindig, most is erősnek kell maradnom, nem törhetek össze az első pillanatban.

-          Zayn, belehalnék, ha hónapokig távol lennél tőlem, két napba is majdnem sikerült, szó szerint… - ennek gondolatára kirázott a hideg, s láttam, hogy az ő arca is megrándult, majd folytattam. -  És még is abban a tudatban hitegetném magam, hogy ki fogom bírni, de ennyire erős nem maradhatok, nem egy kőszikla vagyok, ami töretlen. 

Fejét lehajtotta, és a padlót kémlelte. Kezei remegtek, nekem pedig a szívem őrületesen gyorsan vert. Nagyon féltem, féltem saját magamtól és döntéseimtől is. Felemelte fejét, s szemeimbe nézett. Tekintetétől összerezzentem, mert láttam, hogy vékony könnyfátyol fedte szemeit. Nem tudtam gondolkodni, fogalmam sem volt, hogy mit és miért teszek. A saját fejem után mentem, anélkül, hogy akármi is megfordult volna a fejembe.

Lábaim megindultak, nem tudtam nekik megálljt parancsolni, egyébként sem hallgattak volna rám, de nem is akartam. Továbbra is őt néztem, s átszeltem a közöttünk lévő távolságot, majd ahogy egyre közelebb értem hozzá, egyre több könnycsepp gurult végig arcomon. Centik választottak el tőle, amikor nem bírtam tovább és karjaiba zuhantam, azok pedig szorosan láncoltak hozzá. Beszippantottam őrjítő illatát, majd vállába hajtottam fejem. A torkomban lévő gombóc addig nőtte magát, amíg ki nem tört belőlem a sírás. Szívem szinte darabokban hevert, testem erősen rázkódott, s amikor megéreztem arcát nyakamnál, és észrevettem, hogy nedves volt, a könnyektől, hangtalan zokogásba kezdtem.

Egyre szorosabban zárt karjai közé, én pedig hozzábújtam, s próbáltam mély levegőt venni, hogy nagyjából megnyugodjak. Rázkódásom kezdett alább hagyni, szemeim már kiszáradtak a sírástól, emiatt egy könnycsepp sem jött ki már a szememből. Testem eltoltam övétől, kezemet mellkasára raktam, míg kezei derekamon pihentek. Lassan néztem fel rá, féltem a szemeibe nézni, de muszáj volt. Sikeresen ismét elvesztem bennük, de valahogy most nem töltött el olyan jó érzéssel, mint eddig, csak keserűséggel.

-          Annyira sajnálom… - nyöszörögtem hangtalanul, ő bólintott egyet, s elhagyta a szobát.

Hatalmas érzelmi kitörés volt ez mindkettőnk számára, majd a befejezés egy mondat volt, s egy bólintás, amit nem tudtam mire vélni. Nem hibáztatom a hirtelen hangulat változása miatt, sőt teljesen megértem. Én sem reagáltam volna jobban. Egyszerűen felfoghatatlannak találom azt, amit most csináltam. Biztos vagyok benne, hogy ha kimennek Amerikába és elkezdik a műsort, még több millió rajongót szereznek, ami büszkeséggel és szomorúsággal is eltölt.

Egyedült álltam a szobában és még mindig magam elé bámulva gondolkoztam, pont ugyanarra a pontra figyeltem, ahol Zayn kiment. Üveges tekintettel néztem, nem igazán tudom, hogy hány perc, vagy óra telhetett el, amikor az ajtó kinyitódott és Niall szőke haját láttam meg, de még mindig nem reagáltam semmit, továbbra is ott álltam.

-          Kijössz velünk azért majd a reptérre? – kérdezte félénken, reménykedve rám nézve.

-          Persze. – mosolyodtam el keserűen, de továbbra sem néztem rá.

-          Ha bármi kell, visíts. – suttogta a fülembe, majd egy puszit nyomott homlokomra.

***

-          Nem hiszem el, hogy megint legyőztél! – nézett rám durcásan Louis, miután sikeresen ötödszörre is megvertem az egyik idióta videojátékukban.  Vállat rántottam, s amikor láttam, hogy nem enyhül odamentem hozzá.

-          Mivel engesztelhetnélek ki?

-          Egy tálca kakaós muffin elég lesz. – vigyorgott diadalittasan én pedig felsóhajtottam.

-          Most komolyan muffint süssek neked? Mégis miből? – néztem rá értetlenül.

-          Nyugi, délelőtt megvettem minden hozzávalót. – közölte velem, rezzenéstelen arccal.

-          Te ezt már reggel kitervelted? – kerekedett ki a szemem, neki pedig újra mosoly húzódott arcára.

-          Nem, már az éjszaka megálmodtam.

-          Bekaphatod Louis William Tomlinson. – nyújtottam rá a nyelvem, majd a konyhába vonultam, ám amikor beértem, egy lépést visszahőköltem.

Zayn állt bent, a konyhapultnak nekidőlve, borostás arca mutatta, hogy jó pár napja nem borotválkozott, karikás szemei pedig, hogy nem is sokat aludt. Amikor sikerült összeszednem magam, beljebb léptem és kinyitottam a hűtőt. Ő úgy tett, mintha észre sem vett volna, inkább töltött magának egy pohár kólát. Sokszor csinálta már ezt az elmúlt hétben. Próbáltunk beszélgetni, mert nem szeretnék csúnyán elválni tőle, bár az tény, hogy elég kínos is a helyzet. Sikeresen a fakanalakat tartalmazó fiók előtt állt, ami nem nagyon javított a helyzeten. Hajrá Brooke Horan, ez a te szerencséd!

-          Egy picit arrébb mész? – néztem rá, válaszától félve, felpillantott rám, szeme megcsillant majd nagy nehezen odaengedett.

-          Ja, persze, bocsi. – suttogta zavartan.

-          Köszönöm.

-          Kinek kell megint sütnöd? – kérdése váratlanul érintett, nem gondoltam volna, hogy folytatja a beszélgetést.

-          Lou-t kell kiengesztelnem, ismét legyőztem. – mosolyodtam el halványan, amit ő is viszonzott, s ez boldogsággal töltött el.

-          Segítsek? – teljesen ledöbbentem, bár nem mintha nem örültem volna neki, hogy segíteni akar, ez is csak azt támasztja alá, hogy nem fogunk haraggal elbúcsúzni egymástól. Remélhetőleg.

-          Persze, ha szeretnél. – mosolyogtam rá, miután felbóbiskoltam döbbenetemből.

***

Éjjel tizenegy óra, a plafont bámulva próbáltam végre elaludni, de nem igazán akart az álom a szememre jönni. A fiúk gépe holnap reggel indul Los Angelesbe, és teljesen ki vagyok borulva. Ez az egy hét, amit még velük töltöttem úgy telt el, mintha csak két nap lett volna. Fogalmam sincs, hogy meddig lesznek ott, de bele sem merek gondolni, viszont megkérdeztem Pault, aki szerint maximum egy év lesz. Maximum egy év? Rengeteg idő.

Tom is telefonált, hogy lenne pár felkérés, fotózás és egy reklámfilm, amit én tátott szájjal hallgattam, mert nem hittem volna, hogy ennyi kihagyás után is kapok munkát, de szerencsére mégis lesz valami, ami néhány órára elvonja majd a figyelmem róluk. Niall-el sokat lelkiztünk és megbeszéltük, hogy minden nap felhív telefonon. Az első kérdése az volt, hogy miért nem lenne ez Zaynnel is? Miért volt szükséges szakítanunk? Órákig magyaráztam neki, s magyarázkodásom ismét sírásba torkollt. Előtte persze próbálok úgy tenni, mintha nem viselne meg annyira, de ismer és én is ismerem őt, s tudja, hogy nagyon rossz mindkettőnknek.

Sok minden kavargott a fejemben, nem is akarja senki azt a hangzavart, ami most tombolt bennem. Rengetet gondolkoztam azon, hogy különösebb képen, mit is csinálok, s hamar rá is jöttem. Elengedem, hogy valóra váltsa az álmait, miközben az enyémek darabokra hullnak, hisz ő volt az én álmom, jövőm.

38. Fejezet

-          Tényleg elvállaltátok a munkát Amerikában? – álltam Niall elé, aki ledermedve nézett szemeimbe.

-          Brooke… - indult meg felém keze, hogy vállamra rakja, de megállítottam és újra rákérdeztem.

-          Tényleg elvállaltátok?

Fejével aprót bólintott én pedig belül darabokra törtem. Arcomra egy kis mosoly ült ki és próbáltam leplezni minden érzelmemet, pedig ordítani tudtam volna. Rezzenéstelen arccal, még mindig mosolyogva, fordítottam neki hátat és vonultam fel a szobába, de tekintetét még mindig éreztem a hátamban. Zayn még mindig idegesen körbe-körbejárkált. Amint meglátott felém indult, de ahogy észrevette a mosolyt az arcomon, egyfajta értetlenség futott át rajta, majd mégis megtette azt a kis távolságot, ami közöttünk volt.

-          Mi a baj? – két keze közé vette az arcomat, én pedig megráztam fejem. – Akkor miért mosolyogsz?

-          Úgy tudtam eddig, hogy a mosolygás pozitív dolog. – döntöttem még nagyobb vigyorral oldalra a fejemet.

-          Kérlek, ne rejtsd el, megint amit érzel. – nézett mélyen szemembe.

-          Nem rejtek el semmit.

-          Dehogynem! Ebben vagy a legjobb, hogy mindig elnyomd, ha valami bánt. – mondta, majd gúnyosan felhúzta szemöldökét.

-          Mennyivel lenne jobb, ha most elkezdenék kiabálni? – feleltem, még mindig halál nyugodtságot tettetve.

-          Sokkal. – válaszolt egyszerűen. Kezdett elfogyni a türelmem, de nem akartam ismét elveszteni a fejem.

-          Te kérsz valami kaját? A fiúk már biztosan éhesek. – vettem el finoman arcomról kezeit, lemondóan sóhajtott, én pedig felfestettem a mosolyt az arcomra, s leindultam a konyhába.

***

Mindenki jóízűen evett, én gondolataimba mélyedtem és próbáltam nem a körülöttem lévő dolgokra koncentrálni, míg Zayn lábával trappolt az asztal alatt és idegesen ajkait harapdálta. El fogom veszíteni. Ezt nagyon jól tudtam és tisztában voltam vele. Ők elmennek, én itt maradok, és ki tudja meddig nem fognak vissza jönni, plusz ha végre dolgozhatok, nekem sem lesz időm kéthetente meglátogatni őket, ugyanis Eleanor és Maya így beszélték meg, de én nem mondtam rá semmit. A fájdalom és a veszteség érzése rettenetesen mardosta a szívemet. Jobb lesz, ha még mielőtt elmennek beszélek vele és nem hagyom, hogy hetekig, hónapokig szenvedjünk. Telefonon és gépen beszélni egyáltalán nem ugyanaz, és azt is tudom, hogy miután beszélek Zaynnel mindenki hülyének fog tartani, vagy megutál. Önzőség lenne azt mondanom, hogy magam mellett akarom tudni, de így nem menne? Teljesen hozzászoktam, hogy egyfolytában utazgatnak, interjúkra, forgatásra és fotózásokra járnak, nem feltétlenül Anglián belül, de Amerika rettentő messze van, rengeteg az idő eltolódás is. Egy műsor pedig nem két hétig tartó dolog, ha azt akarják, hogy működjön minimum egy év, és ez az, ami nem mindegy.

Az agyam egyfolytában kattogott, nem hagyott nyugodni semmi, gondolatmentemtől kirázott a hideg és szívem is belesajdult. Louis és Harry szokás szerint próbálták oldani a hangulatot a hülyeségeikkel, én pedig mosolyogva figyeltem őket, bár fogalmam sem volt arról, hogy miről megy a baromkodás, mert szellemileg teljesen máshol voltam. Niall szokás szerint tömte a fejét, és hangos csámcsogással jelezte, hogy ismét ügyes voltam és finomat főztem, míg Liam alig evett pár falatot, szeme egyfolytában köztem és Zayn között ingadozott. Fogadni mernék rá, hogy majd elkezd apáskodni, hogy butaságot csinálok, de ha a helyzetemben lenne meg tudná érteni, de szerencséjére nincs.

***

-          Min kattogott ennyire az agyad vacsora közben? – ült le mellém Liam a földszinti hátsó teraszra, miután mindenki a maga dolgára ment, nekem viszont szükségem volt a friss levegőre, ő pedig utánam jött.

-          Nem lényeges. – néztem rá, s elmosolyodtam.

-          Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz. Én vagyok a Daddy Direction vagy mi a franc. – emelte egekbe szemöldökét én pedig halkan elkuncogtam magam.

-          Békésen elfogok válni Zayntől. – váltott komolyra a hangom, és akármennyire se akartam terhelni a problémaimmal egyszerűen csak kibukott belőlem. Valakinek muszáj elmondanom.

-          Hogy mi? – fordított maga felé.

-          Szerintem hallottad, nem akarom megismételni.

-          Brooke, őrült nagy butaságra készülsz! – nézett aggódóan szemeimbe.

-          Nem fogom kibírni nélküle.

-          Akkor mi a francért akarod ezt tenni magatokkal? – arca értetlennek tűnt, pedig azt hittem, hogy megértette.

-          Hát nem érted? – suttogtam gyengén és egyre több könny gyűlt szemeimbe. – Egy műsort csinálni, sikeresen nem két hétbe kerül, minimum egy vagy akár több év Liam és nekem még ott lesz a munkám is ami miatt nem fogom tudni mindig meglátogatni. – fakadtam ki, s arcomat kezeimbe temette.

-          Telefon, Skype? – tette fel azt a kérdést, amivel próbált visszavágni, de tudta, hogy győztem és igazam van.

-          Nagyon jól tudod, hogy az nem olyan. – néztem fel rá könnyes szemekkel, s időközben egyre több és több kezdett el leszáguldani arcomról.

-          Gyere ide te majom. – mondta, közben magához húzott én pedig pólójába temettem arcom és ajakamat harapdálva próbáltam visszatartani továbbra is kitörni készülő könnyeimet. – Meg fogod bánni.

-          Tudom, de ez a helyes. – suttogtam, s hátamat simogató kezének hála, kezdtem szépen fokozatosan megnyugodni.

***

/Zayn/

Rettenetes előérzetem van, pedig mostanában annyira jól alakult minden. Brooke meggyógyult, a fiúkkal és a karrierünkkel minden rendben, sőt… Amerikába lesz egy turnénk, amit próbálunk ugyanolyan színvonallal véghezvinni, mint az Angliait, és biztos vagyok, hogy mindenki 110%-ot fog nyújtani, úgyhogy efelől nincs aggódni valóm. Kaptunk egy ajánlatot, hogy lehetne egy külön műsorunk is kint, rengeteget hezitáltunk, nem akartuk itt hagyni a családunkat, barátainkat és néhányunk helyzetében a barátnőinket. Bár tudom, hogy Brooke mellettem fog állni mindenben, azt is tudom, hogy rettentő nehéz lesz neki és nem akarom ennek kitenni, de nem tudnék nélküle mit kezdeni és ez vele is így van, ezért van rossz előérzetem. A management több száz érvet hozott fel annak oldalán, hogy el kellene vállalnunk a műsort, így sok gondolkodás után beleegyeztünk, s ekkor volt az a pillanat, amikor féltem elmondani Brooke-nak. Kiismerhetetlen még nekem is, sok dolgot tud előlem is rejtegetni, de van, amikor olyan, mint egy nyitott könyv, akiből bárki olvashat. Ezzel a döntéssel szemben fogalmam sincs, hogy melyik oldalát fogja hozni.

Az egész vacsora feszült hangulatban telt el, legalábbis nekem és Brooke-nak biztos, plusz Liamnek, aki látta rajtunk, hogy valami baj van. Brooke az a fajta ember, aki nem szereti kimutatni az érzelmeit és ez rettentően zavaró, mert nem tudom mi jár a fejében, hogy elhagy, vagy velem marad még így is, hogy lehet, hogy hónapokon keresztül nem tudunk beszélgetni. Amikor elmondtam neki a műsort Amerikában, először lefagyott, majd folyamatosan csak mosolygott, ami még idegesítőbb volt. Ha ordított volna, vagy kitört volna sokkal nyugodtabb lennék, de nem tette. Csak mosolygott és elnyomta magába, ami fájt neki.

A szobában kuporogva vártam, hogy feljöjjön, hátha megtudjuk beszélni, bár a hátam közepére sem kívántam most ezt a beszélgetést, mert nagyon féltem. Vacsora után kiment a hátsó teraszra, mondván, hogy levegőznie kell, de fogadni mernék, hogy rajtunk gondolkozik, ettől pedig borzongás fut végig minden porcikámon, ám nem a jó értelemben. Apró talpak csattogtak a lépcső parkettáján, jelezvén, hogy valaki felfele tart és nagyon jól tudtam, hogy ki az. Először elkezdtem fázni, majd olyan melegem volt, hogy izzadni is elkezdtem, tenyerem már tiszta víz volt. A kilincs elfordult, az ajtó kinyitódott, s Ő lépett be rajta. Mint mindig most is gyönyörű volt, nem is értem, hogy miért van nekem, hisz meg sem érdemlem. Lassú léptekkel jött felém, amikor már nem sok volt közöttünk a távolság, puha kezét arcomra simította, aprót fordítottam a fejemen, s tenyerébe csókoltam, ő pedig lehajtotta fejét. Szívem a torkomban dobogott, úgy éreztem, hogy pillanatokon belül kiszakad onnan. Mutatóujjammal álla alá nyúltam és arra kényszerítettem, hogy szemeimbe néztem. Tekintetéből mindent ki tudtam olvasni, fájdalmat és szomorúságot láttam benne… Mindent, ami arra utalt, hogy elveszítettem…

37. Fejezet

Harry falfehér volt, majd kikerekedett szemekkel körbenézett és megszólalt.

-          Éppenséggel ez az én szobám. – köszörülte meg a torkát, mire én is végigmértem a szobát, s rájöttem, hogy igaza van.

-          Az most tök mindegy! – temettem arcomat tenyerembe.

-          Ha megfektettelek Zayn kinyír. – nyelt egy nagyot. – Sőt ha hozzád értem Zayn akkor is kinyír. – sikkantott fel.

-          Engem pedig el hagy! – néztem rá mérgesen, majd közelebb mentem hozzá.

-          Remélem ezzel nem arra akartál célozni, hogy az én hibám!

-          Miért ne? Hisz te tetted! – kiáltottam fel hisztérikus hangon.

-          Te meg ezek szerint élvezted…

-          Te seggfej! – szaladtam neki és ráugrottam, majd kezeimmel mellkasát kezdtem el verni.

-          Fejezd már be a hisztit! Lehet nem is történt semmi! – kiabált rám, s olyan hangnemet használt, amitől komolyan megijedtem. Összerezzentem és megsemmisülve szálltam le róla, kezeim pedig testem mellé estek.

Halk motyogást hallottam az ajtó mögül, ezért rögtön odakaptam a fejem.

-          Brooke én s… - Harry ismét meg akart szólalni, de egyik kezemmel befogtam a száját, másikkal pedig az ajtó felé mutattam.

Ismét susmogások hallatszódtak, ekkor hangtalanul odalopakodtunk az ajtóhoz, hogy halljuk ki az. A hangok egyre tisztábban szűrődtek át az ajtón, s már szavakat hallottunk, majd amikor még közelebb merészkedtünk ki tudtunk venni pár mondatot a beszélgetésből.

-          Ez már nem vicces srácok, szerintem be kéne mennünk. – hallottam Liam hangját.

-          Jaj Liam, ne legyél már ilyen apáskodó. – oktatta ki Niall.

-          Niall, ez már tényleg nem vicces. Nem hallottad, hogy Harry kiabált Brooke-al? Nem állok jót magamért, ha megüti vagy valami. – suttogta alig hallhatóan Zayn, nekem pedig az egekbe szökött a szemöldököm. Harry? Megütni? Engem? Egy légynek sem tudna ártani, nemhogy nekem!

 Mikor ezt meghallotta Harry felállt és felháborodottan a kilincsért nyúlt, én pedig keze után nyúltam, s könyörgően néztem rá, de hajthatatlan volt. Szinte feltépte az ajtót, ami előtt Liam, Niall és Zayn kővé dermedten álltak miután megláttak minket. Szúrós szemekkel néztem végig mind hármójukon, ők még mindig ijedten próbálták összeszedni magukat.

-          Haver, kösz, hogy ennyire bízol bennem. – vetette oda Harry gúnyosan Zaynnek, s úgy hagyta el a szobát, hogy közben direkt Zayn vállának ütközött.

-          Ezt tényleg nem kellett volna. És nem csak a beszólást, hanem az egészet. – mondtam rezzenéstelen arccal.

-          Azt hittük jó vicc lesz…

-          Jó vicc? Akkor is ezt mondtad volna, ha tényleg történik valami közöttünk? Mert én nem hinném. – dühösen meredtem barna szemeibe, amik most a bűntudattól és megbánástól csillogott.

-          Sajnáljuk. – jött hozzám közelebb és átölelt, de nem viszonoztam.

-          Tudod, hogy úgy sincs ezzel semmi elintézve.

-          Tudom. – sóhajtott fel és még közelebb húzott magához.

-          Ne csináld ezt! – néztem fel rá, mire ő egy apró puszit nyomott ajkaimra, nekem pedig egy halk sóhajt hagyta el számat.

-          Harryt nem lesz ilyen könnyű kiengesztelned.

-          Ó, dehogynem! – kacsintott rám, majd elengedett és Harry után szaladt.

***

Végül Zayn terve bevált. Mondjuk rohadt nagy terv volt, amikor annyit kérdezett meg tőle, hogy „Mivel tudnálak kiengesztelni?” Erre Harry válasza annyi volt, hogy menjen el vele babázni. Alapból ment volna, mivel meg akarta látogatni Baby Luxot, hisz rég látta már, így én is mentem velük. Istenemre mondom, hogy nála aranyosabb babát, még soha nem láttam! Amikor Zayn a kezébe vette a babát, az első gondolatom az volt, hogy vajon ilyen lenne a mi babánkkal is? De ezután eszembe jutott, hogy ki tudja, mit hoz a sors? Nem érdemes még a gyereken gondolkodni, lehet, el sem jutunk odáig, akármilyen fájdalmas is belegondolni. Ahogy tartotta a kezében Luxot és beszélt hozzá, a baba visszamosolygott rá, könny szökött a szemembe, amit próbáltam észrevétlenül eltűntetni, és sikerült is, legalábbis szerintem. Lou egy rettentő aranyos lány, igaza volt Harrynek, hogy fiatalsága ellenére, kiváló anya és több millió ember irigyeli, több okból is.

Miután Harry kibabázta magát hazafele vettük az irányt. Liam, Niall és Louis a nappaliban TV-ztek, Lou-n pedig még mindig látszott a másnaposság. Csak maga elé bámult, szemei alatt táska nagyságú fekete karikák lapultak. Besétáltunk én pedig ledobtam magam mellé.

-          Na, mi van? Megártott a tegnap este? – nevettem és átkaroltam.

-          Ne mond, hogy te nem voltál másnapos. – morgott rám nézve.

-          De az voltam, amíg meg nem láttam Harryt az ágyamba.

-          Az még mindig az én ágyam. – vigyorgott miközben kijavított.

-          Nem vagyok rá kíváncsi! – tette fel kezeit és felsétált a szobájába, én pedig értetlenül néztem a fiúkra.

-          Mindig ilyen nyűgös, ha előző este annyira bebaszik, mint ahogy tegnap, de szerencsére csak egy napos. – magyarázta meg Niall, majd váll rántva jeleztem, hogy nekem mindegy.

Felkeltem a fotelból és felindultam a lépcsőn, hátrapillantottam, belenéztem Zayn szemeibe és tekintetemmel intettem neki az emelet felé. Persze rögtön, leesett neki és utánam jött, összefűztük ujjainkat, s magam után húzva léptünk be a szobába. Amint becsuktuk az ajtót, neki nyomott annak és derekam szorította, majd ajkait az enyémekre nyomta. Nyelveink már jó pár perce vad táncot jártak, amikor megtette a következő lépést, s besimított pólóm alá, majd finoman lehúzta rólam, közben elszakadva ajkaimtól, ami nem volt kellemes érzés, de addig is legalább vettem levegőt. Hátam cirógatta, míg én ingjének gombaival bajlódtam.  Miután sikerült velük megbirkóznom, a szoba legvégébe hajítottam, s hangtalanul földet ért. Ellöktem magam az ajtótól, magamhoz húztam egy újabb csókra, közben az ágy felé hátráltam, amire ráfektetett, majd ajkaim kényeztetéséről áttért a nyakamra és ott folytatta. Egyik kezem a paplant markolta, míg másik hátát karmolászta, ajkaimat eközben egyre hangosabb sóhajok hagyták el. Melltartóm pillanatok alatt került le rólam, már nem volt annyi gondja vele, mint eddig. Ajkai újra enyémekhez nyomódtak, de csak apróbb puszikra.

-          El kell mondanom valamit. – suttogta lihegve, csukott szemeim persze rögtön kipattantak. Kirázott a hideg, féltem.

-          Ne kímélj. – feleltem alig hallhatóan, miközben félve pillantottam rá.

-          Amerikába megyünk turnézni és… - itt félbe hagyta mondatát, de nagyon jól tudtam, hogy végződik.

-          Van még valami.– folytattam, ő pedig aprót bólintott és leszállt rólam. Felkaptam a pólóm, majd visszaültem az ágy szélére és hajamba túrtam. – Mi az?

-          Felajánlottak nekünk egy műsort is, ami jó ajánlat nekünk és… - ismét abbahagyta, s idegesen alsó ajkába harapott.

-          Elvállaltátok. - leheltem megsemmisülve, szemeibe néztem, amik aggódóan csillogtak és láttam bennük, hogy ez a válasz…

36. Fejezet

Szerelem. Olyan sok mindent rejt ez a szó, sokan elméleteket gyártanak róla, próbálnak rájönni a titkára. De itt nincs semmilyen titok. Csak azok érthetik, akik érzik is. A világ legcsodálatosabb érzése, ha szeretsz valakit, s ő viszont szeret, később pedig bebizonyosodik, hogy sok minden keresztbe tud tenni, de mégis egymásra találnak. Így volt ez velem és Zaynnel is. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is egy pár leszünk, mindig is abban a tudatban éltem, hogy egyéjszakás kaland voltam számára, de ahogy később kiderült ez nem így van. Jelenleg semmi nem tudná elrontani a kedvem, soha nem voltam még ilyen boldog.

Mellette kelni és aludni minden mást elsöpör a világon. Az ő szemébe nézni, rámosolyogni és megölelni, megcsókolni felbecsülhetetlen.

Amikor felkeltem Zayn békésen szuszogott mellettem, így én is visszafeküdtem, de nem bírtam visszaaludni, akármennyire is próbáltam. Finoman kibújtam karjai közül, úgy, hogy még véletlenül se ébresszem fel. A fürdőbe másztam ahol megmostam a fogam és az arcom, majd kócos tincseimet rendeztem. Felvettem egy egyszerű farmert egy zöld pólóval és lesétáltam a nappaliba.

Az egész házban csend volt, amit nem értettem. A falon lógó órára pillantottam, ami fél kilencet mutatott, s rögtön rájöttem, hogy miért nincsenek még ébren. A hasam megkordult ezzel jelezve, hogy ideje lenne ennem valamit. A konyhába érve a hűtő felé vettem az irányt és amikor kinyitottam csalódottan vettem észre, hogy szinte semmi nincs itthon. Megforgattam a szemem, felkaptam a táskám és kiléptem az utcára.

Amint felértem a városba körülbelül tíz fotós kezdett el követni és különböző kérdéseket feltenni. Amelyik az állapotomról kérdezett arra annyit feleltem, hogy „jól vagyok!” Viszont a magánéletemet és a fiúkat érintő kérdéseket elengedtem a fülem mellett és igyekeztem nem odafigyelni az egyre bántóbb kérdésekre.

***

A konyhában ügyködtem valami normális reggelit összedobni, amit mindenki szeret, s így a palacsinta mellett döntöttem. Épp a tésztát bűvöltem, amikor valaki elkapta a derekam és a nyakamba csókolt én pedig ijedtemben eldobtam a fakanalat és felsikítottam.

-          Te idióta, úgy megijesztettél! – fordultam hátra és csaptam meztelen mellkasára, ő pedig csak vigyorgott.

-          Ez fájt! – kapott drámaian ütésem helyére és lebiggyesztette ajkait, mire én nyomtam rá egy cuppanós puszit, s ezzel egy időben kapott fel, majd a konyhapultra ültetett, s két lábam közé állt.

Ajkaim után kapott és szenvedélyes csókot lehelt rá, amit én készségesen viszonoztam. Kezeim felvezettem a tarkóján, majd hajába túrtam, hogy még közelebb húzzam magamhoz. Már ha ez lehetséges volt. Másik kezemmel mellkasán simítottam végig egészen boxere széléig, miközben ő pólóm alatt simogatta testemet. Ajkaimról áttért nyakamra, ekkor én hátát karmolásztam. Nem igazán bírtam magammal. Megfogtam arcát és újra visszahúztam ajkaimhoz, ő csípőmet markolta én pedig körbe fogtam lábaimmal csípőjét. Halk sóhajok hagyták el számat, amikor ágyékát csípőmnek nyomta. Beleharaptam ajkaiba, s ekkor egy halk morgás tört fel torkából.

-          Srácok, remélem az nem a reggeli lesz. – szemeim kipattantak és Liam fáradt tekintetével találtam magam szemben, miközben Ő a mellettünk heverő tálra mutatott, amiben a készülődő palacsinta pihent. Zayn azonnal eltávolodott tőlem, ami szinte fizikai fájdalmat okozott.

-          Öhm, de. – nyögtem és lesütöttem a szemem, mert éreztem, hogy teljesen elpirultam.

-          Akkor nem vagyok éhes. – húzta el a száját.

-          Haver, semmi nincs a palacsintával. Még csak hozzá sem értünk. – forgatta meg Zayn a szemeit. Úgy csinált mintha semmi nem történt volna.

Lepattantam a pultról, felvettem a fakanalat a földről, elmostam majd rendezve vonásaimat megpróbáltam folytatni a főzést, amiben hevesen verő szívem sokszor megakadályozott.

***

-          Brooke, ez a palacsinta rohadt jól sikerült! – nyámmogott Harry, miközben azt a palacsintát ette, amit reggel elkezdtem.

-          Örülök neki! – mosolyogtam rá angyalian.

-          Mit vigyorogsz így? Mit tettél bele? Mit csináltál vele? – kerekedtek ki a szemei.

-          Én? Semmit, azon kívül, hogy még hajnali kilenckor csináltam. – tettem magam elé védekezően a kezeimet, ekkor Liam hangosan felröhögött.

-          Mit tudsz? – nézett rá Harry összehúzott szemekkel.

-          Nem elég, hogy tudom, még láttam is! – röhögött tovább én pedig szúrós szemekkel néztem rá.

-          Ugye nem? – vált arca fal fehérré. – Fúj, hogy lehettek ilyenek? – és úgy ahogy volt kiköpte a palacsintát, ami még a szájában volt, és ez bevallom rettentő rosszul esett. Egyrészt mert nem történt semmi, más részt meg csak jót akartam.

Kisétáltam a teraszra és leültem az egyik székre, lehajtott fejjel kezdtem a padlót figyelni. Lábammal doboltam és a Coldplay egyik számát kezdtem dudorászni.

-          Ugye nem rám haragszol? – hallottam meg Harry hangját.

-          Nem haragszok. – mosolyogtam rá hátra.

-          De megbántottalak.

-          Csak egy picit. – mosolyodtam el ismét, majd megint a földet néztem.

-          Nem akartam, csak elképzeltem, hogy te és Zayn ott a palacsintám mellett…

-          Megértem, de semmi rosszat nem akartam. Ennek jutalmául a jó szándékom a tányérban hever félig megrágva és nyálban úszva. – nevettem fel saját mondatomon.

-          Ha akarod megeszem. – ölelte át vállamat.

-          Nem kell, hacsak nem akarod, hogy odahányjak mellé. – bújtam mellkasába.

-          Ugye tudod, hogy ez most lányhoz nem méltóan gusztustalan volt?

-          Tudom… de leszarom. – sóhajtottam fel, ő pedig hangosan el kezdett röhögni, majd szája elé kapta kezét ezzel is próbálta elfojtani nevetését.

-          Rendezni kéne valami házibuli féleséget. Unatkozok. – vetette fel az ötletet.

-          Beszéljük meg a többiekkel. – bontakoztam ki öleléséből és ketten megindultunk a konyha felé.

***

A zene ütemes dallamára ringatóztam, már a töménytelen alkoholtól bódultan. Egyszer-kétszer meg botlottam, de végül mindig sikerült álló helyzetbe tornáznom magam és nem hagytam abba. A fiúk közül ismét Louis volt a legrészegebb, Liam pedig igyekezte fékezni magát, de egy pár felest ő is megivott velünk. Mayát és Eleanort is elhívtuk, plusz Daniellet, de ő azt mondta, hogy inkább kihagyja, és majd bepótoljuk egy csajos este keretében. Mayával sokat beszélgettünk és rájöttünk, hogy nem is olyan gáz a csaj, mint amilyennek hittük, bár beszélgetésünk témájára már csak homályosan emlékszem.

-          Brooke, hozol még egy üveg whisky-t? – tántorgott mellém Louis és átkarolta vállamat.

Az egyensúlyom viszont abban a pillanatban elveszítettem, amikor rám nehézkedett. Lábaim megadták magukat és összecsuklottak alattam. Először csak térdre estem, ami picit fájt, így felszisszentettem. Lou viszont elég rendesen beájult, mert teljes testsúlyával rajtam feküdt, mozdulni sem bírtam. A többiek tovább táncoltak, ittak vagy aludtak. Senki nem vett észre minket. Testem, szervezetem kezdte feladni, szemeim fokozatosan lecsukódtak, izmaim ellazultak és végül semmi másra nem emlékeztem csak a sötétségre.

***

A fejem zsongott, fájt mindenem. A végtagjaim teljesen zsibbadtak voltak és azt sem tudtam, hogy merre vagyok fejjel. Szerintem még sosem voltam ilyen másnapos. Ha egy doboz gyógyszert beveszek az sem segített volna. Valaki szuszogott fejem alatt, lepillantottam és egy meztelen mellkast pillantottam meg. Először elmosolyodtam és még jobban hozzábújtam, s beleszippantottam illatába, ám ekkor a felismerés lavinaként ért és úgy pattantam ki az ágyból, mint aki kísértetet látott. A hadműveletem viszont rosszul sikerült, mivel nagy dobbanással seggre estem, s ekkor az alattam alvó személy szemei is ijedten pattantak ki.

-          Mi a francot keresel az ágyamban Harry? – suttogtam kétségbeesve.