/Brooke/
- Kérlek, ne csináld… - suttogta elgyötörten, közben arcán pihenő kezemet szorongatta.
- Érts meg. – néztem mélyen szemeibe, amik mérhetetlen csalódottságot sugároztak.
- Hogy a francba értenélek már meg? – engedte el kezem és lépett el tőlem, amitől egy picit megszeppentem, de pár másodperc múlva összeszedtem magam. Csalódott tekintetébe, a düh és az érthetetlenség is társult.
- Nem bírnám ki nélküled.
- Akkor miért akarsz elhagyni? Nem hallod magad? Egyre nagyobb hülyeségeket beszélsz. – emelkedett meg hangja, én pedig úgy éreztem, hogy muszáj egy pillanatra becsuknom a szemem, hogy ne sírjam el magam. Mint mindig, most is erősnek kell maradnom, nem törhetek össze az első pillanatban.
- Zayn, belehalnék, ha hónapokig távol lennél tőlem, két napba is majdnem sikerült, szó szerint… - ennek gondolatára kirázott a hideg, s láttam, hogy az ő arca is megrándult, majd folytattam. - És még is abban a tudatban hitegetném magam, hogy ki fogom bírni, de ennyire erős nem maradhatok, nem egy kőszikla vagyok, ami töretlen.
Fejét lehajtotta, és a padlót kémlelte. Kezei remegtek, nekem pedig a szívem őrületesen gyorsan vert. Nagyon féltem, féltem saját magamtól és döntéseimtől is. Felemelte fejét, s szemeimbe nézett. Tekintetétől összerezzentem, mert láttam, hogy vékony könnyfátyol fedte szemeit. Nem tudtam gondolkodni, fogalmam sem volt, hogy mit és miért teszek. A saját fejem után mentem, anélkül, hogy akármi is megfordult volna a fejembe.
Lábaim megindultak, nem tudtam nekik megálljt parancsolni, egyébként sem hallgattak volna rám, de nem is akartam. Továbbra is őt néztem, s átszeltem a közöttünk lévő távolságot, majd ahogy egyre közelebb értem hozzá, egyre több könnycsepp gurult végig arcomon. Centik választottak el tőle, amikor nem bírtam tovább és karjaiba zuhantam, azok pedig szorosan láncoltak hozzá. Beszippantottam őrjítő illatát, majd vállába hajtottam fejem. A torkomban lévő gombóc addig nőtte magát, amíg ki nem tört belőlem a sírás. Szívem szinte darabokban hevert, testem erősen rázkódott, s amikor megéreztem arcát nyakamnál, és észrevettem, hogy nedves volt, a könnyektől, hangtalan zokogásba kezdtem.
Egyre szorosabban zárt karjai közé, én pedig hozzábújtam, s próbáltam mély levegőt venni, hogy nagyjából megnyugodjak. Rázkódásom kezdett alább hagyni, szemeim már kiszáradtak a sírástól, emiatt egy könnycsepp sem jött ki már a szememből. Testem eltoltam övétől, kezemet mellkasára raktam, míg kezei derekamon pihentek. Lassan néztem fel rá, féltem a szemeibe nézni, de muszáj volt. Sikeresen ismét elvesztem bennük, de valahogy most nem töltött el olyan jó érzéssel, mint eddig, csak keserűséggel.
- Annyira sajnálom… - nyöszörögtem hangtalanul, ő bólintott egyet, s elhagyta a szobát.
Hatalmas érzelmi kitörés volt ez mindkettőnk számára, majd a befejezés egy mondat volt, s egy bólintás, amit nem tudtam mire vélni. Nem hibáztatom a hirtelen hangulat változása miatt, sőt teljesen megértem. Én sem reagáltam volna jobban. Egyszerűen felfoghatatlannak találom azt, amit most csináltam. Biztos vagyok benne, hogy ha kimennek Amerikába és elkezdik a műsort, még több millió rajongót szereznek, ami büszkeséggel és szomorúsággal is eltölt.
Egyedült álltam a szobában és még mindig magam elé bámulva gondolkoztam, pont ugyanarra a pontra figyeltem, ahol Zayn kiment. Üveges tekintettel néztem, nem igazán tudom, hogy hány perc, vagy óra telhetett el, amikor az ajtó kinyitódott és Niall szőke haját láttam meg, de még mindig nem reagáltam semmit, továbbra is ott álltam.
- Kijössz velünk azért majd a reptérre? – kérdezte félénken, reménykedve rám nézve.
- Persze. – mosolyodtam el keserűen, de továbbra sem néztem rá.
- Ha bármi kell, visíts. – suttogta a fülembe, majd egy puszit nyomott homlokomra.
***
- Nem hiszem el, hogy megint legyőztél! – nézett rám durcásan Louis, miután sikeresen ötödszörre is megvertem az egyik idióta videojátékukban. Vállat rántottam, s amikor láttam, hogy nem enyhül odamentem hozzá.
- Mivel engesztelhetnélek ki?
- Egy tálca kakaós muffin elég lesz. – vigyorgott diadalittasan én pedig felsóhajtottam.
- Most komolyan muffint süssek neked? Mégis miből? – néztem rá értetlenül.
- Nyugi, délelőtt megvettem minden hozzávalót. – közölte velem, rezzenéstelen arccal.
- Te ezt már reggel kitervelted? – kerekedett ki a szemem, neki pedig újra mosoly húzódott arcára.
- Nem, már az éjszaka megálmodtam.
- Bekaphatod Louis William Tomlinson. – nyújtottam rá a nyelvem, majd a konyhába vonultam, ám amikor beértem, egy lépést visszahőköltem.
Zayn állt bent, a konyhapultnak nekidőlve, borostás arca mutatta, hogy jó pár napja nem borotválkozott, karikás szemei pedig, hogy nem is sokat aludt. Amikor sikerült összeszednem magam, beljebb léptem és kinyitottam a hűtőt. Ő úgy tett, mintha észre sem vett volna, inkább töltött magának egy pohár kólát. Sokszor csinálta már ezt az elmúlt hétben. Próbáltunk beszélgetni, mert nem szeretnék csúnyán elválni tőle, bár az tény, hogy elég kínos is a helyzet. Sikeresen a fakanalakat tartalmazó fiók előtt állt, ami nem nagyon javított a helyzeten. Hajrá Brooke Horan, ez a te szerencséd!
- Egy picit arrébb mész? – néztem rá, válaszától félve, felpillantott rám, szeme megcsillant majd nagy nehezen odaengedett.
- Ja, persze, bocsi. – suttogta zavartan.
- Köszönöm.
- Kinek kell megint sütnöd? – kérdése váratlanul érintett, nem gondoltam volna, hogy folytatja a beszélgetést.
- Lou-t kell kiengesztelnem, ismét legyőztem. – mosolyodtam el halványan, amit ő is viszonzott, s ez boldogsággal töltött el.
- Segítsek? – teljesen ledöbbentem, bár nem mintha nem örültem volna neki, hogy segíteni akar, ez is csak azt támasztja alá, hogy nem fogunk haraggal elbúcsúzni egymástól. Remélhetőleg.
- Persze, ha szeretnél. – mosolyogtam rá, miután felbóbiskoltam döbbenetemből.
***
Éjjel tizenegy óra, a plafont bámulva próbáltam végre elaludni, de nem igazán akart az álom a szememre jönni. A fiúk gépe holnap reggel indul Los Angelesbe, és teljesen ki vagyok borulva. Ez az egy hét, amit még velük töltöttem úgy telt el, mintha csak két nap lett volna. Fogalmam sincs, hogy meddig lesznek ott, de bele sem merek gondolni, viszont megkérdeztem Pault, aki szerint maximum egy év lesz. Maximum egy év? Rengeteg idő.
Tom is telefonált, hogy lenne pár felkérés, fotózás és egy reklámfilm, amit én tátott szájjal hallgattam, mert nem hittem volna, hogy ennyi kihagyás után is kapok munkát, de szerencsére mégis lesz valami, ami néhány órára elvonja majd a figyelmem róluk. Niall-el sokat lelkiztünk és megbeszéltük, hogy minden nap felhív telefonon. Az első kérdése az volt, hogy miért nem lenne ez Zaynnel is? Miért volt szükséges szakítanunk? Órákig magyaráztam neki, s magyarázkodásom ismét sírásba torkollt. Előtte persze próbálok úgy tenni, mintha nem viselne meg annyira, de ismer és én is ismerem őt, s tudja, hogy nagyon rossz mindkettőnknek.
Sok minden kavargott a fejemben, nem is akarja senki azt a hangzavart, ami most tombolt bennem. Rengetet gondolkoztam azon, hogy különösebb képen, mit is csinálok, s hamar rá is jöttem. Elengedem, hogy valóra váltsa az álmait, miközben az enyémek darabokra hullnak, hisz ő volt az én álmom, jövőm.