28. Fejezet

Az egész házban sötétség és csönd volt. Régóta éreztem magam ilyen magányosnak. A fiúk már két napja Los Angelesben vannak, de szerencsére tudtam velük beszélni, jelenleg is Zayn hívását várom. Kibaszott időeltolódás…  A telefonom szorongatva kuporogtam a TV előtt, bár annyira nem érdekelt, amit épp leadtak, hogy azt sem tudtam, hogy mit néztem. A szemem kezdett lecsukódni és szellemileg már egy másmilyen világban voltam. A csengő hangjára lettem figyelmes. Ijedtemben összerezzentem és próbáltam magam újra ülő, majd álló helyzetbe tornázni, több-kevesebb sikerrel. Amint végre talpon voltam, lassan elcsoszogtam az ajtóig és mérgesen rántottam fel, s amikor megláttam látogatómat még idegesebb lettem.

-          Mit akarsz? – kérdeztem Mayát közömbösen a szemébe nézve. – Liam nincs itt.

-          Tudom… igazából veled akartam beszélni. – sütötte le a fejét és körmét kezdte piszkálni.

Meglepett. Minek akar ez velem beszélgetni? Semmi közünk nincs egymáshoz, sőt nekem még csak kedvem sincs a társaságához.

-          Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. – csuktam volna rá az ajtót, de megakadályozott.

-          Kérlek! – nézett rám nagy szemekkel, ami igazából egyáltalán nem hatott meg.

Szemforgatva nyitottam ki előtte az ajtót, majd zártam be újra, miután belépkedett. Csak, ismétlem csakis azért engedtem be, mert ha elküldtem volna, akkor már várhatnám Liam hívását és szidását, amiért kizárom újdonsült barátnőjét a házunkból, ami még nem is érdekelne, de nincs szükségem újabb vitákra, sértődésre és mosolyszünetekre.

-          Meg kérdezem még egyszer. Mit keresel itt? – néztem rá a válaszra várva.

-          Meg akartam veled beszélni ezt az egészet. Nem úgy történt minden, ahogy gondolod. – sóhajtott fel mélyen a szemembe nézve.

-          Hát azt hiszem, hogy nem vagyok kíváncsi arra, hogy mi hogy történt… - kúszott az arcomra egy gúnyos fintor.

-          Megengeded, hogy elmondjam?

Ismét megforgattam a szemem, s hanyagul ledobtam magam a kanapéra. Térdem magam alá húztam, fejemet pedig kezemmel megtámasztottam és próbáltam úgy csinálni, mint akit érdekel a történet.

-          Hallgatlak. – mondtam, ő pedig leült az előttem lévő fotelba és nagylevegőt vett.

-          Az egész ott kezdődött, amikor a stúdióban összefutottunk. Szokásos sablon sztori volt. Siettem egy felvételre, ő pont velem szemben szaladt és sikeresen belém jött, így a kávém az ingjén landolt. – mosolyodott el mesélés közben én pedig éreztem, hogy a szívem valamelyest enyhülni kezd. – Arcára nem néztem fel csak szabadkoztam és próbáltam eltűntetni a foltot, bár tudtam, hogy képtelenség. Ezután felállított és szinte kényszert éreztem arra, hogy a szemébe nézzek. Egy láthatatlan vonalat követtem, amíg a tekintetünk nem találkozott és Istenre esküszöm, hogy én még olyat nem éreztem, mint akkor! – nevetett fel halkan, nekem pedig egy apró mosoly szökött az arcomra, amit próbáltam eltűntetni. – Gondolom tudod milyen érzés, hisz szemmel látható, hogy halálosan szerelmes vagy Zaynbe. – nézett ismét rám én pedig fülig pirulva bólintottam egyet. – Az esetet követő pár napban sokat beszélgettünk. Én is mindig dolgoztam, ők is és valahogy sikerült összefutnunk. Ami pedig Daniellet illeti… - itt lehajtotta a fejét az én tekintetem pedig elkomorult. Egy ideig vártam, de láttam rajta, hogy nem akar megszólalni.

-          Ha már eljöttél ide és belekezdtél mond végig. – próbáltam egy kis kedvessége a hangomba lopni, kevés sikerrel.

-          Ki fogsz nevetni.

-          Már miért nevetnélek ki? – húztam fel szemöldököm csodálkozva.

-          Én… szóval én… - dadogta. – Nem ismertem a fiúkat. – hadarta el, majd kétségbeesetten pillantott fel rám reakciómat várva.

-          Hogy mi? – kérdeztem és úgy éreztem, hogy az állam a padlón landolt.

-          Az elmúlt évben annyira ki akartam törni, hogy a munkámon és a karrieremen kívül semmi másra nem gondoltam. És nem is csináltam semmi mást. Éjjel-nappal dalokat írtam, demókat küldözgettem különböző cégeknek és videóblogot is vezettem, ahová a dalaimat töltöttem fel. TV-t se nagyon néztem és valószínűleg ez az oka.

-          Akkor te nem is tudtad, hogy Liamnek volt barátnője? – kérdeztem és ebben a pillanatban legszívesebben a föld alá ástam volna magam.

-          Nem. Még a nevét sem. Legelőször azt hittem, hogy egy szóló énekes, de azután bemutatott a fiúknak.

-          Nem tudom, hogy most mit mondhatnék… - mondtam halkan és idegesen a hajamba túrtam. – Én… sajnálom. – nyögtem ki végül.

-          Nem kell sajnálkoznod. Én is ezt tettem volna, amit te. – mosolygott rám. – De én most megyek is. Hagylak gondolkodni, és nyugi, kitalálok. Szia! – intett végül, nekem pedig csak annyira futotta, hogy éppen fel tudjam emelni a kezem.

Miután meghallottam az ajtó csukódását, ami jelezte, hogy Maya elment hangosan megszólaltam.

-          Mekkora egy barom vagyok! Egy menthetetlenül nagy idióta… - vált a végére hisztérikussá a hangom.

Kábultan a semmibe bámultam. Miért vagyok ennyire makacs? Miért számít nekem ennyire a rohadt büszkeségem? Ebben a házban mindenki nyitott mindenre, soha nem ítélnek el senkit. Nick idejött és őt is öt perc alatt befogadták. Istenem Nick, de hiányzik és őt is sikeresen elvadítottam magamtól. Azóta sem hívott fel, aminek valószínűleg az az oka, hogy hallani sem akar felőlem és bármennyire is fáj, nem akaszkodhatok rá, ha egyszer ő nem akar velem beszélni.

Mi történik velem? Régen nem ilyen voltam. Egyszerűen nem értem. Az életemmel minden rendben van, sőt csodálatos életem van. Velem nincs rendben valami…

Felpattantam és a fürdőszobába mentem és a tükörbe néztem. Zayn imádja a tükröket, még annál is jobban magát nézni. Pedig a tükrök rosszak. Semmi mást nem tudnak csak hazudni. Ha belenézek egy barna hajú lányt látok, akit összezavar a saját személyisége. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém. Maya története kavart fel? Vagy pedig az, amikor rájöttem, hogy mennyire elutasító és bunkó voltam és eszembe jutott, hogy én nem ilyen vagyok?!

A legtöbb és legjobb, amire most szükségem van az a friss levegő. Igen, ha elmegyek a parkba sétálni egyet, utána már nem is fogok erre a sok hülyeségre emlékezni, ami most az eszembe jutott. Felkaptam magamra a kabátom és cipőm, s az ajtóhoz igyekeztem. Ahogy kinyitottam, már nem láttam semmit. Vakuk százai villogtak a szemembe és kérdések ezrei visszhangoztak a fejemben. Kiabálásokat hallottam és egyre kevesebbet láttam. Kisebb foltok maradtak meg, de semmi több csak feketeség. A mellkason ziháltan emelkedett fel, s le. A könnyek ellepték szemem és azt sem tudtam, hogy mit csináljak. Egy fajta pánik roham törhetett rám. „Mióta vagytok együtt Zaynnel? Csak alkalmi csók csattant el közöttetek az erkélyen? A többi bandataggal is ilyen mély kapcsolatot ápol?” Vetődtek felém a rosszabb és gúnyosabb kérdések. Kétségbeesetten visszahátráltam az ajtómon, becsaptam azt, majd a zárt elfordítottam. Háttal a falnak dőltem, és megsemmisülten bámultam magam elé. A lábam kezdett cserbenhagyni, így lecsúsztam és a falnak dőlve próbáltam megnyugodni, de nem ment. A könnyek észrevétlenül cikáztak végig az arcomon egymást követve. Nagyon nyeltem, és szemem összeszorítottam. Bal kezem a mellkasomra raktam, hogy ne ziháljak annyira, de megéreztem szívem dobogását is, ami már majdnem elérte azt a szintet, ha Zayn van a közelemben. Igaza volt. Ezek piócák. Itt álltak kint és csak azt várták, hogy végre kilépjek az ajtón és elárasszanak jogokat sértő kérdésekkel. Mertem remélni, hogy elkezdtek szállingózni… 

27. Fejezet

A konyhában ültem és kávésbögrémet szorongattam, miközben néztem ki a fejemből, s néha bele-bele kortyolgattam. Egy nem kellemes ébredés után nyúzottan tápászkodtam fel és vánszorogtam el a nappaliig, majd a középső kanapéra leülve a TV-t kezdtem bámulni, ahol épp Spongya Bob ment. Imádom ezt a mesét.

Az egész házban a csend uralkodott, csak a TV hangját lehetett hallani, ami azt jelentette, hogy rajtam kívül mindenki alszik. Nem is baj, szükségem van egy kis nyugalomra és csöndre. A kávém szép lassan elfogyott, a mesének vége lett és az én szemeim és készek voltak lecsukódni. Egyre homályosabban láttam és már csak azt éreztem, hogy eldőlök, ezután viszont se kép, se hang…

***

Hangos röhögésre lettem figyelmes, szemeim hirtelen kipattantak, gyorsan felültem, de a nagy lendülettől megszédültem. Megdörzsöltem szemeimet, összeszorítottam őket, majd amikor kinyitottam a fiúk vigyorgó képével találtam magam szemben. Naná, hogy itt még aludni sem lehet nyugodtan. Zayn egy gyors csókot nyomott ajkaimra, ezután pedig Harry az ölembe feküdt, akár csak egy kisbaba és hüvelyujját kezdte szopni, és kiskutya szemekkel meredt rám. Még mindig nem ébredtem fel teljesen, így nem is értettem az egészet. Mit keres Harry az ölemben? Sosem fogom megérteni a hülyeségeiket.

-          Mi van? – kérdeztem felvont szemöldökkel, de még mindig kábán.

-          Mi lenne?

-          Kérdésre kérdéssel ne válaszolj! – vontam össze szemöldököm.

Harry elvigyorodott, majd kivette szájából ujját, és úgy ahogy volt, az arcomba nyomta, párszor végighúzta rajta. Pillanatokkal később leesett, hogy valószínűleg tiszta nyál volt. Felsikkantottam, majd összevont szemöldökkel pillantottam rá.

-          Menekülj Styles! – néztem rá fenyegetően, mire ő kipattant ölemből és elkezdett rohanni, én pedig utána.

A lépcső előtt megállt és lihegve hátranézett, majd amikor meglátott vigyorogva rohant fel az emeletre. Utána eredtem és a folyosó végén meg is találtam, ami számára zsákutca volt, így megrémülve pillantott rám. Egy gonosz vigyor terült el az arcomon, majd ő hátat fordított én pedig nekifutásból a hátára ugrottam. Hangosan felsikított, én meg vele együtt, amikor elkezdtünk dőlni, s amikor a földön feküdtünk a könny is kicsordult a szememből a nevetéstől. Lépteket hallottam, felpillantottam és megláttam Lout. Ijedten néztem rá, de ő csak mosolygott.

-          Kicsi a rakás! – kezdett el kiabálni, majd Harryre vetette magát.

Megjelent Niall, majd Liam is és mindannyian egymásra feküdtek. Persze Zayn sem maradhatott ki, Liam hátán kötött ki. Öt fiú alatt nyöszörögtem. Először viccesnek tűnt, de utána már levegőm vészesen kezdett el fogyni. Próbáltam mélyeket lélegezni és felkiáltani, de csak egy gyenge suttogásra sikerült.

-          Fiúk, meg fogok fulladni. – mondtam halkan és nyeltem egy nagyot.

-          Jézusom, te is ott vagy? – kiabált Zayn, majd gyorsan pattantak le rólam.

-          Észre sem vettem, hogy ott vagy Harry alatt. – mentegetőzött Niall és Liam, míg Louis tovább röhögött Harryvel együtt.

A hátamra fordultam és mély levegőt vettem. Arcom kezembe temettem és próbáltam tovább lélegezni.

-          Jól vagy Brooke? – guggolt le mellém Zayn és arcomat simogatta.

-          Persze, minden rendben. – szippantottam bele egy utolsót a levegőbe, majd kezét megragadva álltam fel és mosolyogva vonultunk ki a teraszra.

A kinti szél jólesően járta át testem, bár hideg volt, mégis tetszett. Néztem magam elé és bámultam London látképét. Ez a látvány sok mindennél többet ér, egyszerűen gyönyörű. Valaki mögém állt, s egy kabátot terített hátamra, forró puszit nyomott arcomra, így rögtön rájöttem, hogy ki az. Leült mellém. Zsebében kotorászott, majd előhúzta a gyújtót és az asztalon pihenő cigis doboz felé nyúlt. Szájába vett egy szálat és egy pillanat alatt meggyújtotta.

-          Tudod, ez nagyon nem egészséges… - húztam el a számat, még mindig a táj bámulása közben.

-          Tudom. – motyogta és lehajtotta fejét.

-          Képes lettél értem abbahagyni? – fordítottam felé fejemet, az ő ajkai pedig féloldalas mosolyra húzódtak.

-          Érted bármire képes lennék. – nézett szemeimbe még mindig mosolyogva. Ajkamba haraptam és közelebb húzódtam, egy apró csókot leheltem szájára és vállára dőltem.

***

-          Niall James Horan, Louis William Tomlinson, Zayn Javadd Malik, Harry Edward Styles, Liam James Payne, le fogjátok késni a gépet! – kiabáltam, ugyanis vészesen késésben voltak.

-          Itt vagyok már! – szaladt le az emeletről Lou maga mögött egy bőröndöt húzva.

-          Ne kiabálj rám Carter. – hangsúlyozta ki második nevemet. – Még mindig én vagyok az idősebb. – húzta ki magát Niall.

-          Remélem nem akarod, hogy erre válaszoljak úgy századjára is. – kacsintottam rá és Zayn szobájába sétáltam.

A szoba közepén állt és idegesen dörzsölte fejét. Kétségbeesetten pillantott rám, én pedig értetlenül néztem rá.

-          Nincs meg az egyik fésűm! – mondta hangosan, mire én felnevettem. Ez most komoly? Egy fésű? Próbáltam visszatartani nevetésem, de egyre hangosabb lett. – Most meg mi van?

-          Áhh, semmi. – röhögtem továbbra is. Mérgesen vonta össze szemöldökét és tovább kereste fésűjét rám sem nézve. – Ne csináld már. Nem rossz szándékból nevettelek ki. – simítottam kezem vállára.

-          Tudom csak… annyira nincs kedvem téged itt hagyni. Pont, amikor minden jó. – sütötte le a szemét.

-          Hé, minden nap beszélni fogunk és amúgy sem lesztek olyan sokáig. – mondtam biztatóan, de belül mardosott a szomorúság, hogy akár egy hétig is nélküle legyek. – Minden rendben lesz. – suttogtam és megcsókoltam, ő pedig kezét derekamra simította.

-          El. Fogunk. Késni. – lépett be az ajtón Liam és tagoltan beszélt. 

A kocsiban az út nagyon gyorsan telt el. Körülbelül húsz percet utaztunk, de úgy tűnt mintha öt perc alatt megtettük volna. Az autó leparkolt én pedig szorosan bújtam Zaynhez. Amint kiléptünk a kocsi ajtaján fotósok százai álltak velünk szemben. A testőrök igyekeztek távol tartani őket, a vaku mégis szemembe villogott, több ezer képet készthettek. Mire elértünk ahhoz a részhez, ahová már nem tudtak bejutni, szinte megvakultam. Pupilláim ki voltak tágulva és pár másodpercig foltokon kívül semmi mást nem láttam.

-          Jól vagy? – fordultak felém a fiúk, én pedig felfestettem arcomra egy apró mosolyt és bólintottam.

-          Uraim, sajnálom, de menniük kell. – dörmögte az egyik gorilla méretű biztonsági őr.

-          Nagy ölelés! – tártam ki karjaimat a fiúk pedig körém gyűltek és jól megszorongattuk egymást.

-          Ajánlom, hogy fent legyél Skype-on esténként! – kacsintott rám Harry.

-          Nyugi, egy hétre sem szabadulsz meg tőlünk Hugi! – vigyorgott Niall és összeborzolta a hajam.

-          Hiányozni fogsz. – suttogta Zayn fülembe és szorosan magához ölelt, majd szenvedélyesen megcsókolt.

Kezeim finoman arcára simítottam és húztam magamhoz közelebb. Karjaival derekamnál fogva tartott, majd nyelve szélét végighúzta alsó ajkaimon, s egy apró csókot lehelt homlokomra és elengedte kezemet. Felsétáltak a repülőgép ajtaján és bele sem mertem gondolni a következő egy hétbe. Nem lesz senki körülöttem, pedig hozzászoktam a társaságukhoz. Sokak számára hülyeség lehet, hogy egy hétre mennek el én meg itt hisztizek, számomra viszont kín. Egy napot is alig bírok ki Zayn nélkül, most mégis egy hétig nem fogom látni. A gép felszállt, arcomon egy apró könnycsepp csordult végig, kabátom összehúztam magam előtt, s szomorúan testőrök társaságában sétáltam vissza a kocsihoz, ami haza vitt…

26. Fejezet

A szobámban kuporogva próbáltam lenyugtatni magam. Arcomat a tenyerembe temettem, s levegőmet ki-be fújtam.

Az ajtó résnyire nyílt, így apró fénysugarak világították meg a sötét szobát. Térdemet még jobban magam alá húztam, fejemet pedig lehajtottam.

-          Kicsim… - hallottam meg halk rekedtes hangját, amiben érezhető volt a bűntudat.

-          Miért nem bízol bennem? - suttogtam, és levegővételem szaggatottá vált.

-          Én bízom benned!

-          Miért nem hiszed el, hogy tudom kezelni ezt az egészet? – suttogtam továbbra is, mert éreztem, hogyha hangosabban beszélek a torkomban lévő gombóc nagyobbra nő.

Közelebb jött pár lépéssel, már szinte előttem állt. Hallottam, ahogy lassan beszívta a levegőt, majd kifújta és éreztem illatát is, amilyen csak neki van. Férfias, de még is édes. Egyszerűen utánozhatatlan.

Elkezdtem a számat harapdálni és a körmömet piszkálni. Jobb kezét a vállamra tette és simított végig karomon, majd megfogta a kézfejem és összefűzte ujjainkat. Leült mellém és másik kezét pedig arcomra simította. Összeszorított szemekkel vártam, hogy mondjon valamit.

-          El sem tudod képzelni, hogy mennyire féltelek. - suttogta meggyötörten.

-          Mitől? Már megszoktam a nagy felhajtást. – mondtam fáradtan.

-          Sok mindenre képes a média Kincsem. Ha megjelennek a képek, már pedig valószínűleg a héten címlapon leszünk, már nem csak azt fogják kérdezni, hogy milyen volt Niall kiskorában… belefognak túrni az életünkbe és pont ez volt az, amitől meg akartalak védeni. – sóhajtott fel.

-          És ez arra késztetett, hogy azt se mond el, ha utaztok?

-          Én csak… igazából fogalmam sincs, hogy miért nem mondtam el. Talán azt hittem, hogy kiakadsz majd és újból elveszítelek. – szavába akartam vágni, hogy ennyire picsa lennék, hogy ennyi miatt elhagynám, de nem engedte. – Nem élném túl, érted? Szükségem van rád Brooke… - suttogta a végét mélyen szemembe nézve.

Az érzések, amiket jelen pillanatban éreztem, semmihez nem fogható. Annyiszor bebizonyította már, hogy szeret, én mégis apróságokon akadok fenn. Bár jelen pillanatban teljesen jogos volt, de szavaival megpuhított. Könnyeimmel küszködtem, mégis kibuggyant egy óriási csepp. Zayn arcomon pihenő keze megmozdult és egy apró mozdulattal, hüvelykujjával lesimította arcomról a lefele szánkázó könnycseppet. Meghatódva borultam nyakába és szipogva szorítottam magamhoz. Karjaimmal erősen kapaszkodtam vállába és nyakába, közben ujjaimmal felszántottam haját. Kezei a hátamat simogatták, s amikor mutató ujját végigvezette gerincemen késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam.

Kibújtam öleléséből és szemébe néztem. Ráharaptam ajkamra és továbbra is a babonázó barna szempárt csodáltam. Közelebb hajolt és felső ajkamra egy óvatos puszit nyomott, majd még egyet és még egyet, később a puszi csókba forrt át. Óvatosan és lassan csókolt, én pedig kábultan viszonoztam. Eldöntött az ágyon és elvállt ajkaimtól. Kisimította arcomba hullott hajtincsemet, majd újra megcsókolt, de ezúttal szenvedélyesen.

Pólóm alját kezdte piszkálni, majd feljebb gyűrte és a derekam cirógatta. Kezemet felvezettem a tarkóján és a hajáig meg sem álltam, majd belemarkoltam. Hirtelen ötlettől fogva fordítottam helyzetünkön és átlendítettem lábam a derekán, s csípőjére ültem, így felülre kerültem. Kezeimet mellkasára tettemet és simogattam, miközben lehajoltam és nyakát kezdtem el csókolgatni. Halk sóhajok hagyták el a száját.

-          A többiek? – kérdeztem, de egy percre sem hagytam abba nyaka csókolását. - Eleanor Louisal alszik. – felsóhajtott. – Liam hazavitte Mayát, Harry vagy Niall pedig Spencert… - nyelt egy nagyot, amikor nyakán a bőrét egy ponton fogaim közé vettem.

-          Akkor mit szólnál ha… - hajoltam ajkaihoz és hosszan megcsókoltam, kezeivel megmarkolta a csípőmet. – Megnéznénk egy filmet…? – kérdeztem, és lemásztam róla, majd a lemezek közé vetettem magam.

-          Mi van? – mondta hangosan, szinte kiáltva.

-          Vígjáték, horror, akció vagy romantikus? – néztem hátra rá és arckifejezését meglátva elkuncogtam magam.

-          Ez most komoly? – feküdt továbbra is az ágyon és durcizott.

-          Nem tudom, hogy miről beszélsz… - mosolyogtam rá ártatlanul és visszafordultam a filmekhez. – Akkor legyen vígjáték. – motyogtam és beraktam a filmet.

***

A film a vége felénél járhatott, de elég unalmas volt és ósdi poénokkal teli. Unalmamban Zayn kézfejére szívecskéket rajzoltam körmeimmel, ő pedig aludt. Mellkasa egyenletesen emelkedett, ahogy a levegőt vette. Óvatosan kimásztam öleléséből és meggyőződve arról, hogy nem ébredt fel, a telefonomhoz lépkedtem. Gyors írtam Spencernek egy bocsánatkérő SMS-t az esti kirohanásom miatt, majd átsettenkedtem Niall szobájába. Benyitottam az ajtón és láttam, hogy még TV-zik.

-          Hát te? – kérdezte meglepetten.

-          Nem tudok aludni… - néztem rá és ajkamra haraptam, mire ő nevetve megpaskolta maga mellett a helyet.

Befeküdtem mellé az ágyba, a hajamat simogatta, míg én mellkasára dőlve azt az idióta filmet néztem, ami éppen be volt kapcsolva. Kezemmel piszkáltam fehér pólóját, amin egy sült csirke volt. Hát igen, körülbelül három éve ebben alszik. Teljesen ki volt, amikor anya kimosta és két éjszakát egy másik pólóban kellett töltenie.

-          Mikor indultok? – suttogtam és félve vártam a választ.

-          Holnap este… - felelte halkan, én pedig nem akartam hinni a fülemnek. Föl voltam rá készülve, hogy mennek, de arra nem, hogy ilyen hamar.

-          Tudod… te is elmondhattad volna, hogy elmentek. – néztem fel rá.

-          Amíg ma este fel nem jött róla a téma, el is felejtettem. Simán itthon ücsörögtem volna holnap este is… - mosolygott rám, ami engem is arra késztetett.

-          Ideje aludnod szupersztár, holnap utaztok! – ültem föl és borzoltam össze a haját.

-          A hajam, te állat! – kiáltott fel drámaian és elkezdett csikizni. Szinte lefordultam az ágyról, annyira nevettem. Próbáltam többször visszafojtani nevetésem azzal, hogy ajkamra haraptam, de csak magamban tettem kárt vele.

-          Te barom, fejezd be! Zayn már elaludt. – néztem rá mérgesen és próbáltam letolni magamról.

-          Hogy mit mondtál? – húzta fel szemöldökét és ismét utánam nyúlt, de megelőztem.

-          Légyszi! – kérleltem szépem, így vigyorogva elengedett.

-          Tényleg aludjunk. – sóhajtott fel halkan, majd mellkasára vont és ránk húzta a takarót.

Már szinte fél álomban voltam, amikor egy halk durranást hallottam, és valami iszonyatos bűz terítette be a szobát.

-          Nem mondod komolyan, hogy ide fingottál! – ültem fel és öklöndözve emeltem karom az orrom elé.

-          Te rendeltél nekem kaját, magadat hibáztasd. – rántotta meg vállát könnyedén, mire én összehúzott szemöldökkel csúsztam arrébb és fordítottam neki hátat, így végül sikerült elaludnom…

   

25. Fejezet

A kanapén ültünk, és míg a többiek jót beszélgettek én összefont karokkal bámultam magam elé. Eddig jól éreztem magam és tök jó ötletnek tartottam azt, hogy tartsunk egy kis összejövetel féleséget, de annak a lánynak a jelenlétét nem kívántam. Hál’ Istennek még nem érkezett meg. Felálltam és kisétáltam a konyhába, majd Eleanort tárcsáztam.

-          Szia Brooke, mizujs? – köszönt bele vidáman a telefonba.

-          Ide kell jönnöd, most! – mondtam halkan és határozottan.

-          Mi a baj?

-          Majd elmondom, csak gyere, kérlek!

-          Tíz perc és ott vagyok. – meg sem várta, hogy elköszönjek, lerakta a telefont.

Visszaültem a többiek közé egy picit már oldottabban, mivel tudtam, hogy Eleanor nemsokára itt lesz és nem leszek egyedül. Vagyis nem lennék egyedül, de rajtam kívül mindenki kedveli Mayát. Mondjuk Spencer is itt van, de szegény nem tud semmiről sem.

-          Lou, meghívtam Eleanort, ha nem baj. – fordultam az említett felé, akinek óriási mosoly szökött az arcára.

-          Miért lenne baj? Én is akartam, de beelőztél. -  biggyesztette le alsó ajkait durcásan.

Zayn behozott egy tálcát, ami tele volt chipsszel, gumicukorral, kólával, ásványvízzel és egy-két üveg alkohol is odatévedt véletlenül… Miután lerakta a nappali közepén pihenő asztalra leült mellém és a mellkasára vont. A hátamat kezdte el simogatni, mire nekem ismét összeugrott a gyomrom, mint mindig, amikor hozzám ér. Arcomat nyakába fúrtam és egy puszit nyomtam rá, mire ő megremegett. Felnéztem rá, ő pedig egy gyengéd csókot nyomott ajkaimra. Az idilli pillanatot a csengő hangja zavarta meg.

-          Majd én kinyitom! – pattantam ki Zayn karjai közül és az ajtó felé futottam. – Szia El… - nyitottam ki mosolyogva az ajtót, majd amikor megláttam, hogy sajnos nem Eleanor áll előttem, megforgattam a szemem és visszamentem a nappaliba.

Zayn ismét átkarolt, én pedig felhúztam a térdem és úgy dörgölőztem hozzá, akár egy kis cica. Semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez, de ha már az én ötletem volt kötelességem itt maradni és nem felvonulni a szobámba, pedig legszívesebben ahhoz lett volna kedvem. Hallottam, ahogy mindenki nyálasan köszön neki és a cuppogásokat, amik valószínűleg Liammel váltott csókok voltak. A kezem megremegett és úgy éreztem, hogy egyre kevesebb ideig bírom magam türtőztetni. Bal kezemmel belemarkoltam Zayn pólójába és egyre jobban szorítottam, ezzel is próbáltam kontrollálni magam. Ekkor a keze az enyémre csúszott és többször is végig simított rajta.

-          Nyugi! – suttogott a fülembe és egy puszit adott a szám sarkába.

Egy mély levegőt vettem, majd kifújtam és igyekeztem megnyugodni. Csak az ő kedvéért. A csengő ismét megszólalt, én pedig azzal egy párhuzamban pattantam ki ismét Zayn öléből és futottam el az ajtóig, majd kinyitottam és végre nem kellett csalódnom. Megkönnyebbülve sóhajtottam egyet és beengedtem az aggódó arccal engem figyelő barátnőmet.

-          Mi a baj? – kérdezte türelmetlenül és fordult felém teljesen.

-          Gyere beljebb és megtudod. – billentettem a fejem a nappali felé és magam után húzva őt léptünk be a jót társalgó emberek közé.

-          Sziasztok! – mosolygott Eleanor és rögtön Louis-hoz szaladt, aki már állva és kitárt karokkal várta. Elcsattant pár csók közöttük, majd Eleanor végigvezette tekintetét a társaságon és megakadt a szeme Mayán.

-          Ja, hogy te… - kezdett bele hangosan, de amikor rájött, hogy mindenki őt nézi inkább befogta a száját és leült Lou mellé.

Pár percig csönd volt, ami már kezdett rettentő kínossá és nyomasztóvá válni. Mindenki csöndben ücsörgött, Spencer nyakát összehúzva kuporgott Niall és Harry között, én pedig még mindig a nappali ajtójában toporogtam és vártam, hogy valaki mondjon valamit.

-          Akkor Xboxozzunk! – kiáltott fel Niall, mire én hálásan néztem rá.

-          Hajrá! – sétáltam be mosolyogva.

-          Na szóval… - motyogta Niall, miközben a játékok között turkált. – Táncolni akartok, lövöldözni vagy pedig… golfozni? – röhögött fel, amikor a kezébe akadt egy golfos játék, amit még az Xboxhoz adtak ajándékba.

-          Tánc. – szólalt meg mindenki szinte egyszerre.

Egész este az Xboxszal hülyéskedtünk, közben ettünk és ittunk. Egyszer mikor pont én voltam a soros a játékban, felcsendült Justin Biebertől a Baby, erre Niall úgy félre lökött, hogyha Liam nincs ott akkor biztos összetöröm valamimet. Spenceren láttam, hogy jól érzi magát a fiúk társaságában, aminek örülök, mert aranyos lány és biztos jó barátnő is egyben. Ami pedig Mayát illeti… Hát az este folyamán nem csinált semmi olyat, ami miatt meg akartam volna fojtani, de a véleményem akkor sem változott róla.

Pont a Barátság Extrákkal című filmet néztük, amit már sokszor láttam, de a fiúk még egyszer sem, így élvezték. A fiúknak szinte a nyáluk folyt, amikor meglátták Mila Kunist a filmben, míg mi lányok csak a szemünket forgattuk, minden egyes „Hű de jó nő” beszólásnál, viszont akkor pedig mi röhögtünk, amikor az első szex jelenetnél elkezdett vetkőzni és az egész „Team Kunis”   banda arca egy eltorzult grimaszba váltott át.

-          Oké, visszavontam az eddigi összes dicsérő szavamat! – mondta Harry.

-          Hát pedig Caroline-nál még ez is különb… - szólaltam meg, mire rám kapta a fejét.

-          Hé, vele már vége és egyébként is… - kezdte el mondani de muszáj volt közbeszakítanom.

-          Nem akarok tudni róla, hogy milyen volt! – tettem fel a mutató ujjam és fenyegetően ránéztem, ő pedig elvigyorodott.

Ismét szex jelenet… fasza. Imádom ezt a filmet, de így sokadszorra végignézni már kicsit borzolja az idegeimet.

-          Niall, ezt majd kipróbáljuk a jövő héten egyik este a Los Angelesi csajokon. – röhögött fel Harry, mire nekem viszont az arcomra fagyott a mosoly.

A vér meghűlt az ereimben és Zayn is megdermedt mellettem. A lélegzetvételem kicsit zilált lett és belemarkoltam a kanapéba, Ő pedig még közelebb húzott magához. Kibontakoztam öleléséből és felálltam. Próbáltam nem balhét csinálni, de nem bírtam magamban tartani.

-          Szóval Los Angeles, mi? – kérdeztem tőle gúnyosan.

-          Brooke én el akartam mondani… - kezdett bele a magyarázkodásba.

-          És még is mikor?

-          El akartam mondani… - ismételte meg önmagát.

-          Hallom, hogy el akartad mondani, de mikor? Az indulásotok előtt pár órával, amikor már csak azt látom, hogy a bőröndötökbe pakolásztok? Vagy talán köszönés nélkül elmentél volna? – mondandóm végére már szinte hisztérikussá vált a hangom. – De tudod mit? Nem is érdekel! – mondtam és indultam fel az emeletre. Még csak pár lépést tettem, de már hallottam, amint Zayn megszólalt.

-          Kösz, Harry. Tényleg kösz! – morgott rá kelletlenül, mire én visszafordultam.

-          Nehogy, Harryt hibáztasd mivel te rontottad el! – mutattam rá kegyelmet nem tűrően.

-          Kicsim, kérlek, engedd meg, hogy elmagyarázzam! Csak hagyj végre szóhoz jutni! – kérlelt és próbált közelebb vonni magához, de kezemmel megtámasztottam a mellkasát és eltoltam magam.

-          Elbasztad Malik. – suttogtam a képébe és elindultam a szobám felé…

TÖBB MINT 10.000 LÁTOGATÓ! + Harry's Birthday! :)

Imádlak titeket! :) xoxo

BOLDOG SZÜLINAPOT HARRY EDWARD STYLES!

24. Fejezet

A fotózás napján nagyon izgatott voltam. Örültem, hogy nem kellett New York-ig utaznom, de Tom szerint első és utolsó alkalom volt, hogy egy egész sereget hoztak ide nekem, szóval legközelebb én ülök repülőre értük. Már ha lesz legközelebb… Mármint, oké, a tesztfotózás jól sikerült, de mi lesz, ha annyira izgulni fogok, hogy a képek szörnyűen sikerülnek, és hiába van itt ez a sok ember, plusz Tom is kirakja a szűrömet.

Szegény fiúkat is egész reggel ezzel idegesítettem. Zayn próbált nyugtatgatni, amikor Harry kitalálta, hogy eljönnek velem és megnézik. Hiába győzködtem őket, hogy jól leszek és a jelenlétükkel csak még jobban zavarnák az egészet, határozottan tartották magukat az ígéretükhöz.

A kocsiban ültünk és útban voltunk a stúdió felé ahol a képek fognak készülni. Idegesen szorongattam Zayn kezét, ő pedig nyugtatásképpen egy apró csókot lehelt ajkaimra, de persze semmit nem segített vele.

Kiszálltunk a kocsiból és megálltam egy pillanatra. A térdem remegett és úgy éreztem, hogy nem sok hiányzik az ájuláshoz. Erőt vettem magamon és karon ragadtam Zaynt, majd belépkedve az épületbe fantasztikus látvány várt. Óriási tömeg tolongott mindenhol, csak smink cuccokat és fodrász eszközöket meg ruhákat lehetett látni mindenhol. Eltátottam a számat és úgy néztem körbe. Nyüzsgés volt és zaj. Mindenki beszélt valakivel és ide-oda rohangáltak.

-          Szia Brooke! – hallottam meg egy mély hangot. Odafordítottam a fejem és Tom állt velem szemben. – Na, csukd be a szád, mert belerepül egy légy. Vagyis jelen esetben inkább egy hajlakkos flakonra számíthatsz. – vigyorgott jókedvűen. Ekkor esett le, hogy még mindig tátott szájjal bambultam, így gyorsan becsuktam. – Hát ti meg? – nézett felhúzott szemöldökkel a fiúkra, majd rám.

-          Oh, bocsi. Szólni akartam, de elfelejtettem. Tom, ők itt a barátaim Harry, Louis meg Liam, a bátyám Niall és a barátom Zayn. – mutattam be a fiúkat. – Remélem nem gond, hogy elhoztam őket.

-          Dehogyis! Ha téged nem zavar, hogy öt szempárral többen fognak nézni, akkor minket sem. – mondta mire nekem hirtelen összeszorult a torkom. – Jut eszembe. Bemutatom az új stylist-odat. Spencer!!! – kiabált hátra, mire látom, hogy egy alacsony vékony lány szaladt felénk.

Mikor elénk ért, beigazolódott, hogy tényleg apró termetű volt. Alig lehetett százhatvanöt centi. Hosszú fényes és selymesnek látszó haja gyengéden omlott vállára és majdnem a hasa aljáig ért. Bőre tökéletes volt és mikor teljesen megnéztem, elkapott a szokásos kisebbségi komplexus. Ismét krumplinak éreztem magam, egy körülbelül 16-17 éves lány mellett.

-          Ő az új stylist és egyben a lányom is. Spencer Morgan, az én szemem fénye! – karolta át mosolyogva Tom lányát, mire ő megforgatta a szemeit.

-          Oké, apa én elrablom Brooke-ot, majd a fotózáson találkozunk! – hadarta el és egy puszit nyomott Tom arcára majd megfogta a karom és elkezdett maga után húzni. Hátra fordultam eltátogtam Zaynnek egy ’szeretlek’-et, ő mosolyogva viszonozta, ezután én tovább követtem Spencert.

Beértünk egy szobába, amiben körülbelül annyi ruha volt, mint legutóbb, vagy talán még több is. Spencer eltűnt mellőlem, és amikor végignéztem a szobán az egyik ruhakupac közepén találtam meg.

-          Na, szóval… Spencer Morgan vagyok, 17 éves, mint ahogy megtudtad Tom az apám. – kezdett el beszélni, bár először nem értettem, hisz nem is kérdeztem semmit. Felállt és elém jött, majd hozzám mérte a fekete felsőt és a kéket is. – Rendben, ezek jók lesznek. – motyogta, bár szerintem inkább magának mondta, mint nekem. – Egyébként igen, tudom… az a kérdésed, hogy lehetek ilyen fiatalon már stylist. – mondta, mire én elképedtem, mert ha szóhoz jutottam volna tényleg ez lett volna az első kérdésem.

-          Igen, igazából tényleg ez lett volna az első kérdésem… - mosolyodtam el zavartam, mire neki egy büszke vigyor terült el az arcán.

-          A válaszom pedig, hogy fogalmam sincs. Apa belőlem is modellt akart csinálni, volt is pár fotózásom, de nem ragadott meg a szakma, viszont a ruhák és a divat annál inkább. – mesélte lelkesen.

-          Egyszer majd megnézhetem a képeket? – kérdeztem tőle.

-          Hát, ha akarod. – mosolygott rám én pedig viszonoztam. – Egyébként, hogy ismerted meg a srácokat, akiket magaddal hoztál?

-          Niall a bátyám és így sikerült mindegyikőjükkel összefutnom, mostanra pedig ők a családom. – magyaráztam.

-          Szép nagycsalád… - suttogta és éreztem, hogy valami baj van, így próbáltam terelni a témát.

-          És neked van tesód? – kérdeztem vidáman, mire ő ledermedt és összeszorította a szemét.

Egy apró könnycsepp gördült végig az arcán, de próbálta olyan gyorsan letörölni, hogy én ne vegyem észre, mégis sikerült. Eddig csak egy életvidám, gyönyörű lányt láttam benne, egy kis energiabombát, aki egy percre nem tud leülni, mert mindig kell neki valamit csinálnia. Most viszont láttam az összetört kislányt is, akit szerintem hosszú ideje próbál elnyomni én pedig felszakítottam a még be sem gyógyult sebeit. Hatalmas bűntudatom volt…

-          Sajnálom, nem akartam rosszat mondani! – mentem oda hozzá és vállára raktam a kezem.

-          Semmi baj, nincs semmi baj… - suttogta, de inkább szerintem magát biztatta ezzel. Felállt és rám mosolygott, bár inkább egy grimaszhoz hasonlított.

Ezután nem merült fel a téma egyikünk családjával sem kapcsolatban. Kiválasztottuk a ruhákat, ezután átmentünk Amandához és Sebastianhoz, akik ismét kitűnő munkát végeztek. Eközben Spencer áthozta a ruhákat, majd rám aggatta az első szettet. Kimentünk abba az épületszárnyba, ahol maga a fotózás történt. A fiúk nem messze ültek tőlünk, én pedig odaküldtem Spencert, hogy ne egyedül nézze végig az órákon át tartó tevékenységet.

Zayn és a többiek bíztatóan rám mosolyogtak én pedig beálltam a kamera elé. Követtem az utasításokat és tűrtem, hogy több száz képet készítsenek rólam…

A fotózás végén, amikor már lemostam az arcomról a töménytelen mennyiségű sminket és a ruhámat is visszacseréltem, boldogan battyogtam oda a fiúkhoz.

-          Na milyen voltam? – kérdeztem tőlük, mire Zayn magához ölelt.

-          Csodálatos, büszke vagyok rád. – suttogta a fülembe és adott a szám sarkába egy puszit, amibe én belepirultam.

-          Büszkék vagyunk rád hugi. – mosolygott rám Niall, a többiek pedig helyeselve bólogattak. – Egyébként, éhes vagyok! – jelentette ki.

-          Mi lenne, ha otthon még beszélgetnénk, esetleg játszanánk valamit és rendelünk kaját? –kérdeztem.

-          Ugye a Nando’s-ból? – csillant fel Niall szeme.

-          Ember, már annyira unom a csirkét. És szerintem nem én vagyon az egyetlen. - világosította fel Liam.

-          Oké, akkor Niall-nek rendelünk a Nando’s-ból nekünk pedig a pizza megfelel, ugye? – néztem jelentőségteljesen a fiúkra, akik vigyorogva bólintottak. – Spencer, neked nincs kedved jönni? – fordultam felé.

-          Nem akarok zavarni… - motyogta zavartan.

-          Egyáltalán nem zavarnál. – mosolygott rá Harry.

-          Hát, akkor nincs akadálya.

-          Szuper! – csaptam össze két tenyerem.

Belépve a házba ledobtam a cipőm és rögtön a nappali felé vettem az irányt és ledobtam magam a kanapéra. Spencer félve lépett be, de utána láttam, hogy már egy picivel határozottabb.

-          Louis, rendeld meg a kaját! – kiabáltam, mire megláttam, hogy körülbelül harminc centire van tőlem. – Légyszi! – tettem hozzá boci szemekkel.

-          Hallgassunk Justin Bieber-t!! – ugrott fel Niall és a CD-k közé vetette magát.

-          Mindent csak Justin Bieber-t ne, kérlek! – nézett Spencer könyörgően az idióta bátyámra.

-          Itt a mi emberünk! – karolta át a vállát Lou, mire én felnevettem.

-          Nem gond, ha áthívtam Mayát? – kérdezte Liam belépve a nappaliba, nekem pedig az arcomra fagyott a mosoly és dühös tekintettel meredtem rá…