2. Kötet - 14. Fejezet

Az ablakon beszűrődő napsugarak halványan bevilágították a hajó kis szobáját. Ahogy eszembe jutottak a tegnap este történtek, rögtön elpirultam, s rájöttem, az érzéseim semmit nem változtak iránta az elmúlt évben. Mellkasa most is az enyémnek nyomódott, közben erős karjaival ölelte át testem, egész éjszaka. Egyenletesen szuszogott, ebből arra következtettem, hogy még mindig alszik. Óvatosan megfordultam ölelésében, hogy arcát tudjam nézni. Sokszor keltem előtte régen is, imádtam arcában gyönyörködni. Hihetetlenül boldog voltam, akár repülni is tudtam volna. Az újra fellángoló szerelem teljesen átjárta testem minden egyes pontját, az agyam ismét elborította a rózsaszín köd.

-          Megint bámulsz. – motyogta, majd kinyitotta szemeit, s elmosolyodott.

-          Szeretek benned gyönyörködni. – válaszoltam, erre halkan felnevetett.

-          Annyira hihetetlen, hogy ismét velem vagy. Nagyon hiányoztál. – csókolt meg lágyan.

-          Te is nekem. A felhők felett érzem magam.

-          Három méterrel. – mosolyodott el mindnet tudóan.

-          Te láttad azt a filmet? – csodálkoztam feltűnően.

-          Mi az, fiú létemre nem nézhetek romantikus filmet? – sértődött meg játékosan, közben a vigyor a szája szélén bujkált.

-          Tudod, hogy nem úgy értettem. – biggyesztettem le alsó ajkam, amire egy újabb forró csókot kaptam. –Upsz, úgy látom az este kicsit elragadtattam magam. – húzódott ajkam egy fintorba, amikor megláttam vállán a harapás nyomot.

-          Az én vadmacskám. – mélyítette tovább a csókot, nem nagyon izgatta, hogy a vállán ott kandikál majdnem minden fogam helye.

***

Beléptünk a fiúk házába, mindegyikőjük a nappaliban TV-zett, s mikor megláttak, minket, ahogy kézen fogva mosolyogva sétáltunk feléjük Niall nem épp jó kedvűen csúsztatott Lou kezébe minimum 5 fontot. Mérgesen néztem Niall-re, aki csak megrántotta a vállát, s elfordult. Nem értettem, hogy mi baja lehet, hisz végre ismét boldognak láthat. Felvonultam a szobámba, s felvettem valami kényelmesebbet, hisz még mindig a tegnapi randi ruha volt rajtam. Egy kényelmes szürke rövidnadrágot vettem fel egy egyszerű fehér trikóval, majd a nappaliba sietve lehuppantam a többiek közé.

-          Mi a helyzet? – kérdeztem mosolyogva. Semmivel nem lehetett volna levakarni a vigyort az arcomról.

-          Látom jó estéd volt. – húzogatta a szemöldökét Lou perverz arckifejezéssel.

-          Talán. – rántottam meg a vállam.

-          Talán? Hát oké. – fordult el Zayn sértődötten, de tudtam, hogy nem gondolja komolyan, így csak felnevettem, majd a konyhába mentem egy pohár narancsléért.

-          Víz, kóla vagy Cappy van. Megittam a narancslevet tegnap este. – nézett rám Harry, olyan mosollyal, hogy szinte odaképzeltem a glóriát a feje fölé. Rányújtottam a nyelvem, majd egy pohár multi vitaminos Cappy Ice Fruittal ültem vissza közéjük.

A TV-t bámultuk, síri csend volt, Niall továbbra is összehúzott szemöldökkel, komoran nézett maga elé, látszott rajta, hogy nem a filmre koncentrál, valahol teljesen máshol járt.

-          Nialler, kijönnél velem a teraszra? – néztem rá kedvesen, amikor rám emelte tekintetét nem igazán úgy nézett, mint akinek lenne kedve hozzá, így megragadtam kezét, s szemforgatva felhúztam a kanapéról.

Kimentünk a teraszra, s leültünk a fa székekre. Délután kettő óra körül járhatott az idő, kivételesen sütött a nap, az eső messze járt, így jólesően felsóhajtottam, ahogy a napsugarak simogatták bőrömet, miközben kint voltunk.

-          Niall, mi a baj? – kérdeztem elkomolyodva.

-          Semmi. – válaszolta halkan, kezem az övére vezettem, s újra megkérdeztem.

-          Mi a baj? – próbáltam sokkal lágyabb hangnemmel beszélgetni vele.

-          Nem fogom a sebeidet ápolgatni, ha megint hagyod magad átbaszni. – morogta, s elfordította fejét.

-          Sosem vert át. Legutóbb is az én döntésem alapján váltunk el, úgyhogy légszíves ne kezdd. – emeltem el kezem az övéről, amint megértettem mi a baja.

-          Én csak nem akarlak megint szomorúnak látni. – préselte össze ajkait.

-          Szeretem, Niall. – suttogtam alig hallhatóan. Közelebb jött, szorosan magához ölelt, én pedig arcom nyakába temettem.

-          Szétrúghatom a seggét, ha mégis csinálna valamit? – motyogta hajamba, ettől mosoly húzódott az arcomra.

-          Én kérlek meg majd rá. – incselkedtem, mire végre elnevette magát.

***

Estefele elhatároztam, hogy főzök vacsorát a fiúknak, úgyis olyan rég volt már rá alkalmam. Épp a krumpli pucolással munkálkodtam, amikor két kéz fonódott a derekamra, s egy puszit kaptam a nyakamba. Halkan felsóhajtottam, de nem fordultam meg. Nem volt erőm, plusz tudtam, hogy ha belenézek a szemeiben nem tudom majd befejezni a vacsorát.

-          Zayn főzni próbálok. – szívtam be mélyen a levegőt.

-          Annyira nem éhesek.

-          De éhesek vagyunk, szóval… légyszi! – jött be a konyhába Harry, jelentőségteljesen ránk nézett. Eszembe jutott a palacsintás eset, rögtön elnevettem magam.

-          Igen is, főnök. – emeltem kezem a fejemhez, akár egy katona és egy puszit nyomva Zayn szájára folytattam a főzést.

Amint kész lettem a vacsorával az asztalhoz sétáltam, ami már meg volt terítve. Elmosolyodtam, aranyos, hogy megcsinálta helyettem, hogy besegített.

-          Köszi Liam. – kukkantottam be a nappaliba.

-          Honnan tudod, hogy nem én terítettem meg? – vonta fel szemöldökét Niall.

-          Te? Ezt most komolyan kérdezted? – nevettem el magam. – Köszi, még egyszer. – néztem újra Liamre, mire az említett mosolyogva bólintott.

-          Kész a kaja?

-          Igen, szóval asztalhoz. – mondtam, talán kicsit túl határozottan.

-          Jól van, anyu. Megyünk. – nevetett fel Zayn.

***

Sosem hittem volna, hogy ismét úgy érzem magam, ahogy most. Már egy jó ideje a napok és a hetek csak kullogtak, csiga lassúak voltak, soha nem akart vége lenni egy napnak, pedig már amikor felkeltem azt kívántam, hogy este legyen. Most viszont teljesen más. A napok csak úgy suhantak mellettünk, akár egy évvel ezelőtt, amikor felhőtlenül szerelmesen töltöttük az időt. A hétnek sajnos vége, holnap utaznom kell Párizsba, de szerencsére két napnál többet nem kell maradnom. Tom szerint a három nap lenne egészséges, hisz akkor tudnék pihenni a hazaút előtt, de nem akartam, így a fotózás után rögtön a bőröndömet fogom magam után húzni, s a repülőre felszállva London felé veszem az irányt. Imádom Párizst, de most, hogy várnak rám itthon, már nem megyek olyan szívesen.

Az órám eszeveszettül kezdett csörögni, a fejem is belesajdult hangjába. Amint feleszméltem, hogy Zayn mellettem békésen alszik, azonnal lenyomtam, majd halkan a fürdőszobába somfordáltam. Fogat mostam, gondosan kifésültem a hajam, feldobtam egy natúr sminket, ami szempillaspirálból és egy kis ajakbalzsamból állt. Próbáltam mindent, minél halkabban csinálni, hogy hagyjam Zayn-t pihenni, de amikor a bőröndömbe szedtem össze pár cuccot, halk nyöszörgést hallottam. Megfordultam, s épp akkor dörzsölte a szemét. Ha nem tárult volna elém meztelen felsőteste azt hittem volna, hogy egy kisgyerek alszik a szobámban. Odasétáltam mellé, s egy „jó reggelt” csókot nyomtam ajkaira, ekkor ölébe rántott. Halkan felkuncogtam. Hátamra döntött, ő pedig felettem térdelt. Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. Ha akartam sem tudtam volna szabadulni szorításából, teljesen a rabságába estem. Ajkaimnak esett, vadul tépte azokat, keze pedig felfedező útra indult. Ajkai áttértek nyakamra, ekkor hátam kisebb ívbe feszült, egy kéjes sóhaj hagyta el számat.

-          Le fogom késni a gépem. – nyögtem fel.

-          Igaz, bocsi. – mászott le rólam, majd a fürdőbe sietett.

Pár másodperc múlva a víz csobogását hallottam, én pedig visszatértem a bőröndömhöz. Nem sok mindent raktam el, hisz csak két napra megyek, de a legfontosabbakat már bepakoltam. Közben Zayn is kész lett, így indulásra készen voltunk. A szobából halkan léptünk ki, nehogy felkeltsük a még mélyen alvó fiúkat. A házból sikeresen kiértünk, mindenféle komplikáció nélkül, majd a kocsiba ülve elhajtottunk a repülőtérig, ahol már Tom tártkezekkel várt rám.

-          Hello szerelmesek, gyors búcsúzkodás és megyünk Brooke, úgyhogy siess! – nézett rám mosolyogva, de tekintete mégis szigorúságot tükrözött, majd magunkra hagyott minket.

Zayn abban a pillanatban szorosan magához húzott, szívesen bújtam ölelésébe. Beleszippantottam illatába, és úgy éreztem, hogy nem akarom elengedni. Hajamat kezdte simogatni.

-          Menned kell. – sóhajtott fel, de még mindig nem engedett el.

-          Tudom.

-          Hívj fel, amint megérkeztetek, oké? – döntötte homlokát enyémnek.

-          Az lesz az első dolgom. – mosolyodtam el.

Viszonozta a gesztust. Éreztem leheletét az arcomon, majd ajkait az enyémeken. Karjaimat nyaka köré fontam, míg ő ismét a derekamat fogta. Hangos torokköszörülés szakította félbe csókunkat. Mérgesen néztem Tomra, de ő csak fejével bólintott, hogy mennünk kell. Egy utolsó puszit kaptam a számra, majd integetve a gép felé vettük az irányt…

2. Kötet - 13. Fejezet

A szívem a torkomban dobogott. Ujjaimat tördelve vártam, hogy elinduljunk az étterembe, amit Zayn kiválasztott. Éppen csak felszaladt valamiért a szobájába, de nekem az a pár másodperc is örökkévalóságnak tűnt. Amikor megjelent, s mellém sétált szinte szédültem, ahogy az izgalom miatt a vér a fejembe áramlott. Észrevétlenül mélyeket lélegeztem, ám egy picit elmosolyodtam, amikor megláttam, hogy Ő is idegesen ajkait harapdálja. Olyan érzésem volt, mintha az első randinkra készülnénk.

-          Készen áll hölgyem? – nyújtotta ki a kezét nekem.

-          Amennyire erre fel lehet készülni, uram. – mentem bele a játékba pajkos mosollyal az arcomon.

***

Amint az autó megállt az étterem előtt, először szemügyre vettem, hogy hova is jöttünk, majd megilletődve fordultam vissza hozzá.

-          Hát még mindig emlékszel rá?

-          Nehéz is lenne elfelejteni. – nyomott egy apró puszit az arcomra.

Kinyitotta nekem a kocsi ajtót, s amikor mindketten az étterem felé vettük az irányt egyesek száját apró sikkantás hagyta el, majd pár vakuvillanással megúsztuk. Nem érdekelt, ha ebből ismét egy cikk lesz, és ahogy Zayn-t néztem őt sem, így már nyugodtam szorongattam kezét. Egy bátorító mosolyt küldött felém, s előre engedve engem léptünk be a helyiségbe. Ámulva vettem tudomásul, hogy még mindig minden ugyanolyan volt, mint régen, a legkisebb ecsetvonástól az összes terítőig. Anno ez volt a kedvenc éttermünk, ha romantikázni vágytunk az estét mindig itt kezdtük, vagy fejeztük be. Helyesbítek, az ilyen estéket inkább az ágyban fejeztük be, de az mellékes.

Zayn lediktálta, hogy milyen névre foglalt asztalt, ezután elvezettek minket oda, s az étlapokat is megkaptuk. Nem sokat hezitáltam, ugyanazt kértem, amit egy évvel ezelőtt is minden alkalommal, ezzel Ő sem volt másképp. Amíg a vacsorára vártunk kifaggatott, hogy mit csináltam az elmúlt egy évben. Boldogan meséltem neki a munkámról és arról, hogy milyen ismeretségeket szereztem. Elmagyaráztam neki, hogy büszkeséggel tölt el, hogy végre nem Niall húgaként vagy Zayn barátnőjeként, exeként tekintenek rám, hanem tudják mivel foglalkozom, az én karrieremre is képesek felfigyelni és nem csak a One Direction körül forgok. Kíváncsian kérdeztem rá az Ő előző évére. Csillogó szemekkel hallgattam, ahogy a zenéről, a srácokról és a rajongóikról beszél. Olyan odaadással és lelkesedéssel beszélt a rajongóikról, mintha valami csoda lenne mindegyikőjük egytől egyig. Bár számukra azok is voltak, hisz nekik köszönhetik azt, ahová eljutottak, amiért most ott tartanak ahol.

Kihozták a vacsorát, de nem bírtuk megállni, hogy evés közben ne beszéljünk, annyi mesélnivalónk volt még, annyi mindent nem mondtunk még el egymásnak, hogy képtelenség volt akár egy percre is csendben maradnunk. Elmeséltem neki pár vicces kalandomat, ami az utazásokkal jár, például, hogy New Yorkba utaztunk, de két bőröndöm Ausztráliába, a másik kettő pedig Párizsban kötött ki, majd csak rengeteg telefonálás és reklamálás árán jutottak vissza hozzám. Jót nevetett a sztorin és utólag én is, bár akkor nem volt ennyire vicces. Eszébe jutott egy kisebb történet, amikor egy koncert kellős közepén széttépték Liammel Harry ingjét, pont a szólója közben. Tökéletesen elképzeltem, ahogy a srácok hátul hahotáznak, szegény Hazza meg azt sem, tudja, hogy mit tegyen zavarában.

***

Kéz a kézben és óriási mosollyal az arcunkon sétáltunk vissza a kocsihoz. Amint beültünk, már azt hittem, hogy hazamegyünk, ám ekkor egy puha kéz simított végig a nyakamon, amibe beleremegtem, majd egy selyemkendő került a szememre.

-          Hova megyünk? – kérdeztem megszeppenve.

-          Szerinted bekötöttem volna a szemed, ha nem lenne titok? – hallottam az icipici élt a hangjában, de nem törődtem vele, mert tudtam, hogy hülyeséget kérdeztem.

-          Akkor csak valamit árulj el róla. – biggyesztettem le ajkaimat, hátha az meghatja. Sikertelenül.

-          Nem. – hangzott a tömör válasz.

Az út csendesen telt, kivételesen, de egymás kezét nem voltunk hajlandóak elengedni. Az autó csak zötykölődött egy darabig így nem hinném, hogy kibetonozott úton mentünk. Az ajtó nyitódását hallottam, majd azt éreztem, hogy a kéz, amit eddig a sajátomban tartottam húzni kezd kifele az autóból. Óvatosan fejet lehúzva tettem meg a mozdulatokat, nem akartam beverni a fejem.

-          Kiegyenesedhetsz, már nem vagyunk a kocsi közelében. – kuncogott mellettem Zayn.

-          Nem vicces. Csak féltem a buksimat. – boxoltam szabad kezemmel játékosan a vállába.

-          Hát ezért a szép buksiért kár is lenne. – húzott nevetve magához, karját vállamra rakta én pedig nyakába fúrtam arcom, s egy puszit nyomtam rá. – Ha ezt csinálod oda a meglepetésnek. – morogta, erre egy elégedett vigyor kúszott az arcomra.

Egy ideje sétálgattunk, amikor a lábam alól eltűnt a talaj, apró sikoly hagyta el a szám majd rájöttem, hogy Zayn kapott a karjaiba.

-          Tudok járni a saját lábamon is. – jegyeztem meg neki, miközben karjaimat a nyaka köré fontam.

Nem mondott semmit, csak tovább sétált velem. Fejem hátrahajtottam és arra vártam, hogy végre talaj legyen a lábam alatt. Óvatosan megbillentett, jelezve, hogy le szeretne tenni. Amikor végre valami kemény érintette a talpam, rettentően kíváncsi voltam. Hallottam, ahogy Zayn nagy levegőt vesz, majd mögém sétál és kezét először vállamra simította, majd lassan kioldotta a kendőt és levette a szememről. Szemhéjam reflexszerűen nyitódott fel, s a látványtól, ami elém tárult levegőt is elfelejtettem venni. Egy kis hajón álltunk, a vízen pedig szinte előttem volt a hold tükörképe. A fénylő csillagok festették a fekete égboltot még gyönyörűbbé, még tökéletesebbé tették ezt az estét, pedig azt hittem, hogy ezt már nem lehet felül múlni. A víz lágyan hömpölygött, ezzel nyugodtságot keltve az emberben. Síri csend volt, ekkor éreztem, hogy képes vagyok elszakadni a gyönyörű képtől, hogy egy még elképesztőbb táruljon elém. És így volt.

Zayn még mindig mögöttem állt és a reakciómat várta. Barna szemei örvényként szippantottak be, képtelenség volt nekik ellenállni. Kreol bőrét megvilágította a hold halvány fénye, ajkaira pillantottam, amik már finoman el voltak nyílva. Szemem a tekintete és ajkai között ingázott, nem tudtam, hogy melyik látvánnyal teljek be. Össze voltam zavarodva, fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Dús hajának látványa arra késztetett, hogy beletúrjak. Gyengéd szorítást éreztem derekamon, ahogy karjait csípőm köré fonta. Megtette az első lépést.

Ajkai finoman érintették az enyémet, amik abban a pillanatban megadták magukat. Túl régóta vártam már erre, ahhoz, hogy most kezdjek el ellenkezni. Túlságosan sóvárgok minden érintésért, testrészért és mozdulatáért. Elmélyítettük a csókot, már sokkal több érzés volt benne. Az elfojtott érzelmek lavinaként értek mindkettőnket, nem tudtunk tovább uralkodni magunkon. A talaj ismét eltűnt a lábam alól, de most lábam csípője köré fogtam, majd pár pillanat múlva a hátamon voltam. Finoman rám feküdt, úgy vigyázott rám, akár egy porcelánbabára, mintha ez lenne az első alkalmunk. Újra ajkaimra simította az övéit, de nem sokat időzött egy helyen. Végigcsókolta az állam, majd a nyakam, s egyre lejjebb haladt. Megragadta blúzom szélét, s felfele vezette ezzel lehúzva rólam. Később a melltartóm is lekerült rólam, emiatt alulöltözöttnek éreztem magam. Megfogtam ingjén a legelső gombot, egy ideig szerencsétlenkedtem vele, de végül sikerült kigombolnom, ezek után pedig a többi gyerekjáték volt.

Amint megláttam kidolgozott felsőtestét az agyam teljesen elborította a mámor. Hihetetlenül vágytam rá, s úgy láttam ez nála sincs másképp, hisz szemei csokoládé barnasága pillanatok alatt feketévé változott a vágytól. A ruhák észrevétlenül kerültek le rólunk a legutolsó darabig is. Mélyen a szemembe nézett, mire én egy szenvedélyes csókkal, s apró csípő mozdulatokkal jeleztem, hogy lépjen valamit. Jelzésem megtette hatását. Lassan kezdett el mozogni, testünk teljes harmóniába volt. Újra megcsókoltam, hogy elfojtsam kitörni készülő hatalmas sikolyaimat. Keze bebarangolta az egész testem, minden négyzetcentimétert, míg én hátát karmolásztam a gyönyörtől. Mozgásunk másodpercről másodpercre egyre gyorsabb és követelőzőbb lett, mindketten többet akartunk, pedig már szinte lehetetlennek tűnt. Ajkaitól elszakadva, s nevét sikoltva léptem át a gyönyör kapuját, neki pedig egy férfias morgás hagyta el a száját. Remegtem, eufórikus állapotba kerültem, percekig semmit sem fogtam fel. Nem voltam biztos benne, hogy csak álmodom-e vagy ez tényleg a valóság lenne?!

-          Brooke Carter Horan, tudnál nekem még egy esélyt adni? – dörmögte fülembe, miközben hajamat cirógatta. Egy apró puszit nyomtam ajkaira. – Szóval? - kérdezte, azt hittem a puszi és az este miatt leesik neki.

-          Hát, nagyon úgy tűnik. – nevettem fel boldogan.

Igen, végre azt tudom mondani, hogy tényleg boldog vagyok. A mai este volt életem egyik legjobbika. Hihetetlen érzések kavarogtak bennem, amik mindig csak akkor kerítettek a hatalmukba, amikor vele voltam.

Hozzábújtam, Ő szorosan ölelt magához, másik kezével betakargatott minket a puha selyemtakaróval, fejem mellkasára hajtottam és átadtam magam a fáradtság érzésének…

2. Kötet - 12. Fejezet

Zayn szemszög

A premier éjszakája:

Lélegzetállítóan nézett ki most is, ahogy mindig. Amikor levonult a lépcsőn a mentolos rágó majdnem a torkomon akadt. Vékony testére simult krémszínű ruha tökéletesen állt neki. Bár ha meg akarnám kérdezni magamtól, hogy mi nem áll jól neki, akkor valószínűleg nem tudnám a választ. Tekintetem még jó sokszor végigfuttattam rajta, amitől arca enyhe pírba színeződött, majd amikor elfordult halványan elmosolyodtam. Élveztem, hogy még mindig ilyen hatással vagyok rá.

***

Pezsgővel a kezében nevetgélt, bájologott a fejesekkel, ez volt a dolga általában ilyen eseményeken, már hozzászokott, hogy ezt kell csinálnia, de láttam az arcán, hogy az a mosoly nem igazi és legszívesebben elmenekült volna. Az egyik idősebb férfi végigsimított a karján, az arca megrándult, de mintha semmi nem történt volna, vonásait rögtön rendezte. Izmaim megfeszültek, hatalmas önuralom kellett ahhoz, hogy ne csapódjak rögtön mellé és ne karoljam át jelezve, hogy Ő csak az enyém, mindenki másnak tabu, még csak ránézni is. A csapat férfi elvonult mellőle, mire Ő a kezében tartott egész pohár pezsgő tartalmát legurította a torkán.

***

Egész este Őt figyeltem, s láttam, hogy nem csak tudatát maga felett, de az egyensúlyát is kezdi elveszíteni. Egy újabb pezsgős pohárral a kezében sétált el előttem, amikor elkaptam a karját és magam felé fordítottam.

-          Szia! – köszönt mámoros tekintettel, közben levakarhatatlan mosoly díszelgett az arcán.

-          Nyuszi, szerintem a pezsgőből épp elég volt most már. – néztem rá komolyan, bár bennem is meg volt már a kellő alkohol tartalom, de jobban bírtam, hisz biztos vagyok benne, hogy többször ittam már többet, mint Ő.

-          Ne mond meg, hogy mit tegyek. – húzta össze szemöldökét durcásan, s ki akarta kapni kezét szorításomból, de nem engedtem. – Engedj el! – sziszegte arcomba.

-          Először rakd le a poharat, utána oda mész, ahová akarsz. – lazítottam el izmaimat, ekkor szép óvatosan letette a poharat, tekintetét le sem vette rólam.

-          Most már tényleg hagyjál. – mosolyodott el negédesen, s elengedtem kezét.

Amint kiszabadult karjaim közül, csípőjét rázva tipegett előttem, ahogy meglátott egy pincért, pörögve emelte le a tálcáról a tele poharat, ekkor megforgattam a szemeimet és dühösen úgy döntöttem, hogy leszarom. Azt csinál, amit akar, nagy lány már, ha holnap szarul lesz, vagy balhéba keveredik az Ő baja lesz.

Egy jó óra múlva beléptünk a zártkörű clubba – ugyanis az after partyra is hivatalosak voltunk – minden elhomályosult körülöttem. Csak a vadul világító neonfényeket éreztem, a zene dübörgését, s az alkohol töménytelen mennyiségét.

Jelen:

-          Tom, akármi is az, nem igaz és nem is érdekel, hogy mit hord össze a sok szennylap. – fordította el rögtön a fejét, nyűgös volt.

-          Mit mondtam neked az ivásról Brooke Carter Horan? – emelte fel Tom a hangját tekintélyesen, mire végre Ő is odakapta a tekintetét.

-          Ugyan, alig ittam. Max két pohár pezsgő volt. – értetlenkedett.

-          Vagy két üveg. – köszörültem meg a torkom.

-          Esélytelen. – nézett rám mérgesen, tekintete villámokat szórt.

-          Nézz már rá a képre, ahol egymáson támaszkodunk, tisztán látszik, hogy alig tudtunk magunkról. Szerinted tényleg úgy nézel ki, mint aki két pezsgőt ivott? – húztam szám gúnyos mosolyra, aggodalmasan járatta tekintetét köztem és a kép között, majd felsóhajtott, s idegesen hajába túrva a kanapéra vetette magát.

-          Bocs Tom, tényleg. Több ilyen nem lesz. – nézett fátyolos tekintettel rá, komolyan megsajnáltam.

-          Rengeteg pénzbe került, hogy eltussoljam. Tudod, hogy ennyivel nem úszod meg. – enyhült el az ő hangja is. – Ja, és a jó hír. Megtalálták azt, aki betört hozzád, csak nincs a városban. Elmenekült, de a rendőrség már rajta van az ügyön. Az irodai fiókjában megtalálták a képeidet és a kollégái rögtön beköpték pár ezer fontért. – nevetett fel öblös hangján, Brooke mellkasa pedig úgy emelkedett, mintha mázsás sújt emeltek le volna a lelkéről.

-          Köszönöm. – suttogta hálásan.

-          Semmiség. – mosolygott. – Plusz, jövő héten utazunk Párizsba. – kacsintott rá, s kilépett a lakásból, majd elhajtott.

A házban teljes csend lakozott. Louis és Harry még fent józanodtak, Liam Mayával beszélt telefonon, hogy tájékoztassa, tegnap semmi baj nem történt, míg Eleanor a konyhában ügyködött. A nappaliban álltam, s Brooke-on legeltettem tekintetem, aki továbbra is tenyerébe temette arcát, majd mélyeket sóhajtott. Jobbnak láttam, nem zavarni, nem felzaklatni még jobban a jelenlétemmel, ezért úgy döntöttem, hogy felkeltem Lou-t és Harryt, s eközben hihetetlen ötletem támadt.

Brooke szemszög:

Minden jel arra utal, hogy a második pezsgő után már kiütöttem magam, mert azon a kettőn kívül semmi másra nem emlékszem. Arra sem, hogy többet ittam volna, az after partyra sem, semmire sem és ez kiakasztott. Az viszont még jobban, hogy Tomnak fizetnie kellett miattam, állítása szerint nem is kis összeget. Egy problémának éreztem magam, egy óriási problémának pedig ez az első ilyen dolog, amibe „belekeveredtem”, már ha ezt lehet így nevezni. Szerencsére mindenki megértette, hogy senki társaságára nem vágyom, magamra hagytak a gondolataimmal, amik egyre jobban kezdtek felzaklatni.

***

Szemeim résnyire nyitottam, annyira csendes és nyugodt volt minden. Mély levegőt vettem és a hátamra fordultam. Amint ezt megtettem a plafont kezdtem bámulni, próbáltam felébredni, de végtagjaim kissé lezsibbadtak, nem igazán ment a mozgás. Kezemmel belemarkoltam a puha takaróba, ekkor észrevettem, hogy nem a nappaliban vagyok, hanem a saját szobámba. A sötétítő függöny el volt húzva, a szobában félhomály uralkodott. Szétnéztem, hogy tényleg megbizonyosodjak arról, hogy hol is vagyok, amikor tekintetem az ágyam másik felére tévedt, ahol egy alvó angyallal találtam magam szemben. Zayn békésen szuszogott mellettem, egyik keze a párna alatt volt, ezzel támasztva fejét. Ajkai egy kicsit elnyíltak, nekem pedig ennyi is épp elég volt ahhoz, hogy késztetést érezzek megcsókolására. Elkaptam róla tekintetem, nehogy engedjek a kísértésnek, de valahogy vonzott. Mégis ránéztem, szinte bámultam, amikor megszólalt.

-          Ennyire érdekes vagyok alvás közben? – nyitotta ki szemeit rögtön, én pedig összerándultam ijedtemben.

-          Hogy kerültem, azaz kerültünk ide? – kérdeztem rá az első dologra, ami eszembe jutott.

-          Elaludtál, de mivel az a kanapé nem kényelmes, pedig kurva drága volt – jegyezte meg mellékesen. – felhoztalak, majd megkértél, hogy maradjak veled és hát, tudok én neked nemet mondani? – húzta ajkait féloldalas mosolyra, amit viszonoztam.

-          Hát… köszönöm. – nyújtózkodtam nagyokat közben.

-          Jól aludtál?

-          Igen. Már nagyon rám fért. – dőltem vissza a párnáim közé. – Mennyi az idő?

-          Este hat lesz pár perc múlva. – válaszolt, miután megnézte kezén lévő óráját. – Miért?

-          Mert unatkozok. – rántottam meg a vállam.

-          Ez esetben tudnék ajánlani egy programot. – vigyorodott el kajánul, mire nevetve a vállába boxoltam. Örültem neki, hogy fel tudtam mellette oldódni.

A csend ismét közöttünk honolt, de nem volt kínos, inkább kellemes. Mindketten feküdtünk, arcunk közel volt, meleg leheletét szinte éreztem. Nem tudom hány perce feküdhettünk síri csendben, amikor keze elindult és meg sem állt az enyémig. Ujjait óvatosan az enyéim közé fűzte. Először aggódva nézett rám, majd amikor látta, hogy nem ütközik ellenállásba, bátran megszorította egy picit. Jól eső érzés járta át az egész testem, amikor lepillantottam összekulcsolt kezünkre.

-          Ha megkérdezném, hogy eltöltenél-e velem egy estét, hogy bebizonyítsam még mindig szeretlek, mit válaszolnál? – suttogta csillogó tekintette.

-          Biztos jó ötlet lenne ez? – húzódtam egy kicsit közelebb hozzá, amit Ő is megtett, így összeért az orrunk.

-          Kérlek. – simította másik kezét az arcomra, majd a hajammal kezdett babrálni, amíg a válaszomra várt. Azt hittem, hogy hezitálni fogok, hogy az eszem megint akaratoskodni fog, de nem így történt. A szavak csak úgy kicsúsztak ajkaimon.

-          Egyszer élünk. – mosolyodtam el és a csókra vártam, de nem érkezett meg. Ehelyett egy forró puszit kaptam a homlokomra, majd mellkasára vont, s szorosan magához ölelt. Ez talán jobban hiányzott bármi másnál. 

2. Kötet - 11. Fejezet

Másnap már elkészülve és Eleanorra várva ücsörögtem a kanapén, amikor dudálást hallottam. Kilestem az ablakon és megláttam Elt a kocsijában. Táskámat felkaptam az asztalról, s az ajtót bezárva magam mögött hagytam a fiúkat.

-          Szia. – köszöntött mosolyogva, majd szorosan megölelt és beindította a kocsit.

-          Neked mennyi kedved van ehhez az egészhez? – kérdeztem fintorogva.

-          Őszintén szólva nem sok, de Lou előtt úgy csinálok, mintha tényleg izgatna a dolog. – magyarázta mosolyogva.

-           Programmal igazából nincs semmi bajom, csak ez az egész kiöltözős-sminkelős macera. – forgattam meg a szemeimet, mire ő hevesen bólogatott.

***

A sokadik bolt után már hullafáradtak voltunk és reménytelennek éreztük a dolgot. Sem Eleanor, sem én nem találtam semmi olyat, amit felvennénk. Egyszerűt akarok, de nagyszerűt. A bokám lassan felmondta a szolgálatot, ki akart törni a helyéről. Gondolhattam volna, hogy eltart egy ideig, nem kellett volna a magas sarkú mellett döntenem, mielőtt elindultam. Legtöbbször azt hordok mióta az egyik fotós beszólt, hogy husik a lábaim és a magas sarkú segítene rajta, azóta kínzom magam egy héten minimum kétszer.

Egy kiadós séta után, megláttunk egy boltot, ahol a kirakatban mesés ruhák voltak. Boldogan egymásra néztünk és gyors léptekkel a bolt felé közeledtünk. Ahogy beléptünk az eladó kedves mosolyával találtuk magunkat szemben, az üzlet dekorációja pedig nagyon meleg hatást adott az egész helynek. Az eladó megkérdezte, hogy segíthet-e, de azt válaszoltuk, hogy csak szétnézünk egyelőre. Hiába tűnt aranyosnak, nem szeretem, ha a sarkamban lihegnek vásárlás közben és mindent rám akarnak tukmálni.

A sorok között járkálva próbáltam valami olyat találni, amilyet elképzeltem, ekkor a kezeim közé akadt egy nagyon puha anyagú, krémszínű ruha. Semmi extra nem volt rajta, se egy kis kő, se egy minta, semmi. És pont ez volt az, amit kerestem. Megkönnyebbült sóhaj szökött ki a számon, s egy mosoly kúszott az arcomra. Ruhavásárlás letudva, ehhez való cipőm van, otthon. Eleanor-t kerestem, aki a másik sorból közeledett felém, hatalmas vigyorral az arcán, kezében egy ruhával. Egy gyönyörű fehér ruhát tartott, aminek a fazonja így ránézésből testhez simuló lehet, akárcsak az enyém. A pénztárhoz indultunk, hogy kifizessük a nem éppen olcsó ruháinkat, de annál szebbek voltak.

***

-          Brooke, van egy órád elkészülni! – lépett be a szobámba Harry, majd rám kacsintott, s kiment.

-          Hogy nem tudtok hamarabb szólni. – csaptam le a laptopom tetejét morogva, amikor eljutott a tudatomig, hogy mit mondott.

Ezzel együtt a telefonom is csipogni kezdett, jelezte, hogy SMS-t kaptam.

„10 perc és ott vagyok, hogy együtt készülődjünk, addig tusolj le! xx” - jött az üzenet Eltől.

Azonnal a fürdőszobába trappoltam és megnyitottam a csapot, majd ruháimat lekapkodva magamról a tus alá álltam. A testemen végigcsorduló meleg cseppek valamennyire ellazítottak, ugyanis izgultam. Nem tudom miért, egy pár ilyen eseményen már részt vettem a munkám miatt, de valahogy érdekes előérzetem támadt, amit nem tudom megmagyarázni. Hajamat is megmostam, majd elzártam a csapot és a törölközőt magam köré tekerve először elővigyázatosságból csak kilestem az ajtón, de csak Eleanor-t láttam szorgoskodni, ahogy a hajsütővastól a szempillaspirálig mindent elterített az ágyamon.

Ő már teljes „harci díszben” volt, a haján kívül, mindennel kész volt, de azt mondta, hogy azzal nem fog semmit csinálni, csak talált egy nagyon szép fehér, kővel kirakott csatot és azzal dobja majd fel.

-          Remélem nem baj, hogy a sminkemet már megcsináltam. Azt jobban szeretem egyedül. – mosolygott rám, majd az ágyra mutatott, hogy üljek le.

Teljesen rábíztam magam, bíztam benne és a stílusában, plusz ismert és tudta, hogy mi áll jól és mi nem. A hajam szárítgatta egy ideig, majd kifésülte és elkezdte besütni. Egy jó félóra múlva már a sminkem is majdnem kész volt, csak a szájfény volt hátra. Amint azzal is kész volt, leszaladt inni, mert végig csacsogtuk az időt és az én szám is teljesen kiszáradt.

A törölközőt leraktam és magamra kaptam az ágyra kikészített csipkecsodát, majd a ruhával bíbelődtem. Igyekeztem sem a hajam, sem a sminkem tönkre tenni, eközben a ruhát sem szétszakítani. Ennél óvatosabban talán még ruhát sosem vettem fel, a cipzárral mégis meggyűlt a bajom. Káromkodva próbálkoztam, amikor az ajtó nyitódott.

-          Eleanor, kérlek segíts már felhúzni ezt a szart. – nyöszörögtem, háttal állva neki.

Amikor a kezek a vállamhoz értek, rögtön éreztem, hogy nem Eleanor áll mögöttem. Hosszú ujjaival végigsimított a vállamtól egészen a csuklómig. Összerezzentem minden egyes érintésétől, a hideg is kirázott, sajnos jó értelemben. Ujjait a cipzárhoz vezette, s finoman felhúzta azt. Mintha ez sem lett volna elég, karjait ezután derekamra fonta, majd belecsókolt fedetlen nyakamba. Egy akartnál hangosabb sóhaj hagyta el a számat, fejem pedig hátrabicsaklott. Remegés futott végig a gerincemen a végtagjaim pedig teljesen lezsibbadtak.

-          Gyönyörű vagy. – suttogta továbbra is nyakamba.

Nagyot nyeltem, ekkor ellépett tőlem, illatát viszont még mindig éreztem. Elhagyta a szobát, én pedig úgy éreztem, hogy kicsúszik a talaj a lábam alól. Le kellett ülnöm pár pillanatra. Szánalmasnak és kiszolgáltatottnak éreztem magam. Egy pillantásától elájulok, hát, még ha hozzám ér. Nem tudok semlegesen nézni rá és ő ezt nagyon jól tudja, ki is használja.  Megsemmisülten bámultam magam elé, amikor Liam benyitott. A szobám röpke tíz perc alatt átjáró házzá vált, nem telt el úgy, egy pillanat sem, hogy valaki be ne jött volna.

-          Megjött a limuzin, gyere. –kérlelt halkan.

Felvettem a szintén krémszínű cipőmet, majd levonulva a lépcsőn Eleanorral karöltve a limuzinhoz tipegtünk, majd beszálltunk, s próbáltunk felkészülni arra, hogy lehet, hogy holnapra megvakulunk a rengeteg vakutól.

***

Másnap reggel fejfájással ébredtem, pedig két pohár pezsgőnél többet egy korttyal sem ittam. Fejemet fogva vonszoltam le magam a konyhába ahol bekaptam egy fájdalomcsillapítót. A nappaliban Eleanor ült teljesen kómás fejjel, így valamilyen szinten megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok ilyen szar állapotban. Lehuppantam mellé és én is a TV-t kezdtem bámulni.

-          Mi volt tegnap abban a pezsgőben? – nyöszörgött.

-          Fogalmam sincs, de én kész vagyok. – hajtottam hátra a fejem.

-          Amikor elindultunk elég elvarázsolt voltál. – nézett rám jelentőség teljesen.

-          Ennyire látszott? – sóhajtottam lemondóan, ő pedig aprót bólintott.

-          Mi történt? – éreztem, hogy nem fog vele békén hagyni, amíg el nem mesélem.

-          Zayn történt. – húztam el a szám elfintorodva.

Lépteket hallottunk, ahogy a lépcsőről trappol le, majd az ismerős rekedtes hangot

.

-          Mi van velem? – kíváncsiskodott álomittas hangon, majd lehuppant mellém, az alkohol szag áradt belőle.

-          Büdös vagy. – állt fel El, és a legtávolabbi fotelbe ült vissza, míg Zayn magát szagolgatta.

-          Nem is… - nézett rá értetlenül.

-          De-de. – helyeseltem, s egy picit arrébb húzódtam.

-          Mondjuk, attól a mennyiségű alkoholtól, amit az after partyn ittatok nem is csodálom. Sőt, jobban nézel ki, mint én pedig én alig ittam. – rázta a fejét Eleanor egy grimasszal az arcán.

-          Néha sajnálom Liam-et, hogy nem nagyon ihat, de azért örülök neki, hogy ő legalább észnél van az ilyen helyzeteknél. – mondtam, ekkor az említett is megjelent egy üveg narancslével a kezében, teljesen fitt állapotban.

Zayn már pont magyarázkodni akart, amikor valaki teljes erőből ráfeküdt a csengőre. Jelenlegi állapotomnak ez most nem nagyon segített, olyan érzés volt, mintha valaki a fülembe nyomta volna azt a csengőt, a fejem még jobban megfájdult tőle, szinte belenyilallt a fájdalom. Felszisszentem, de mivel láttam, hogy senki nem hajlandó felállni, így nekem kellett. Az ajtóhoz csoszogtam, majd amikor kinyitottam. Tom mérges arcával találtam szemben magam, szinte félrelökött, s az asztalra ledobva az újságot, a címlapra mutatott…

2. Kötet - 10. Fejezet

-          Eleanor, annyira sajnálom! – kezdtük el a sajnálkozást, már a nappaliban ülve egy pohár üdítővel a kezemben, amit pár másodperc múlva átnyújtottam neki.

-          Köszönöm. – vette ki a poharat a kezemből, s folytatta. – És nem kell sajnálnod, én is ugyanolyan hibás vagyok. Ugyanúgy elhanyagoltalak, amit már megbántam. Simán tudtunk volna beszélni hetente minimum kétszer. Már az is elég lett volna. – sóhajtott fel keserűen én pedig lehajtottam a fejem.

-          A múltat nem tudjuk magunk mögött hagyni, de az elpazarolt időt be tudjuk pótolni. – néztem rá óvatosan, mosolyogva.

-          Tényleg? – ragyogott boldogan szeme, mire mosolyogva bólogattam és ösztönszerűen öleltem magamhoz.

-          Annyira hiányoztál, El. – suttogtam hajában, közben pár könnycsepp végigszántotta arcomat.

-          Te is nekem, Nyuszi. – szipogott halkan.

-          Mesélj, mi történt veled ez alatt az idő alatt? – ültem le mellé, s kíváncsian tekintettem rá.

-          Levizsgáztam, még májusban. Véglegesen is végeztem a sulival erre az évre. Persze utána tovább akarok majd tanulni, de akarok egy évet, amikor Louis-val utazgatok, koncertekre, turnékra. – csak úgy áradtak belőle a szavak. – Világot akarok látni. – mosolyodott el, mintha a fellegekbe lenne.

-          Ó, nekem az már nagyjából meg volt. De még mindig vannak helyek ahová el akarok jutni… például Jamaica. – gondolkodtam el.

-          Tényleg, milyen a munka? – kérdezte izgatottan.

-          Imádom, de komolyan. Sosem szerettem ennyire egy munkámat sem, mondjuk eddig a pincérnőnél nem jutottam messzibbre. – motyogtam a végét zavartan. – Néha nehéz és fárasztó a sok utazgatás meg koránkelés, de megéri.

-          Örülök, hogy boldog vagy. – ölelt át.

-          A boldogságtól messze vagyok, de igyekszem. – suttogtam behunyt szemekkel.

***

A zuhanyzóból kiszállva láttam, hogy tiszta pára lett a tükörtől kezdve minden. Fogalmam sincs, hogy meddig tusolhattam, de a látvány alapján nem öt perc volt. Magamra tekertem törölközőmet, kifésültem hajamat, fogat mostam, s kiléptem a szobába a pizsamámért, de nem voltam egyedül. Zayn háttal ült, ablakomon bámult kifelé, gondolom a csillagokban merengett el ennyire. Óvatosan csuktam be az fürdőszoba ajtaját, de így is meghallotta, fejét egyből a zaj – jelen esetben felém – kapta.

Amint meglátott hatalmasat nyelt, láttam, hogy szemei elsötétülnek, talán a vágytól. Mellkasa egyre gyorsabban emelkedett, perzselő tekintetébe teljesen belepirultam. Végül előre kapta tekintetét, s újra maga elé nézett. A gardróbomhoz siettem, ahol kivettem egy bugyit és egy pólót, majd ismét a fürdőszobába vonultam. Magamra kapkodtam a ruhákat és mély levegőt véve, ismét kiléptem a szobába, ugyanúgy ült, mozdulatlanul.

-          Mit keresel itt? – kérdeztem halkan.

-          A fiúk küldtek, hogy kérjek bocsánatot. – morgott, s felélt.

-          Ez esetben mond meg nekik, hogy meg van bocsájtva, nem kell aggódniuk. – sóhajtottam csalódottan, majd határozottan az ajtó felé indultam volna, de elkapta karomat.

-          Ne, ne várj! Rosszul fogalmaztam. Igaz, hogy a fiúk küldtek, de magamtól is jöttem volna. – vakarta meg másik kezével tarkóját. – Szóval, sajnálom, hülye tréfa volt. – suttogta mélyen a szemembe nézve.

-          Igen az. – mosolyodtam el keserűen. – De nincs semmi baj.

-          Egyébként tetszik a pólód. – vigyorgott csillogó szemekkel. Nem értettem, hogy mire céloz, felhúztam a szemöldököm, értetlenséget mutatva, mire ő csak lejjebb pillantott, ekkor követtem tekintetét és rájöttem.

Az a póló volt rajtam, amit elloptam tőle, még tavaly, annyira megtetszett. Szürke és rá van írva, hogy ’I ♥ my girlfriend’. Halkan felnevettem, ő is követte példámat. Hiába fájó emlékek cikáztak a fejemben, nevetésen kívül mást nem tudtam csinálni. Nem is figyeltem zavaromban, hogy mit kapok ki a ruhák közül, csak ez az első dolog volt, ami a kezembe akadt. Vigyorogtam, mint egy idióta, hátha nem törnek felszínre az emlékek, amiket próbáltam egyre jobban elnyomni.

-          Nem megyünk ki az erkélyre? – nézett rám még mindig mosolyogva. Beleegyezően bólintottam, s követtem őt.

***

-          És emlékszel arra, amikor az egyik klubba egy csaj rámászott Harry-re és Lou odament, hogy lekoptassa? – említette fel már a sokadik jó emlékünket, mire hangosan felkacagtam, ahogy a fejemben is megjelent a kép.

-          Ilyen nyávogós picsás hangon, a csaj pedig teljesen kész volt. – folytattam a sztorit. Már a könnyem is fojt a nevetéstől, hisz körülbelül két órája nosztalgiázhattunk.

-          Nekem a legjobb emlék még mindig a karácsonyi fagyöngy alatti csók. – nézett mosolyogva a szemeimbe, s elvesztem bennük, mintha csokoládé örvényben fuldokolnék.

-          Zayn, kérlek… ne csináld. – hajtottam le a fejem, megszabadulva babonázó szemeitől.

-          Hiányzol Brooke. – suttogta, s homlokát az enyémnek döntötte.

Reflexszerűen kaptam vissza rá tekintetem. Nem hittem a fülemnek, ez biztos valami rossz vicc ismét, vagy egy fogadás. Egy olyan „Fogadok veled, hogy két napon belül összetöröd a buta fruska szívét.” féle fogadás. Nem akartam benne részt venni, pánikba estem, az agyam azt diktálta, hogy csak simán álljak fel és hagyjam figyelmen kívül, a szívem viszont valamilyen rég nem érzett melegség járta át, mintha az nem kételkedne Zayn szavaiban. Ajkaink egyre közelebb voltak egymáshoz, éreztem meleg leheletét arcomon, de nem voltam erre készen. Milliméterekre van tőlem, kívánom a csókját, az ölelését, suttogását, ahogy védelmezően karol át éjszakáként. Úgy éreztem, mintha egy háború dúlt volna bennem, rettenetes volt. A másodpercek hihetetlen lassúsággal teltek, még mindig volt időm elmenekülni, de nem tettem.

Ajkai szinte súrolták enyémeket, majd apró puszikat nyomtak rá. Lebénultam, semmimet nem tudtam mozgatni, érzéketlenné váltam, nem számított más, csak Ő. Istenem azok a puha ajkak! Észrevehette, hogy nem ellenkezek, így a puszikat csókká formálta. Még mindig nem mozgattam ajkaimat, de nem adta fel, tovább próbálkozott. Ösztönösen simítottam kezemet borostás arcára, majd tarkójára vezettem, ahol belemarkoltam hajába. Belesóhajtott csókunkba, ám ekkor észbe kaptam. Az agyam végül győzedelmeskedett. Pillanatok alatt felpattantam, s ijedten néztem rá, szinte kétségbeesetten. Feltápászkodott és nyugtatgatni próbált, de semmi nem használt. Idegesen a hajamba túrtam, majd trappolva elhagytam a helyiséget. A földszinti fürdőszobába mentem, közben Harry-t és Niallt, majdnem fellöktem. Becsaptam az ajtót, s a kulcsot is elfordítottam benne. Hátamat a csempének támasztottam, majd lecsúsztam a padlóra. Ziháltam, a levegő elég nehézkesen jutott a tüdőmbe, úgy éreztem, mintha a saját érzelmeim fojtogatnának.

Mély levegőt vettem és igyekeztem nyugtatgatni magam. Nem fogok ismét elmenekülni a problémáim elől, magyarázkodtam magamnak, érveket hoztam fel, amikor dörömbölés hallatszódott az ajtó.

-          Brooke, jól vagy? – hallottam meg Niall aggódó hangját az ajtó másik oldaláról.

-          Persze! – kiabáltam vissza egy kis fáziskéséssel, majd nagy nehezen felálltam, lehunytam a szemem, elfordítottam a kulcsot, s elhagytam a fürdőszobát.

-          Biztos jól vagy? – nézett a szemembe komolyan.

-          Igen, csak biztos összeettem egy csomó mindent és nem éreztem annyira jól magam. – hazudtam könnyedén a legelső dolgot, ami éppen eszembe jutott.

-          Egy hamburgeren kívül ma még mást nem is láttalak enni. – húzta össze szemöldökét mindent tudóan. Basszus. – szitkozódtam magamban.

-          Van dugi nasim. – amint kimondtam meg is bántam. Ennél szánalmasabb dolgot nem is mondhattam volna, de bevált.

Niall hangosan felröhögött és magához ölelt, nem kérdezgetett tovább.

-          Ez az én húgom. – borzolta össze hajam, közben a nappaliba vezetett.

Mindenki ott volt, Ő is. Amint megláttam, szívem meglódult, nem volt normális az a sebesség, ahogyan vert. A vér is rögtön a fejembe száguldott, amitől elkezdtem szédülni egy kicsit. Összepréselt ajkakkal vetettem le magam Niall mellé.

-          Ja, egyébként holnap lesz egy film premier ahová megyünk, szóval hívd fel majd Eleanort és vegyen mindkettőtök egy-egy estélyit magának. – kacsintott Liam. Már csak ez hiányzott…

2. Kötet - 9. Fejezet

Reggel már korán ki vetett az ágy, egyszerűen nem bírtam tovább sem aludni, sem feküdni. Úgy éreztem, hogy beleőrülök, ha egy perccel is tovább fekszem. A konyhában kuporogva szokásos kávé adagomat szürcsölgettem, miközben az éjszakán gondolkoztam. Amint eszembe jutottak a történtek, szemeimet muszáj volt lehunynom. Előttem volt a kép, ahogy ziláltan remegek karjai között, miközben Ő próbál nyugtatni. Még mindig orromban érzem isteni illatát, amilyen senkinek nincs csak neki, magam előtt látom aggódástól csillogó szemeit, ahogy az enyémeket kutatja.

-          Reggelt! – morogta valaki, mire én hirtelen oda kaptam a tekintetem.

Rám sem nézve öntötte ki magának a kávét és ült le velem szemben. Lesütött szemekkel kezdett el inni, mintha ott sem lennék. Teljesen átjárt az az érzés, hogy mégis csak álmodtam, és nem történt semmi az éjszaka. Hogy nem ölelt órákon keresztül izmos karjaival, hogy még sem érdeklem egy picikét sem. Észrevehette, hogy szüntelenül bámulom, így végre rám kapta tekintetét.

-          Mi az? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

-          Semmi. – suttogtam elpirulva, lehajtott fejjel.

-          Jobban vagy már? – érdeklődött végül, körülbelül öt perc néma csönd után.

-          Hogy mondod? – kérdeztem vissza hitetlenkedve. Szívem egyre őrültebb tempót diktált.

-          Éjszaka elég rosszat álmodhattál. Alig bírtalak megnyugtatni. – húzta el száját, én pedig igyekeztem elnyomni egy apró mosolyt.

Boldog voltam. A tény, hogy mégis csak velem volt, boldogabbá tett, mint bármi más. Úgy éreztem magam mintha öt évet visszamentünk volna az időbe és még mindig egy tizennégy éves tinédzser lennék, aki titokban őrjöng, ha akárcsak hozzászól álmai pasija. Szánalmas voltam, de boldog.

-          Köszönöm, hogy átjöttél… - motyogtam, szemeibe nézve.

-          Semmiség. – engedett meg magának egy halvány mosolyt, ami ismét meglepett, de egyben nagyon jól esett.

-          Ma lesz egy kis medencés buli. Jön Eleanor is. – nézett rám jelentőség teljesen, nekem pedig felragyogott a szemem.

Hosszú hónapok óta nem láttam már Eleanort és rettentően hiányzik. Még mindig nagyon fáj, hogy elvesztettem, mint barátot és félek attól, hogy mi lesz a reakciója, ha meglát. Elküld, lenézően tekint rám, vagy pedig örül nekem? Az első kettőt érdemelném meg. Elhanyagoltuk egymást, pedig simán tudtuk volna tartani a kapcsolatot, valamiért mégsem tettük.

-          Hogy akartok ti medencézni, amikor… ? – mutogattam az ablak felé értetlenül, ám ekkor én is arra pillantottam és láttam, hogy a nap hét ágra süt, a tegnapi viharnak nyoma sincs.

-          Állítólag délutánra akár 28°C is lehet. – mesélte, közben szemében boldog szikrákat láttam.

Hát igen, Londonban nagy szám, ha a hőmérséklet eléri a 25°C-ot, ha pedig felé megy, az kifejezetten kánikulának számít. Izgatott lettem a délután gondolatára, fogalmam sincs, hogy mi fog történni, ha Eleanor betoppan, de ezzel kapcsolatban egyik szemem sír, a másik meg nevet. Hihetetlenül félek, de viszont örülök, hogy végre tisztázzuk a történteket, még akkor is, ha nem olyan lesz a végkifejlet, mint amilyennek én most elképzelem.

***

A gardróbom előtt tehetetlenül ücsörögtem, magam mögött egy tucatnyi bikinivel és fogalmam sem volt, hogy mit vegyek fel. Próbálgattam, de valahogy egyik sem tetszett, amikor felvettem, pedig mesésebbnél mesésebb ruhaköltemények sorakoznak a szekrényemben. Ismét egy szettet dobtam magam mögé, amikor elém került a tökéletes darab. Semmi különleges nem volt rajta, mégis úgy éreztem, hogy muszáj azt felvennem. Egy sima kék, pántnélküli bikini volt, ami felsőrészének eleje kicsit csavart volt, ettől még különlegesebb lett. Mosolyogva kaptam magamra, majd a fürdőszobába vándoroltam, ahol arcot és fogat mostam. Vízálló szempillaspirállal egyszer áthúztam szempilláimat, majd hajamat kifésültem, s lefele sétáltam egy ötvenfaktoros naptejjel a kezemben.

-          Szia Nyuszi, azt hittem, hogy nem találsz magadnak egy normális bikinit ma. – vigyorgott gúnyosan Harry, s közben átkarolta vállamat, majd végig mért. – De ahogy látom csak sikerült.

-          Nagy nehezen, de összejött. – nevettem fel, s vállába boxoltam, majd kibújtam öleléséből és az ajtó felé vettem az irányt, ami kivezetett a hátsókertbe.

Amint kiértem megláttam a másik három srácot, akik egymás belökésével szórakozgattak, míg Zayn a medence szélénél ült és lábfejével hömpölygette a hűvösnek tűnő vizet. Hirtelen eszembe jutott valami, s pimaszul elmosolyodva közeledni kezdtem felé. Nagyon lassú voltam, hogy még csak véletlenül se halljon meg. Óvatosan mögé lopóztam, mire a medencében lévő fiúk rám kapták szemüket. Mutatóujjamat a szám elé rakva jeleztem, hogy egy szót se szóljanak. Lehajtották fejüket és próbálták elnyomni, kitörni készülő röhögésüket. Felemeltem mindkét kezem és nagy lendülettel belelöktem Zaynt a medencébe, aki meglepődve és kapálózva borult bele a vízbe.

Hangosan felnevettem, őszintén bevallva, élveztem a látványt. Szinte már a könnyem is kicsördült a nevetéstől, ahogy a többieknek is, míg észre nem vettem, hogy még mindig nincs fent a víz felszínén.

-          Bassza meg, ez az idióta nem tud úszni. - arcomra fagyott a mosoly.

A jókedv helyét aggodalom váltotta fel, a szívem ki akart ugrani a helyéről. A fiúk semmi pénzért nem akartak volna segíteni, pedig hármójuk a vízben volt. Nem tudtam mire vélni semmit tevésüket, de én nem hagyhattam. Ledobtam a napszemüveget a fejemről, majd idegesen a hajamba túrtam, s a vízbe ugrottam.

Próbáltam minél jobban kinyitni a szemem, hogy lássam, merre úszok, de a klór rettentően csípte a szemem. A kezem beleütközött valami keménybe. Résnyire nyitottam a szemem és láttam, hogy Zayn az. Minden erőmmel belekapaszkodtam és felfele kezdtem húzni, bár fogalmam sincs, hogy sikerült, mert Zayn nehéz volt és a levegőhiányom is egyre elviselhetetlenebb lett. Ahogy megéreztem, hogy a felszínen vagyunk, a fiúknak kiabáltam segítségért. Harry és Niall kihúzták a fűbe, míg én kimásztam a medencéből. Ahogy kiértem, rögtön felé szaladtam. Szeme még mindig csukva volt. Elkezdtem óvatosan pofozgatni, de semmi értelme nem volt. Összeszorítottam ajkaim, s lehunytam a szemeim. Egyik kezemmel befogtam az orrát, másik kezemmel pedig megtámasztottam magam feje mellett. Mély levegőt vettem, s ajkaimat hozzáérintettem az övéhez, s próbáltam minél több levegőt juttatni tüdejébe. Könnyeim már patakban folytak, amikor óráknak tűnő percek után Zayn ajkai hirtelen mosolyra húzódtak.

Abban a pillanatban felpattantam, ő pedig nevetve felült. Nem tudtam mire vélni, egy óriási átverés volt az egész?

-          Mi a francot nevetsz? – kérdeztem dühösen, miközben szemeim szikrákat szórtak.

-          Nem hiszem el, hogy komolyan bevetted. – nevetett továbbra is, s lábra állt és egyre közelebb sétált hozzám.

-          És ti mit vigyorogtok? – fordultam a többiek felé.

-          Kicsit sem esett le, hogy nem mentünk segíteni? – mosolyodott el Liam.

Ekkor leesett. Szánalmas vagyok. Az ösztöneim és az érzéseim irányítottak, amikor nem jött fel a víz tetejére. Az idióta érzéseim… Legszívesebben ordítani tudtam volna, utána pedig elsüllyedni a föld alá és soha többet nem jönni fel. Nem tudok ezek után a szemébe nézni, nem tudok tovább itt lakni, itt betelt a pohár.

Önsajnálatom közben Zayn még közelebb jött hozzám. Ajkaimba haraptam, s reflexből felrántottam a kezem és egy óriási pofont csaptam az arcára. Hitetlenkedve kapta oda a kezét. Szemei elsötétedtek a dühtől, én pedig remegtem. Most először és utoljára kívántam azt, hogy lehessen szemmel ölni, akkor legalább már nem lennék itt. A tenyerem is belesajdult az ütésbe, amit adtam neki. Fájdalmasan felszisszentem, majd megráztam a kezem és senkire sem nézve, betrappoltam a házba, ahol még egy olyan személy jött be, aki olajt öntötte a tűzre.

-          Brooke? – hallottam meg az értetlen, mégis csilingelő hangot.