2. Kötet - 19. Fejezet

A hold halvány fénye világította be a londoni utcákat. Augusztus van az eső pedig még most is képes apró cseppekkel teleszórni ezt a várost. A szobánk ablaka pont az utcai lámpára nyílt. Zayn békésen alszik mellettem, derekamat szokásosan átkarolva, arcát nyakamba temetve. Egy apró remegést éreztem a hasamban, ami ismét azt eredményezte, hogy rettentően hányingerem lett, mint az elmúlt napokban már oly sokszor. Lehámoztam magamról Zayn kezeit és a fürdőbe siettem, s öklöndözve próbáltam túl lenni a nehezén. Egy apró morgást hallottam meg a szobából, majd lépteket, amik egyre közelibbnek tűntek. Nem akartam, hogy bejöjjön, eddig olyan jól sikerült eltitkolni előle, hogy mostanában nem vagyok valami jó formában. Egyedül Eleanor méreget furcsán, lehet, hogy észrevette, de rajta kívül senki más.

-          Kicsim, odabent vagy? – jött az ismerős álomittas hang az ajtó túl oldaláról.

-          Nem. – motyogtam kicsit hangosabban, mint akartam.

-          Minden oké?

-          Persze. Jól vagyok. – nyöszörögtem, mert ismét forgott körülöttem a világ.

-          Ezt nem veszem be. Akármit csinálsz, bemegyek. – s abban a pillanatban, ahogy ezt kijelentette a kilincs elfordult, de látni nem láttam semmit.

Ismét a WC felé hajolva adtam ki magamból mindent, bár már nem tudtam, hogy mit tudok kihányni hisz alig ettem ma valamit, azzal a picivel is tíz perccel ezelőtt szenvedtem meg.  A világ megszűnni tűnt körülöttem, homályos volt minden. A hányinger egyre rosszabb volt, a szédülés pedig már csak egy lapát volt rá. Kezeim megállíthatatlanul remegni kezdtek. Próbáltam erősen megkapaszkodni a mosdókagylóba, hogy fel tudjak állni, de a gyengeség miatt lehetetlennek bizonyult.

-          Jézusom Brooke, rettentően rosszul nézel ki. Gyere. – Zayn aggódóan mért végig, majd felkapott.

-          Nehéz vagyok. Tegyél le. – morogtam alig hallhatóan.

-          Pihe könnyű vagy, buta és beteg. – letett az ágyba, gondosan betakargatott, majd arcomra simította hüvelykujját.

-          Hozok egy kis vizet, oké? – csókolt homlokon, majd elhagyta a szobát.

***

Valószínűleg elszunnyadhattam amíg Zayn lement a vízért, mert már csak arra keltem fel, hogy a nap halványan ragyogja be a szobát, s boldogan nyugtáztam, hogy a rosszullétnek nyoma sincs. Összeszorítottam a szemem, majd kezemmel megdörzsöltem. A hátam teljesen elgémberedett, így nyöszörögve fordultam meg, hogy szokás szerint Zayn arcának minden egyes kis szegletét újra felfedezzem, mint ahogy reggelenként szoktam. Amikor ezt a műveletet sikerült végrehajtani egy csillogó szempárral találtam magam szemben. De most nem olyan boldog volt az a csillogás. Inkább olyan mintha félne valamitől. Ilyen rosszul nézhetek ki, hogy megijedt tőlem? Vagy ennyire megijesztettem a tegnap este. Ezért nem akartam, hogy lásson olyan állapotban, csak aggódna feleslegesen. Semmi bajom sincs.

-          Jó reggelt. – festettem egy apró mosolyt arcomra.

-          Hogy vagy? – kérdezte rögtön.

-          Jól. Kutya bajom sincs.

-          El kéne menned orvoshoz. – sóhajtott fel.

-          Minek? Látod, már jól vagyok, semmi bajom. Nem kell orvos. – húztam össze szemöldököm, majd felkeltem, s a fürdőbe mentem, hogy rendbe szedjem magam.

A tükörbe nézve a saját látványomtól lett hányingerem. Ennyire rosszul talán még sosem néztem ki. Még átbulizott éjszakák után sem. Körülbelül úgy festhettem, mint akin átment egy úthenger. Fogat és arcot mostam, majd kezembe vettem a fésűt és próbáltam újra embert faragni magamból. Amikor tűrhetően néztem ki, a gardróbhoz sétáltam, hogy felöltözzek. Mára semmit nem terveztem, Tom sem értesített még, hogy lenne ma valami munkám, szóval egy szürke melegítőalsót és egy fekete trikót vettem fel. Hajamat egy laza copfba fogtam össze, majd a konyhába sétáltam. A hasam óriási mordulással jelezte, hogy ideje lenne ennem valamit, mert napok óta, amit megettem az ki is jött belőlem. Csináltam magamnak egy szelet pirítós kenyeret és a pulthoz ültem. Félve vettem be a számba egy falat pirítóst, majd nyeltem le. Nem akartam megint pórul járni. Miután éreztem, hogy semmi bajom sem lett tőle, bátrabban kezdtem el csipegetni.  Az utolsó falatokkal küszködtem, amikor két kéz fonódott a derekamra.

-          Nyuszi, szeretném, ha megnézne egy orvos. Rosszul voltál, ez nem múlik el csak úgy. – puszilt bele nyakamba. Felsóhajtottam.

-          Még mindig nincs semmi bajom. Nem fogok orvoshoz menni. – mondtam határozottan.

-          Féltelek. – suttogta gondterhelten.

-          Nincs okod rá. – döntöttem hátra a fejem és simítottam végig arcán.

-          Legalább egy teát csinálhatok neked? – adta meg magát végre és nem nyaggatott az orvossal.

-          Azt megköszönöm. – mosolyodtam el, mire ő viszonozta és neki látott a teának.

***

Délután átjött Eleanor, s egy kis beszélgetés után beraktunk egy filmet. Zayn mellkasára vonta fejemet, majd hátamat simogatva figyeltük a film történéseit. Elvileg valami vígjáték volt, de kegyetlen szar poénok voltak benne. Mostanában még egy normális filmet sem láttam. Régebben sokkal normálisabbakat csináltak. Lehet a híres angol humorunk miatt nem értékeltük a filmet, de abban közösen megegyeztünk, hogy soha többet még csak fel sem említjük. Négy óra fele ismét érezni kezdtem a nyomást a hasamban, éreztem, hogy valami nem oké, de próbáltam nem foglalkozni vele, hátha akkor elmúlik. A világ ismét egyre jobban forgott körülöttem. Észrevétlen akartam maradni, nehogy a fiúk vagy El megsejtsen valamit abból, hogy nem érzem magam valami fényesen. Amikor éppen mindenki az Xboxszal szórakozott kilopóztam a mosdóba, s ugyanaz várt rám, ami tegnap este. Kezdett már nagyon elegem lenni ebből az egészből. Nem értettem, hogy mi történik velem. Napok óta, lassan egy hete nem telik el úgy óra, hogy ne érezzem magam rosszul.

-          Brooke, hát te meg… - nyitott be, majd amikor meglátta, hogy ott térdelek a WC felett, megakadt mondanivalójában, kikerekedett szemekkel nézett rám. Észbekapott és becsukta maga után az ajtót. – Mi történt?

-          Nem vagyok jól. – nyöszörögtem.

-          Azt látom. – söpörte el a hajam. – Mióta tart ez?

-          Lassan egy hete, de nagyon vége lehetne már, mert kezdek besokallni. – motyogtam.

-          Zayn tudja? A többiek? Miért nem mentél el orvoshoz? – záporoztak a kérdések rám.

-          Nem az egészet, a többiek még csak nem is sejtik és nincs szükségem orvosra. – hadartam el, majd mély levegőt vettem, s szép lassan kifújtam.

-          Brooke én tényleg nem akarom az ördögöt a falra festeni, de nem lehet, hogy… - állt meg pár másodpercre, majd szinte alig hallhatóan folytatta. – terhes vagy?

-          Lehetetlen. – vágtam rá abban a pillanatban.

-          Biztos vagy te ebben?

-          Teljesen.

-           Azért hozok tesztet a gyógyszertárból és majd kiderül, oké? Maradj itt vagy menj ki a fiúkhoz. – mondta, s ott hagyott.

-          Inkább maradok. – hajtottam le fejemet. Nem volt kedvem tovább vitázni vele.

Ezer százalék, hogy nem vagyok terhes. Fogamzásgátlót szedek, ami mellett elméletileg nem eshetek teherbe, de gyakorlatilag meg semmi nem nyújt teljes védettséget. Nem, nem, nem és nem. Tuti, hogy nem vagyok terhes. Mit kezdek majd a karrieremmel, ha mégis? Gondolni sem akarok rá, mert lehetetlen. Biztos, hogy nem. Jézusom, de ha talán mégis akkor Zayn mit szól hozzá? Abban a pillanatban elhagy. Most indult be igazán a karrierjük, akárcsak az enyém. Világszerte ismertek én pedig elrontok nekik mindent. Akarok egy, esetleg két babát Zayntől, de csak majd! Nem most, istenem túl fiatalok vagyunk még hozzá.

-          Itt vagyok. Tudtam, hogy maradni fogsz. – mosolyodott el. Ez gyors volt, vagy csak én beszélek magamban már legalább fél órája.

-          A fiúk nem sejtenek semmit? – kérdeztem, s félve rásandítottam.

-          Semmit. Teljesen készen vannak, ismét eljött az a pont, amikor tíz évet visszafejlődtek agyilag. – forgatta meg szemeit. – Itt van, ha mutatja az eredményt, sikíts. – kacsintott rám. Miért kacsingat? Mintha örülne neki, hogy lehet, hogy gyereket várok. De én nem akarom.

Kibontottam a tesztet, dobozát automatikusan a kukába hajítottam, majd összepréselt ajkakkal végeztem el a szükséges teendőket. Amint kész lettem fintorogva tettem le a mosdókagylóra. Nem hiszem el, hogy ez történik velem. Kezem arcomba temettem és próbáltam nem beleőrülni a várakozásba. Egyre több levegő kezdett a tüdőmbe szorulni, akadozottnak éreztem levegővételem, emiatt egyre szaggatottabban tudtam venni. A világ ismét távolabbnak kezdett tűnni. Még sosem drogoztam, de biztos ilyen érzés. Nem érzed a külvilágot. A remegés ismét újjá lett rajtam. Orvos sem kellett hozzá, hogy rájöjjek, nekem bizony pánik rohamom van. Szokatlan volt az érzés. Szoktam idegeskedni, de ennyire beszarva talán még sosem voltam. Mit csinálok, hogyha tényleg terhes vagyok? Hogy mondom Zaynnek és a többieknek? Hé, figyelj, lesz egy gyereked, bocsi, hogy tönkretettem az életed! – majd mosolyogva megölelem?

Ránéztem a tesztre, ami még mindig nem reagált. Az őrület határán álltam, a könnyek is akaratlanul a szemembe szöktek. Csak arra tudtam gondolni, hogy én ezt még nem akarom, én erre még nem vagyok felkészülve. Az első könnycsepp megindította a lavinát. Szipogni kezdtem, próbáltam csendben maradni. Ezt egyedül akartam elintézni. Könnyektől homályos tekintettel, pillantottam vissza a kis kütyüre és szerintem akkor kaphattam infarktust, amikor megjelent az első csík…

2. Kötet - 18. Fejezet

Sziasztok! :)

Igen, megérkeztem a várva várt fejezettel együtt, már a következő is meg van írva már csak át kell majd néznem, szóval maximum két nap múlva újra jelentkezem. A nyaralás fantasztikusra sikeredett, az idő is meseszép volt. Na de, nem is beszélek ennyit. Jó olvasást mindenkinek! xx

Mindig akkor jössz rá, hogy milyen fontosak a barátaid, amikor szükséged van rájuk. Sokan azt mondják, hogyha egy barátod bajban van, vagy szüksége van rád akkor kötelességed mellette állni, de szerintem a kötelesség szó nem megfelelő. Hívjuk inkább ösztönnek. Tegyük fel, hogy a legjobb barátod felhív az éjszaka közepén, hogy bajban van vagy éppen szomorú és te csak azért kelsz fel, mert kötelességednek érzed vagy pedig azért, mert tudod, hogy mellette kell lenned? Ha tényleg fontos számodra akkor inkább az utóbbi. Érte képes vagy minden haragodat félre tenni, például, az én esetemben, ha hullarészegen tántorog haza, míg én szarrá izgultam magam.

***

Óvatosan belopóztam Harry szobájába, ahová betámogattam hajnalban, s megláttam, hogy még mindig ugyanúgy alszik, kiterülve, hogy még véletlenül se férjen mellé senki. Gonosz ötletem támadt, de nem volt más választásom, mivel szimpla rázogatással és szép szavakkal nem tudnám felkelteni az óra pedig már délután kettőt ütött, itt hagyni viszont nem akartuk.

Az ágy mellé sétáltam lábujjhegyen, majd mély levegőt vettem és minden erőmmel ráugrottam, s addig pattogtam és kiabáltam, amíg mocorgást és apró nyöszörgéseket nem hallottam. Résnyire nyitotta ki a szemeit.

-          Itt az idő felkelni Hazza! – másztam le rólam, majd amikor arcát újra párnájába temette, a függönyhöz sétáltam, s hirtelen elhúztam, erre hangosan felmordult. – Hasadra süt a nap.

-          Utállak. – sziszegte még mindig a párnájába.

-          Főztem kávét.

-          Mondtam már, hogy mennyire imádlak? – pattantak ki szemei, elmosolyodtam reakcióján.

-          Na pattanj ki. Már mennénk a többiekkel szétnézni, de nem akartunk itt hagyni. – fogtam meg a lábát és lefele kezdtem húzni az ágyról, mintha az olyan könnyen ment volna. Nevetve hagyta, hogy szenvedjek, de addig nem adtam fel, míg végül fel nem állt.

Kezével megdörzsölte arcát, majd a fürdőbe vonult, hogy rendbe tegye magát. Éppen indultam ki amikor meghallottam szitkozódását.

-          De szarul nézel ki Styles. – morogta. Nem sok kellett hozzá, hogy hangosan fel ne nevessek.

***

A városnézés nyugisan és jól telt el leszámítva a számunkra elviselhetetlen hőséget és a pár csapat szívrohamot kapó tini lányt. Senki nem hánytorgatta fel Harrynek a tegnap éjszakát, majd annak is eljön az ideje, de ez a pár nap nyaralás csak a pihenésről szól. Tudom, hogy Louis nem állná meg, hogy le ne bassza a meggondolatlansága miatt, most pedig senkinek nem hiányzik a veszekedés.

Az fagyi valami isteni itt, ahányszor megláttunk egy cukrászdát mindig be kellett ugranunk megenni egy-egy gömböt. Ezután a nyaralás után erősen koplalnom kell majd, már előre érzem, bár tegnap ráálltam a mérlegre és egy dekát nem híztam, de bűntudatom van a sok finomság miatt.

Hazafele sétálva eldöntöttük, hogy este elmegyünk valamilyen klubba, mert kíváncsiak vagyunk, hogy milyenek az itteni szórakozó helyek, bár Zayn nem igazán örül ennek. Morogva közölte velem, hogy biztos el fog csábítani valami spanyol homokos. Az arcába nevettem és hagytam, had duzzogjon, elkezdtem keresni Harryt, hogy beszéljek vele a tegnapiról, amikor hangokat hallottam Lou-ék szobájából. Odasettenkedtem, s elkezdtem hallgatózni, Louis éppen szegény Harryt osztotta és egyáltalán nem kímélte, bár magának kereste, azért lehet, hogy Lou durván fogalmazott. Úgy döntöttem, hogy megmentem Hazzát, így bekopogtam, mire valamelyikük elmorgott egy „Gyere be”-t. Résnyire nyitottam az ajtót és becsusszantam, ezután szemügyre vettem a fiúkat. Tudtam, hogy Lou nagyon mérges Harryre, összehúzott szemekkel méregette őt, míg a csapat jelenlegi feketebáránya lehajtott fejjel ücsörög és tűri a lebaszást, mert tudja, hogy megérdemli. Leültem melléjük és kíváncsi voltam, hogy folytatódik-e.

-          Tudod, hogy mit fogsz kapni ezért a managementtől megint? – kérdezte tőle, mire Harry aprót bólintott, és ha ez még lehetséges, még jobban elkomorodott.

-          Szerintem már eléggé leszidtad, állj le. – tettem nyugtatásképpen a kezem Lou vállára, rám nézett, majd ismét barátjához fordult.

-          Ne haragudj haver, elszállt az agyam. Nem kellett volna ennyire komolynak lennem. – temette arcát tenyerébe.

-          Igazad volt Louis. Hihetetlenül meggondolatlan voltam, ha nem csinálom ezt a botrányt, akkor lehet el is lehetetett volna tussolni az egész ügyet, de nagyon felkaptam a vizet. – húzta el száját. – Brooke sajnálom, hogy végig kellett nézned a szenvedésem az éjjel.

-          Bármikor megtenném még egyszer, tudod, hogy szeretlek. – az emlékek okozta fintor hamar átkúszott egy meleg mosolyba az arcán.

-          Olyan hülye vagy. – ugrott fel Lou és Harry nyakába csimpaszkodott, felnevettem, majd elhagytam a szobát, had örüljenek egymásnak.

***

Eleanorral és Mayával lázasan készülődtünk az estére, mindegyikünk teljesen fel volt pörögve a buli miatt. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mennyivel különbözik a londoni helyektől. A fürdőszoba és a gardrób között ingáztunk, igazi káosz volt. A maximumot akartuk kihozni magunkból, egyszer élünk. Hajam apró hullámokban omlott vállamra, míg sminkem kicsit tüzesebbre sikeredett, mint vártam, de a végeredmény tetszett. El és Maya gyönyörűek voltak, szinte ragyogtak. Az utolsó simítások után megigazgattuk testhez simuló éppen fenék alá érő ruhánkat, cipőnket magunkra kaptuk, majd lementünk a fiúkhoz akik már tárt karokkal vártak minket. Mindenki be volt zsongva, kivéve az én drága barátomat, aki még mindig meg volt sértődve, amiért kinevettem és otthagytam a spanyol homokosokról szóló monológja után. Összehúzott szemöldökkel méregetett.

-          Rövid ez a ruha, nem gondolod? Kinek akarsz ennyire tetszeni? – húzta fel szemöldökét flegmán.

-          Neked te idióta. – bújtam hozzá szorosan, mert tudtam, hogy csak a sértettség beszél belőle. Nem akarok vele veszekedni, márpedig ha mindenen megsértődnék előbb-utóbb az lenne.

Karjait erősen körém fonta, majd keze megállapodott derekamon.

-          Nem akarunk inkább itthon maradni? – búgta fülembe, s egyre közelebb húzott magához, izmos mellkasát nekem nyomta. Nyakához hajoltam, majd hiú ábrándokat keltve benne egy gyengéd csókot nyomtam rá. Felsóhajtott.

-          Nem. – kézen fogtam és kifelé rángattam a többiek után.

-          Ugye tudod, hogy ezért még megfizetsz?

-          Már alig várom. – néztem rá kihívóan. Imádtam húzni az agyát.

Bepattantunk a számunkra rendelt kocsiba és az éjszakába vetettük magunkat…

***

Spanyolországi nyaralásunknak hamar vége lett, talán túl hamar is. Ott tudtam volna maradni akár több hónapra is, de úgy, mint a fiúkat engem is szólított a munka. Fájó szívvel szálltunk fel a repülőre és mentünk vissza Londonba. Spanyolország az egyik leggyönyörűbb ország ahol valaha jártam és az emberek vendégszeretete is hihetetlen. Merem állítani, hogyha nem ismertek volna fel, akkor is ugyanúgy viselkedtek volna velünk. A jó kedvük mindig átragadt ránk is, még Harry akciója után is, pedig azt hittem, hogy aznap fagyosabb lesz a hangulat, mint eddig bármilyen más vita esetén.

A buli fantasztikusra sikerült, még Zayn is elengedte magát a végére és felhagyott a paranoiájával, miszerint ellopnak a spanyol pasik. Mindenki mértékkel ivott, senki nem vitte túlzásba, csak jobban éreztük magunkat a szokásosnál, Liam pedig vigyázott ránk. Ő szokás szerint nem ivott, így ismét bébiszittert játszott, de nem volt annyi szükség rá, mint máskor. Észnél akartunk lenni, emlékezni akartunk az este minden egyes momentumára.

Ezt követő este úgy döntöttünk, hogy megbeszéljük a történteket, ez alól nem volt kivétel a Harry által kreált feszültség sem. Megfogadta, hogy soha többé nem ilyet csinálni és végre tanul a hibáiból. Ó, de sokszor megfogadta már ezt. Minden egyes alkalommal, amikor butaságot csinált, azokból pedig az utóbbi időben elég sok volt, de most, hogy itt vagyok én is, nem hagyom, hogy több ilyet elkövessen. Ha a fiúk és a management nem tud rá vigyázni majd én fogok. Fogadkoztam magamnak. A fiúk meg voltak lepődve, hogy Lou csak csendesen ült a beszélgetés alatt, de felvilágosítottuk őket, hogy az ő párosuk már elrendezte a konfliktust, nem kell aggódni. Komolyan annyi dráma van körülöttünk mostanában, hogy kezdem egy szappanoperában érezni magam.

Jelenleg Londonban a parton futok, megfogadva a drága hölgy nem éppen kedves tanácsát több időt töltök edzéssel és figyelek az étrendemre. Tom aggódik miattam, mert állítása szerint alig eszek, én viszont sokkal jobban érzem magam a bőrömbe.

Egy izzadtságcsepp végiggördül arcomon, érzem, hogy már nem sokáig bírom, mivel közel másfél órája futok, de a lábam ebben a pillanatban önálló életet él, nem tudok neki parancsolni. Hűvös a levegő, az eső nem esik, csak a szél simogatja lágyan bőrömet. Pont aktuális az idő erre.

A hazafele vezető kis járdán futottam tovább, hogy kilyukadjak a srácok házánál, hátha az észhez térít, és végre parancsolni tudok magamnak. Jut eszembe, végre elfogták azt a szemetet, aki betört a házamba. Tom átjött és elmesélte az egész sztorit, éppen a reptéren fogták el ahol Amerikába repülő gépre szállt volna fel. A hét folyamán kitűznek egy időpontot és majd valamikor a jövő héten be kell mennem a rendőrségre. Rohadt sok kedvem van hozzá mondhatom. Nekem az is elég, hogyha elfogták. Nincs kedvem még találkozni is vele vagy egyáltalán beszélni róla. Messze el akarom kerülni a témát, a lényeg, hogy a képek nem kerültek ki, innentől kezdve leszarom, csak vissza akarok menni a lakásomba. Nem mintha nem szeretnék a fiúkkal lakni, de a szívemhez nőtt már az a lakás.

A ház előtt végre megálltam, a lábaim remegtek. Lehet, hogy egy csöppet megerőltettem őket. Mély levegőket vettem, próbáltam rendezni a gondolataimat, majd nem törődve a remegéssel beléptem a házba, ahol rögtön a konyhába siettem egy, vagy inkább több pohár vízért. Kiszáradt torkomat szinte végigmarta a víz jóleső érzése. A remegés még mindig nem akart elmúlni. Ebből biztos, hogy izomláz lesz.

A gyomrom egyik pillanatról a másodikra elkezdett kavarogni. Olyan érzés volt, mintha egy kórházi liftben állnék, ami olyan labilis, hogy mindig meginog az ember legtöbb belső szerve, ha elindul, illetve megáll. A torkom szinte elszorult, a kedvem rögtön elment mindentől. Már magam előtt láttam, hogy zöldül az arcom színe a rosszulléttől. Hihetetlenül hányingerem támadt. Kezem a szám elé kaptam és a mosdó felé kezdtem rohanni. Térdre rogytam, ami a nem múló reszketésnek hála fájdalmasra sikeredett. Ha meg tudtam volna akadályozni, hogy abban a pillanatban ne adjam ki magamból hasam tartalmát akkor lett volna időm a fájdalommal is törődni. Nem tudom meddig szenvedhettem a WC felett görnyedve, de most az egyszer örültem, hogy egyedül vagyok itthon...

2. Kötet - 18. Fejezet (Részlet)

Sziasztok! :)
Nem, sajnos ez még nem az új fejezet, de nem hiszem, hogy végzek vele, mert vár rám a Balaton. Most egy hétig nem fogok jelentkezni, de azután minden ugyanúgy folytatódik, ahol abba maradt. Ezt az egy rövid hetet remélem kibírjátok nélkülem. :)
Egy részletet az új fejezetből felrakok, bár már meg van majdnem két oldal, de csak ennyit választottam ki a fejezetből.
Egy hét múlva találkozunk, addig is élvezzétek ki a nyár minden percét, puszi xx

Részlet

Óvatosan belopóztam Harry szobájába, ahová betámogattam hajnalban, s megláttam, hogy még mindig ugyanúgy alszik, kiterülve, hogy még véletlenül se férjen mellé senki. Gonosz ötletem támadt, de nem volt más választásom, mivel szimpla rázogatással és szép szavakkal nem tudnám felkelteni az óra pedig már délután kettőt ütött, itt hagyni viszont nem akartuk.

Az ágy mellé sétáltam lábujjhegyen, majd mély levegőt vettem és minden erőmmel ráugrottam, s addig pattogtam és kiabáltam, amíg mocorgást és apró nyöszörgéseket nem hallottam. Résnyire nyitotta ki a szemeit.

-          Itt az idő felkelni Hazza! – másztam le rólam, majd amikor arcát újra párnája temette, a függönyhöz sétáltam, s hirtelen elhúztam, erre hangosan felmordult. – Hasadra süt a nap.

-          Utállak. – sziszegte még mindig a párnájába.

-          Főztem kávét.

-          Mondtam már, hogy mennyire imádlak? – pattantak ki szemei, elmosolyodtam reakcióján.

-          Na pattanj ki. Már mennénk a többiekkel szétnézni, de nem akartunk itt hagyni. – fogtam meg a lábát és lefele kezdtem húzni az ágyról, mintha az olyan könnyen ment volna. Nevetve hagyta, hogy szenvedjek, de addig nem adtam fel, míg végül fel nem állt.

Kezével megdörzsölte arcát, majd a fürdőbe vonult, hogy rendbe tegye magát. Éppen indultam ki amikor meghallottam szitkozódását.

-          De szarul nézel ki Styles. – nem sok kellett hozzá, hogy hangosan fel ne nevessek.

2. Kötet - 17. Fejezet

Imádtam nézni, ahogy alszik. Mint mindig, most is én keltem fel hamarabb. Ő képes lett volna akár délig aludni, de a srácok zaja általában mindig felkeltette. Minden filmben az van, hogy a fiú gyönyörködik a lány arcában, amíg az alszik. Nálunk ez fordítva megy a kis álomszuszék miatt, de nem is bánom.

Kimásztam az ágyból, a fürdőbe siettem ahol rendbe tettem magam, majd egy rövidnadrágot vettem fel egy sima fehér trikóval. A hasam hangos korgással jelezte, hogy ideje lenne ennem valamit. A nappaliba mentem, ahol a telefon volt. Rendeltem magamnak és a srácoknak reggelit, remélhetőleg mire megjön, addigra felkelnek.

A megrendelt reggeli egy bő félóra múlva megérkezett én pedig úgy éreztem, hogy lassan kilyukad a hasam, így sietősen búcsúztam el a sráctól, aki felhozta, majd rávetettem magam a finomságokra.  A recepción tegnap elmondták, hogy mindig minden vendég kap napilapokat a rendelt reggeli mellé ajándékba, esetleg szórakoztatásképpen, meg is lepődtem, hogy angol nyelven volt, nem tudtam, hogy ennyire figyelnek ránk, hogy képesek voltak otthoni napilapot hozatni nekünk. A pirítósomba haraptam, s jólesően nyeltem le, majd hatalmasat kortyoltam a teámba, amikor rögtön az ötödik oldalon szembe találtam magam Harry képével.

„Úgy tűnik, az angol szívtipró nem bír magával és nem tanult a tavalyi esetből, így Lucy Horobin után ismét egy újabb házas nő kötött ki az ágyába. A 32 éves Rosalie férje állítólag még aznap beadta a válópert, ahogy kiderült a megcsalás. Harry Styles beceneve lassan a Házasságtörő lesz?”

Nem voltam képes tovább olvasni, abban a pillanatban elment minden étvágyam és a gondolatok eszeveszettül kavarogtak a fejemben. Nem tudtam, hogy kinek higgyek… Nem tudhattam, hogy mi az igazság, hisz akár lehet egy pénzéhes nő hazudozása is a dolgok mögött, de tudtam Harry hónapokkal ezelőtti afférjairól. Az emlegetett szamár álmosan ült le mellém és eldörmögve egy köszönést nyugodtan eszegetni kezdett. Próbáltam szótlan maradni, próbáltam nem felzaklatni a témával, mert lehet, hogy csak hazudozás és csak a bajt okoznám vele, de az idióta nagy számnak végül mégsem tudtam parancsolni.

-          Igaz ez? – toltam elé a magazint, majd amikor meglátta kitágult szemekkel nézte, s olvasta a cikket. – Harry igaz ez? – kérdeztem rá újból.

-          Bassza meg. – szitkozódott hangosan, aztán majdnem felborítva az asztalt felállt és látszott, hogy fortyogott a dühtől.

-          Szóval igaz. – suttogtam. - Harry, mire jó ez neked? – emeltem rá tekintetem, miközben én is felálltam.

-          Nem tudom. – morgott, fejét fogva körbe-körbe járkált a szobában.

-          Akkor mégis miért csináltad? Tönkretettél egy családot! Felfogod te ezt? – emeltem meg egy kicsit a hangom, éreztem, hogy egyre jobban kijövök a sodromból.

-          Őszintén ki vagy te nekem, hogy megmondd, hogy mit tegyek? – kiabált rám értetlenül felhúzott szemöldökkel.

Komolyan megijedtem. Még sosem láttam ilyennek, ennyire dühösnek. Az ütőere erősen kidomborodott, szinte láttam, ahogy lüktet. Keze ökölbe szorult, miközben hangosan fújtatott. Tekintetével ölni tudott volna. Hátráltam pár lépést, ekkor felkapta cipőjét és dühösen maga után becsapva az ajtót, eltűnt. Utána akartam szaladni, hogy bocsánatot kérjek tőle, de lesokkolt, ahogy láttam, a lábaim földbe gyökereztek, meg sem bírtam emelni, ólomsúlyúnak éreztem őket.

-          Mi ez a kiabálás? – jelent meg a konyhában Zayn. Hatalmas zajt csaphattunk, ha még Ő is felébredt rá.

-          Menj Harry után. – suttogtam. Több nem jött ki a számon, egy szót sem bírtam kinyögni. Teljesen lezsibbadtam.

-          Minek? Miért? Mi történt?

-          Csak menj! – mutattam az ajtó felé, visszaszaladt a szobánkba felöltözni, majd amikor végre kész lett elém sétált, s átölelt.

-          Akármi történt, minden rendben lesz. – nyomott egy puszit homlokomra. Legszívesebben ordítottam volna, hogy siessen, még mielőtt valami történik, de nem tudtam semmit mondani.

Amint Zayn elment lerogytam a kanapéra és magam elé bámultam. Rettentő rossz gondolatok kavarogtak bennem. Mi lesz, ha valami történik majd vele? Mi lesz, ha Ő csinál valamit, amit később megbánhat? Mi lesz, ha valahol felismerik olyanok akik nem szívlelik és bántják majd?  Rémképeket láttam, de rögtön elhessegettem őket jó messzire. Bele gondolni sem merek… mintha elveszteném az egyik részem. Harry a legjobb barátom ezt bátran kijelenthetem. Ha szükségem volt valamire, vagy szomorú voltam rögtön mellettem volt. Legutóbb is képes volt éjszaka megjelenni, csak azért mert tudta, hogy nem voltam jól. Én pedig mindent elrontottam. Ha nem teszem neki szóvá, ha csendbe maradok, és nem jár el a szám… Istenem, ha nem dühítem fel, akkor még mindig itt lenne és nem ment volna el. Most pedig úgy beszélek, mintha eltűnt személynek nyilvánították volna, pedig ez még csak nem is fog előfordulni, azért akkora hülyeségekre nem lenne képes. Minden az én hibám.

-          Brooke történt valami? – kérdezte Eleanor, ekkor keltek fel a többiek is pár perccel később, majd lehuppantak a kanapéra.

-          Harry elment. – motyogtam semlegesen arckifejezéssel.

-          Hogy mit csinált? – kiáltott fel Louis, s rögtön felállt.

-          Összevesztünk. Igazából nem is vesztünk össze csak… - nem bírtam tovább folytatni, hangom elcsuklott, majd megéreztem azokat a fránya könnyeket ismét. Miért nem tud egy rohadt  hét eltelni dráma nélkül? Tegnapig annyira jó volt, minden.

Lou felpattant és Ő is elment Harryt keresni, míg Eleanor és Maya elkerekedett szemekkel néztek maguk elé. Liam szokásos aggódását elővéve elkezdett kombinálni, hogy mi történhet vele és, hogy még mi fog, ami egyáltalán nem segített egyikünknek sem, majd egy Mayától kapott szúrós pillantásnak sikerült leállítania végre, így Ő is leült közénk, s mást nem tudott csinálni csak várni.

-          Hát skacok, ennyit a nyaralásról. – sóhajtott fel Niall.

-          Ne legyetek ilyen pesszimisták már. Hazahozzák Harryt, jól helyrerázzuk az agyát és ott folytatódik a buli ahol abba hagytuk. – csattant fel Maya, nekem pedig elég volt a feszültségből.

Kisétáltam az erkélyre, most még a tenger látványa és lágy hömpölygésének zúgása sem tudott megnyugtatni. Az asztalon egy doboz cigit pillantottam meg, valószínűleg Zayn hagyhatta ott tegnap. Abban a pillanatban, hogy megláttam utána kaptam, majd egy szálat kihúztam a dobozból, s ajkaim közé helyezve meggyújtottam. Mélyen beleszívtam, szemeim pedig behunytam. Az egész testem remegett, annyira ideges voltam és aggódtam, hihetetlenül rossz érzésem volt.

-          Brooke tedd le a cigit. – utasított Niall szigorú hangja.

-          Nem. – motyogtam.

-          A bátyád vagyok és én azt mondtam, hogy tedd le azt a rohadt cigit. – kapta ki a kezemből. – Szerinted nekünk nem rossz? Mi még csak azt sem tudjuk, hogy mi történt, úgyhogy szépen fejezd be az önsajnálatot és szedd össze magad. Annyiszor sikerült már. – ölelt magához, s hajamba suttogta az utolsó szavakat.

-          Igazad van. Sajnálom. – fúrtam nyakába arcomat.

A hotelszoba ajtaja kinyílt, Lou és Zayn lépett be rajta, Harry nélkül. Már körülbelül két órája kereshették, de nem találták meg sehol. Jól el bújtál Styles, na, várd meg amíg hazaérsz.

***

Az órák nagyon lassan akartak telni, mi pedig tűkön ülve vártuk, hogy a csapat göndör hajú angyala végre megjelenjen, de mind hiába. Niall, Lou és a lányok éjfél táján feladták és aludni tértek, de én nem tudtam. Hiába mentem volna be a szobánkba, úgy sem sikerült volna nyugovóra térnem, hát akkor már nem mindegy, ha itt vagyok?!

-          Menj te is aludni. – kérleltem Zayn-t lágyan.

-          Ha te itt maradsz, akkor én is. – felelte határozottan, s egy csókot lehelt ajkaimra.

-          Félek.

-          Tudom, de nyugi. Tud magára vigyázni, csak idő kell neki, amíg lenyugszik. – mondta miközben kihúzta a kanapét, hogy meg tudjunk ott ágyazni.

Miután végeztünk az ágyazással átöltöztünk pizsamára, majd lefeküdtünk. Zayn pár perc múlva derekamat ölelve aludt el, míg én egyfolytában az ajtót figyeltem, - amit direkt nem zártunk be – hogy mikor nyitódik már ki. A szemeim le akartak ragadni, de nem voltam képes elaludni, ahhoz túlságosan is bűnösnek éreztem magam Harry kirohanásában.

Óráknak tűnő percek után a kilincs zörögni kezdett, a szemeim abban a pillanatban pattantak fel. Óvatosan lehámoztam magamról Zayn kezeit, megnyugodva vettem észre, hogy Ő továbbra is úgy alszik, mint a bunda. Az ajtó nyitódott, én pedig felálltam. Harry arcát láttam meg, de nem olyan volt, mint szokott. Teljesen szét volt csúszva. Szemei duzzadtak voltak és pirosak, alattuk pedig hatalmas sötét karikák éktelenkedtek, haja talán olyan kócos volt, mint még soha, ami nagy szónak számít. Dülöngélve csukta be maga után az ajtót.

-          Harry! – szakadt fel egy megkönnyebbült sóhaj torkomból, mire felém kapta a fejét, felé kezdtem sétálni és szorosan magamhoz húztam.

-          Azt hiszem hányni fogok. – jelentette ki homlokát az enyémnek döntve, amikor megéreztem az alkohol töménytelen illatát, s rájöttem, hogy hullarészeg. Rettenetesen haragudtam rá gyerekes viselkedése miatt, de haragomat most félre kellett tennem.

-          Gyere. – karoltam bele, s a legközelebbi mosdó felé haladtunk, ami a mi szobánkban volt.

Amint beértünk, Harry térdre rogyott, s öklöndözni kezdett. Elfintorodva térdeltem le mellé, utáltam így látni. Sajnáltam, mert közel fél órán keresztül hangtalanul szenvedett, én pedig csak hátát simogatva próbáltam enyhíteni ezt. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, miután ki tudta adni magából, ami eddig kínozta. Amikor ezt tette, el kellett fordulnom, másként én is rákezdtem volna, ami még olaj lett volna a tűzre

-          Sajnálom Brooke. – nyöszörgött alig hallhatóan, még mindig a WC felett görnyedve. Arcát tenyerébe temette.

-          Semmi baj Harry. - törölgettem meg száját, s verejtékező arcát az ott talált zsebkendőkkel.

-          Annyira szeretlek. – suttogta elgyötört hangon, közben elbicsaklott a hangja. – Úgy érzem, hogy te vagy az egyetlen, akire számíthatok.

-          Én is szeretlek Hazza. - szemeimbe könny szökött, miközben kisimítottam az izzadtságtól odatapadt göndör tincseit homlokából. – De ez nem igaz. Ott vannak a srácok is. Bármi baj van, mi mindig melletted vagyunk. Ezt vésd az eszedbe. – mosolyodtam el halványan, végigsimítottam hüvelykujjammal arcán.

-          Nem értem, hogy mi történik velem. – ebben a pillanatban eltört benne valami. Valami olyasmi, amit még sosem láttam, és nem is akarok többé. Senkinek sem kívánom, hogy a legjobb barátját ilyen állapotba lássa.

Felnézett rám, ekkor már szemeit vékony könnyfátyol fedte. Teste rázkódni kezdett, ajkai egyre jobban remegtek, fokozatosan több és több könny csordult végig arcán, majd nyakamba borult, kezeit erőtlenül körém fonta és csendesen zokogott a vállamon, én pedig magamhoz húztam, s összepréselt ajkakkal próbáltam erősnek mutatkozni, hogy támaszt nyújtsak neki, nem pedig elsírni magam…  

2. Kötet - 16. Fejezet

-          Mi lenne, ha elmennénk nyaralni? – suttogta Zayn a fülembe.

-          Hát… egyelőre nincs semmi dolgom, szóval… - néztem rá, s egy csókot leheltem ajkaira.

-          Jöhetnének a srácok is, meg El és Maya is. – tette hozzá.

-          Egy zseni vagy. – másztam ölébe, kezem mellkasára helyeztem és mélyen szemébe néztem.

Síri csend volt, együnk sem szólt semmit, de nem is volt szükségünk rá. Szavak nélkül is megértettük egymást, a csend pedig kellemes volt, meg sem közelítette a kínos csöndre jellemző dolgokat. Jól esett így lenni. Nagyon. Ajkaim övére helyeztem, s abban a pillanatban elnyíltak. Zayn keze arcomról automatikusan a fenekemre csúszott, míg az én ujjaim dús haját szántották. Borostás arca jólesően csiklandozta a nyakam, amikor áttért annak csókolgatására. Felsóhajtottam, majd visszahúztam, hogy arcunk ismét egy vonalba legyen. Abban a pillanatban újra lecsapott ajkaimra, már kevésbé türelmesen. Nyelve rögtön bebocsátásért könyörgött, amit nemsoká meg is kapott. Csókunk elmélyítése közben megfogtam póló alját, s elkezdtem felfele húzni kibújtatva belőle. Egy másodpercre váltunk el, amíg a póló teljesen lekerült róla, ezután tovább kényeztettük egymást, amikor az ajtó hirtelen kicsapódott. Ijedten rebbentünk szét és húztuk magunkra a takarót, majd Zayn dühösen méregette az ajtóban állót.

-          Bocsi, tényleg de fontos dolgot akartam mondani. – lihegett Lou kipirultan, mint aki futott. – Megzavartam valamit? – húzódott szája egy kaján vigyorra.

-          Mi a francot csinálsz Louis? – jött mellé Niall, majd amikor ránk nézett, szemei elkerekedtek, én pedig legszívesebben el tudtam volna süllyedni.

-          Ezt én nem akarom látni. A saját húgom, basszus.

-          Miért, azt hitted, hogy nem szokták csinálni? – nézett rá Lou felhúzott szemöldökkel.

-          Akkor sem. El sem akarom képzelni. – fordult el, majd arrébb ment, a mellette álló pedig hangosan felröhögött.

-          Mit akarsz Louis? – morgott Zayn, majd kiszállt mellőlem, s felvette pólóját. Erről ennyit.

-          Elmehetnénk nyaralni. Valami jó meleg helyre. – vigyorgott büszkén, felsóhajtottam.

-          Erről beszéltünk tíz perccel ezelőtt. – temettem fejem a tenyerembe.

-          Ja, akkor a többit holnap megbeszéljük. Jó éjt. – hadarta, majd maga után becsukva az ajtót, elhagyta a szobát.

Nagyot sóhajtottam, majd arcom a párnámba temettem, s próbáltam elaludni miután a lehetséges programot elszúrták. Az ágy besüppedt mellettem, majd forró ajkakat éreztem a homlokomon ezután két erős kart, ahogy magukhoz ölelnek.

-          Elillant a varázs ugye? – hallottam meg rekedt hangját.

-          Uhum. – hümmögtem, s fejemet mellkasára helyeztem.

-          Jó éjt, Nyuszi. – puszilt bele hajamba.

-          Neked is. – suttogtam alig hallhatóan, abban a pillanatban elaludtam.

***

A konyhában sürögtem-forogtam, ugyanis hamar kivetett az ágy, így eldöntöttem, hogy csinálok a srácoknak reggelit, mielőtt felkelnek. A rántotta és a pirítós mellett döntöttem, azok pedig kevés idő alatt megvoltak. Próbáltam a legkisebb zaj nélkül megteríteni, majd láttam, hogy a srácok egymás után baktattak le az emeletről. Aranyos látvány volt, ahogy kócos hajjal, szemüket vakargatva tántorognak.  Zayn résnyire nyitott szemmel, kómásan odacsoszogott hozzám, s egy „jó reggelt” csókkal köszöntve engem visszasétált az asztalhoz és leült a többiek mellé. Mindenkinek tettem a tányérjára rántottát, mellé fejenként két pirítóst. Igaz, hogy magamnak nem tettem, de én is leültem közéjük.

-          Istennő vagy Hugi. – nyámmogott Niall a pirítósán, mosolyogva.

-          Te nem eszel? – kérdezte felvont szemöldökkel Lou, mire én megráztam a fejem.

-          Nem vagyok éhes.

-          Gondolom… az este megettétek egymást. – nevetett fel hangosan, ami miatt két szúrós pillantást meg egy nyelvnyújtást.

-          Egyébként tegnap este azon gondolkoztunk, hogy elmehetnénk nyaralni. – tereltem gyorsan témát.

-          Jó ötlet. Merre mennénk? – csillant fel rögtön Liam szeme.

-          Ötlet? – néztem körbe, s ismét megláttam, hogy Harry nincs teljesen itt, valamin nagyon törte a fejét, hagytam is inkább.

-          Szerintem Spanyolország jó lenne. – ajánlotta fel Niall. – Én pár hónapja voltam és életre szóló élmény volt.

-          Spanyolország jól hangzik. – bólogattam mosolyogva.

Reggeli után mindenki felöltözött, mert a fiúknak lesz egy fotózása, később pedig egy interjújuk. A srácok felajánlották, hogy menjek velük és boldogan tettem eleget nekik, hisz nem akartam egyedül itthon unatkozni. Legalább megfigyelem a körülöttük forgó munkát is és megnézhetem, hogy mennyire különbözik az enyémtől. Szerintem említenem sem kell, hogy nagyon is különbözik. Irigyeltem őket egy kicsit. Míg én néha halálra izgulom magam a fotózások miatt, ők csak beállnak a kamerák elé, hülyéskednek, mosolyognak, és máris elájul tőlük mindenki. Bár nekem ez a munkám, a színpadra már ők sem nyugodt szívvel állnak ki, szóval csak ilyen téren lennék a helyükben, de egyébként nem. Őrület, hogy milyen kevés idő alatt, de milyen kemény munkával taposták ki maguknak az utat a siker felé.

Az interjú is jó hangulatban telt el, a srácok viccelődtek az interjút készítő riporternő pedig odáig meg vissza volt értük, hiába kérdezték minden interjún ugyanazokat a kérdéseket tőlük, készségesen válaszolgattak rájuk, akármennyire is zavaró lehetett. A sablonkérdések közé persze a barátnőkérdés is bele tartozott.

-          Szóval fiúk, ki szingli közületek? – somolygott a riporter, mire ketten felnyújtották a kezüket. Niall és Harry. – Oh, Zayn el is feledtem. Hogy vagytok Brooke-kal?

-          Nagyon jól vagyunk. Most is ott ül a kamerák mögött. – nézett a szemembe, s elmosolyodott, ezzel engem is arra késztetve.

Szerencsére diszkrétek voltak a következőkben, így Zayn-t nem kérdezték többet rólam, aminek nagyon örültem. A magánéletünk senkire nem tartozott, csak ránk.

***

Szerteszét volt a fejemben minden, hirtelen azt sem tudtam, hogy mit-hova raktam. Csak rohantam ide-oda, de értelme nem volt. Idegesen hajamba túrtam, majd ajkaimba haraptam és próbáltam rájönni, hogy hova raktam az egyik kedvenc bikinimet

-          Brooke, le fogjuk késni a gépet. – lépett be a szobámba Zayn.

-          Istenem, tudom. – dörrentem rá mérgesen. – Nem találom azt a kurva fürdőruhát.

-          Majd ott veszünk, ne idegeskedj. – lépett mögém, puszit nyomott a vállamra, ezzel nagyjából lenyugtatva.

-          Igazad van. – fújtam ki a bent tartott levegőt. – Indulhatunk. – fordultam vele szembe, puszit nyomtam arcára és az egyik bőröndömet én húztam, a másik nagyobb táskám pedig szegény Zayn cipelte utánam.

A repülőút a fiúk Eleanor és Maya társaságában gyorsan telt el. Rengeteg hallgattuk a hülyeségeiket, a pilóta lehet kicsit kikészült miközben hangos röhögéseket, sikítozásokat hallgatta. Zenét hallgattunk és maximumra tekerve a hangerőt ordítottuk a szöveget. Még jó, hogy egy tehetséges bandával vagyok összezárva, mert másképp lehet nem bírtam volna ki. Sokat repültem már a munkámnak köszönhetően, de még mindig csodálatosnak tartottam a repülőből látható kilátást, ahogy a felhők felett vagyunk… hihetetlen. Amikor a pilóta hangja felharsant, hogy csatoljuk be magunkat, mert leszállás következik, üdvrivalgásban törtünk ki. Mindegyikünk nagyon izgatott volt már, még Niall is, pedig Ő már megjárta ezt az országot. Ahogy leszálltunk a gépről, rögtön megcsapott Spanyolország melege, amit igazából már nem is lehet melegnek nevezni… elviselhetetlenül hőség volt, főleg, hogy Londonban nem volt pont a legjobb az idő, így mindenkin hosszú nadrág volt pulcsival. Rengeteg ember vett körül minket, a fiúkat és minket is megrohamoztak a sikoltozó lányok, a semmiből feltűnő nagydarab testőrök, minket lányokat bekísértek, ahová a rajongókat már nem engedték be, de a fiúk kint akartak még maradni, hogy kiosszanak egy pár közös képet és autógrammot. Persze ebből az lett, hogy legalább egy órán át álltak a tűző napon, s lesték a lányok minden kívánságát. A testőrök kimentek értük és betessékelték őket is, mert ha tovább is kint maradnak tuti, hogy napszúrást kapnak.

A hotel mesésen gyönyörű volt, kaptunk egy egész lakosztályt, amiben mindenkinek külön szobája volt, persze a pároknak közös. A mi szobánk bíborvörös volt, a bútorok pedig krémszínűek. Az első pillanatba beleszerettem, akárcsak a kilátásba, ami az ablakból, pontosan a tengerre nézett. Az egész csapat eldöntötte, hogy kimegyünk a strandra, ami veszélyes küldetés, mert lehet, hogy ismét letámadnak minket, de vállaltuk a kockázatot. A hotel szinte közvetlenül a parton volt így nem láttuk sok értelmét annak, hogy kocsival menjünk.

Végülis az egész strandolás jó ötlet volt. Sokan bámultak meg minket, beszélgettek hangosan vagy éppen halkan rólunk a jelenlétünkbe, de ezt tudtuk, hogy így lesz. A lényeg, hogy szerencsére olyan élményben nem volt részünk, mint ami a reptéren volt. A srácok rögtön a vízbe vetették magukat, a naptejet is elfelejtve. Úgy rohantuk utánuk és legalább a vállukat bekentük, mert nem akartuk a másnapi hisztit hallgatni. Egész nap a strandon múlattuk el az időt, párszor sikerült is megkóstolnom a víz sós ízét, amikor az az öt idióta úgy éreztem, hogy ideje a „Dobjuk a lányokat a vízbe” játéknak. Elpusztítottunk pár gömb fagylaltot is, majd ki nem hagyhattuk az őszibarackos katalán krémet sem, Niall mindenképpen meg akarta kóstolni, mert a múltkor elmaradt neki.

Este, amikor már a hotelben voltunk, épp a fürdőszobából léptem ki, amikor megláttam, hogy Zayn még mindig ébren van.

-          Miért nem alszol?

-          Ki fogunk szökni. – fogta meg a kezem és húzni kezdett.

-          Mi van? És így menjek? – mutattam végig meztelen testemen.

-          Nekem megfelel. – vigyorodott el.

-           Az utcán múlató dögös spanyol pasiknak is biztos. – húztam ördögi mosolyra számat.

-          Öltözz, de gyorsan! – adta ki az utasítást. – Ja, és fürdőruhát vegyél fel.

-          Éjszakai fürdőzés? – kerekedett el a szemem.

-          Még napközben találtam egy kis részét a strandnak, a sziklák között, ahová senki sem járt. – büszkélkedett. – Gondoltam befejezhetnénk a tegnap estit.

-          Nyomás. – kuncogtam izgatottan.

A tengerpart teljesen kihalt volt, egy lélek sem tudott volna minket megzavarni. Mezítláb sétáltunk, élveztük, ahogy még az éjszaka is meleg homok besüppedt a talpunk alatt. Az apró szemcsék a lábujjaim közé furakodtak, ezzel enyhén csiklandozva, de nem foglalkoztam vele, kibírtam. Egyik pillanatról a másikra kicsúszott a lábam alól a talaj és Zayn karjaiban találtam magam. Kacagva kapaszkodtam nyakába, miközben ő besétált a vízbe, velem az ölében. A sziklákig meg sem álltunk, majd rájöttem, hogy ez az a kis rész, amiről mesélt nekem. Ismét a lábaimon voltam, az iszapos homok puha hatására kicsit alacsonyabb lettem, mert legalább két-három centit süllyedtem benne. Zayn nekinyomott a hűvös kőnek, majd a tekintetem kereste. Amint megtalálta azt, én vesztem el abban az örvényben, amiben már oly sokszor, ha a szemébe néztem. Ajkai is rátaláltak az enyémekre, s szenvedélyes játékba kezdtek. A bikini felsőm pántja lazábbnak bizonyult, mint eddig, ebből is rájöttem, hogy Zayn akcióba indult. Éreztem, hogy a ruhadarab lekerült rólam, majd tekintetét és érintését is megéreztem, amik halk sóhajokat váltottak ki belőlem. Hajába túrva húztam vissza magamhoz egy újabb csókcsatára. Keze erősen fonódott derekamra, miközben teste hozzám simult. Kezem bebarangolta egész testét, majd körmeim szántották fel hátát, amikor az élvezet egyre közelebb sodort minket a gyönyörig. Egész éjszaka kínoztuk és szórakoztattuk egymást egyszerre, s éjjel fél kettő körül boldogan kéz a kézben sétáltunk visszafele…

2. Kötet - 15. Fejezet

A repülőn ültem, ismét. Két nap után végre hazamehetek, Londonba. A srácokhoz. Volt már olyanban részetek, hogy abban a dologban bizonytalanítottak el, amihez tudtoddal a legjobban értettél? Remélem nem. Hihetetlenül szar. Sosem éreztem még ennyire rosszul magam mióta ebben a szakmában dolgozom és ebben a körökben mozgok.

A fotózás elkezdődött, az emberek sürögtek-forogtak körülöttem minden második kép után, hogy a legkisebb hajszálak is tökéletek legyenek. Ajkaim újrarúzsozták, a stylist megigazította rajtam a ruhákat, majd folytatódtak a munkálatok. A fényképezőgép újra el kezdett kattogni én pedig követtem az utasításokat, majd el-elmosolyodtam a fényképész dicséretén. A cég, aminek most fotósorozatot csinálunk egy elég híres parfümgyár, szóval nem szívesen rontanám el.

Épp a stylist sráccal, Patrickkel indultunk az öltözőbe, hogy felvehessem a következő sorozathoz tartozó szettet, addig a segédek átalakítják a díszletet. A laptop mellett haladtunk el ahová a képek automatikusan kerültek fel,  a cég által küldött nő ült mellette, s nézte azokat. Direkt lassítottam le, hogy lopva rápillantsak a képekre. Amennyit láttam belőlük egész jól sikerült, így már nyugodt szívvel indultam volna tovább, de meghallottam egy hangot.

-          Majd azokat a kis úszógumikat leretusáljuk onnan, de egyébként tűrhetőek lettek a képek. – mondta a nő Tomnak és a fényképésznek. Ebben a pillanatban megálltam és összepréseltem ajkaimat.

-          Hogy mondta? – szaladt ki a kérdés Tom száján nem épp kedves hangnemben.

-          Ahogy hallotta. Nem ártana ezt a lányt néha edzőterembe vinni. – jegyezte meg epésen, nekem pedig összeszorult a szívem erre a kijelentésre. Az önbizalmam egy pillanat alatt a béka segge alatt volt.

-          De, mégis ilyet, hogy mondhat, amikor… - tovább nem hallottam, Tom mondandóját, mert Patrick elrángatott onnan.

-          Ne foglalkozz vele Brooke! Csak egy idióta, akit azért fizetnek, mert ilyen. Hidd el, nagyon jól ismerem az ilyeneket. – morogta, közbe mélyen a szemembe nézett.

-          Igazuk van. – mosolyodtam el keserűen és hagytam, hogy Patrick átöltöztessen, bár a fotózás következő óráihoz egyáltalán nem volt már kedvem, sőt…

***

-          Brooke, akármit hallottál, nem befolyásolhatja a munkádat érted? – jött mellém Tom, mire én bólintottam. – Csodálatos vagy, ne foglalkozz egy ilyen idióta beszólásaival. – ölelt magához, ami nagyon jól esett, de semmit nem segített.

Az utolsó fotózást úgy-ahogy de túl éltem, a fényképész szerint fantasztikusak lettek a képek, biztos odáig meg vissza lesznek értem a főnökök. Egy apró mosollyal köszöntem meg dicséreteit, majd a szállodába szállítattam magam, hogy lemossam az arcomról a töménytelen mennyiségű sminket és a hajamat is megszabadítsam a három flakon hajlakktól. Miután ezekkel kész lettem, összeszedtem minden cuccom és a hotel előtt fogtam egy taxit, ami kivitt a repülőtérre. Amíg a repülőre vártam, küldtem Tomnak egy SMS-t, hogy hívjon, ha valami van, majd amikor bejelentették a gépet felszálltam és semmi mást nem akartam, csak végre otthon lenni, újra Zayn karjaiba bújni és elfelejteni a nő kritikáját.

A bőröndömet magam után húzva, napszemüvegemet felvéve próbáltam elvegyülni a tömegben, több-kevesebb sikerrel. Senki nem csinált cirkuszt, senki nem kezdett el sikítozni. A legnagyobb dolog annyi volt, hogy összesúgtak a hátam mögött, vagy épp utánam néztek, amihez már sikerült hozzászoknom.

A járatokra váró tömeg mögött Zayn állt, egy oszlopnak nekidőlve, pont autógrammot osztogatott egy csapat lánynak, akik ahogy megláttak, rám mosolyogtak, majd elsétáltak Zayn mellől. Az angol rajongók közel sem olyan őrültek, mint az amerikaiak, tekintettel vannak az ő magánéletére is.

Zayn egy szürke sapkát viselt, amivel haját hátrafogta, arcát ugyancsak egy napszemüveggel próbálta elrejteni, mint én. Amint felnézett rám, ajkai hatalmas mosolyra húzódtak, beleremegett az egész testem a tudatba, hogy ez a mosoly ismét csak az enyém.

Lépteimet megszaporáztam, minél hamarabb karjaiban akartam tudni magam. Egyre gyorsabban és gyorsabban mentem, szinte már szaladtam, amikor végre elé értem. Abban a pillanatban szorosan magához ölelt, viszonoztam, s el sem akartam engedni. Egy hosszú csókot nyomott ajkaimra, majd mosolyogva kocsijához sétáltunk és hazamentünk.

Nagyon jó érzés volt ismét itthon lenni, hiába, csak két napot voltam Párizsban, ezért a környezetért bármit megadnék. Zayn megfogta a bőröndömet, s felvitte a szobámba. Miután egy-egy öleléssel köszöntem a srácoknak, felvonultam a szobámba és kipakoltam a cuccaimat. Miközben pakolgattam újra és újra hallottam a nő hangját a fejemben, amint azt mondta, hogy nem töltök elég időt a kondi terembe és, hogy úszógumiim vannak, magyarán hájas vagyok. Úgy éreztem, mintha az agyam nem akarná elfelejteni, akárcsak egy lemez, ami megakadt zajlódott le bennem a jelenet. Lehajtottam a fejem, s nagyot sóhajtottam, próbálva ezzel is elfojtani, kitörni készülő könnyeimet. Nem akartam egy ilyen hülyeség miatt sírni, de a történtek csak kicsikartak belőlem pár könnycseppet. Sosem volt óriási önbizalmam, mindig is irigyeltem az olyan lányokat, akik nem voltak eltelve maguktól, de tudták, hogy szépek, s ezt senkinek a kritikája nem tudta megtörni. Azt hiszem túl sokat törődöm az emberek véleményével.

-          Kincsem minden oké? – rezzentem össze az ismerős hangra.

-          Persze, jól vagyok. Csak kicsit elfáradtam. – bólogattam hevesen, közben próbáltam észrevétlenül letörölni a még mindig arcomon csorduló krokodilkönnyeket.

-          Nem vagyok hülye Nyuszi. – éreztem meg ölelését körülöttem, majd kezével finoman maga felé fordította arcomat. – Mi történt?

-          Összetörték az összes önbizalmam.

-          Érthetőbben?

-          A cég, akiknek a fotózás volt, küldtek ki egy embert, hogy ellenőrizze a munkát, és kijelentette, hogy van rajtam felesleg és, hogy nem töltök elég időt az edzéssel. – hajtottam le a fejem.

-          Nő volt vagy férfi? – kérdezte, bár nem értettem, hogy miért.

-          Körülbelül negyven éves nő. Miért? – néztem rá értetlenül.

-          Akkor már értem. – mosolyodott el.

-          Megérthetném én is? – biggyesztettem le alsó ajkam, ujjait végig húzta rajta, majd egy kósza tincset simított ki az arcomból.

-          Féltékeny volt. – jelentette ki egyszerűen.

-          Mégis mire? – kérdeztem, bár a hangsúlyt megbántam, hisz kissé hisztérikussá sikeredett.

-          Kincsem, gyönyörű vagy. Egyszerűen tökéletes. Szerinted egy idősödő nőnek milyen lehet nézni nap, mint nap a szebbnél szebb modelleket? Irigy volt a sikereidre és arra, ahogy kinézel. – magyarázta közben egyre közelebb hajolt, mígnem orrunk is összeért. Volt logika és igazság abban, amit mondott, talán még majdnem meg is sajnáltam a nőt, tényleg borzalmas lehet neki, ettől függetlenül nem értettem mindennel együtt.

-          De valamilyen szinten igaza van. Tényleg többször is eljárhatnék futni vagy ilyesmi.

-          Igen Brooke, hihetetlenül kövér vagy. Nem is értem miért nem edzel a nap huszonnégy órájából minimum huszonkettőt. – nevetett fel, majd az ágyra döntött, kezeimet lefogta, s szemeimbe nézett. – Te vagy a legszebb lány, akit valaha láttam, s ez nem is fog soha változni. Akkor sem, ha egyszer majd egy ősz hajú hölgy fog rám nézni ugyanazokkal a csillogó barna szemekkel. – hangja teljesen elhalkult a végére.

-          Szeretlek. – suttogtam meghatódottan, amiért egy hosszú, forró csókot kaptam.

-          Én is szeretlek. – egy puszit nyomott ajkaimra, majd lemászott rólam.

-          Mi lenne, ha rendelnénk pizzát és filmeznénk egyet a srácokkal? – ültem törökülésbe, s vetettem fel az ötletet.

-          Akkor nyomás és szóljunk neki. – kapott a hátára hirtelen, amitől egy apró sikoly hagyta el a szám az ijedtség miatt.

Nevetve szaladtunk végig így a házon, miközben én a nyakába kapaszkodtam, Ő pedig lábamat tartotta. Lou és Liam az Xbox-on játszottak, azt hiszem talán Fifáztak. Nem értek a focihoz. Niall a konyhában tömte magába a szendvicsét, de ismertem így tudtam, hogy még pár szelet pizza nem fog megártani neki. Harry-t sehol nem találtuk, majd kinéztünk az ablakon ahol épp telefonált, arca kicsit sem tűnt boldognak, sőt elég zaklatott volt. Megkértem Zayn-t, hogy tegyen le, majd én kimegyek hozzá. Úgy is tettem. Amint kiléptem a teraszra, s meglátott, a telefont abban a pillanatban, köszönés nélkül kinyomta és visszanyomta a zsebébe.

-          Minden rendben van? – kérdeztem óvatosan.

-          Persze, persze. Minden rendben van. – szinte dadogott az idegességtől, kicsit sem figyelt rám, teljesen máshol volt.

-          Biztos? Tudod, hogy elmondhatod nekem. Legalább könnyíts a lelkeden. – tettem kezem vállára, rám kapta tekintetét, ami aggodalmat sugárzott.

-          Persze, tudom. Köszi Brooke. – ölelt magához szorosan. – De tényleg nincs semmi. – erőltettet egy mosolyt arcára. Nem tudott hazudni, tudtam, hogy valami baj történt, de nem akartam tovább feszegetni a témát. Úgyis elmondja, ha akarja.

-          A többiekkel rendelünk pizzát és filmezünk. Jössz? – néztem rá bátorítóan.

-          Menjünk. – nyitotta ki előttem a terasz ajtaját, előre engedett, majd ő is bejött…