2. Kötet - 32. Fejezet

Sziasztok!

Itt az új fejezet, ami bő öt oldal lett, szóval hozzám képest elég hosszú. :)

Remélem tetszik, puszi xx

Félig lehunyt szemhéjjal feküdtem bársonyos mellkasán és apró köröket rajzoltam ujjam hegyével a puha bőrfelületre, miközben Ő összekócolódott hajam közé fűzte hosszú ujjait, s cirógatta fejbőrömet, majd levezette azokat mezítelen hátamra. Mellkasa egyenletesen emelkedett, szíve nyugalmas tempóban dolgozott a fülem alatt, ez pedig a legszebb dallamot, a létezésem okát jelentette számomra.

Agyam még mindig azon a kérdésen kattogott, megállíthatatlanul az forog a fejemben mióta kimondta. Vajon komolyan gondolta vagy csak elragadta a hév abban a pillanatban? Bármelyik lehetőség megeshet. De én mit akarok? Ennyire komoly lenne a dolog? Hát persze, hogy komoly, imádom mindenét kívül belül, az életem értelme, el sem tudnám képzelni, hogy milyen lenne nélküle és valószínűleg bele is halnék, ha elveszíteném. Menthetetlenül szerelmes vagyok belé és tudom, hogy Ő is így érez, nem egyszer éreztette már velem és jó párszor szavakban is tudtomra adta. De a házasság egy nagyon komoly lépés és nem tudom, hogy készen állok-e rá. Nem vagyunk egy kicsit fiatalok ehhez? És a média? Minden hülyeséget kitalálnak majd, hogy csak a pénz érdekel – nem mintha nem lenne saját keresetem, ami nem is kevés – vagy, hogy az Ő hátán akarok felkapaszkodni és nagyobb dolgokat elérni a karrierem során. Ekkor jöttem rá, hogy mennyire félek az emberek véleményétől, még akkor is, ha általában nincs igazuk. Nem szabadna, hogy érdekeljen, mit gondolnak rólam, de nem tudom elengedni a fülem mellett, sosem tudtam. Basszus, de félek.

-          Komolyan gondoltad, amit kérdeztél? – nyögtem ki bizonytalanul, közben hangom meg-megremegett. Muszáj volt tudnom.

-          Még szép, hogy komolyan. Ismersz, sosem viccelnék az ilyen dolgokkal. – mosolyodott el halványan és homlokomhoz hajolt, majd megpuszilta azt.

Felemeltem fejem mellkasáról, felkönyököltem, majd fejemet kezemen támasztottam meg és továbbra is Őt néztem, tekintetemmel méregettem kifürkészhetetlen arcát, de továbbra is csak mosolygott. Ez tényleg komolyan gondolja.

-          És ha netalántán, teljesen véletlenül igent mondanék, akkor mi történne? – húztam össze szemöldököm, ajkam egy vonallá préseltem és kíváncsian vártam válaszát.

-          Mi történne? Semmi. Ugyanúgy élünk tovább, mint eddig. – vonta meg a vállát egyszerűen. Felháborodtam nemtörődömségén, amikor egy ilyen komoly dologról beszéltünk. – Tudod, arra gondoltam, hogy mondjuk egy vagy két évig lehetnénk jegyesek, és amikor már igazán érettek leszünk a házassághoz, egy gyönyörű esküvővel is megpecsételhetnénk a szerelmünket. – arca komolyságot sugárzott, hangja mégis olyan volt, mintha azt mondta volna, hogy tegnap vett egy doboz fagyit. A   z én testem pedig a döbbentség járta át, szinte magam is hallottam, ahogy az állam a padlón koppan.

-          Ez… ez nagyon érett és romantikus volt. – dadogtam a döbbenetből felocsúdva.

-          Tudom, nekem is tetszett. – vigyorodott el, s ahogy újra képes voltam felfogni a körülöttünk lévő dolgokat hangosan felkacagtam.

-          Nem vagy normális. – mondtam, s ölébe másztam. Hajába túrtam, hogy közelebb vonjam magamhoz, ajkaink találkoztak, szerelmes játékot űztek és ott folytattuk, ahol egy órával ezelőtt abbahagytuk…

***

-          Remélem kibaszélgettétek magatokat, mert ma este már itthon akarok aludni. – vigyorgott szemtelenül Harry, amikor hazaértek. Liam, Niall és Louis ajkukat harapdálták, a visszafogott röhögés fojtogatta őket. Baszélgetni… milyen szó az, hogy baszélgetni? Értetlenül, ráncolt homlokkal néztem Harryre, hogy mégis miről beszél, közben forgattam ezt a szót a fejemben és ekkor leesett.

-          Hogy te mekkora egy idióta vagy Styles! – kaptam fel egy párnát a kanapéról és minden erőmet beleadva a dobásba, hozzávágtam. Kitért a párna elől, ám feje tetejét mégis sikerült eltalálnom, mert a narancssárga kötött sapka leesett fejéről, ezzel szabadon engedve göndör fürtjeit. Felkapta a sapkáját és hangosan röhögve a konyha felé vette az irány.

-          Na, milyen volt az este? – vonogatta Louis pajzánul szemöldökét és ajkai széles mosollyá alakultak.

-          Ezer százalék, hogy jobb, mint a tiéd. – mentem bele a játékba és kihívóan felnevettem.

-          Ne légy benne olyan biztos. – nyalta meg szája szélét, ebből rájöttem, Ő valószínűleg Eleanornál töltötte az estét. Ugh, ezt nem biztos, hogy tudni akartam.

-          Van valami kaja? – dobta le magát Niall a kanapéra mellém és kérdőn nézett rám.

-          Van két lábad, a konyhában pedig egy bazi nagy hűtő. Találsz valami összefüggést a kettő között? – forgattam meg szemeit.

-          Haver, valamit elronthattál az este, ha nem hajlandó kaját csinálni. – szólalt meg halkan Liam és csibészesen nézett az éppen nappaliba belépő Zaynre.

-          Vagy éppen túlságosan is lefárasztottam. – vonta meg a vállát és letelepedett a másik oldalamra, átkarolta derekamat és fejét a vállamra hajtotta. Oké, elég volt.

-          Mi lenne, ha nem az én szexuális életem lenne a fő téma? – néztem értetlenkedve körbe a srácokon, akik jól láthatóan élvezték az én idegesítésemet.

Csend telepedett a szobára, az óra halk kattogását, a felettünk köröző apró légy szárnycsapásainak hangját és a ház előtt elsuhanó autók zaját is hallottam. Pár pillanatra lehunytam a szemem és annyira jól esett ez a fajta nyugalom, ami átjárta minden porcikámat. Hónapok óta nem éreztem ilyet.

A srácokat szólította a munka, egy magazinhoz mentek interjút adni és fotósorozatot csinálni hozzá. Örültem neki, hogy egy kicsit egyedül lehettem, ha csak pár órára is. Kellett a nyugalom, szükségem volt rá. Minden pillanatomat a srácok töltik be és minden energiámat képesek leszívni, de már olyan szinten hozzá szoktam ehhez, hogy másképp nem is tudnék élni.

Lehunyt szemekkel kuporogtam a kanapén, ugyanúgy, mint amikor elmentek. Az agyam egyfolytában kattogott, hol ezen, hol azon, mindig volt valami, ami eszembe jutott és igyekeztem rendezni a gondolataimat, tisztázni a fejemben a dolgaimat, a zavarokat, amik pár hónapja üldöznek nap, mint nap és nem hagytak nyugodni. De most végre ismét boldog vagyok. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy megint a helyére kerültek a dolgok, pedig nemrég még azt hittem, hogy minden elveszett, amit eddig szerettem s, amim eddig volt és semmi sem lesz már olyan, mint régen, de kellemes csalódás volt, hogy tévedtem.

A mobilom hangos csipogással adta tudatomra, hogy valakinek nagyon hiányzok, magyarán jött egy üzenetem. Kelletlenül, de kinyitottam a szemem, majd a dohányzóasztalon fekvő készülékért hajoltam. A szemöldököm a homlokom közepére szaladt, amikor megláttam, hogy Zayn volt a feladó.

Elviszlek vacsorázni, csípd ki magad, hétkor felveszlek.

Be akarok pótolni minden elvesztett percet. xx – Z

A szívem meglódult az üzenet láttán, s pár pillanatig nem tudtam levenni róla a szemem. Tudom, hogy nagyon bántják az elmúlt két és fél hónap eseményei és már bánja minden egyes kis pillanatát, de nem akartam, hogy magát okolja mindenért és, hogy marcangolja a bűntudat. Nem kell drága helyekre vinnie és felbecsülhetetlen értékű dolgokat vennie nekem, elég, ha itt van velem.

Ettől függetlenül nem akartam lemondani, ha már ennyit készült, legalább igyekszem boldoggá tenni és erről ráérek vele beszélni később is. Ránéztem a falon pihenő órára, ami délután öt órát mutatott, tehát még volt bő két órám készülődni.

Az első utam a fürdőszobába vezetett, ahol lezuhanyoztam, hagytam, hogy a forró víz elborítsa testem, ezzel ellazítva engem, majd a krém tusfürdő is megtette jótékony hatását. Miután a hajamat is alaposan átmostam, kiszálltam a zuhanyfülkéből, magam köré csavartam a törölközőmet és a gardróbom felé indultam. Kivételesen tudtam, hogy mit akartam felvenni. Oh, történelmi pillanat, el ne felejtsem majd felírni valahova!

Kiemeltem a rengeteg ruha közül a mostani alkalomra tökéletesen megfelelőt, amit még nem rég vettem. Halvány rózsaszínű volt, imádtam ezt a színt, mert sokan mondták, hogy illik a bőröm és a hajam színéhez. Egy fekete magassarkút választottam ki és csak remélni mertem, hogy kényelmes is, ugyanis még egyszer sem volt rajtam. A kedvenc Chanel táskámat is előkerestem, ami szintén fekete volt. Meg voltam elégedve az összeállítással, így letettem őket az ágyamra, majd visszamentem a fürdőszobába és megszárítottam a hajamat, ami most különösen engedékeny volt, mintha tudta volna, hogy fontos dolog közeleg. Most komolyan megszemélyesítettem a hajam? Megráztam a fejem, hogy a hülyeség hagyja el a gondolataimat. Egy csattal a fejem tetejére erősítettem a hajzuhatagot, s neki láttam a sminkemnek. Semmi erőset nem akartam, hiszen vacsorázni megyünk, nem pedig bulizni. A szemhéjam lilás-barnás színben pompázott, ezt egy kis tussal és szempillaspirállal bolondítottam meg, majd halvány szájfény került ajkaimra és a sminkem késznek nyilvánítottam. Leengedtem a hajam és arra sem fordítottam túl sok időt. Kifésültem, majd a lentebbi tincsekre varázsoltam pár apró loknit, és hagytam, hogy szépen a hátamra omoljon.

A szobában várt rám a ruhám, aminek a felvétele közben nagyon ügyelnem kellett arra, hogy sminkemmel össze ne kenjem. Miután sikerült magamra öltenem körbevizslattam az egészet, hogy nincs-e valahol egy kis rúzsnyom vagy szempillaspirál, de boldogan vettem észre, hogy a ruhám épen megúszta. Felvettem a cipőmet és hála a platformnak viszonylag kényelmes és könnyű volt benne járni. Kezembe fogtam táskámat és a testnagyságú tükör előtt végeztem el az utolsó simításokat, amikor egy autó dudaszóját hallottam meg. Idő van…

***

-          Mondtam már, hogy mennyire gyönyörű vagy? – mormogta a fülembe, szorosan átfogva derekam miközben az étteremben az asztalunkhoz vezettek minket.

-          Egy párszor, igen. – kuncogtam fel halkan és egy puszit nyomtam frissen borotvált arcára.

Az asztal ahová tereltek minket csodás volt, csendes, békés, gyönyörű és annyi melegséget, szeretet közvetített felém. A gyertyák homályosan világították meg az eldugott kis sarkot. Vörös rózsaszirmok voltak az asztalon, a teríték díszének részét képezték. Kikerekedett szemekkel meredtem a látványra, ami elém tárult, egészen addig, míg valaki meg nem érintette fedetlen vállamat.

-          Tetszik?

-          Imádom. Köszönöm. – fordultam meg ölelésében és egy csókot leheltem elnyílt ajkaira. Ajkaink ütemesen mozogtak együtt, alsó ajkát beszívtam és finoman ráharaptam, ekkor halkan felnyögött.

-          Inkább együnk, mert ebből nem lesz vacsora, ha így folytatod. – mondta rekedtes hangon, s picit eltolt magától. Magamban jót mosolyogtam reakcióján.

A vacsora ugyanolyan csodás volt, mint a helyszín vagy az az ember, akivel eltölthettem. Az egész este az volt, nem bántam meg, hogy eljöttem még akkor sem, hogy tudtam, hogy ezzel is az elmúlt időket akarja pótolni, pedig semmi szükség rá. Ezt félre tettem magamban és jól éreztem magam vele. Sokat nevettünk, nosztalgiáztunk a régi időkről, a fiúk hülyeségeiről, a megismerkedésünkről. Az utóbbi kicsit feltépte benne a régi sebet, amikor ott hagyott a szállodában egyedül, ám hamar elhessegettem a zavaró gondolatokat, mert tudtam az indokát, hogy miért tette és most már úgysem számít, hisz két éve csak az enyém, mínusz-plusz a kisebb szünetek.

Az étel hihetetlenül finom volt, fogalmam sem volt, hogy egy tál saláta lehet ilyen ízletes, de ők valahogy megoldották.

Egy pincér közeledett felénk egy fényes ezüst tálcával, mire Zayn zavartan kezdett el mozgolódni, kezeit kezdte tördelni. A tálcán egy üveg pezsgő volt két pohárral és egy vörös bársonybevonatos kis dobozkával. Nem. Mondjátok, hogy az nem az, amire gondolok.

A pincér lerakta a pezsgős poharakat, mindkettőbe öntött egy kicsit a finomnak látszó nedűből, majd hátat fordított és egy sejtelmes mosollyal az arcán eltűnt az étterem forgalmasabb részében.

Zayn ádámcsutkája megugrott és zavart tekintettel pislogott rám. Beletúrt, amúgy is tökéletes hajába, megnyalta kiszáradt ajkait, s felállt. Lassú léptekkel indult felém, ekkor sikerült végigmérnem. Egy hófehér ing volt rajta, aminek az első három gombja nem volt begombolva, az ing ujja könyökéig fel volt tűrve. Egy fekete csőfarmer feszült lábaira, s az elmaradhatatlan bakancs is a lábán ékeskedett. Újra arcát kémleltem, amin most oldalt végigcsordult egy verejték csepp, meg sem próbálta letörölni, hagyta, hogy a kis csepp legördüljön a nyakán is. Irtó szexi volt, de most nem csak külsejére figyeltem, hanem a viselkedésére is, ami bizonytalan volt. Nagyon bizonytalan és izgatott.

Amikor mellém ért, megállt egy pillanatra, lehunyta szemét, legalább másfél percig állt így és már éppen meg akartam kérdezni, hogy minden rendben-e, amikor kinyitotta szemeit és tekintetéből eltűnt minden kétely, bizonytalanság. Most elszántság látszott benne és mérhetetlen szerelem.

Térdre ereszkedett előttem, egyik kezemet megfogta és összefűzte ujjainkat a másik kezében pedig a kis dobozkát tartotta.

Úristen, ez tényleg komolyan gondolta. Amikor ez tudatosult bennem, a szívem őrült tempóban kezdett verni, olyan szinten pulzálta a vért az ereimbe, hogy megfájdult a fejem. A gyomrom bukfencezett, a saláta nagyon kifele kívánkozott.

Még egy nagyot sóhajtott, majd mélyen szemeimbe nézett és belekezdett:

-          Brooke, remélem nagyon jól tudod, hogy, amit irántad érzek, az erősebb bármi másnál számomra. Olyan, mint egy kötél, amit sosem lehet elszakítani, pedig annyi minden, és oly’ sok mindenki megpróbálta már megtenni, mégis kibírta és továbbra is ugyanolyan erővel, hanem még nagyobbal szorít téged hozzám. – mély levegőt vett. – Nagyon nyálas szöveggel készültem, lehet valami tál kellett volna ide, hogy ne fürödjünk majd a nyálban ha végeztem. – halvány mosoly jelent meg arcán, ez pedig átragadt rám is. – De muszáj elmondanom ezt, hogy tudd, mit érzek irántad még akkor is, ha nem mutatom ki rendesen mindig. – ekkor közbevágtam volna, de tekintetével jelzett, hogy ne tegyem. – Elég régóta ismerjük és szeretjük egymást, és ezalatt az idő alatt az életem értelme lettél, az ok amiért érdemes reggelente felkelnem, levegőt vennem és átvészelni minden rohadt napot ebben az elcseszett világban. Te vagy az, aki nekem ezt széppé teszi, nélküled már valószínűleg beleőrültem volna ebbe az egészbe, ami körülvesz minket. Te vagy az egyetlen, aki minden egyes kis mozdulatomról tud, mert nem félek, hogy te elítélsz. Szeretek benned mindent, szeretem a hajad, a szemed, az édes csókolnivaló szád. – sóhajtott fel vágyakozón. – Szeretem, hogy sosem féltél elmondani a véleményed, hogy mellettem voltál akkor is, amikor a legjobb barátaim el akart tőlem fordulni. Képes vagy elviselni minden hülyeségem, még azt is, hogy drogoztam. – nevetett fel keserűen. – Te vagy nekem a minden. A föld, a tűz, a víz, a levegő. Nem tudom, hol lennék, ha te nem lettél volna velem ezen az úton. És igazából, azért vagyunk itt, hogy megkérdezzelek, nem-e szeretnéd elkezdeni velem járni a közös utunkat, szóval… - hatalmasat sóhajtott, még áthatóbban véste tekintetét az enyémbe és folytatta. – Brooke Carter Horan, jobban szeretlek, mint bárki mást ezen a földön, megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül?

Felpattintotta a dobozka tetejét, aminek a belsejében egy hatalmas és gyönyörű gyémántgyűrű csillogott. Olyan darab volt, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, akkor is észreveszi az ember, ha nem akarja.

Ismét rám tört a hányinger, a gyomrom nagyon rakoncátlanul viselkedett és apróra zsugorodott. A szívem továbbra is ki akart ugrani a mellkasomból, a fülem pedig sípolt, semmi mást nem érzékeltem csak őt, elmém pedig automatikusan játszották le szavait újra és újra, mint egy elromlott CD lejátszó.

Kiáltani akartam, hogy persze, hogy hozzá megyek, de a szavak a torkomon akadtak. A szám pár perc alatt kiszáradt, végig akartam nyalni rajta, de nyelvem, mintha lezsibbadt és megdagadt volna ugyanabban az időben.

Szemeimet örömkönnyek homályosították, és megállíthatatlanul kezdtek potyogni, ajkam pedig egy vonallá préselődött, hogy ne kezdjek el hangosan zokogni.

Várakozón nézett rám, ekkor rájöttem, hogy mondanom kéne valamit.

Boldog voltam, hihetetlenül boldog. Kislány korom óta álmozom róla, milyen lesz majd az esküvőm és úgy látszik, hogy most már engem is egyre kevesebb fog elválasztani attól, hogy életemben először és utoljára egy igazi hercegnő lehessek egy csodálatos herceg oldalán.

Megszorítottam kezét, boldogan észleltem, hogy újra tudok mozogni. Szélesen elmosolyodtam és minden erőmet összeszedve, a boldog döbbenetből felocsúdva a nyakába ugrottam, karjaimat szorosan – már-már túl szorosan – nyaka köré fontam, minél közelebb akartam magamhoz érezni. Arcomat nyaka hajlatába temettem és könnyeimet potyogtattam, miközben az Igen szót mondogattam megállás nélkül. Zayn ajkait egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el, s Ő is szorosan magához ölelt.

-          Szeretlek. Nagyon szeretlek. Igen. Igen. Igen. – elhúzódtam tőle, majd szenvedélyesen megcsókoltam, közben mosolyom levakarhatatlan volt, de könnyeim még mindig záporoztak és csak azt vártam, hogy mikor apad már ki a könnycsatornám.

-          Na nézzük, hogy áll neked ez a gyémánt csoda. – vigyorodott el és kivette a gyűrűt, majd megfogta bal kezem és finoman a gyűrűs ujjamra csúsztatta. Minta rám öltötték volna. – Egész jó, jövendőbeli Mrs. Malik. – kacsintott rám. Olyan furcsa volt. Mrs. Malik. De olyan furcsán jó. Megmosolyogtatott.

Mint ahogy senki és semmi nem tökéletes ez a pillanat sem volt az teljesen, ugyanis az örömkönnyek hullajtása és „szeretlek”-ek hajtogatása közben a telefonom szólalt meg hangosan csipogva. Zayn hamarabb reagált, így felállt a táskámért nyúlt és kikapta belőle a telefonom.

-          Ki az? – kérdeztem bosszúsan. Sosem tudnak békén hagyni, egy ilyen pillanatot muszáj volt valakinek megtörni… Nem hiszem el.

-          Anyukád. – nézett rám Zayn furcsállva, mire én megforgattam a szemem.

-          Nyomd ki nyugodtan, biztosan nem fontos és tud várni. – mosolyodtam el, karjaimat dereka köré fontam és ismét megcsókoltam. Faltam ajkait, harapdáltam, óvatosan kóstolgattam és azt vártam, hogy elnyíljanak ajkai ezzel lehetőséget adva nyelveink újabb táncának, de nem tette, a telefonom pedig továbbra is fülsüketítően zenélt.

-          Mondtam neki, hogy mire készülök, tudja, hogy hol vagyunk, és nem zavarna, ha nem lenne fontos. – mondta komolyan, miután elhúzódott tőlem. Óóó, szóval anyuék is tudnak már az egészről. Kíváncsi lennék, hogy mit szólt hozzá apu, hogy az Ő egyetlen kicsi lányából menyasszonyt akarnak csinálni.

Kivettem Zayn kezéből a mobilt, majd a zöld felületen végighúzva mutatóujjam, felvettem a telefont, így hál’ Istennek a csipogó zene is elhallgatott. Csengőhangot kéne váltanom.

-          Szia Anyu, mizujs? – szóltam bele kedvesen és próbáltam elrejteni kíváncsiságom, hogy mi lehetett olyan fontos, hogy képes volt belerondítani ebben a pillanatba.

-          Brooke, Kincsem. Annyira sajnálom… Istenem. – szólalt meg anyám rekedt sírós hangján, s pár pillanat múlva hangos zokogását hallottam a vonal másik oldaláról, amitől a szívem kihagyott egy ütemet…