Zayn száját mocskolódó szavak hagyták el én pedig kuncogva mentem ajtót nyitni. Nagylevegőt vettem a hajamon végigsimítottam, hogy semmi ne látszódjon rajtam az előbbi jelenetből. A kilincsre helyeztem a kezem és óvatosan elfordítottam majd kinyitottam. Az ajtóban két elképesztően gyönyörű lány állt és mosolyogva köszöntek rám. Komolyan rám tört a kisebbségi komplexus.
- Sziasztok! – mosolyogtam rájuk és nyitottam ki nekik az ajtót. Viszonozva a gesztust mosolyogva léptek be. Gyors lépteket hallottam magam mögött, és amikor hátra néztem láttam, hogy Lou és Liam rohannak le. Mikor leértek barátnőikhez, gyengéden megcsókolták őket. Annyira aranyosak voltak, hogy zavarba is jöttem. Elpirulva fordultam meg és a nappaliba indultam, ahová a többiek is követtek. Mindenki leült a szobában, Nick és Zayn közé szorultam, aminek nem nagyon örültem. Liam és Louis, Danielle és Eleanor mellett foglaltak helyet, míg Niall és Harry a saját foteljükbe ültek. Igen ám, mert nekik külön foteljük is volt…
- Akkor bizonyára te vagy Brooke! Tényleg olyan elragadó és aranyos vagy, mint ahogy a fiúk leírtak. – mosolygott rám kedvesen Danielle, amitől én persze ismét zavarba jöttem. Nick észre is vette és kuncogva dobta át a kezét a vállamon, de éreztem, ahogy Zayn a másik oldalamon megrándul. Nem mertem felé nézni, így nem is tettem.
- Komolyan ezt mesélték? Mert tudtommal elég idegesítő vagyok… - motyogtam.
- Mi is tudunk azok lenni szóval, nem vesszük az ilyeneket észre. – kuncogott Eleanor és én is nevetni kezdtem. Úgy érzem jóban leszek a lányokkal.
- Már csak azt kell megvárni, hogy Harry, Niall és Zayn becsajozzon és utána nőuralom lesz! – húzta ki magát büszkén Danielle, mire én ismét elkezdtem nevetni a fiúk meg csak durcásan néztek ránk. A lányok egy puszival engesztelték Lou-t és Liam-et, de nem hatott rájuk.
- Majd meglátjuk mennyire lesz hatásos az a híres nőuralom… - mosolygott perverzen Harry és felém közelített. Mire készül? Hisz nem is én mondtam.
- Mit akarsz? – kérdeztem tőle kétségbeesetten és felpattantam a helyemről, de ő egyre csak közeledett, majd felkapott a vállára és az udvarig meg sem állt velem. A lányok igyekeztek a megmentésemre, de eközben őket is elkapták. Ott álltunk az udvaron és hat fiú közeledett felénk a slaggal.
- Ez rohadtul nem vicces! Liam, kérlek! – szólalt fel Danielle ijedten, majd gyengéden Liam-re pillantott hátha megenyhül, de tévedtünk. Kétségbeesetten néztünk egymásra és szorosan egymáshoz préselődtünk és egymásba karoltunk. Dübörgő szívekkel, csukott szemmel és egymás kezét szorongatva vártuk a jéghideg vizet. Pár perc már eltelhetett, de semmi nem történt. Kinyitottuk a szemünket és láttuk, hogy a fiúkat a röhögő görcs kerülgeti. Mérgesen néztünk rájuk, de ők egyre hangosabban nevettek. Nem bírtam tovább. Én is elkezdtem nevetni és már a hasam fogtam a röhögéstől mikor másik két kuncogást is meghallottam magam mellett.
Ezután az élmény után röhögve bevonultunk a házba és ismét a nappaliba ülve beszélgettünk. Az ülésrend ugyanúgy maradt. A lányok elmesélték, hogy-hogy ismerkedtek meg a fiúkkal és, hogy a többiek reakciója mi volt. Édes sztorik voltak és ilyenkor olyan irigy voltam. Gyönyörűek, az alakjuk egyszerűen mesés és a párkapcsolatuk tökéletes. Mintha egy mesében lennénk. Ők a hercegnők én meg az elbaszott kiskirálylány, akinek soha, semmi nem jön össze. Ebbe belegondolva rájöttem, hogy mekkora hülyeségek járnak a fejemben. Elbaszott királylány? Hisz van egy imádnivaló bátyám és imádatos barátaim, mint Nick, Harry, Lou és Liam. Meg hát ott van Zayn, akivel jelenleg néha szoktunk csókolózni, de egyébként fogalmam sincs, hogy mi van velünk. Aston-t is fel kéne majd hívnom. Rohadt nagy bunkó vagyok, hogy eddig nem tettem, mivel akkor is én voltam a hibás mindenért. Remélem nincs kiakadva rám annyira és a helyzethez képest normálisan megtudjuk beszélni. Nick keze ismét a vállamon volt és bambulásom közben a fejemet a vállára hajtottam.
- És ti mióta vagytok együtt? – kérdezte kíváncsian Eleanor.
- Hogy mi? – kérdeztem értetlenül rám és Nick-re mutatva.
- Ti bizony. Tök édesek vagytok! – mosolygott kedvesen.
- Szerintem valamit félreértesz. – válaszolt neki kedvesen Nick.
- Nem is kicsit. Nick a legjobb barátom, ha Niall-től több ezer kilométer választ el minket, akkor bátyám helyett is bátyám. – válaszoltam neki mosolyogva, de láttam, hogy Niall furcsán néz rám.
- Nyugi bátyus, téged senki nem tudna pótolni. Soha! – kacsintottam rá, ő pedig büszkén kihúzta magát.
Ezután tovább beszélgettünk és pizzát is rendeltünk. Az egész délutánt át hülyéskedtük és beszélgettük. A lányokat Lou és Liam hazavitte körülbelül este kilenc órakor, de számot cseréltem velük és megbeszéltük, hogy majd valamikor elmegyek velük vásárolni, ami igazán rám fér. Már kicsit hiányoznak a csajos dolgok, pedig még csak két hete vagyok összezárva ezzel az öt, vagyis jelenleg hat darab vadbarommal. Mindenki elvonult a szobámba, így hát én is így tettem. Benyitottam a szobámba, ahol vak sötét volt. A villanyért nyúltam volna, amikor valaki elkapta a karom és a falhoz szorított. Pont sikítottam volna, de egy meleg kéz meggátolt engem, ami befogta a számat.
- Shh, csak én vagyok az. – suttogta rekedtes hangon Zayn. Ez nem sokkal nyugtatott meg, a szívem ehelyett még gyorsabban kezdett el verni.
- Te meg mit keresel itt? – kérdeztem tőle és nagylevegőket vettem, hogy lenyugodjak. Ez viszont nem ment, mert teste még mindig az enyémnek préselődött.
- igazából fogalmam sincs. - suttogta továbbra is és hirtelen lecsapott ajkaival. Először csak ízlelgette azt, majd mikor visszacsókoltam bátrabb lett és nyelve az enyémet kereste. Kezem a nyaka köré fontam és hátulról beletúrtam a hajába ő pedig a derekam szorította, néha pedig keze a fenekemre vándorolt. Szenvedélyes csókunkat én szakítottam meg azzal, hogy eltoltam magamtól. Most jött el az a pont, amikor nem érzem helyesnek azt, amit csinálunk.
- Kérlek, menj ki. – kérleltem zihálva lesütött szemekkel.
- Miért? – hangja kétségbeesett suttogássá vált.
- Kérlek. – ennyit tudtam kinyögni és kifordultam öleléséből. Szomorúan rám nézett és tétován elhagyta a szobát.
Nem értem, hogy mit csinálok. Már rég meg kéne vele beszélnem az egészet. Hogy mit, miért tesz és, hogy mit, miért tett anno. A kérdések kavarogtak a fejemben és válaszokat várnak, de félek. Félek vele beszélni az érzéseimről, mert nem tudom, hogy mi lenne a reakciója és a válasza. Már rég túl lehetnénk az egészen, ha lenne elég bátorságom és nem lennék egy gyáva idióta…