"Úgy legyen kincsem, úgy legyen..." - Nick
Mikor észbekapott szorosan húzott magához és a derekam ölelte, míg én a nyakát és hátulról beletúrtam a hajába. Keze a fenekemre tévedt én pedig halkan felsóhajtottam, mire ő csak elmosolyodott. Fogalmam sincs, hogy hogy de már az ágyon voltunk. Fölöttem könyökölt és óvatosan simult hozzám, mintha egy porcelán baba lennék, akire vigyázni kell. Erre a gondolatra szélesen elvigyorodtam és közelebb húztam magamhoz, aminek az lett az eredménye, hogy rám esett. Mindketten kuncogtunk, de szenvedélyes csókunkat egy percre sem hagytuk abba. Benyúlt a pólóm alá és érintése nyomán a bőröm szénné akart égni és valami furcsa bizsergés vett a hatalmába, amit még soha nem éreztem. Óvatosan lehúztam róla a pólóját és végigsimítottam izmos mellkasán, mire felsóhajtott. Az én pólóm is lekerült és a földön landolt az övé mellett. A számról áttért a nyakamra így a nyakamat csókolgatta. A hátam ívbe feszült és körmeimmel a hátát karmolásztam és éreztem, hogy nincs ellenére, mert remegés futott végig testén. Visszatért a számhoz és ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Csókunk egyre szenvedélyesebb, vadabb lett, eközben minden ruhadarab lekerült rólunk. Tudtam, hogy innen már nincs visszaút, de nem is bántam. Akartam. Most. Azonnal. Homlokát zihálva az enyémnek támasztotta.
- Biztos, hogy akarod? – kérdezte lihegve, és szemei a vágytól sötétebbek voltak az átlagnál.
- Kísértés. 1000 érvet tudok amiért ne... de elég egy is, amiért igen. –suttogtam a szájába mosolyogva. Több sem kellett neki. Adott egy forró csókot ajkaimra majd végre meg történt az, amire hónapok óta vágyok. A hátam ismét ívbe feszült, hol a paplant markoltam, hol pedig Zayn hátát karmoltam…
Reggel mikor felkeltem, nem mertem kinyitni a szemem. Féltem, hogyha kinyitom, ismét találkozok a ténnyel, hogy nincs mellettem, hogy nem mellette kelek fel és szavai üresek voltak, semmit nem jelentett neki a tegnap este. Elkezdtem zilálva venni a levegőt és a szívem óriásit dobbant, amikor mellettem megszólalt egy rekedtes hang.
- Jó reggelt! – suttogta és karját átvetette a derekamon. Megkönnyebbülten felsóhajtottam és szorosan magamhoz húztam. – Mi a baj? – kérdezte kétségbeesetten, de közben tovább ölelt.
- Semmi… csak azt hittem, hogy nem leszel mellettem mire felkelek. – motyogtam és arcomat még jobban nyakába fújtam. Kibontakozott szorításomból és arcomat két keze közé fogta majd megszólalt.
- Soha nem követném el még egyszer azt a hibát. – mosolygott rám keserűen, én pedig közelebb hajoltam hozzá és egy apró puszit nyomtam a szájára. – Hé, ez meg mi volt? – kérdezte felháborodottan és amikor fel akartam állni a derekamnál fogva visszarántott majd magára húzott.
- Ne legyél telhetetlen! – nevettem és nyomtam még egy puszit a szájára és próbáltam felállni, de ismét visszarántott.
- Így állunk? – nézett rám szemöldök vonogatva, ezután pedig elkezdett csikizni. Tudni kell rólam, hogy rohadt csikis vagyok. Hangosan elkezdtem nevetni és össze-vissza kapálóztam, de nem engedett el, egyre inkább csak csikizett.
- Oké, oké… megkapod, amit akarsz… csak… csak… fejezd be… kérlek! – könyörögtem neki nevetve, miközben már a könnyem is kicsordult a röhögéstől. Elégedett fejet vágva húzott magához szorosan. Még mindig fekvő helyzetben voltunk, így fordítottam a helyzetünkön és én kerültem felülre. Az ölébe ülve húztam fel magamhoz egy karjaimat átfonva nyaka körül csókoltam meg, amit ő persze készségesen viszonzott. Kezei a hátamon kalandoztak, mikor hirtelen hangot hallottunk meg magunk mögött.
- Brooke, te meg mi a… - kiabált be Harry, de amikor meglátta párosunkat falfehér lett és szemei pedig elkerekedtek. Kicsit később kapcsoltunk, de mivel észrevettük, hogy még mindig ott áll, szét rebbentünk. – Bazdmeg! – jött ki az első szó a torkán majd maga után becsapva az ajtót szaladt ki a szobából. Fülig vörösödve ültem az ágy egyik szélében és arcomat a tenyerembe temettem.
- Nem volt olyan gáz… - nézett rám Zayn zavartan mosolyogva, mire én ránéztem azzal a ’ezt te sem gondoltad komolyan’ nézésemmel, mire felnevetett.
Zayn már fél órája lement, de én nem merek. Harry tuti elkotyogta már mindenkinek, és úristen mit fogok én kapni Niall-től? Nem is merek rá gondolni. De végül is, ha belegondolunk felnőtt nő vagyok. És szeretem Zayn-t. Ezt pedig nem fogom senki előtt titkolni. Kopogást hallottam.
- Bejöhetek Nyuszi? – kérdezte Nick az ajtó túloldalán.
- Persze, gyere. – mondtam neki és rögtön bejött én pedig mosolyogva öleltem át.
- Mi történt az éjszaka? – szegezte nekem a kérdést én pedig köpni-nyelni nem tudtam a hirtelen jött kérdés miatt.
- Te meg honnan…? –kérdeztem nyökögve, de félbeszakított.
- Lehet, hogy te eddig még nem vetted észre, de a melletted lévő szobában vagyok! – mondta és gúnyosan elmosolyodott. Jézusom, ennyire zavarban még sosem éreztem magam. A fejem totál vörös és körülbelül úgy nézhetek ki, mint egy paradicsom. Elfordultam Nick-től és zavaromban fejemet lehajtva álltam, miközben a saját kezem szorongattam. – Hé, Nyuszi! Ne aggódj tőlem senki nem tudja meg! De nyugodtan átadhatod neki, hogyha még egyszer megbánt, akkor szétrúgom a seggét! – mondta komoran Nick és odajött átölelni.
- Nyugi, megígérte, hogy nem fogja újra megtenni. – motyogtam Nick mellkasában.
- Úgy legyen kincsem, úgy legyen… - suttogta majd a fejem búbjára nyomott egy puszit és magamra hagyott. Próbáltam Nick bizonytalan szavait figyelmen kívül hagyni és csak a mának élni. Igen! Ezt kell tennem! Nem törődni a véleményekkel, csak a jelennek élni és annak minden percét kiélvezni. Fogtam magam és lesétáltam nappaliba. A fiúk az Xbox-al játszottak. Táncversenyt rendeztek és jelenleg Niall meg Liam táncolt, míg Zayn, Harry, Lou és Nick a kanapéról lefordulva röhögtek. Jól esett nézni, hogy így befogadták Nick-et. Mosolyogva az ajtófélfának dőlve figyeltem őket. Hirtelen Zayn tekintete az enyémbe fúródott és rám mosolygott. Nem sok kellett ahhoz, hogy odamenjek és átöljem, majd ott csókoljam, ahol csak érem. Visszamosolyogtam rá és folytatták a játékot. Hirtelen eszembe jutott valami, amit még el kell rendeznem, mert a lelkiismeretem addig nem hagy nyugodni, amíg át nem beszéljük a helyzetet.
- Fiúk, elmentem! Nemsoká jövők! – kiabáltam be a nappaliba, majd válaszukat meg sem várva libbentem ki az ajtón az utcára.
Csak sétáltam és sétáltam. Reméltem, hogy jó fele megyek, mert ha nem akkor a semmiért indultam el otthonról, mikor jót is szórakozhattam volna ehelyett. De muszáj beszélnem vele, a fránya lelkiismeretem miatt, meg azért is mert egy rohadt nagy bunkó voltam vele szemben. A ház elé értem, amit kerestem. Istenem, vajon még mindig haragszik? Hát persze, hogy haragszik te idióta! Oka is van rá! – róttam meg magamat gondolatban.
Mély levegőt vettem és becsengettem. Pár másodperc múlva kinyílt az ajtó és az ismerős csokoládébarna szempárral találtam magam szemben, amik most csodálkozva vizslattak. De ez a csodálkozás hamar átment közömbösséggé.
Te meg mit keresel itt? – kérdezte hidegen, a szeméből pedig semmilyen érzelmet nem tudtam kinézni.