Miután jól laktunk, mindenki a szobájába vonult én pedig beraktam a mosogatógépbe az edényeket és én is követtem őket. A szobámba érve, megjelentek előttem a képek. Aston elviharzása, a veszekedés és végül a csók. Istenem, az a csók. Akaratom ellenére is megérintettem a számat. Lehunytam a szemem és mintha megint éreztem volna. A bőrömet égette csókjának helye. Elhatároztam, hogy elmegyek tusolni és lehűtöm magam. Bementem a fürdőbe és ledobáltam a ruháimat majd megnyitottam a csapot és beálltam a jéghideg víz alá. Valamennyire sikerült megnyugodnom, de nem teljesen. Miután kész lettem felvettem a pizsim és az ágyba bújva próbáltam elaludni, de nem nagyon jött álom a szememre. Túl sok minden történt ma ahhoz, hogy aludni tudjak. Nem ment. Egy ideig a plafont bámultam, azután ránéztem az órára, ami 2:53 percet mutatott. Király, most elaludni nem bírok, holnap meg felkelteni nem tudnak majd.
Fogtam magam, kipattantam az ágyból és halkan lesétáltam a konyhába. Ilyenkor félelmetes, hogy ekkora házban élünk. Síri csend volt és vak sötét. Mikor beértem a konyhába kitaláltam, hogy víz helyett kakaót fogok inni, mert attól régen mindig elálmosodtam. Kivettem a tejet a hűtőből majd beleszórtam a kakaóport. Pont visszafele akartam indulni, már az első lépcsőfoknál tartottam amikor valaki megszólított én pedig ijedtemben a földhöz vágtam a bögrét, ami darabokra hullott és amikor fordulni akartam elcsúsztam a kiborult kakaón. Ekkora szerencsétlen is csak én lehetek! Az esésemet a tenyeremmel próbáltam felfogni, ennek a következménye az lett, hogy a kedvenc bögrém szilánkjai mélyen a tenyerembe vájódtak. Fájdalmasan felszisszentem, mire két kar ragadott meg és húzott fel a földről.
- Jézusom, jól vagy? Én nem akartam. Tényleg! Csak valami zajt hallottam és reméltem, hogy te vagy az! Kérlek, ne haragudj rám! – könyörgött rekedt hangon Zayn.
- Semmi baj, nem tudhattad, hogy ez lesz. – néztem rá, de a sötétben csak arcának körvonalát láttam. Léptek dobogását hallottam, amik inkább rohantak, mintsem sétáltak volna. Valamelyikkőjük felkapcsolta a lámpát. Lou volt az. Tekintete vérző kezemre siklott és ijedten rohant oda hozzánk. Ezután megjelent Harry, Niall, Liam és még Nick is.
- Mit csináltál a húgommal? – rántott ki Niall Zayn karjaiból.
- Niall, nyugi nem az ő hibája volt! – néztem csúnyán bátyámra, miközben ő összevont szemöldökkel méregetett engem. – Tényleg! Én jöttem le kakaót inni, ő zajt hallott, megszólított én meg elejtettem azt a rohadt bögrét és elcsúsztam a trutyiban. – magyaráztam el egy levegővel. Szerencsére megenyhült.
- Bocs haver, nem akartalak letámadni. Csak hát az egy szem húgom… - vakarta meg a tarkóját szégyenlősen.
- Az egy szem húgod, akinek ha nem kötjük be a kezét elvérzik. – mondta Niall-nek Liam.
- Ugyan, kutyabajom! Csak egy kis sebtapasz és jó lesz. – védekeztem gyorsan.
- Persze, majd egy sebtapasz kiszedi a szilánkokat és kitisztítja a sebet, mi? – nevetett fel gúnyosan Harry. – Ezt te sem gondoltad komolyan. – mondta mire én meg akartam szólalni, de Nick csendre intett.
- Oké Nyuszi, tudjuk, hogy komolyan gondoltad, de inkább maradj csendben én pedig előkeresem az elsősegély dobozt. – szaladt el, de két perc múlva visszajött. – Hol is találom? – nevetett fel zavarában, mire Harry vigyorogva vele ment és átkarolta a vállát.
- HARRY EDWARD STYLES! HOGY GONDOLTAD TE EZT? – sikoltott fel Louis és utánuk szaladt. A többiekkel csak nevettünk rajtuk. Ekkora idiótákat. A kezem már nem is fájt csak akkor ha mozgattam.
Pár perc múlva Harry-ék visszatértek az elsősegély dobozzal. Nick odasietett hozzám vele miközben Lou pedig durcásan ledobta magát a kanapéra Harry pedig mellé ült és bocsánatot kért tőle.
- Cica, tudod hogy csak téged szeretlek és soha nem hagynálak el? – kérdezte Harry tőle tök komoly arccal, de láttam rajta, hogy nem sok kell ahhoz, hogy elnevesse magát. A többiekkel már dőltünk a röhögéstől, még Nick sem tudott a kezemre koncentrálni miattuk. De ezek szerint hamar visszaszerezte az önuralmát, mert néhány másodperc múlva valami rettenetesen marta a kezem és fájdalmamban a nevetésem átment egy sikollyá, amitől a szobában megfagyott a levegő és mindenki ijedten kapta felém a tekinteték.
- Bocsi Nyuszi, a fertőtlenítő! – kért elnézést Nick miközben a sebemet tisztította vele én pedig véresre haraptam a szám belsejét, mert ezzel próbáltam tompítani a fájdalmat. Olvastam is valahol, hogy minden ember próbálja tompítani valahogy. Hát nekem így sikerült, hogy közben még nagyobb fájdalmat okoztam magamnak, de a szám harapdálása közben legalább nem éreztem annyira szörnyűnek a kezem tisztítását.
Tizenöt perc szenvedés után egy kötéssel a kezemen végre felmehettem a szobámba. Végül is kakaó nélkül is sikerülni fog elaludnom, mert ez a kis éjszakai kaland teljesen lefárasztott. A kezemre vigyázva óvatosan ledőltem és fogadni mernék rá, hogy egy perc múlva már úgy aludtam, mint egy maci.
Egy fehér szobában voltam. Minden fehér volt, szinte már vakított. Kórházi szobának nézett ki, mert elég steril volt. Megláttam egy ágyat, ami felett egy csomó ember görnyedt. Közelebb mentem és észrevettem, hogy ezek az emberek zokognak. Nem láttam még az arcukat ezért még közelebb merészkedtem. Amikor elértem az ágyig felismertem őket. Hisz ezek a fiúk! Az összes! Nick és még Aston is itt van. Meg anya és apa! Mit kereshetnek ők itt? Hozzá akartam érni a zokogó Niall-höz, de a kezem mintha átment volna rajta. Nem értettem, hogy mi folyik körülöttem. „Bedurakodtam” a tömeg közé és megláttam egy lányt. Beesett arca volt és hófehér bőre, amin óriási kék karikák ékeskedtek a szeme alatt. Kócos haján óriási kötés volt és karja olyan vékony volt akár egy pálcika. A felismerés megdöbbentett. Ez a lány én vagyok. De hát miért? Mi történt? Hol vagyunk? Miért sírnak, hisz én itt vagyok!
- Miért hagytál itt minket Nyuszi? – zokogott Nick az ágyam mellett, apró csontos kezemet szorongatva.
- Nick, hisz itt vagyok! Nézz rám! Kérlek! – ordítottam torkom szakadtából és a szemembe könnyek gyűltek.
- Nagyon szeretlek. – suttogta egy meggyötört rekedt hang, amit ezer közül is felismernék.
- Zayn, én is szeretlek! – kiabáltam hozzá is. Ekkor már a könnyek záporként folytak a szememből.
- Kicsim, kérlek ébredj fel! – kiáltott fel anya és apa vállába temette arcát, aki pedig a zokogó Niall-t ölelte. Mikor a megláttam a bátyámat, amint megtörten zokog apám mellkasán minden erőmet elveszítettem. Összeestem és a világ forogni kezdett velem…
Zihálva ébredtem fel és arcomat nedves könnyek borították. Teljesen le voltam izzadva és mellettem a paplan össze volt gyűrve. Körbenéztem a helységben és megnyugodva jöttem rá, hogy otthon vagyok. Csak egy álom volt.
- Oké, kezd elegem lenni ebből az éjszakából! – morogtam magamban és visszadőltem, majd nagy nehezen visszaaludtam.