Másnap reggel eléggé fáradtan keltem. Semmi életkedvem nem volt. A kezemről meg ne is beszéljünk. Elkezdett sajogni és mikor ránéztem láttam, hogy a kötés is átázott. Fájdalmasan felnyögtem és levonszoltam magam a konyhába. Mikor leértem láttam, hogy mind az öt fiú a konyhában szorgoskodott. Oké, mi folyik itt?!
- Jó reggelt hugi! – jött oda hozzám Niall a kis rózsaszín kötényében és átölelt. Kidülledt szemekkel néztem magam elé.
- Mit akartok? – kérdeztem rá rögtön a lényegre.
- Hát nem csinálhatunk reggelit a világ legszebb csajának? – mosolygott rám Zayn az én arcom pedig paradicsom vörössé vált, így inkább lehajtottam a fejem és pár másodperc múlva szólaltam meg.
- Bökjétek ki. – szóltam rájuk közömbösen.
- Mondtuk már, hogy csak reggelit csinálunk! – dacoskodott Liam mosollyal az arcán. Oké, ez nekem sok. Kivánszorogtam a nappaliba és lehuppantam a TV elé. Hátra néztem és még mindig azt láttam, hogy a fiúk ott sürögnek-forognak. Mosolyogva ráztam a fejem és vártam a reggelimet meg a hozzá járó beszélgetést arról, hogy mi a szándékuk. Pár perc múlva hozták a kajám, ami palacsinta volt. Félve néztem rá, mire Lou durcásan hátba vágott. Kuncogva kezdtem hozzá a reggelimhez és kellemesen csalódtam. A palacsinta isteni volt. Csendben falatozgattam a többiek pedig árgus szemekkel bámultak rám. Letettem a tányért az asztalra és megszólaltam.
- Mondjátok már el, hogy mit akartok! – kezdtem hozzá határozottan.
- El kell jönnöd velünk egy fellépésre. – mondta Niall és rám nézett.
- Oké, sok koncerteteken voltam már, és? – kérdeztem gyanakodva, felvont szemöldökkel.
- Lehet, hogy énekelned kéne… - hadarta el egy levegővel Hazza.
- Hogy mi? Nekem? Miért? Mit csináltatok? – kiáltottam fel hisztérikusan és felálltam a fotelből. Az agyamat elöntötte a düh, szinte fortyogtam. A fiúk félve néztek rám, tudták nagyon jól, hogy bármelyik pillanatban robbanhatok.
- Talán megemlítettem valakinek, hogy régen megnyertél egy énekversenyt… - mondta óvatosan Niall. Ennyire ijesztően nézek ki?
- Istenem Niall, 15 éves voltam! – kiabáltam továbbra is. A kezem ökölbe szorítottam, de rögtön meg is bántam, mert a tenyeremben hatalmas fájdalmat éreztem. Fájdalmasan felszisszentem és visszaültem a helyemre.
- Át kéne kötni. – nézett rám gyengéden Liam és megfogta a kezem.
- Dehogy kell! – rántottam el tőle a kezem hidegen, de ezt ismét egy fájdalommal teli hanggal spékeltem meg.
- Kérlek Brooke, ne haragudj én nem akartam, hogy ez legyen, ha nem akarsz akkor nem kell jönnöd, de a kezed had kössük át és fertőtlenítsük le, mert elég szarul néz ki. – kérlelt az én drága bátyám, mire nekem hirtelen megenyhült a szívem. Olyan édesen nézett rám és tudta, hogy így nem tudok nemet mondani.
- Mikor lesz? – sóhajtottam unottan.
- Holnap este. – felelte nyugodtan nekem pedig az egekbe szökött a szemöldököm. Hitetlenkedve néztem rá. Hogy gondolta ezt? Egyáltalán miért nem szóltak előbb? Biztos nem most tudták meg… Ekkor eszembe jutott számomra egy sokkal fontosabb dolog.
- Lou, Liam! Ugye szóltatok már a lányoknak, hogy találkozni akarok velük? – kérdeztem az említettektől, akik mosolyogva bólintottak. Ezaz! Végre megismerem őket és nem kell feltétlenül egyedül lennem ezzel az öt idiótával.
Boldogan pattantam fel a helyemről és vigyorogva futottam fel a lépcsőn, de az utolsó lépcsőfoknál megcsúsztam és szokás szerint estem egyet. Mindenki rögtön rám kapta a tekintetét én pedig elkezdtem röhögni saját magamon, mire értetlenül néztek rám.
- Jól vagyok! – kiabáltam vissza nekik még mindig nevetve és felálltam, majd tovább mentem a szobám felé. Belépve rögtön a fürdőszoba felé vettem az irányt és jobbnak láttam, ha letusolok és egy úttal átmosom a kezemet is. Lekapkodtam a ruháimat és megengedtem a vizet. Csepegtettem bele egy kis olajt, hátha sikerül ellazítania. Elzártam a csapot és szép óvatosan beültem a kádba. A kezem félve tettem bele és okkal. Körülbelül két percig rettentően marta a víz a tenyerem, de utána, mintha teljesen elmúlt volna, a fájdalom megenyhült és ellazulva engedtem a kezemet a testem mellé. Csukott szemmel dőltem hátra és élveztem a meleget.
Arra lettem figyelmes, hogy valaki erőteljesen az ajtómat veri. Felültem és felébredve észrevettem, hogy a víz teljesen kihűlt, tehát elaludtam.
- Brooke, minden oké? – kiabált Zayn. Kikászálódtam a kádból és észrevettem, hogy ruhát elfelejtettem behozni.
- Persze, minden oké. Csak elaludtam, de jól vagyok. Köszi! – kiabáltam vissza neki zavaromban.
- Biztos? A hangodon nem úgy hallom. – mondta bizonytalanul, mire én elmosolyodtam. Aggódna értem?
- Ezer százalék. Tényleg. – mondtam neki nevetve és hallottam, hogy kifújta a levegőjét.
- Egyébként csak szólni akartam, hogy Eleanor és Danielle fél óra múlva megérkeznek! – mondta és hallottam, hogy be is csukódik az ajtóm. Magamra csavartam a törölközőt és félve kiléptem a szobámból, hátha mégis bent maradt, de miután láttam, hogy nem, nyugodtan szökdécseltem a gardróbom felé és belevetve magam a ruhák közé, próbáltam kitalálni, hogy mit vegyek fel. Körülbelül öt perc múlva meg is találtam. Egy fekete, virágmintás, egybe részes ruhát választottam ki és hozzá egy vékony, lenge fekete pulcsit. Magamra kaptam a ruhákat és ismét a fürdőbe mentem, ahol megmostam a fogam, az arcomra egy alapsminket dobtam a hajamat pedig csak megfésültem és szabadon engedtem, hogy a vállamra omoljon.
Lerobogtam a lépcsőn és a nappaliba Zayn-be botlottam, aki zavartan kért bocsánatot. Megéreztem az illatát és úgy éreztem, hogy itt helyben elvesztem az eszem. Nagylevegőt vettem, majd kifújtam.
- Sa.. saj… sajnálom. – nyögdécselte nagy nehezen, mire én elpirulva mosolyogtam rá.
- Semmi baj, úgyis én mentem neked. – mosolyogtam a szemébe nézve. Felvillantotta azt a féloldalas mosolyt, amiről tudta, hogy a kedvencem. Arca közeledni kezdett felém. Ismét úgy éreztem, hogy nem érdekel, ha valaki meglát minket. Muszájnak éreztem azt, hogy hozzám érjen, hogy közel legyen hozzám, hogy csókoljon és a karjaiba zárjon. Karjaimat a nyaka köré fontam míg az ő kezei a derekamnál fogva tartottak. Ajaki már szinte súrolták egymást, amikor az az átkozott csengő megszólalt…
Brooke ruhája