Sziasztok!
Mivel kész a fejezet így nem láttam annak, hogy húzzam az agyatokat, szóval itt a következő adag ;) Már tervezem az izgalmasabb részeket csak most muszáj volt egy kis nyugi is :D
Reggel – vagyis azt hiszem, hogy reggel volt – iszonyú fejfájással keltem ráadásul a végtagjaim is elvoltak gémberedve, a hátamról már ne is beszéljünk. Ekkor vettem észre, hogy a nappaliban vagyok és a fotelen aludtam. Először nem értettem, de azután leesett, hogy Harry akciója miatt költöztem le. Próbáltam felállni, de már a felülésnél is megszédültem. Titokzatos módon sikerült felvánszorognom a fürdőszobába. A tükörbe direkt nem néztem bele, mert nem hiányzott még az is, hogy elhányjam magam a saját tükörképemtől. Rögtön beálltam a tus alá. Legszívesebben a forró vizet engedtem volna meg, de muszáj volt felébrednem és a meleg vízzel maximum azt érném el, hogy állva elaludjak. Először nem volt valami jó érzés, de azután bőröm megszokta a víz hőmérsékletét és testem ellazulva élvezte, hogy a jéghideg cseppek szánkáznak rajta.
Felvettem egy világoskék farmert és egy kék inget a hajamat pedig lófarokba kötöttem és lementem a konyhába egy nagy adag kávéért és valami fájdalomcsillapítóért. Meglepődésemre a lányok fent voltak, de ők sem tűntek sokkal frissebbnek, mint én.
- Jó reggelt. – köszönt Eleanor, miközben elnyomott egy ásítást.
- Nektek is! Danielle, mond, hogy van itthon kávé! – néztem rá könyörgően.
- Van, sőt lefőzve is. Mögötted van a pulton. – mosolygott rám fáradtan.
- Istennő vagy! – hálálkodtam, mire csak egy halk kuncogás volt a válasz.
A gyógyszert is bevettem ezután már a kávénkat szürcsölgettük a lányokkal, amikor a csapat apraja nagyja megérkezett. Lou-t kivéve. Sikerült eléggé kiütnie magát.
- Eleanor, végülis Louis-nak hogy sikerült így berúgnia? – kérdeztem.
- Fogalmam sincs. Annyi időre hagytam magára, amíg veletek táncoltam. – forgatta a szemét én pedig felnevettem.
Zayn megjelent az ajtóban, mire az én szívem mintha ki akart volna ugrani a helyéről. Nagyot nyeltem és hirtelen elkaptam a szemem róla. Odajött és egy apró puszit nyomott a szám sarkába.
- Ezzel nem segítesz! – suttogtam idegesen, ő pedig csak felnevetett. Mindenki csöndben volt nekem pedig eszembe jutott valami. – Megyek és felkeltem Lou-t!
- Lehet nem jó ötlet… nagyon kivolt tegnap és ha felkelted akkor ideges lesz! – mondta Nick, mire nekem egy ördögi mosoly jelent meg az arcomon. Mindenkinek egyszerre esett le, hogy mit is tervezek.
Kivettem egy poharat a szekrényből majd a mosdókagylóhoz indultam és teleengedtem jég hideg vízzel. A többiek kitágult szemekkel figyelték minden egyes mozdulatomat.
- Biztos vagy te ebben? – kérdezte félve Harry.
- Csalódtam benned Harry, általában te vagy az aki ezeket csinálja. – mosolyogtam rá.
- Áh, nem is tudom mi ütött belém. Gyere csináljuk! – kacsintott rám és együtt halkan belopóztunk a szobába, míg a többiek is besompolyogtak utánunk.
Már ott álltunk az ágya mellett, a pohár a feje felett volt. Kicsit megbillentettem és ránéztem Harry-re, aki bólintott.
- Három, kettő… egy! – suttogta és megfogta a kezem. Egy pillanatra valami bizsergést éreztem, de mint mondtam csak egy pillanatig tartott.
Együtt billentettük a poharat és az egésznek a tartalma Lou fején landolt. Az áldozatunk visítva pattant fel majd rohant ki a szobából, mi pedig csak óriási szemekkel bámultunk utána. Pár másodperc múlva az egész ház a mi röhögésünktől zengett. Már a hasam is fogtam, mert megfájdult a nevetéstől, amikor szegény Louis csurom vizesen trappolt be a szobába, viszont amikor megpróbált volna fenyegetőzni a földön lévő víztől óriásit esett. Megint elkezdtünk nevetni. Normális esetben rögtön a segítségére siettem volna, de nem tudtam. Úgy elkezdtünk nevetni, hogy én a földön kötöttem ki. Eleanor sietett neki felállni, de közben ő is majd megszakadt a röhögéstől. Lou szúrós szemekkel nézett rám és Harry-re, mire mind a ketten elkomolyodtunk.
- Ti… - jött oda és összevont szemöldökkel méregetett minket. Egyre jobban kezdtem félni. Körülbelül három percig hezitált, mire végre ismét megszólalt. – Szar poén volt, de a helyetekbe én is ezt csináltam volna. – nevetett fel ő is, mire az én számat egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el. – Beszartál mi, Brookie cica? – vonogatta a szemöldökét és gúnyosan felnevetett.
- Olyannak ismersz? – néztem rá vigyorogva. – Oké, inkább ne válaszolj.
Reggel nagyjából mindenki kijózanodott, még Lou-nak is jót tett ez a kis „hideg zuhany”. Úgy döntöttem, hogy elmegyek futni, nem árt a mozgás és legalább kiszellőztetem a fejem is egyúttal. Felszaladtam a szobámba és egy sportcipőt vettem fel meg egy szürke melegítőt. Felkaptam az iPod-om és indultam.
- Te meg hova mész? – nézett rám gyanakvóan Niall.
- Nyugi csak futni megyek. – kacsintottam rá.
- Vigyázz magadra. – mondta és egy puszit nyomott a homlokomra majd utamra engedett.
Már körülbelül másfél órája futhattam a parkban, amikor épp egy számba merülve futottam és nem vettem észre a körülöttem lévő világot és nekimentem valakinek.
- Nem vagy képes odafigyelni? – kiabált velem az illető. Nagyon ismerős hangja volt. Kivettem a fülest a fülemből és ránéztem.
Aston állt előttem és mérgelődve indult volna tovább. Hirtelen ötlettől fogva megragadtam a kezét és magam felé fordítottam.
- Soha nem fogsz nekem megbocsájtani? – kérdeztem tőle, és szemében láttam, hogy ellágyul pedig próbálta tartani magát.
- Én nem haragszom… csak fáj a tudat, hogy már soha nem lehetsz az enyém. – suttogta.
- Én… én sajnálom. – néztem mélyen a szemébe.
- Nincs mit sajnálnod. Így alakult. – mosolyodott el halványan.
- Meghívhatlak egy kávéra? Mármint itt van egy kis kávézó a közelben és szerintem ez a legkevesebb. – sütöttem le a szemem.
- Sajnálom, de a stúdióba igyekeztem, amikor belém jöttél. – nevetett fel halkan. – Végülis örülök, hogy így történt és ha még ugyanaz a számod, akkor felhívlak és bepótolhatjuk a kávézást. – kacsintott rám és elindult.
- Rendben, szia! – mosolyogtam rá vissza.
Úgy döntöttem, hogy eleget futottam, így a hazafele vezető utat gyalog tettem meg…