Sziasztok! :) Hát végül is, még ma felraktam a fejezetet, mert nem bírtam tovább :) Mikor elértek, ahhoz a részhez, amikor Brooke énekel légyszíves hallgassátok meg a dalt, amit belinkeltem és utána folytassátok, mert csak úgy lesz értelme :) A következő fejezettel kb. 3 nap múlva jelentkezek, addig is mindenkit puszilok :)♥
Reggel arra ébredtem, hogy a szembe süt a nap. Nyűgösen kimásztam az ágyból és a fürdő felé vánszorogtam. A tükörbe néztem és felfordult a gyomrom a látványtól. A hajam tiszta kóc volt és borzosan omlott a hátamra a szemem alatt pedig óriási karikák éktelenkedtek. Beálltam a tus alá és magamra folyattam a forró vizet és eközben eszembe jutott az előző este. Hogy lehettem ekkora idióta? Megbántottam, pedig nem akartam. Egy gyáva nyúl vagyok, aki mindig elfut a problémái elől. De nagyon fel kéne hagynom ezzel a hobbival, mert nem csak magamnak, de másoknak is ártok vele. Erősen a csempébe vertem a kezem, és fájdalmasan felszisszentem, majd megengedtem magamnak egy könnycseppet is. Még körülbelül fél órán keresztül áztattam magam, ezután a gardróbomhoz sétáltam és egy sima kék farmert rángattam magamra egy lezser zöld pulcsival. Ma úgysem megyek sehova. Legalábbis nem tervezem. Lementem a konyhába egy bögre kakaóért és mikor kész lettem Nick-el találtam magam szemben.
- Minden rendben van, Nyuszi? – kérdezte és megsimogatta az arcomat.
- Persze, minden a legnagyobb rendben. – mosolyogtam rá halványan.
- Ha valami baj van ígéred, hogy elmondod? – nézett rám jelentőségteljesen, mire én bólintottam, ő pedig egy puszit nyomott a homlokomra. Tovább szürcsölgettem a kakaóm, mikor Liam elém ugrált.
- Na Brooke, izgulsz a ma este miatt? – vigyorgott rám én pedig a számban lévő kakaót az arcába köptem. Te jó ég! A műsor! Teljesen elfelejtettem! Nem hiszem el, hogy belementem. Én hülye! De most már nem hiszem, hogy visszamondhatnám, így csak zihálva és kétségbeesetten bámultam ki a fejemből.
- Hát ennyire azért ne örülj nekem… - motyogta gúnyosan Liam miközben a kakaót törölte le az arcáról.
- Bocsi csak… - motyogtam még mindig bambulva.
- Elfelejtetted igaz? – jött mellém Niall és átkarolt. Aprót bólintottam és a padlót kémleltem. – Ne aggódj ennyit Hugi! Őstehetség vagy és végre itt a lehetőséged, hogy megmutathasd ki is az a Brooke Horan! – kacsintott rám.
- De én nem akarom megmutatni. Elég ha azok tudják, akiknek muszáj. – fordultam ki öleléséből és felmentem a szobámba. Eszembe jutott, hogy áthívom a lányokat és beszélgetek velük, meg akkor egy úttal segítnek kiválasztani a ruhámat estére. Először Eleanor számát tárcsáztam, majd a Danielle-ét. Mindketten beleegyeztek és azt mondták, hogy negyedóra múlva érkeznek.
A szobámban ülve, gondolkozva vártam, hogy végre megszólaljon a csengő és meg is történt. Rohantam lefele a lépcsőn, de persze nem úsztam meg esés nélkül. Hál’ Istennek a korlát megtámasztott, így nem vágódtam akkorát. Saját magamon mosolyogtam egyet és tovább mentem az ajtóhoz. Kinyitottam és a lányokkal egy-egy öleléssel és puszival üdvözöltük egymást. Köszöntek a fiúknak, majd felvonultunk a szobámba.
- És minek köszönhetjük a meghívást? – kérdezte kíváncsian Danielle.
- Hát igazából a fiúk beszerveztek nekem ma estére egy fellépést a koncertjükön és segítenetek kéne ruhatéren. Másrészről meg nagyon megkedveltelek titeket és beszélgetni akartam. – mosolyogtam rájuk.
- Miféle fellépés? Táncolsz, énekelsz? – pattant föl izgatottan Eleanor.
- Énekelek. Vagyis 15 éves koromban megnyertem egy énekversenyt és most Niall azt hiszi, hogy őstehetség vagyok, de ez egyáltalán nem igaz. – magyaráztam nekik.
- Na majd meglátjuk. – kacsintottak rám. Ezután elkezdtük keresni a ruhámat az estére. Az egész gardróbomat felforgatták. Azt hiszem a hétvégén takarítanom is kell majd.
Elbeszélgettük az időt és mikor feleszméltem a lányok már a hatalmuk alá vetettek. Eleanor a sminkem csinálta, míg Danielle a hajamat. Tisztára elkényeztetetnek éreztem magam.
- És… valami fiú a láthatáron? – kérdezte tétován Danielle.
- Hát én nem is tudom… - motyogtam és éreztem, hogy a szívem kihagy egy ütemet a téma kapcsán.
- Ezt meg hogy érted? – vonták fel a szemöldöküket. Elgondolkodva ültem és azon merengtem, hogy el-e mondjam nekik. Végül úgy döntöttem, hogy nagyjából felvázolom a helyzetet nekik, mivel úgy sincs más akivel ezt megbeszélhetném. Na jó, ott van Nick, de mégis más egy lánnyal, jelen esetben két lánnyal beszélgetni erről.
- Szóval Zayn… - motyogtam halkan és láttam a lányok szemben az érthetetlenséget. – Zayn-t mindig is kedveltem, erre fél évvel ezelőtt egy buli után lefeküdtünk és ezután az én érzelmeim felerősödtek iránta, viszont ezek szerint ez viszonzatlan volt, ugyanis ezek után került, mintha valami leprás lettem volna. Mikor visszajöttem ide, úgy kezelt mint egy kis ribancot, lenézett és csúnyán beszélt velem. Egy vita folytán felpofoztam, ezután ő megcsókolt. Szóval azóta is néha csókolózunk, de a helyzetet nem beszéltük még meg. És nem is tudom, hogy hogy kezdenék bele. Félek a reakciójától. Hogy megint kerülni fog, amit nem élnék túl mert szükségem van rá. Szeretem. – suttogtam az utolsó szót és mély levegőt vettem. Egy hatalmas gombóc nőtt a torkomban, amit próbáltam lenyelni. A szemem óvatosan kinyitottam és láttam a lányokon, hogy próbálják megemészteni az előbb elhangzottakat.
- Szóval ezért volt a… - motyogta Danielle.
- És ezért… - bámult maga elé Eleanor.
- Mégis miről beszéltek? – néztem rájuk gyanakvó tekintettel.
- Zayn-en látszik, hogy felrobban a dühtől, amikor Nick-et ölelgeted. – Danielle kijelentésére elkerekedett szemekkel néztem.
- És olyan szerelmesen néz rád, hogy az felfoghatatlan. – nézett rám jelentőség teljesen Eleanor, amire nekem majd kifordult a szemem a helyéről.
- Hé, ha kiesik akkor nem fogok a szemgolyód után rohangálni! – nevetett fel Danielle. – Szó, ami szó! Ne félj bevallani az érzéseidet, mert így csak szenvedést okoztok egymásnak. Ő is szeret téged. Most, hogy így felvilágosítottál a történtekről, már mindent értek! – mosolygott rám bíztatóan.
Már mindenki kész volt. És én is. Utoljára a tükörbe néztem és boldogan nyugtáztam, hogy a lányok mesés munkát végeztek. Barna hajam hullámos volt, és gyengéden a vállamra omlott. A sminkem nem vitték túlzásba, teljesen természetes volt és számomra pont elég. A ruhám valami elképesztő volt! Nem is emlékeztem rá, hogy ilyenem is van. Ujjatlan, kicsit kivágott volt a teteje, sárgás színű volt és kövekkel díszített, míg az alja fekete volt és tütüszerű csak hosszabb és fekete. Egy fekete magassarkút kaptam fel, fekete fülbevalót és egy kicsit vastagabb karkötőt. Mosolyogva tipegtem le a lépcsőn és sikerült esés nélkül lejutnom a nappaliba. A lányok belém karoltak és éreztem, hogy hat szempár szegeződik rám, viszont egyet éreztem annyira, hogy szinte perzselte a bőröm. Bele is pirultam, így a padlóra szegeztem a tekintetem. Harry mellém szegődött és a fülembe suttogott.
- Ha így folytatod, Zayn a színpad mögött fog megerőszakolni szóval csak okosan! – hallottam a hangján, hogy mosolyog és ez engem is erre késztetett viszont eléggé zavarba ejtő volt, amit mondott.
- Fejezd be! – ütöttem meg a hasát óvatosan. Kint egy gyönyörű BMW várt minket. Tátott szájjal bámultam és ekkor Eleanor kuncogva húzott be a kocsiba. Az út viccesen telt el. A fiúk viccelődtek, de nekem nem volt kedvem a poénkodáshoz. Sík ideg voltam. Remélem minden rendben lesz!
Idegesen szálltam ki a kocsiból és az öltözőnk felé vettem az irányt. Öt percre leültem, hogy megnyugodjak, majd beénekeltem. Talán még az előrehozott érettséginél sem izgultam ennyire, mint most. Totál kész vagyok. A szervezők egyike beszólt az öltözőbe, hogy 10 perc múlva kezdődik a koncert. Felkentem a számra egy kis szájfényt, mivel az egészet lerágtam és lenyalogattam. Leülni nem bírtam, így csak fel-alá járkáltam. Nem tudtam magammal mit kezdeni. Azt vettem észre, hogy a színpad mögött álltunk. A fiúk felmentek a színpadra és hatalmas sikoltásokat lehetett hallani és azt, hogy több száz vagy ezer ember kiabálja a nevüket. Elképesztő, hogy mekkora és milyen masszív rajongó táboruk van. Büszke vagyok rájuk. Nagyon büszke. Felcsendültek a What Makes You Beautiful dallamai. A sikolyok még hangosabbak lettek és Liam belekezdett. Annyira jók voltak. Én soha nem lennék képes elérni azt, amit ők. Túl nyuszi vagyok én ahhoz. Már az új albumról énekeltek és pont az I Want halkult el, amikor Niall megszólalt.
- Ma készültünk egy vendégszereplővel! Fogadjátok szeretettel, az én elképesztő húgomat! Brooke! – kiabálta bele a nevemet a mikrofonba és valaki megtolt hátulról. Visszapillantottam és Eleanor vigyorgó képével találtam magam szemben én pedig csúnyán néztem rá.
A mikrofonhoz érve Niall belesúgott egy ’sok szerencsét’-t a fülembe a többiek pedig bíztatóan mosolyogtak rám. A reflektorfény szinte vakított, de pár másodperc után újra láttam és észrevettem az óriási tömeget. Az ájulás kerülgetett, amikor megszólaltak az egyik saját számomnak a dallamai. A gyomrom összerándult a gondolatra, hogy hogy született ez a szám. Akkor írtam, amikor fél évvel ezelőtt hazamentem. Óvatosan doboltam a lábammal és próbáltam leküzdeni a torkomban képződött gombócot. Mélylevegőt vettem és elkezdtem.
A dal, amit Brooke énekel -- > Have you ever
Az utolsó szólamoknál jártam már, amikor kicsordult egy könnycsepp a szememből, majd még egy és még egy, míg végül azt vettem észre, hogy hangtalanul zokogok, de az éneklést ez nem korlátozta. A számnak vége lett és vettem pár mély levegőt majd kinyitottam a szemem. Az összes ember őrjöngött. Tetszettem nekik! Istenem, megcsináltam! És nem is volt olyan szörnyű.
- Köszönöm! Köszönök mindent! – mondtam bele a mikrofonba és visszafele indultam a színpad mögé. A lányok tátott szájjal néztek felém, míg Niall, Harry, Lou, Nick és Liam egyszerűen a nyakamba ugrottak.
- Olyan büszke vagyok rád! – suttogta a nyakamba Niall, mire én még jobban hozzábújtam. Mikor a fiúk elengedtek Zayn is odajött hozzám, majd gyengéden átölelt. A szívem a torkomban dobogott. A koncert folytatódott, de én nem akartam elengedni. Végül egy puszit nyomott az arcomra majd egy szexi mosoly után ott hagyott. A lányok sikoltozva futottak felém.
- Jézusom, annyira jó voltál! És a dal! Annyira illett a helyzetedre! – öleltek át szorosan.
- Igazából Zayn volt az ihletője… - motyogtam szomorúan.
- Micsoda? Ezt te írtad? – nézett rám elképedve Danielle. Bólintottam és még egy visítás után újra a nyakamba ugrottak én meg csak kuncogva öleltem őket vissza.
A koncertnek vége lett. A fiúk elképesztőek voltak. Annyira szeretem, ahogy a rajongóikkal bánnak. Mintha egy nagy család tagjai lennének. A kocsiban ültünk és épp hazafelé tartottunk. Zayn ült mellettem, ami egy picit zavarba hozott, de nem tudtam ellene mit tenni. A ház előtt leparkolt a sofőr majd elköszönés után bevonultunk a házba és hullafáradtan vánszorgott mindenki a saját szobájába. Azt hittem, hogy Danielle és Eleanor velem fognak majd aludni, de mint utóbb kiderült Lou-nál és Liam-nél lettek elszállásolva. Ki gondolta volna? Mögöttem jött Zayn és úgy éreztem, hogy muszáj megtennem. Elérkezett a pillanat, amikor ezt meg kell beszélnünk. Megpördültem és a karjánál fogva húztam be a szobámba. Értetlenül nézett rám, de hagyta, hogy vezessem. Kétségbeesett pillantással néztem rá.
- Zayn, én nem is tudom, hogy mit mondjak… ami köztünk történik… tudom, hogy néha elég elviselhetetlen és kiszámítatlan vagyok… - kezdtem bele zavarosan, de félbeszakított.
- Ne hibáztasd magad! Én vagyok az idióta. Fél évvel ezelőtt nem kellett volna kerüljelek. Én csak… egyszerűen még sosem éreztem ilyet, érted? És féltem a saját érzéseimtől. Ami, az itteni viselkedésemet illeti… rettentő féltékeny voltam és vagyok. Minden egyes férfit megtudnék nyúzni, aki hozzád ér. A bátyádat kivéve. De komolyan. Én nem tudom, hogy ez mi. Vagyis igen… - hadarta el én pedig meglepődötten néztem a szemeibe. Egy szó sem jött ki a torkomon. Csak bámultam rá.
- És mi? – ennyit tudtam kinyögni.
- Hogy visszavonhatatlanul beléd szerettem… - suttogta én pedig meghatódottan öleltem magamhoz és megcsókoltam…