Úgy láttam, hogy a fiúk nem hajlandóak megmozdulni, így a szememet forgatva indultam el ajtót nyitni. Elfordítottam a kilincset és üdvözöltem vendégünket!
- Szia, As… - köszöntem volna neki, de nem tudtam befejezni, mert a derekamnál fogva magához rántott és szenvedélyesen megcsókolt. Az én kezem az ő mellkasán pihent és próbáltam finoman eltolni, mert éreztem, hogy minden szempár ránk szegeződött.
- Hiányoztál. – suttogta még mindig ajkaimba.
- Oh… - ennyit bírtam kinyögni. Nagyon meglepett, szóhoz sem jutottam.
- Sziasztok srácok! – köszönt Aston vidáman, mire a srácok közül mindenki odajött köszönni neki kivéve Zayn-t és Nick-et. Nick-en láttam, hogy nem érti miről van szó… Upsz, lehet elfelejtettem neki mesélni erről? Meglehet… Sőt, biztos. Basszus, mit fogok én kapni tőle, ha elmegy Aston?! Furcsán méregetett, mire én ránéztem azzal a ’majd mindent elmondok’ nézésemmel. Összevonta a szemöldökét és ő is felállt.
- Helo, Nick vagyok! – köszönt nem épp kedvesen mire én ráléptem a lábára. Fájdalmasan felszisszent és megejtett egy erőltetett mosoly.
- Szia neked is! – vigyorgott még mindig Aston, mint a tejbe tök. Vajon mitől van ilyen jó kedve ennek? Azt vettem észre, hogy Nick a karomnál fogva rángat el a többiektől és a szobám felé vezet. Ajaj… azt hiszem ez nem lesz valami vidám. Aston csalódottan pillantott felém, mire én küldtem felé egy bocsánatkérő mosolyt. El lesz a fiúkkal. Vagyis merem remélni. Nick becsukta mögöttünk az ajtót addig én pedig lehuppantam az ágyra.
- Ne kímélj! – nyögtem fel kelletlenül.
- Először is! Ki ez az Aston? Mármint tudom, hogy ki de mi közöd van neked hozzá? – szegezte nekem az első kérdést.
- Fogalmam sincs, érted? Régebb óta ismerem, egyszer randiztunk és most itt tartunk. Kedvelem, de fogalmam sincs mit érzek, mert… - itt megakadtam. Idegesen a hajamba túrtam és fújtattam egyet.
- Mert? – kérdezte kíváncsian.
- Mert ott van Zayn és én… - tovább nem bírtam beszélni. A szavak elfogytak a könnyek annál inkább fel akartak törni belőlem. Elegem volt az erős lány szerepből. Összerogytam az ágyon és próbáltam visszafojtani zokogásomat, kevés sikerrel. Nick-re lavinaként ért a felismerés. Gyengéden magához vont és csak ringatott, amíg én kisírtam magam. Próbáltam megnyugodni karjai között és hála a nyugtató ölelésnek nagyjából ment. Nem tudom mennyi ideig ülhettünk ott, de pont volt annyi, hogy Aston megelégelje a várakozást és berontson a szobába.
- Minden oké? – kérdezte aggódó tekintettel, majd meglátva ölelkező kettősünket mondani akart még valamit, de inkább dühösen kitrappolt a szobából.
Kiszakítottam magam Nick védelmező karjaiból és Aston után vetettem magam. Futottam utána és az ajtóban értem utol.
- Aston! Ez nem az volt, aminek hiszed! Esküszöm! – mondtam neki idegesen és megragadtam a karját, de ő kirántotta azt.
- Nem érdekel, hogy esküdözöl. Láttam, amit láttam. Leszarom. – mondta lenézően és otthagyott. Csak bámultam magam elé és fel sem fogtam azt, hogy mi folyik körülöttem.
- Mi történt Brooke? – kérdezte aggódóan Harry és átölelte a vállamat.
- Semmi… - feleltem lesütött szemmel és bementem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet. Az most talán jól fog jönni. A csap eleredt én pedig csak néztem, ahogy folyik. Jelen pillanatban valamiért gyönyörű látványnak és elgondolkodtatónak tartottam, azt ahogy megeredt a csapból a nem éppen tisztának mondható londoni víz. Nem tudom, hogy létezik-e ilyen, de nem gondoltam semmire. Csak néztem a vizet. Csak akkor pislogtam párat mikor már éreztem, hogy kiszáradt a szemem, egyrészt a sírástól, másrészt pedig attól, hogy körülbelül két percig bámultam ki a fejemből pislogás nélkül.
- Tudod én megértem Aston-t. – hangzott fel egy hang mögülem.
- Zayn, kérlek csak most ne! – kérleltem szépen.
- Mit ne? Hisz csak a véleményem mondtam el. – rántotta meg a vállát.
- Menj ki! – szóltam hozzá halkan lesütött szemekkel. Nem szabad a szemébe néznem, nem szabad a szemébe néznem. Ez az egy mondat zengett a fejemben. Az egy perccel ezelőtti gondolatlanság után fizikai fájdalmat okozott a sok dolog, ami most a fejemben ordított.
- Nem megyek ki, elvégre is ez az én házam. Jogod nincs hozzá. – szólalt meg hangosabban egy gúnyos mosoly kíséretében. Elegem van!
- Miért csinálod ezt velem? Mond miért? – kiabáltam rá megelégelve viselkedését. A kezem remegett az idegességtől.
- Mert ezt érdemled! – köpte a szavakat.
- Ezt érdemlem? Zayn hallod te magad? Én ezt érdemlem? Meg tudod te azt magyarázni, hogy miért? Van ésszerű magyarázatod vagy csak úgy alapjáraton utálsz? – kérdeztem tőle most már mélyen a szemébe nézve és éreztem, hogy hamarosan elszakad a cérna.
- Egyikből következik a másik. Utállak, mert egy kis senki vagy még is azt hiszed, hogy bármit megtehetsz! – vágta hozzám a mocskolódó szavakat.
- Aha, szóval te a senkikkel szoktál csak úgy lefeküdni? – kérdeztem gúnyosan. A szeme megrándult. – Hány kihasznált nő volt azóta abban az ágyban, amiben én is fél évvel ezelőtt? – hajoltam hozzá közel és úgy kiabáltam vele. A keze meglendült, de még időben észhez kapott, így csak a karom fogta meg. Iszonyatosan fájt, el sem hinnétek mennyire. De amiket a fejemhez vágott még rosszabb volt. A könnyek el akarták lepni a szemem, de nem engedtem nekik. Nem szabad. Nem adom meg neki ezt az örömöt.
- Ne mond már nekem, hogy te akkora szent vagy! Ott van Aston , eközben te Nick-el enyelegsz fent a szobádba? Gyönyörű vagy! Niall-ék csak az édes kislányt látják benned és én vagyok az egyetlen, aki pedig a manipulatív ribancot. – ordított velem.
Ekkor jött el az a pont, amikor valamiféle természetfeletti erővel kitéptem a kezem szorításából és óriási lendülettel pofon vágtam. A feje átlendült a másik oldalra, de az arca meg sem rendült. Rám nézett és szemei szikrát szórtak. Tekintetével ölni tudott volna és ez megrémisztett. A bátorságom elszállt és megbántam a pofont. Riadt és könnyes tekintettel néztem fel rá, mintha ezzel akartam volna ’kegyelmét’ kérni. Ismét megragadta karjaimat. Talán most erősebben, mint az előbb. Neki lökött a falnak, ami óriásit pukkant a hátamon. Ha nem tartja a karom ezer százalék, hogy összeesek. Teste szorosan simult hozzám. Ismét felnéztem rá és az arcomon pedig lefolyt egy kósza könnycsepp, majd még egy, és még egy… Vártam a következő ütést, csapást. Bármi fájdalmasra felvoltam készülve. Viszont nem történt semmi. Türelmesen és most már lesütött szemmel vártam. Éreztem, hogy szorításán engedett. Gyengéden az állam alá nyúlt és ajkaimra tapadt. Úgy csókolt, mint egy éhes kisgyerek. Hirtelen ért az egész, így nem is tudtam reagálni rá pedig próbálkozott. Észrevehette, hogy nem csinálok semmit és amikor már elakart húzódni én ajkai után kaptam és szorosan magamhoz húztam…