Már egy hete vagyok Niall-éknél és eddig még nem vittek a diliházba, ami nagy szó, mert a fiúk mellett élni kész őrület. Sokszor volt olyan, amikor egyedül voltam, mert nem akartam az interjúkra vagy a próbákra menni. Ezeket az órákat azzal töltöttem, hogy felhívtam Nick-et és addig zaklattam, amíg a fiúk meg nem érkeztek. Ja igen, Nick-el kibékültünk, bár szerintem össze sem vesztünk, de ezek szerint ő annak vette. Mindent elmesélt, amik otthon történtek. Ezen kívül beszéltem még anyával is és Aston is keresett. Apropó Aston… vele holnap fogok találkozni. Kíváncsi vagyok mi fog kisülni a holnapi napból. Zayn lassan az agyamra megy. Mióta látott engem meg Aston-t, azóta úgy megy el mellettem, mintha leprás lennék és sosem néz rám. Amikor mégis akkor pedig annyira megvetően és lenézően, hogy legszívesebben zokogva rohannék a szobámba, de ahogy megígértem erős fogok maradni. Nem adom neki meg azt az örömöt, hogy sírni lásson, sőt még azt sem, hogy lássa mennyire fáj. Ahányszor elmegy mellettem mintha a szívem kihagyna egy ütemet. Most pedig itt fekszek a szobámba a plafont bámulva. Elfordítottam a fejem és ránéztem az órára. Még csak kilenc óra. Ezer százalék, hogy a fiúk még alszanak. Vagyis merem remélni. Lerobogtam a lépcsőn és a hűtő elé álltam. Megkívántam a narancslevet. Felpipiskedtem, hogy megnézzem a felső polcot, de nem találtam így lehajoltam és lent is megnéztem. Sehol nem volt. Kétségbeesetten néztem a hűtőt, ugyanis tudni kell rólam, hogyha valamit megkívánok akkor más le sem megy a torkomon.
- Niall, kérlek ne mond, hogy megittátok az utolsó korty narancslevet is! – kiabáltam fel dühösen remélve, hogy meghallja. Kuncogást hallottam a hátam mögül, mire ijedten fordultam a hang felé.
- Cuki a pizsid. – mondta vigyorogva Aston, miközben számomra érthetetlen csillogást láttam a szemében. Fogalmam sem volt, hogy miről beszél addig, amíg el nem jutott az agyamig a tény, hogy a „pizsamámban” állok előtte, ami történetesen egy falatnyi francia bugyi és egy fehér trikó. Zavaromban a szám elé kaptam a kezem, a szemeim kikerekedtek és közben éreztem, hogy az arcom paradicsom vörössé változik.
- Te meg mit… keresel… itt? – beszéltem tagoltan, mert alig tudtam szóhoz jutni.
- Jól áll a piros. – mosolygott az arcom színére utalva. – Amúgy kopogtam, csengettem, de semmi válasz nem érdekelt.
- Uh, a csengő szerintem nem működik a kopogást meg szerintem nem hallottam, mert szinte bele voltam mászva a hűtőbe. – hadartam el egy levegővel zavartan.
- Semmi baj. – mosolygott megértően – Egyébként azért jöttem, hogy szóljak, holnapra beterveztek nekünk egy interjút, így ha neked jó akkor előre hoznánk a randit mára. - Mikor kimondta a randi szót hatalmasat dobbant a szívem és akaratom ellenére is elmosolyodtam.
- Nincs tudtommal semmi programom mára, szóval benne vagyok. – hirtelen azon kaptam magam, hogy szorosan magához ölel. A vigyor a képemről letörölhetetlen volt jelen pillanatban.
- Ti meg mi a francot csináltok és te meg hogy jutottál be? – fújtatott Niall dühösen az ajtóban állva. Oké, a legutóbbi kijelentésem visszavonom. A mosoly eltűnt és a helyén csak az idegesség volt. Öt perccel ezelőtt nem tudott volna lejönni?
- Öhm, szóval mi csak… Aston átjött szólni, hogy rakjuk át a találkozót mára, mert holnap interjújuk lesz. – mondtam és idegesen a hajamba túrtam tekintetem pedig a padlót pásztázta. Nem mertem kimondani a „randi” szót a jelenlétében.
- Aha, szóval ezért kellett így kiöltöznöd?! – kérdezte gúnyos hangnemben összevont szemöldökökkel. Ekkor hirtelen ért a felismerés. Még mindig a pizsamámban voltam. Rettentő zavarba jöttem így azt sem tudtam mit csinálok ezért inkább felszaladtam a szobámba és zihálva magamra zártam az ajtót. Keresnem kell valami ruhát méghozzá MOST, különben a tulajdon bátyám fog megnyúzni. Egy párducmintás felső és egy farmer rövidnadrág mellett döntöttem, magamra aggattam egy-két karkötőt és gyűrűt. Elmentem fogat mosni, a hajamat megfésültem. A nagy sminkelésem tusból, szempillaspirálból és egy kis ajakápolóból áll. A tükör előtt álltam és reméltem, hogy tetszem majd Astonnak.
A konyhában elég furcsa látvány várt. Vagyis ahhoz képest, amit fél órával ezelőtt láttam… Niall és Aston felhőtlenül nevettek, amin muszáj volt mosolyognom. Beléptem a konyhába és mindketten rögtön felém kapták a tekintetüket. Aston megbabonázva figyelt, míg Niall-nek úgy látom nem nagyon tetszettem. Körülbelül másfél perce tartott a néma csend, amit az én drága bátyám szakított meg egy nem épp pozitív kommentárral.
- Jézusom Brooke! Szerinted ez mennyivel takar többet? Már mindegy lenne, ha a pizsidbe mennél el itthonról. Vagyis nem, dehogy is. Miket beszélek? – fújtatott zavartan, mire én csak megforgattam a szemem. Utáltam, ha ezt csinálta. Egyfolytában csak atyáskodik felettem, de félre ne értsetek ettől függetlenül imádom!
- Na, akkor mi mentünk! – mondtam és mosolyogva karon ragadtam Aston-t, hogy minél hamarabb szabaduljak ebből az őrültek házából. Kiérve a házból mosolyogva felé fordultam, Ő pedig egy gyengéd puszit nyomott az arcomra és elindultunk az első közös randinkra…
Brooke ruhája